BARSINÉ PATAKY ETELKA, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elõször is szeretnék elnézést kérni a jelenlévõktõl, hogy én nem a medicinlabdával fogok foglalkozni, hanem a pótköltségvetéssel, ugyanis nem értek a labdarúgáshoz. (Mozgás.)
Nyolc hónap alatt három költségvetés. Ez nem kis teljesítmény, mondhatni, rekord. Törvényeink szerint akkor lehet pótköltségvetést készíteni, hogyha a gazdasági körülmények változása azt indokolja. Nos, ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy Nyugat-Európában az utóbbi idõben soha nem volt ilyen kiegyensúlyozott gazdasági környezet, a világpiaci árak színvonala lényegében nem változott, körülöttünk nem omlott össze látványosan egy gazdaság sem.
Idehaza, nálunk azonban szinte minden nap tartogat egy-egy meglepetést. Van olyan adó, amely az elmúlt egy évben háromszor változott, új adónemek is derengenek a láthatáron ingatlanadó formájában, azon kívül - ceterum censeo - vagyonadó formájában is, amire azután végleg nem lehet azt mondani, mint az átalányadóra, hogy nem más, mint egy törvényhozásba csúszott technikai malõr. S miközben napi bajoltó programok látnak napvilágot, az árak, a munkanélküliség ütemesen kúsznak, vészesen emelkednek. Ebben a kiszámíthatatlan gazdasági környezetben, a lehangoló hírek sorában feltûnést már csak egy jó hír keltene. Ez a költségvetés nem az. A kezdeti választási program köddé vált, és ami maradt, az ez a pótköltségvetés.
Három kérdéssel szeretnék foglalkozni: az egyik, hogy ténylegesen miért került sor pótköltségvetésre; a másik, hogy mi a véleményünk róla és a harmadik, hogy mit javasolunk. Lássuk az elsõt!
Miért van szükség pótköltségvetésre? Miért tesz le a kormány a parlament asztalára három hónap után egy újabb költségvetést? Az a véleményünk, hogy azért, mert az országot rosszul kormányozták. A decemberi költségvetést a kormány terjesztette be, éspedig felelõsséggel.
A költségvetés hiánya ma a decemberben jóváhagyottnak a duplája. Mi okozza ezt? A költségvetés hiányát egyrészt az adósság decemberhez képest megnövekedett kamatterhei okozzák, vagyis rossz volt a finanszírozási terv. Kérem, ebben az országban a legnagyobb adós az állam, ezt legalábbis illene figyelembe venni, az adósságot legalább egy finanszírozási terv szintjéig menedzselni kellene. A kamatterhek a decemberi költségvetéshez képest két hónap alatt több mint 40 milliárd forinttal emelkedtek.
A költségvetés növekvõ hiányát másrészt kiesett bevételek okozzák. Rossz volt a privatizációs terv - nemhogy lényeges bevétel nem folyt be, hanem 1994- rõl 17,9 milliárd forint elmaradt befizetés van. Ezért kell a pótköltségvetés. Nem szabad itt ködösíteni, egyszerûen: ha a privatizációs bevétel késik vagy nem jön be - amire sajnos minden esély megvan -, akkor a költségvetés hiánya az év végére 8,3 százalék lenne a bruttó nemzeti össztermékre vetítve. Ilyen magas hiány még soha nem volt. 1993-ban ez a szám 3,7 százalék volt.
A stabilizációs csomag az elmúlt hónapokban kialakult állapotot stabilizálja, ezt az állapotot, ezt a 8,3 százalékot 5,9 százalékra stabilizálja valamelyest privatizációs bevétellel. Illúzió azt hinni, hogy ezt le lehet szorítani 3 százalékra, legalábbis ennek a pótköltségvetésnek a tükrében.
Mi a véleményünk tehát errõl a pótköltségvetésrõl? A pótköltségvetésben ismét ott találjuk a bûvös 150 milliárdos privatizációs bevételt, pedig kérem, ez a szám lassan már csak annyit ér, mint a ráolvasás. Azt gondoljuk, hogy a privatizáció beindítására már egy más ilyen abrakadabrát kellene kitalálni, mert az ebben a 150 milliárdban való bizakodás már nem más, mint a jószerencsébe vetett hit, és ez kevés egy pótköltségvetéshez.
Ma, május 3-án még nincs törvény; a kormány úgy kíván stratégiai ágazatokat és vállalatokat eladni, hogy nincs fogyasztói érdekvédelem, árképzés, szolgáltatási kötelezettség, de a kormány hisz abban - sajnálom, hogy nem hallja a privatizációs miniszter -, hogy képes az ország érdekeit érvényesíteni a multinacionális vállalatokkal szemben.
