DEMETER ERVIN, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Dicséret illeti a magyar kormányt a bátorságért, hogy nyolchónapos sodródás után határozott lépésre szánta el magát. A lépés határozottsága - és nem annak tartalma - elismerést válthat ki, mert reményt jelenthet mindenki számára, hogy a kormány felhagy a sült galambra várás politikájával és cselekedni kezd. Éppen itt az ideje.
Szomorú, mondhatnám drámai hangulat kezd kialakulni Magyarországon. Olyan, amelyre egy évvel ezelõtt, a választási kampány idején még senki nem gondolt, mert az emberek ugyan fel voltak készülve a nehézségekre, de arra, ami ma történik, nem számítottak. Az a stabilitás, amelyre egy évvel ezelõtt még büszke volt az ország, elenyészett; politikai és gazdasági létbizonytalanság állapotába kerültünk. Tavaly ilyenkor még sokan reménykedtek. Azóta nyomasztó a növekvõ infláció, az emberek nagy többsége számára bizonytalanságot jelent, hogy nem tudják, mennyit ér néhány nap múlva a pénzük.
A magyar polgárok nemrég megrohanták a bankokat, hogy kivegyék négy évig ott tartott valutájukat. Nem jönnek az új külföldi befektetõk, megállt a magánosítás folyamata. A kormány államcsõdrõl beszél. Négy napig állt a vasút, sztrájkfenyegetésektõl hangos az ország, pedig a sztrájk nem jó senkinek, mert nemcsak pénzt veszít vele hazánk, hanem elveszíti a még maradék stabilitásba vetett hitünket is. Elrettenti a beruházókat, általános nyugtalanságot szül.
Mi történt? - kérdezhetik az emberek. Mitõl vált néhány hónap alatt ilyen drámaivá a helyzet? Miért kell ma az ország összeomlásától tartani?
Tavaly nyáron, amikor az Antall-Boross kormány átadja a hatalmat, az infláció 18 százalékos és három éve folyamatosan csökken. Ma 24 százalék, és év végére elérheti a 30 százalékot is. Akkor a külföldi adósságállomány 24 milliárd dollár volt, amit ellensúlyozott a 250 milliárd forintnak megfelelõ külföldi tõkebeáramlás. Mára az adósságállomány 30 milliárd dollárra nõtt, a külföldi tõke nem jön az országba. 1994-ben a munkanélküliség másfél éve folyamatosan csökkent, sajnos, ez a folyamat is a visszájára fordult.
Nem kell elhallgatni azt sem, hogy voltak kedvezõtlen tendenciák is. Az import növekedése nem lassult, és ezt az export növekedése sem tudta ellensúlyozni, azonban a fizetési mérleg az erõteljes külföldi tõkeberuházások miatt nem okozott végzetes egyensúlytalanságot. A belsõ államadósság magas volt, de még kezelhetõ szinten maradt.
Az ország tehát kényes helyzetben volt, de - és ez a lényeg, tisztelt hölgyeim és uraim - az egyensúlyt nem veszítette el sem gazdasági, sem politikai téren. Semmi sem fenyegette a stabilitást, nem kellett óriási méretû sztrájkoktól tartani, annak ellenére sem, hogy az akkori kormány sem volt népszerû. Az akkori, kétségtelenül nehéz gazdasági helyzetben az adott mozgásteret a kormánynak, hogy a külföldi tõkeberuházás minden évben nagyon magas, 200 milliárd forint feletti volt.
Miért fenyeget ma államcsõd? Mi történt, mi változott meg az akkori állapotokhoz képest? Mára a politikai stabilitás is veszélyben van, a kormány nagyon radikális lépéseket sürget. A korábban meglévõ kényes egyensúly megbillent. A gazdaság jelzõszámai sajnos, azt mutatják, hogy az ország megindult lefelé a lejtõn. Az emberek érthetõen csalódottak, kiábrándultak, mert más reményben szavaztak a jelenlegi koalíció pártjaira. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a kiábrándulás csakúgy, mint a jelenlegi vezetés tavalyi elõretörése, megjósolható volt.
