PANCZA ISTVÁN (FKGP): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Köztudott, hogy Szeged város a textilipar egyik fellegvára, de lassan csak múlt idõben lehet fogalmaznunk: volt! Nagyon sok szövõ és fonó asszony dolgozott itt, kereste kenyerét néha szörnyû munkahelyi feltételek között. A rettenetes zaj és a por sokuk egészségét tette tönkre. Ez a munkakör is, mint sok más, kedvezményre jogosító munkakörnek - munkahelynek - van minõsítve. Ez azt jelenti, hogy korkedvezménnyel lehet nyugdíjba menni, ha legalább nyolc éven át kedvezményre jogosító munkakörben dolgozott.
Az utóbbi idõben több szövõnõ magánkisiparosként dolgozik kis mûhelyében, egy vagy két gépen végzi ugyanazt a munkát, ugyanolyan zajos és poros munkakörülmények között, mint korábban a gyárban. A jelenlegi törvények értelmében a korkedvezmény nem terjed ki azokra, akik magániparosként, vállalkozóként végzik ugyanazt a munkát, mint korábban a nagyüzemben.
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtásáról kiadott '89/1990-es MT-rendelet 77. § 1. pontja rögzíti, idézem: "Az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság vezetõje - a Munkaügyi Minisztériummal egyetértésben - engedélyezheti a korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében felsorolt munkakörökben eltöltött idõ korkedvezményre jogosító idõként történõ figyelembevételét akkor is, ha a jegyzék szerint a korkedvezmény hatálya az üzemre nem terjed ki." Ez mind nagyon szép és jó, de hiába fordulnak beadványaikkal az érintett munkásnõk a fent megjelölt intézményekhez, azok elutasítást nyernek. Bírósághoz meg nem szívesen fordulnak az egyszerû emberek, mivel pénzük és idegrendszerük ezt nem teszi lehetõvé.
Kérdezem tehát az államtitkár urat: van-e lehetõség arra, hogy ezek a munkában elfáradt egyszerû munkásnõk valamilyen formában megoldást nyerjenek kérdéseikre, és részesüljenek a korkedvezményben? Kérem válaszát.