(11.20)
Nincs még törvénybe iktatott megegyezés a szolgáltatóvállalatokkal kapcsolatos vagyonmegosztásról az önkormányzatokkal. Semmi nem riasztja jobban a befektetõt, mint a bizonytalan tulajdonosi viszonyok.
Az ÁV Rt. tavaly év végén hitelt vett fel, elzálogosítva az állami vagyont, és kötelezettségei miatt az idei üzleti tervben a 150 milliárd felére tudott kötelezettséget vállalni. Nos, kérem, vagy rosszul mûködik az ÁV Rt. - és akkor le kell váltani a még ki sem nevezett vezetését -, vagy pedig az a helyzet, hogy egy kicsit is szakszerû privatizáció mellett a pótköltségvetésben olvasható számok tévesek, és akkor le kell váltani... - hirtelenjében nem is tudom, hogy kit. Finoman fogalmaz az ÁSZ, amikor azt mondja, hogy a kockázat mértéke az elfogadható szint fölött van.
Vámpótlék. A vámpótlék hatására a vámimport-bevétel a költségvetés szerint több mint 50 százalékkal nõ. Nos, ezt a decemberi alapadatokra számolni, s nem figyelembe venni az intézkedés hatását, szakmailag megkérdõjelezhetõ. Miféle intézkedések azok, amelyeknek a hatására, amikor a deklarált céljuk az, hogy visszaessen az import, ez nem következik be, vagy ha bekövetkezik, nem számolunk vele? De a vámpótlék vonatkozásában nagyobb gond, hogy az eredeti költségvetéshez képest ez a majdnem 100 milliárd forintos többletbevétel a gazdálkodószervezetektõl származik. Ennyivel csökken a vállalkozások rendelkezésére álló forrás. Elképzelhetetlen, nem reális, hogy ez ne legyen hatással a gazdaságra. Enyhén szólva megalapozatlan ebben a vonatkozásban az intézkedési csomag növekedést serkentõ hatásáról beszélnünk.
Csak úgy meg kellene említenünk még azt: a mai napig nem tudjuk, hogy februárban az áfabevétel miért pont csak egytizede volt a megszokott átlagnak, miért csak egytizede folyt be az áfának. Nyilván ezeket is ki kell elemezni egy valós pótköltségvetés készítésekor.
Bevételekkel számol a pótköltségvetés a fokozott ellenõrzésbõl. Ezt támogatjuk - bár szeretnénk megjegyezni, hogy a szürkegazdaság ellen inkább gazdasági eszközökkel lehet eredményesen felvenni a harcot, adószínvonal- csökkentéssel, adókedvezményekkel stb.
Most nézzük a pótköltségvetés kiadási oldalát! Itt egy igen figyelemreméltó dologgal találkozunk. A kormány úgy spórol és szigorít, hogy a kiadások összességükben nem csökkennek, hanem 30 milliárd forinttal nõnek. Lesznek elbocsátások, 18 és fél milliárddal csökkennek a jóléti kiadások. Mindez azonban - a csomag - csak annyit tud elérni, hogy a költségvetés kiadásai 2 milliárd forinttal, kettõ millárd forinttal csökkennek.
Elhangzott, hogy ha a bevételek nem teljesülnek, további megszorítások várhatók. Valójában pontosan ezek a számok azok, amelyek mutatják, hogy nem lehet ilyen módon kompenzálni a kiesõ bevételeket. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány nem rendelkezik egy valós alternatívával abban a vonatkozásban, hogy a bizonytalan bevételek csökkenésének a kiesése esetében mi lesz. Mert erre csak azt mondani, hogy akkor további megszorító intézkedéseket kell tenni, számszakilag nem megy; lassan az államcsõdrõl beszélnek, de lassan most már lelkileg is csõdbe jut az ország.
Ismét ugyanaz történik, mint télen, amikor a költségvetéshez nem nyújtották be a tb költségvetését: itt van egy benyújtott pótköltségvetés és nincs mellette a tb költségvetése; szinte lehetetlen tárgyalni, legalább is felelõsségteljesen.
A pótköltségvetés évek óta halogatott, hatásos lépéseket ígér, reformlépésekrõl beszél, az államháztartásban racionálisabb költséggazdálkodásról. Ezzel egyetértünk. De hogy lehet - ahogy az ÁSZ leírja - két-három nap alatt, amennyi idõ erre adva volt, racionalitást elérni? Ilyenkor mindenki menti, ami menthetõ. Ez természetes. De hogy lesz ebbõl hatékonyság? Utólag? A racionalitást a pótköltségvetésnél kellett volna elkezdeni. El kellett volna ismerni, hogy jóléti és adminisztratív kiadások területén nem lehet rövid távon jelentõs eredményeket elérni. Mûködõ rendszereket jól vagy rosszul át lehet alakítani, de pénzügyi eredményeket ettõl nemigen lehet várni.
