DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Köszönöm szépen. A törvényjavaslat 1. §-a az ajánlatkérõk körét szabályozza. A polgári törvénykönyv 608. §-ának c) pontjára utalás bizonyos vonatkozásban ismétlést jelent, bizonytalanná teszi az értelmezést. Álláspontom szerint felesleges ennek a résznek a szabályozása.
A 3. § (1) bekezdése direkt irányításra emlékeztet, amely a kormány számára korlátlanul lehetõvé teszi a közbeszerzések központosítását, és ajánlatkérésre bárkit feljogosíthat. Úgy ítélem meg, hogy túl szigorú ez a rendelkezés.
Az 5. § egy sajátos értelmezése a polgári törvénykönyvnek, miszerint több semmis szerzõdés összegezése alapján érvényes szerzõdés jön létre. Álláspontom szerint itt bizonyos ellentmondás mutatkozik.
(19.50)
A törvényalkotó nem követi a jogirodalom alakulását, mert például nem helyesen utal a lízingszerzõdés fogalmára. A lízingszerzõdés nem bérleti, hanem lízingszerzõdés, amelynek van direkt és indirekt faja, a tervezet viszont csak a direkt lízingre vonatkozik - ez természetesen helytelen. Fogalomzavarokhoz vezethet, és veszélyezteti a beruházások, beszerzések rendjének áttekintését.
Ugyancsak felületességre utalna a 105. oldalon lévõ bekezdés, ahol az ajánlattevõ és az ajánlatkérõ felcserélõdött - gondolom, ez gépelési hibára vezethetõ vissza.
A 15. § (1) bekezdés g) pontja a közbeszerzési tanács létrejöttére vonatkozó szabályokban zavarosan fogalmaz, ellentmondóan, ugyanis eszerint az elnököt a tanács kinevezi, a 19. § (3) bekezdése alapján viszont a bizottság elnökét a tanács választja - kérdés: melyik a helyes, mivel mindkettõt megindokolja a törvényjavaslat.
A 22. § (1) bekezdés szerint közbeszerzési biztos csak az lehet, aki többek között legalább hároméves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Sajnos, nem állapítható meg a törvényjavaslatból, hol lehet megszerezni ezt a gyakorlatot, mivel ez egy új intézmény, ami most kerül bevezetésre. Feltétlenül átgondolásra szorul tehát ez a törvényszakasz.
Nem lehet megállapítani, hogy a 26. § (3) bekezdésében említett "valamennyi érdekelt" alatt kik értendõk. Ezek feltehetõen - következtetés alapján - a jövõ pályázói lehetnek.
A más eljárásra való áttérés tilos a 27. § (1) és (2) bekezdés szerint. Erre nincs is lehetõség, ezért a kiemelés, a "Más eljárási fajtára való áttérés" címszó zavaró. Úgy ítélem meg, fogalmi zavar van a javaslatban.
A 28. § vonatkozásában megfontolandó az elõzetes tájékoztatás kötelezõvé tétele is.
A hirdetményre vonatkozó szabályozás túlságosan kazuisztikus; nem ebben a törvényben, hanem alacsonyabb szintû jogszabályban kell ilyen szabályokat, rendelkezéseket közreadni - ez a 29. §-ra vonatkozik.
A 30. § (2) bekezdés utolsó mondata a külföldi pályázókat diszkriminálja, mert ha a külföldi hirdetmény eltér a magyartól vagy annak ellentmond, a magyar nyelvû hirdetmény az irányadó - tudniillik az esélyegyenlõség tekintetében itt másként kell szabályozni. A tervezet ide vonatkozóan nem rendezi megfelelõen a hazai ipar védelmét, sõt, lehetõvé teszi a gyengélkedõ hazai és a fejlett külföldi ipar versenyeztetését. Csak a törvény indoklásából tudjuk meg, hogy 2004-tõl a külföldi ajánlattevõknek már nemzeti elbánást kell biztosítani. Pillanatnyilag nem érzékelhetõk azok a gazdasági és jogi garanciák, amelyek 2004-ig, majd azt követõen, a hazai ipar piaci helyzetének védelmét garantálják.
A 35. § vonatkozásában ez egy sajátos szövegezés: az ajánlatkérõ feltételeket határozhat meg akkor is, ha ezt a törvény nem teszi kötelezõvé. Itt átgondolásra van szükség, mert úgy ítélem meg, hogy fogalmi zavar van ezen rendelkezés körül is.
A 38. § (3) bekezdés alapján a szöveg szerkesztõjének figyelmét nyilvánvanlóan fel kell hívnom, mert elég sok elírás van, különösen ebben a bekezdésben, de magában a 38. §-ban is.
"Az ajánlatkérõnek úgy kell megadni a tájékoztatást, hogy egyes ajánlattevõket ne kezdeményezzen." Nem értékelhetõ ez a szövegrész, itt tehát feltétlenül javításra szorul.
A 41. § az ajánlati biztosítékról rendelkezik. Az (1) bekezdés utolsó mondata szerint az ajánlattevõnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlattevõ rendelkezésére bocsátotta. Nem annak kell tehát igazolnia, aki kapta, hanem annak, aki adta - de aki megkapta azt az ajánlatkérést, igazolást kér attól, akitõl a biztosítékot átvette. Nyilván ezt a fogalmazást is át kell értékelni, mert így a törvény szövegezésében hiba van.
A 42. § rendelkezései nem egyértelmûek, mert itt még nem lehet szó ajánlattevõrõl. Ezek lényegében fogalmi dolgok, tisztázandók. Ugyanígy vonatkozik a 47. § (2) bekezdésére: az ajánlatkérõ egyoldalúan dönti el, hogy mikor hosszabbítja meg az ajánlattételi határidõt. Ez lényegében egy indokolatlan hatalmasságot jelent az egyik oldalon.
A 48. §-ból úgy tûnik ki, hogy az ajánlati felhívás módosításának szabályozása túlzottan liberális. Ebben a körben szigorúbb rendelkezés lenne indokolt, mint általában a polgári jog ide vonatkozó részében.
Az 50. § (2) bekezdése az érvénytelen ajánlatokról szól. Alapvetõ jogi kultúra hiányát jelzi a jogalkotó részérõl az érvénytelenség sajátos jogi értelmezése, mert érvénytelennek tekinti az elkésett és a hibás ajánlatot is. Itt azonban nem érvénytelenségrõl van szó, hanem arról, hogy az ajánlat a felsoroltak miatt nem értékelhetõ vagy - mint ahogy az 1934. évi rendelkezés kimondta - figyelembe nem vehetõ. Erre felhívnám az elõkészítõ szíves figyelmét.
A verseny tisztasága miatt célszerû lett volna meghatározni az odaítélés általános elveit - mint ahogyan az az 1934. évi rendeletben volt, "realitás és olcsóság" megjelöléssel. Ez az 55. § vonatkozásában áll fenn.
Utalnék még a VIII. és IX. fejezetre: a visszaélések lehetõsége miatt pontosabb szabályozást igényelne e fejezetek körében a 66. § (2) bekezdése, valamint a 67. § (2) bekezdése.
A negyedik rész címében említi a törvény elõkészítõje a teljesítést, de elmulasztja annak szabályozását.
Még talán a 85. §-ban meghatározott bírság összegére vonatkozóan átgondolást igényel ez a szakasz: elvárható-e kellõ visszatartó hatás ilyen bírságoktól?
Köszönöm szépen.