Tisztelt Ház! Újra kérdezem, mi történt, illetve helyesebben mi nem történt az elmúlt nyolc hónapban. A baj egyik gyökere az, amit a kormány nem tett meg. Nyolc hónap semmittevés - így fogja majd a történelem jellemezni a Horn- kormány elsõ nyolc hónapját. Semmilyen lépés nem történt azért, hogy a kényes egyensúly fennmaradjon. Ha végignézzük a gazdasági jellegû intézkedéseket, a forint leértékelésén és a vám emelésén kívül semmi nem történt. Abban a kertben, amit nyolc hónapig nem gondoznak, nagyon elburjánzik a gaz. Azt a gazdát, aki ilyet tesz, rossz gazdának nevezik. Persze, ilyenkor a rossz gazda elõveszi a legerõsebb permetet, és beszórja vele a kertet, csakhogy a permet sok veteményt is ki fog irtani.
A kormány tehát sokat tétovázott, amit õk is beismertek. Sajnos, nem tettek semmit meghirdetett programjuk megvalósításáért. Nyolc hónapi tétovázást egy erõs gazdaság talán elvisel, de egy kényes egyensúlyban lévõ ország nem. Ami még szomorúbb, hogy a Horn-kormány arra használta fel ezt az idõt, hogy lebontsa azt, amit az elõzõ kormány épített. Természetesen egy új kormánynak kötelessége saját elképzelései szerint újragondolni az ország irányítását; ilyenkor meg kell változtatni, ami nem jól mûködik, és tovább kell vinni, ami hatékony.
A Horn-kormány sajnos, abba a hibába esett, amit a gyakran használt mondással úgy lehetne megfogalmazni, hogy "kiöntötte a fürdõvízzel a gyereket". De a kormány továbbment: kidobta a lavórt is. (Derültség, zaj a bal oldalon.) Sorra bontotta le az elõzõ idõszak mûködõ szervezeteit, felmondta az expót, de sajnos, nem tett semmit a helyükre. Márciusra aztán észrevették, hogy itt állunk víz, gyerek és lavór nélkül. (Derültség.) Nem véletlen tehát, hogy ilyen nyolc hónap után a kormánynak komoly intézkedéseket kell hoznia. Az is világos, hogy ezek között megszorító jellegûeknek is kell lenni, de miért nem célozza meg a fejlõdést, a növekedést?
Megítélésünk szerint, ezek a megszorító intézkedések nem egy átfogó koncepció részeként kerültek megfogalmazásra, hanem azok kizárólagosan rövid távú, költségvetési szempontokat vesznek figyelembe. Ebbõl viszont több káros dolog is származik:
1. a társadalom a szükségesnél nagyobb terheket kénytelen elviselni,
2. az intézkedések visszafogják a gazdaság teljesítményét is, ami viszont önmagában is tovább nehezíti az egyensúly megteremtését;
3. pedig: tûzoltó jellegû akciók miatt ugyanezek a problémák fél év, egy év múlva újból elõjönnek, újabb visszafogóakció-sorozatot követelnek.
Vizsgáljuk meg részletesen a kormány javaslatát! A kormány felvázolt egy nagyon radikális és nagyon fájdalmas lehetõséget. Valóban megoldás-e ez a gondokra? Elég-e, ha egy darab papír mellett összeadunk, kivonunk, innen-onnan elveszünk tíz-húsz milliárdot, amíg ki nem jön 170 milliárd, és az egészet elnevezzük modernizációs, stabilizációs, államháztartási reform és még miegymás nevû programoknak?
Amikor ezt vizsgáljuk, fel kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon elméleti közgazdasági szinten ezen az úton el lehetne jutni egy jól mûködõ, stabil gazdasághoz? Lehet-e úgy egy ország gazdaságát rendbe tenni, hogy nem arra koncentrálok, hogy jobban és többet termeljenek, hogy növekedjen az ország gazdasága, hanem arra, hogy mindegy, milyen alacsony szinten, de pénzügyi stabilitás legyen mindenáron?
Stabilitás az is, ha a kiadási és a bevételi oldalon is nulla áll, de ekkor nincs élet. Stabilitás az is, ha folyamatosan többet termelünk és akkor kevesebb terhet jelentenek a kiadások. Lehet úgy is növelni a bevételeket, hogy újabb adókat, vámpótlékokat vetnek ki és úgy is, hogy egyre többet termelnek az országban, így egyre több termék után folyik be az adó az államkasszába.