A harmadik, amirõl szeretnék beszélni - hiszen errõl mindig megkérdezik az ellenzéket -, hogy mit lehet tenni, mit kellene tenni. Komoly kétségeink vannak, hogy az intézkedéscsomag és a pótköltségvetés képes-e érdemben lassítani a külsõ és belsõ eladósodási folyamatot. Más gazdaságpolitikai alapelveket képviselünk - és erre visszatérek -, de legalább három olyan dolog van, amelyet meg kellene lépni:
1. A kormány intézkedési csomagja foglalkozik az exporttámogató intézkedésekkel, de egyelõre ez még csak kívánságlista. A szándék igen fontos és dicséretes, de megvalósításában ugyanazt a hatékony keménységet várjuk el, mint amit a Bokros-csomag esetében mutatott a kormány. Meggyõzõdésünk, hogy ez több eredményt hozna.
2. A kormánynak sajnos nem erõs oldala a megállapodás, pedig párbeszédet hirdetett. Ha a kormány nem akar a pótköltségvetéssel megbukni, sürgõsen meg kell hogy állapodjon a bérfejlesztésekrõl - ha még meg lehet. Aki vállalatot vezetett, az tudja, hogy Magyarországon az év elsõ egy vagy két hónapjában ezeket a kérdéseket a vállalatoknál elrendezik. Nem tudom, van-e még mód rá, azonban az egyetlen lehetõségnek azt látom, hogy itt létrejöjjön egy megállapodás. Hasonlóan megállapodás kell a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. Ha a pénzügyminiszter ott csak fele annyira határozott, mint itt, akkor sikerülni fog. De erre szükség van.
3. Az a véleményünk, hogy a kormány változtassa meg a gazdaságpolitikai prioritását. A költségvetési deficit csökkentése mellé tegye elsõ helyre, primus inter pares-ként az infláció mérséklését, az árak növekedésének a megállítását. Ebben az esetben ugyanis a deficitet is eredményesebben tudná mérsékelni. Az a véleményünk, hogy az infláció elszabadulásáért a kormány a felelõs. A kormányváltáskor 17-18 százalék volt az infláció, s megállhatott volna 20 százalékon. '94 augusztusában meg kellett volna lépni az energiaár- emelést: 30 százalék is elég lett volna akkor, januárban a duplája kellett. A leértékelési nyilatkozatok, a bejelentett, majd elhalasztott adóemelések, a fedezet nélküli pénzek kiosztása vezetett oda - és ezt most a szakembernek mondom -, hogy az év végén a 25 százalékos infláció már benne volt a rendszerben.
Ahhoz, hogy az infláció a kormány által is becsült 30 százalékon megálljon, azonnali intézkedésekre van szükség. Követeljük a kormánytól, hogy tegye le az antiinflációs téziseket. Ezt már márciusban is kértük. Enélkül megbukik a pótköltségvetés. Kérjük, tekintse át, mit kell tenni a hatósági árak körében! Tárgyaljon az önkormányzatokkal, hiszen az áremelés nagyon sok esetben az önkormányzatoknál volt mértéken felüli - gondolok itt a 100 százalékos fõvárosi víz- és csatornaár-emelésre, de beszélhetnénk az 50 százalékot meghaladó távhõellátási áremelésrõl is. Nem volt elõre tervezve. Az a véleményünk, hogy a kormány terjesszen be a parlamenthez egy inflációs közeget befolyásoló törvénycsomagot, ahogy ezt a Versenyhivatal jelentése is tartalmazza.
(11.30)
Azt gondoljuk, elengedhetetlen, hogy elemezze a március 12-ei intézkedések inflációs hatásait és megállapítsa az áralakulásra ható monetáris eszközöket.
Azonnali intézkedésekre van szükség! A költségvetés ugyanis ugyanúgy, mint a lakosság, köztük az a 2,8 millió nyugdíjas, abszolút védtelen az inflációval szemben. Ha nem történnek meg az antiinflációs lépések, a pótköltségvetés teljesen bizonytalanná válik.
Összefoglalva: más gazdaságpolitikai elveket vallunk, és más a véleményünk a terápiáról. De ez nem baj. Kell hogy legyen az országban egy alternatíva. A baj sajnos ott van - ahogy ez a tegnapi Békesi László-beszédbõl kiderült -, hogy a kormánypártokon belül nincs egységes vélemény a megoldásról. A pótköltségvetés szemléletében ugyanaz, mint a '95-ös eredeti költségvetés: bevétel és kiadás vonatkozásban nem tartjuk reálisnak.
A Magyar Demokrata Fórum ezt a pótköltségvetést nem fogadja el. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)