DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! A fiatalkorúakra vonatkozó büntetõ jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban kívánok támogatólag elmondani néhány gondolatot.
A törvényjavaslat nemzetközi jogi kötelezettségünknek tesz eleget azzal, hogy az alkotmányban elõírtaknak is megfelelõen megteremti a Magyarország által 1991-ben ratifikált, a gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt egyezmény és a belsõ jog összhangját. Örülök annak, hogy ebben az esetben a javaslat nem elégszik meg ennyivel, hanem túllép ezen és érezhetõen olyan szabályozás kialakítására törekszik, amely a társadalom és a fiatalkorú érdekeit egyaránt figyelembe veszi.
Azért említem a társadalmat is, mert úgy vélem, hogy a speciális prevenció, az egyéni megelõzés elõsegítése nemcsak a törvénnyel összeütközésbe kerülõ fiatalkorú érdeke, hanem a miénk is. Hiszen egy 14-18 éves korban kisiklott fiatalnál a legfontosabb cél csak az lehet, hogy ez a kisiklás tényleg csak egy alkalmi botlás maradjon, és a bûnözés ne váljék életformájává a fiatalkorúnak. Sajnos, ez utóbbi is elõfordul, mint ahogy az is, hogy fiatalkorúak követnek el igen-igen súlyos bûncselekményeket. Velük szemben természetesen egészen más eszközökkel kell fellépni.
Szerencsére a javaslat a fiatalság kis részét érinti: évente körülbelül 6-7 ezer fiatalkorút ítél el a bíróság.
(18.10)
Mégis nagyon fontos, hogy ezeknek a gyerekeknek is legalább megpróbáljunk esélyt adni arra, hogy felnõtt életükben a társadalom és a saját maguk elvárásainak megfelelõ életmódot folytassanak.
A javaslat rendelkezései közül kiemelnék néhányat, amelyek megítélésem szerint jobbá tehetik a fiatalkorúakra vonatkozó büntetõ rendelkezéseinket. Az egyezmény 15. cikke tiltja a gyermekek elrablását, eladását vagy a velük való kereskedelmet. A bûncselekmények a legtöbb esetben kiváltják a társadalom rosszallását - különösen így van ez, ha a sértett gyermekkorú. Joggal várjuk el törvényeinktõl, hogy súlyosabban ítéljék meg a tettet, ha az védtelen gyermekeket érint. Ennek a kívánalomnak tesz eleget a javaslat, amikor szigorúbb felelõsségre vonást tesz lehetõvé a gyermekek eladása, illetve megvétele esetén.
A javaslat humánus, és az egyezmény szellemiségét kifejezõ rendelkezése az, hogy az emberkereskedelem áldozatává vált - és ebbõl eredõen fokozottan kiszolgáltatott helyzetben levõ - kiskorút kényszermunkára, üzletszerû kéjelgésre vagy züllött életmód folytatására rábíró személyt - kiskorú veszélyeztetése miatt - két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Annak ellenére, hogy a bíróságok jelenleg is inkább a szabadságvesztésen kívüli szankciókat alkalmazzák a fiatalkorúakkal szemben - 1993-ban, a vizsgált évben 6 608 fiatalkorú elítéltbõl mindössze 821 személyt ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre -, a javaslat a jelenlegi szabályozást az egyezmény követelményeinek megfelelõen egyértelmûbbé teszi, sõt azt ki is bõvíti, amikor kimondja, hogy szabadságvesztéssel járó intézkedést is csak akkor lehet alkalmazni, ha az intézkedés célja más módon - például megrovással vagy próbára bocsátással - nem érhetõ el. Ezáltal lehetõvé válik, hogy a fiatalkorú megszokott környezetébõl csak a legvégsõ esetben legyen kiszakítható.
A javaslat egyik fõ pillére a jelenleg még határozatlan idejû javítóintézeti nevelés - mint intézkedés - szabályainak az átalakítása. Ez az intézkedés - megfelelõ feltételek mellett - sokkal alkalmasabb a nevelési célok elérésére, mint a szabadságvesztés büntetés. Alkalmazására ugyanakkor sajnos eddig nagyon ritkán került sor: a vizsgált évben, 1993-ban, a már említett 6 608 elítéltbõl mindössze 256 esetben - ez 3,8 százaléknak felel meg. Ennek oka, hogy az elõzetes fogva tartásban töltött idõ tartama a határozatlan jelleg miatt nem volt beszámítható.
A javaslat a javítóintézeti nevelést határozott idejûvé alakítja át, és tartamába beszámíthatóvá teszi most már az elõzetes letartóztatásban eltöltött idõt. Úgy gondolom, hogy e korrekcióval a bíróságok gyakrabban alkalmazzák majd a javítóintézeti nevelést, fõleg a fiatalkorúakra igen rossz hatású, rövid tartamú szabadságvesztések helyett.