A termelés bõvüléséért tett erõfeszítéseket hiányoljuk ebbõl a csomagból. Ez a csomag többek között adóemelésekrõl szól. Azt mindannyian tudjuk, hogy egy adó soha nem jön jókor és nem okoz örömet az embereknek. Egyetlen jó tulajdonsága lehet: ha stabil, kiszámítható és a szabályok ritkán változnak. A személyijövedelemadó-törvényt a kormány rövid idõ alatt már harmadszor változtatja meg, ez nem egy átgondolt stratégiát tükröz, ez a kapkodás jele.
(12.50)
A kormány pánikcsomagot tett le a parlament asztalára. Miként is neveznénk azt, amikor a társadalombiztosításnak még költségvetése sincs és a kormány annak a megnyirbálásáról intézkedik. Ez a módszere az önkormányzatokat sem kerüli el. De van itt még más probléma is.
A pénzügyi stabilitás megteremtésérõl beszél a kormány, de igaz lehet-e ez akkor, ha a csomag az infláció felpörgetését eredményezi, igaz lehet-e ez, ha a munkanélküliség növekedését szinte természetes következménynek tekinti. Az infláció mindenki számára a kiszámíthatatlanságot jelenti. Az infláció érvényteleníti a csomagnak azt a halvány ígéretét, hogy és amennyiben kevesebb pénzre lesz szüksége a költségvetésnek, több hitel jut a vállalkozóknak. Ki kér 35-40 százalékos kamatokból? Hol vannak azok a tisztességes üzleti lehetõségek, amelyekbõl ezt vissza lehetne fizetni? Talán a feketegazdaságban?
A Bokros-csomag mint egy lehetséges elméleti megoldás egy közgazdasági versenyen biztos nem lenne utolsó helyezett, de egy ország sorsa nem egy elméleti közgazdasági probléma, itt tízmillió emberrõl van szó.
A kormányzás nem számok matematikai sorbarakása, hanem emberi sorsok segítése, jobbrafordítása, ahol nem a kiadás és a bevétel a fõ tételek, hanem gyermekeink, unokáink jövõje.
Azt mondja a kormány, ha nem lesz elég privatizációs bevétel, újabb megszorító intézkedések jönnek. Kérdezem én: ki felel a privatizációs bevételekért? A kormány. Ki fizet a megszorításokért? A magyar lakosság.
Én azt mondom, elvenni könnyû, teremteni nehéz, de tisztelt hölgyeim és uraim, a tisztességes kormányzás nem az elvételrõl, hanem a teremtésrõl szól. Ha nem képes a privatizációs csapat bevételt produkálni, akkor azért fizessen a lakosság? Ha nem képes a kormány a fejlesztéshez nélkülözhetetlen külföldi tõkét bevonni, akkor fizessen a lakosság? Sajnos ezt jelenti az úgynevezett elkerülhetetlen gazdasági csomag: Ha a kormány rosszul dolgozik, fizessen a polgár.
Ahogy mondtam, a kormány feladata a fejlesztés, az építés és nem a rombolás, ezért olyan intézkedéscsomagot lehet csak elfogadni, amelynek a céljai ezek. Amely arra koncentrál, hogy miként lehetne új beruházókat idecsalogatni; amely arra koncentrál, miként tudjuk az ország jövedelemtermelõ képességét növelni; amely arra koncentrál, miként fejlesszük az infrastruktúrát, miként izmosítsuk a magángazdaságot. Mert ha csak a lakosságra hárítunk minden terhet, érthetõ elégedetlenségük olyan instabillá teheti az országot, amely örökre elveszi a kitörés lehetõségét, mert egyetlen programot sem lehet megvalósítani az ország lakosai ellenére.
A demokráciában mindenkinek joga van tiltakozni akkor, ha úgy érzi, a politika semmibe veszi az életét. Ez így volt az elõzõ kormány alatt is. A szabályok adottak, mûködõképesek. Mindenkinek meg kell tanulni a demokrácia keretei között kormányozni.
Az ellenzék felelõssége óriási. Minden erõnkkel azon kell lennünk, hogy az ország ne sodródjon bele olyan gazdasági intézkedések sorozatába, ami politikailag bizonytalan helyzetet eredményezne, mert egy politikailag kiszámíthatatlan helyzetben félõ, hogy kétségbeesett lépéseket tesz a kormány, vagy pedig olyan erõk kerekednek felül, amelyek a józanság, az önmérséklet szikráját sem ismerik.
