KERTÉSZ ISTVÁN, a számvevõszéki bizottság elõadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Április 20-án a számvevõszéki bizottság megpróbálta megtárgyalni, feldolgozni ezt a törvénycsomagot, és sajnálatosan bekövetkezett az az eddig elõ nem forduló eset, hogy a bizottság munkára képtelen létszámban jelent meg: egyetlenegy ellenzéki képviselõtársunk sem volt jelen az ülésen. A Házszabálynak megfelelõen ezért az akkori bizottsági ülést el kellett halasztani.
Ezzel együtt is, a tegnapi nap folyamán a bizottság megtárgyalta az elõterjesztést, és a jelen lévõ 11 képviselõtársam szavazata alapján 6 kormánypárti "igen", 4 ellenzéki "nem" és 1 kormánypárti "nem" szavazat mellett a javaslatot általános vitára alkalmasnak minõsítette.
Valamennyi, elõttem felszólaló képviselõtársam, bizottsági vélemény értékes adalékokkal szolgált. Én a magam részérõl - bár a mi bizottságunk is mélyen és hosszan tartó elemzéssel dolgozta fel ezt a törvényjavaslatot - nem szeretnék visszatérni az elõttem elhangzottakra.
Amire viszont ki kell térnem, az idõtényezõ és annak néhány vonatkozása. Elhangzott a bizottsági ülésen, hogy a szocialista-liberális kormánykoalíció, a képviselõk és a kormány az elmúlt 9 hónapban mit tett, miért nem lépett, miért nem cselekedett. Ugyanakkor elhangzott a kormánypárti képviselõk szájából, hogy vajon törvényszerû-e az a jelenség, hogy amit a kormány elõterjeszt, azt az ellenzék ab ovo támadja, ab ovo tárgyalásra teljességgel alkalmatlannak és társadalmi szempontból károsnak minõsíti.
Azt hiszem, az elmúlt 9 hónap történései alapján néhány illúzióval szegényebbek vagyunk. Illúziónak bizonyult így, utólag visszatekintve az az õszinte és jó szándékú kezdeményezés, hogy a kormány konszenzusra törekedett a társadalom számára legfontosabb témákban. Illúziónak bizonyult, hogy a kormány az elõttünk lévõ nehézségeket érzékelve megpróbálta a civil önszervezõdésekkel, a társadalmi, gazdasági megállapodás megkötésével a lehetõ legkisebb mértékûre, leginkább egyeztetett formájúra csökkenteni a nehézségeket. Sajnos illúziónak bizonyult az az elgondolás is, hogy a nemzetgazdaság egészét érintõ rendkívül fontos ügyekben talán közös akarattal, közös jobbító szándékkal is fel lehet lépni. Nem feltétlenül kell érdemi, szakmai kérdésekben a hozzászólásokat, az álláspontokat ellenzéki és kormánypárti oldalról eleve eldöntöttnek tekinteni.
Sajnos, ez is illúziónak bizonyult. Egyértelmûen el is hangzott ellenzéki képviselõ szájából, hogy ezek a szakmai kérdések bizony keményen politikai kérdések, s ezekre a politikai kérdésekre politikai választ is akarnak adni.
Nekem és a bizottság többsége számára ez egy szomorú jelenség, csak ennek tudom értékelni. Mégis, kormánypárti oldalról is több ellenvetés, több negatív hozzászólás és kritika is hangzott el a csomaggal kapcsolatban. Nem azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e erre a csomagra. Érdemi nyilatkozatot sem hallottam, láttam azzal kapcsolatban, hogy vajon tovább halasztható-e az érdemi lépések megtétele, hogy szükség van-e az államadósság, az állami kiadások és bevételek 170 milliárdos egyenleget biztosító csomag megtételére.
Azzal kapcsolatban vannak problémáink, ahogy ez napvilágra került, ahogy ez némileg a nagyságrendet érintve és jelentve elõkészítetlenül és talán a közvéleményt nem eléggé felvilágosítva, tájékoztatva került elénk. Azt hiszem, a köz iránt érdeklõdõ állampolgárokat, valamennyiünket március 12-e nagyon keményen, közvetlenül és negatívan érintett. Nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban bárkinek kellemes élménye van. Senki sem szereti ezt a törvénycsomagot, hiszen kellemetlen döntéseket senki sem szeret támogatni, senki sem szeret meghozni.
Ha valamiért kritika érheti a kormányt, az az, hogy ezeket a szükséges lépéseket csak most tette meg és az, hogy ezeket a lépéseket lényegében utólag alátámasztottan hozta a közvélemény számára tudomásul. Csak pusztán a tényezõk ismertetésére szorítkozott akkor, március 12-én.
(12.10)
Nem igaz azonban az sem, hogy ezek az intézkedések csak március 12-én, derült égbõl villámcsapásként kerültek nyilvánosságra, hiszen valamennyien emlékszünk az 1994. évi pótköltségvetés tárgyalását elõkészítõ bizottsági munkacsoportülésekre, valamennyien emlékszünk az 1995-ös költségvetést megelõzõ bizottsági ülésekre, ahol a szakmai elõkészítõ anyagokban ezek túlnyomó többsége mint megoldandó feladat szerepel.
A bizottsági ülésen elhangzott az is - és ebben teljesen igaza van Tölgyessy Péter képviselõtársamnak -, hogy ez nem egy teljes, komplett csomag. Nem is annak igényével készült. Messzemenõen nem támasztható ezzel szemben az a követelmény, amelyet az úgynevezett államháztartási reform kapcsán megfogalmazunk. Ezek azok a lépések, amelyek a leggyorsabban megfoghatók, viszonylag elõkészítettek, hatásukban viszonylag felmérhetõk és törvényben megfogalmazhatók.
Az sem egészen igaz, hogy ezeknek a törvényeknek a hatásmechanizmusai, a hatásai nincsenek alátámasztva. Március 12-én ez igaz volt. A rákövetkezõ hetekben is igaz volt. Ma azonban kezemben tartok három anyagot - két pénzügyminisztériumit és egy népjóléti minisztériumit -, plusz a KSH összefoglaló anyagát, amelyek, úgy gondolom, kellõ szakmai hátteret biztosítanak a hatások felmérésére, érzékeltetésére.
Úgy gondolja a bizottság, hogy ezen a csomagon sok tárgyalnivaló lesz. Nem is mentünk bele egyetlenegy részkérdés megtárgyalásába, elemzésébe sem. Nem volt azonban vita arról, hogy így nem mehet tovább, hogy az állam a maga elõtt eddig görgetett problémákat tovább már nem hurcolhatja magával, s végre el kell indulni azon az úton, ami legalább csökkenti az elõttünk álló problémákat, a költségvetés terheit, és némi mozgásteret biztosít a vállalkozások további kibontakoztatása számára. Úgy gondolom, a szakszervezetek - általam megismert - javaslataiból néhány pont beilleszthetõ a törvényjavaslatba, és biztos vagyok benne, hogy módosító javaslatokkal ez a 21 törvényjavaslat komplettebbé, jobbá és - talán némi túlzással - emészthetõbbé és elfogadhatóbbá válhat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)