SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves képviselõtársaim, kérem, ne vegyék személyes hangütésnek, ha azzal kezdem, hogy amikor a nevem - már a március 12-ei intézkedéseket követõen - a népjóléti tárcával kapcsolatban szóba került, akkor én alapvetõen két kérdésre kerestem a választ. Azért mondom, nem személyes hangvétel, mert úgy érzem, hogy ezekre a kérdésekre keressük mindannyian a választ. Az egyik úgy hangzott a szociális intézkedéscsomaggal kapcsolatban, hogy vajon átmeneti, gazdasági kényszerbõl származó döntésekrõl van-e szó, amelyeket kényszeredetten, fogcsikorgatva tudomásul kell vennünk, aztán, ha elmúlnak a nehéz évek, akkor minden mehet tovább, vagy pedig egy olyan fordulatról, amelyet most és a közeli, belátható jövõben egészen biztosan alkalmaznunk kell. Arra a meggyõzõdésre jutottam: egészen biztos, hogy egy fordulatról van szó.
A szociális, jóléti rendszerek akkor épültek ki, amikor ez az ország egészen más volt.
(14.10)
Mire a nyolcvanas évek közepe vagy vége felé kiépültek, ezeknek a rendszereknek a társadalmi és gazdasági alapjai egyszerûen összeomlottak.
Végre tudomásul kell venni és szembe kell nézni olyan egyszerû tényekkel, hogy amíg öt évvel ezelõtt Magyarországon a népesség több mint 50 százaléka dolgozott, ma már az aktív korú népesség az ország lakosságának mindössze 40 százaléka, és közben - többször elhangzott már - a nemzeti termék, a megtermelt jövedelem is csökkent 20 százalékkal.
A másik kérdés, amit magamnak is meg kellett válaszolnom: vajon választhatott volna-e más utat a kormány, mint a megszorító szociális, jóléti intézkedések bevezetését. Én úgy gondolom, hogy természetesen választhatott volna másikat is a kormány. Megtehette volna azt példának okáért, hogy beindítja az inflációs spirált fedezetlen pénzkibocsátással; vagy természetesen megtehette volna azt is a kormány, hogy újabb járulékokat, adókat vet ki a munkaadókra és a munkavállalókra egyaránt. Amikor az ember ezt végiggondolja, akkor nem gazdasági, hanem egyszerûen szociálpolitikai szempontokból lenne elfogadhatatlan ez a megoldás, mert sokakkal ellentétben - akik megfogalmazták a mostani intézkedések hatását az úgynevezett alsó középrétegek vagy más néven: középosztály lecsúszásában - nekem az a meggyõzõdésem, hogy mind az infláció, mind a járulékok növelése éppenséggel ezen rétegek lecsúszását, elszegényedését eredményezte volna, hiszen õk azok, akik a legkevésbé képesek az ilyen jellegû intézkedések hatását kivédeni.
A magam részérõl tehát úgy gondolom, hogy a változásokat, a megszorításokat, ha nem is lehet kívánatos célnak tekinteni, de mindenféleképpen egy olyan kikerülhetetlenül megfizetendõ árnak kell tekintenünk, amelyet azért kell fizetnünk, hogy csökkenjenek a munkavállalás és a foglalkoztatás terhei, és a jövõben egyre kevesebben kényszerüljenek ebben az országban jóléti támogatásból, szociális juttatásból, járulékból megélni.
Azt hiszem, hogy ezenkívül olyan üzenete is van ennek a fordulatnak a szociálpolitikában, hogy talán a nehéz gazdasági helyzettõl függetlenül is felül kell vizsgálni azt a korábban meglehetõsen hamis egyenlõsdire alapult rendszert, amely egyformán kezeli a tehetõsebbeket és juttatásokat ad a gazdagabbaknak is, miközben az ország elég nagy része elszegényedik, és családok sokasága kerül kilátástalan helyzetbe.
Egyszerûen nem hiszem, hogy nekünk fenn kell tartani egy olyan gyermekgondozási díjrendszert, ahol a munka utáni jövedelmek után akár 52 ezer forintot is kaphat egy kisanyuka. Nem hiszem, hogy ebben a mai helyzetben feltétlenül családi pótlékot kell adni azoknak a családoknak, ahol ez a támogatás, mondjuk, egy fél pár jobb minõségû sportcipõt jelent. S nem hiszem, hogy ne kellene azokat a rendszereket korrigálni, amelyek bizonyos értelemben igenis a munka, a munkavégzés ellen hatnak.