Az ellenzék felelõssége tehát valóban óriási. Meg kell tennünk mindent, hogy a kormányt visszatartsuk radikális, meggondolatlan lépéseitõl.
Én arra kérném tisztelettel kormánypárti képviselõtársaimat, hogy segítsenek ebben, mert az önök szavazatával bármi keresztülvihetõ ebben a Házban, de az önök akarata ellen semmi sem valósítható meg. Gondoljuk át közösen újra, hogy vajon megéri-e fejest ugrani egy ilyen sok bizonytalansággal teli programba.
Tudjuk, hogy a kormány óriási önbizalommal állítja, hogy igen, de ez a túlzott önbizalom veszélyekkel jár, mert vakká teszi az embereket a kételyekre, pedig tévedhetünk, mert abba nem a kormány bukik bele, ha tévedünk, hanem az egész ország. Nem abban különbözünk egymástól, hogy mi nem akarunk cselekedni, a kormány pedig akar, csak abban, hogy míg a kormány saját programjának az elkerülhetetlenségében hisz, mi a cselekvés elkerülhetetlenségében hiszünk. Tenni kell valamit, de nem akármit.
Mi, az ellenzék képviselõi ez alatt a nyolc hónap alatt is mondtuk, amikor a kormány semmit sem tett, de senki sem figyelt ránk.
Meg lehet-e vakon bízni egy olyan programban, amit néhány nap alatt dolgoztak ki, aminek nem végezték el a hatásvizsgálatát, amelyben ellentmondások vannak, amelyek részleteivel egy hónapja még maga a pénzügyminiszter sem lehetett tisztában, de jó részüket még ma sem ismerhetjük.
Felelõs politikai vezetés, felelõs parlament dönthet-e 21 törvényrõl egy csomagban rohammunkában, amelyek között olyan ellentmondások feszülnek, amiket csak néhány hónappal késõbb fogunk esetleg átlátni teljes egészében?
Tisztában vagyunk-e vele, hogy ez azt jelenti, hogy kételkedés nélkül megbízunk a kormány tévedhetetlenségében. De megértheti-e a kormány, hogy olyannyira bízik egy elképzelésben, hogy a demokrácia finoman mûködõ érdekegyeztetési mechanizmusait félresöpri, mert kimondatlanul is azt állítja, hogy ez csak idõhúzásra jó. A válasz egyértelmû: nem. Az a kormány, amelyik így cselekszik, nagyot tévedhet. Kérem képviselõtársaimat, mérlegeljék az elhangzottakat, amikor szavaznak a jelenlegi javaslatokról, mert a tét valóban igen nagy.
Ha a kormány ezeket az elhibázott intézkedéseket a parlamenttel elfogadtatja, azoknak terhei ismét a középosztályra hárulnak. A vesztes azonban nemcsak ez a réteg lesz, hanem az egész magyar társadalom, mert politikai stabilitás és sikeres gazdasági felemelkedés záloga az erõs középosztály.
A tervezett intézkedések ezzel éppen ellentétesek, a társadalom polarizálódását, szegényekre és gazdagokra való szétválását sietteti. Ez nem egy polgári társadalom irányába való elmozdulás, és semmi köze a szabad vállalkozásokat támogató, az esélyegyenlõséget növelõ, a gazdasági növekedést biztosító alternatívához.
Mielõtt befejezném a beszédemet, a miniszterelnök úrhoz kívánok fordulni, legalább a jegyzõkönyvön keresztül. Az általunk felvázolt megoldásokra konkrét javaslatokkal rendelkezünk, amelyeket, ha önökben erre fogadókészség van, bármikor, bárhol hajlandóak vagyunk megvitatni.
Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja szerint a beterjesztett törvénycsomag erõsen vitatható. Rövid távon nem várható tõle eredmény, az ország jövõjét tekintve kifejezetten káros. Tisztelettel kérjük a kormányt, hogy a törvénycsomagot átdolgozásra vonja vissza. Az átdolgozás során olyan törvénycsomag készüljön, amely a gazdasági növekedést támogatja, az infláció visszaszorítását eredményezi és a munkanélküliség csökkenését éri el. A magyar társadalom számára reményt csak egy ilyen intézkedéscsomag jelenthet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon. - Két képviselõ szót kér.)