A másik pillére a javaslatnak a fiatalkorúak elõzetes letartóztatására vonatkozó rendelkezések átalakítása. Az elõzetes letartóztatás mai szabályai épp úgy megfelelnek az egyezménynek, mint a módosító javaslatok. Ami miatt mégis megemlítem én is, az az a körülmény, ami elég jól ismert képviselõtársaim elõtt is, nevezetesen: az elõzetes letartóztatás végrehajtása a büntetés-végrehajtási intézetekben és fõleg a rendõrségi fogdákban nem mindig történik törvényeink szerint. Elõfordul, hogy a fiatalkorút nem különítik el az elítéltektõl, vagy éppen felnõtt korú terhelttel egy zárkában helyezik el. A zárkák sokszor túlzsúfoltak, és a fiatalkorúak életkori sajátosságainak megfelelõ ellátás, nevelés sem mindig biztosított. Erre nem lehet mentség a tárgyi és a személyi feltételek hiánya - törvényeink betartását minden körülmények között biztosítani kell.
Tisztelt Országgyûlés! A nemzetközi dokumentum 37. cikkének b) pontja kimondja, hogy a gyermek letartóztatása csak végsõ eszközként és a legrövidebb idõtartammal alkalmazható. A statisztikai adatok tanúsága szerint Magyarországon az elmúlt években stagnált az elõzetes letartóztatásban lévõ fiatalkorúak száma. Évente átlagosan körülbelül 900 fiatalkorú kerül elõzetes letartóztatásba, ami az összes elítélteknek hozzávetõlegesen 14 százalékát teszi ki. Úgy látom, a javaslat ezekre a problémákra próbál megoldást találni, amikor a fiatalkorúak egy részénél lehetõséget ad arra, hogy az elõzetes letartóztatást javítóintézetben foganatosítsák. Így a büntetés-végrehajtási intézetekben, rendõrségi fogdákban csökkenni fog az elõzetes letartóztatásban lévõ fiatalkorúak száma, és remélhetõleg ezekben az intézményekben is betarthatók lesznek a büntetõeljárási törvény és a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejû rendelet elõírásai.
Az egyezményben több helyütt megfogalmazódott követelménynek tesz eleget a javaslat azzal, hogy - fõként a gyakorlatban tapasztalható hiányosságok felszámolása végett - már az alapos gyanú közlésével egyidejûleg kötelezõvé teszi a védõ kirendelését, ha a fiatalkorú terheltnek nincs meghatalmazott védõje; továbbá kimondja, hogy a vádirat benyújtása elõtt az elõzetes letartóztatással, illetve az ideiglenes kényszergyógykezeléssel kapcsolatos eljárásban a meghallgatás a fiatalkorú védõje nélkül nem tartható meg.
Végül, de nem utolsósorban említést kell tenni a javaslat harmadik pillérérõl: a bírósági eljárás mellõzése egy új módjának, a vádemelés elhalasztásának a bevezetésérõl. Az egyezmény 40. cikkének 3/b pontja elõírja a részes államoknak, hogy minden lehetséges és kívánatos intézkedést tegyenek meg a gyermekek ügyének bírói eljárás mellõzésével történõ kezelésére. A javaslat szerint az ügyész a fiatalkorú helyes irányú fejlõdése érdekében egy évtõl két évig terjedõ idõre - az ötévi szabadságvesztéssel nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bûncselekmények miatt - elhalaszthatja a vádemelést, ha annak feltételei egyébként fennállnak.
Tisztelt Országgyûlés! Ügyvédként eljárva magam is tapasztaltam, hogy a büntetõeljárási törvényünknek azon rendelkezései, amelyek a fiatalkorúakat úgy akarják védeni, hogy a velük szemben folyó eljárásban minden esetben kötelezõvé teszik az összes garanciális - vagy annak hitt - rendelkezés alkalmazását, éppen az ellenkezõ hatást érik el számos esetben. A fiatalkorúnak még az igen csekély súlyú bûncselekmények esetén is szembe kell néznie az eljárás minden fázisával, annak összes szereplõivel - köztudott, hogy a vétségi eljárás szabályai és a tárgyalás mellõzése fiatalkorúakkal szemben nem alkalmazhatók. Éppen ezért nagyon jó megoldásnak tartom, hogy egyes esetekben az ügy bírósági szakba már nem jut el - az eljárást az ügyész is lezárhatja.
(18.20)
E rendelkezés egyébként az elõkészítés során vitatott volt. Ugyanis az utóbbi, mondhatjuk azt, hogy évtizedekben uralkodóvá vált az a nézet, hogy a fiatalkorúval szemben a procedúrát azért kell teljes egészében lefolytatni, mert ennek is van egyfajta visszatartó hatása. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy ezek a fiatalkorúak ügyében folytatott tárgyalások rendszerint formálissá váltak, és éppen nem érték el azt a visszatartó módot, amit a törvényhozó annak idején elvárt ezektõl az eljárásoktól. Így maga a vádemelés elhalasztásának intézménye megítélésünk szerint, és gyakorló jogászok szerint is, mintegy Damoklesz kardjaként lebeg a fiatalkorú feje felett, és reméljük, hogy lehetõséget fog teremteni arra, hogy kihasználja a fiatalkorú eljárás alá vont az ebben számára rejlõ igen-igen kedvezõ lehetõségeket.
A javaslat a fentieken túl még számos, a kiskorúak érdekeit védõ rendelkezést tartalmaz. De úgy gondolom, hogy így kiragadva e néhány tartópillért, különösen az elmondott három rendkívül fontos dolgot, ezek is elegendõek annak a meggyõzõdésnek a kialakításához, annak az elõsegítéséhez, hogy a törvényjavaslat elfogadása indokolt, kívánatos, amit én a magam módján támogatok, és támogatóan szóltam itt is mellette. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.)