Tisztelt Országgyûlés! Úgy gondolom, egyszerûen nem igazak azok a vádak, amelyek arról szólnak, hogy az állam kivonul a szociálpolitikából, vagy hogy családellenes. Itt hallunk mindenfajta becsléseket, mindenfajta, ha úgy tetszik, rossz értelmû várakozásokat, hogy csökkenni fog a születési szám, növekedni fog a válások száma. Számomra az a meglepõ, hogy ezt azoktól halljuk elsõsorban, akik folyamatosan megfogalmazzák, hogy vajon a kormány intézkedései mögött voltak-e hatásvizsgálatok. Kérdezem, hogy ezek mögött a vélelmek mögött, amelyek a jövõre vonatkoznak, vannak-e hatásvizsgálatok; vagy pediglen valami egészen más a céljuk: az intézkedések, a kikerülhetetlen és - hangsúlyozom - fordulatot jelentõ intézkedések szükségtelen lejáratása és a pánikkeltés, a rosszhangulatkeltés.
Tisztelt Ház! Én azt hiszem, nem kell abban a hitben ringatni magunkat, hogy a most így kialakuló jóléti szociális rendszer persze úgy tökéletes, ahogy van, és nem kell nagyon intenzíven dolgozni ennek a további javításán, korrigálásán, tökéletesítésén, továbbépítésén. Természetesen fontosnak tartom azt - és kell is dolgozni ezen, dolgozunk is -, hogy minél hamarabb eljussunk a jövedelmi és szociális helyzetnek egy olyan ismeretéhez, amely szükséges ahhoz, hogy a rászorultsági elv jobban érvényesülhessen. S dolgozunk természetesen azon, hogy olyan szociális minimumokat, elérhetõ minimumokat fogalmazzunk meg, dolgozzunk ki, amely a különbözõ élethelyzetekben lévõ emberek számára jelentenek biztonságos kapaszkodót, elérhetõ támogatásokat. Dolgozunk azon, hogy ma az állampolgárok számára szinte áttekinthetetlenül szétforgácsolt, éppen ezért sokszor hozzá nem férhetõ pénzbeli támogatások rendszerét könnyebbé, egyszerûbbé és áttekinthetõbbé tegyük.
Dolgozunk azon, hogy az a 9 milliárd forint, amely az önkormányzatokhoz, a munkanélküliekhez kell hogy eljusson - hiszen többlettétele is van ennek az intézkedéscsomagnak -, valóban, ellenõrizhetõ módon a legrászorultabbakhoz jusson el. Dolgozunk azon is, hogy akár a jóléti rendszeren belül újabb forrásokat találjunk, elsõsorban a nagycsaládosok számára. Dolgozunk azon, hogy szociális munkások sokasága segítse a támogatásra szorulókat. És természetesen azon is dolgozunk, hogy olyan rendszert építsünk ki, amely ösztönzi a járulékfizetõket, és egyben szankcionálja azokat a járulékmegtakarító munkaadókat, akik ezáltal sajátos jövedelemre, mondhatni: feketejövedelemre tesznek szert.
Tisztelt Ház! Gyorsan megy az idõ, ezért az egészségügyrõl én itt és most nem szólnék, de egy megjegyzést tessenek nekem megengedni. Szeretném eloszlatni azt a félreértést, ami többször elhangzott itt ma is, hogy az egészségügybõl a kormány intézkedéscsomagja forrásokat kíván kivonni. Nem errõl van szó! A rendszer átalakításáról van szó, és arról, hogy az egyik területrõl, a fekvõbeteg-ellátás területérõl felszabadítható forrásokat az alapellátás irányába történõ átcsoportosításra kívánja felhasználni.
Tisztelt Ház! Természetesen a kormány sem tudja ígérni azt, hogy fájdalommentesek lesznek ezek az intézkedések - nem is lenne igaz. Én azonban azt hiszem, hogy meg kellett ezeket hozni, és dolgozni kell a továbbépítésén. Igen, megértést kérünk, elsõdlegesen a tehetõsebbektõl, s abban a reményben, hogy az erõfeszítéseik önmaguk és családjuk - és valahol az egész ország - javát is fogják szolgálni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)