DR. TORGYÁN JÓZSEF, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy a pótköltségvetés elõterjesztésével összefüggõ kifogásainkat mindenekelõtt azzal kapcsolatban terjesszem elõ, hogy egyáltalán elõ lehetett volna-e elõterjeszteni a pótköltségvetést akként, ahogy azt a pénzügyminiszter úr tette, nevezetesen egy még el nem fogadott törvény rendelkezéseire való utalással.
Gaál Gyula képviselõtársunk hivatkozott arra, hogy senki nem volt a bizottságokban, aki az elõterjesztés jogszerûségét vitatta volna. Nos, a Független Kisgazdapárt ezt megteszi, ugyanis súlyos visszaélés a többségi joggal, hogyha egy törvényt úgy terjesztenek elõ, mint ahogy ez a pótköltségvetésnél is történt. Hadd idézzem:
"Az Országgyûlés a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi pont-pont-pont-pont - miután ez a törvény nincs meg - törvénybõl fakadó következményeket áttekintve a következõ törvényt alkotja." Igen ám, csak ez a törvény még nem hozatott meg és jogállami körülmények között minden további nélkül elõfordulhatna, hogy a törvény nem úgy fog megszületni, ahogy azt a beterjesztõ elképzeli. Tehát ennek következtében még nem lehet tudni, hogy milyen törvény rendelkezéseire való utalással kívánták a pótköltségvetést beterjeszteni.
Ez volna az elsõ formai kifogásunk, és legyen szabad itt rögtön megemlítenem, hogy megítélésünk szerint rossz a pótköltségvetés címe is, hiszen azt az elõterjesztõ akként terjesztette be, hogy "A Magyar Köztársaság 1995. évi pótköltségvetése." Ez azonban szerintünk a kormánynak rendkívül komoly fejtörést fog okozni, hiszen az Állami Számvevõszék is helyesen hivatkozott arra, hogy 1992-ben még októberben terjesztettek be pótköltségvetést, '93-ban már júniusban, '94-ben szeptemberben, '95-ben pedig áprilisban: a költségvetés épp hogy beterjesztésre került, két-három hónap múlva már a pótköltségvetés is beterjesztésre került.
Márpedig, ismervén a pótköltségvetés hibáit - így például a privatizációs bevételekre való alaptalan hivatkozásait -, biztonsággal prognosztizálhatjuk, hogy újabb pótköltségvetés benyújtásának szükségessége rövid idõ múlva fel fog merülni. Így tehát eleve gondot fog okozni a törvényjavaslat címe.
Konkrétan rátérve a kifogásainkra, engedjék meg, hogy mindenekelõtt a lakossági befizetések és a gazdasági teljesítmény viszonyának összefüggéseivel kezdjem. A közvetlen befizetéseket a cégautók megadóztatásával kapcsolatban másfél milliárd forinttal, a feketegazdasággal kapcsolatban - ellentétben az elõttem szóló Keller László képviselõtársam megállapításával - összesen kétmilliárd forint többlettel vélem felfedezni a pótköltségvetésben. Miután a feketegazdaság elleni küzdelem a kormányzati oldalról az utóbbi idõben számos alkalommal mintegy központi feladatként jelenítõdött meg, úgy gondolom, hogy ez a feketegazdaság '95. évre a kormány által prognosztizált 30 milliárd forintos bevételéhez viszonyítva rendkívül csekély, elenyészõen csekély. Tehát itt több hivatkozás történik a feketegazdaság elleni küzdelemre, mint amit ténylegesen tesz a kormány. Ez világosan utal erre, hiszen ezek megcáfolhatatlan adatok.
Ami a lakossági befizetések közvetett részét illeti, az a jelentõsebb, hiszen az elõbbiek - a cégautók megadóztatása, a feketegazdaság és a vámpótlék lakosságtól befolyó része - igen kis tételek: másfél milliárd, kétmilliárd, egymilliárd. A közvetett befizetések teszik ki ezeknek a tételeknek a döntõ részét.
A lakosság ezeket a kivetéseket itt elsõsorban az általános forgalmi adó és a fogyasztási adó kapcsán fizeti meg; a közvetett befizetések összesen 107 milliárd forintra rúgnak. Ha megvizsgáljuk ezeknek a közvetlen összefüggéseit, hogy mibõl kerülnek majd bevételre, láthatjuk, hogy vámpótlékból, árkorrekcióból, a háztartási tüzelõolaj utalványrendszerének megváltoztatásából fakadnak. Igen ám, de így a lakosság összterhei a Független Kisgazdapárt számításai szerint - a készpénzkiadásokat tekintve - 1995-ben 112 milliárd forintos növekedést jelentenek.
A gazdaság teljesítményét megvizsgálva - ehhez a lakossági többletbefizetéshez viszonyítva - megdöbbentõ adathoz jutunk, nevezetesen: az változatlan. Tehát az új érték termelése marad a régi, az eddigi szinten: 55 milliárd forinton, ami olyan csekély, ami önmagában a gazdasági bajok egyik gyökerére utal.
(12.00)
Van ugyan ebben a pótköltségvetésben egy biztatónak tekinthetõ jel is, nevezetesen, hogy 20,5 milliárd forintos növekedéssel számol. Ez azonban nem más, mint önámítás és a kívülálló felületes szemlélõ becsapása, mert ebbõl a 20,5 milliárd forintos növekedésbõl 16 milliárd esik a távközlési vállalatok koncessziós bevételeire, 4 milliárd forintot az APEH tevékenységének szigorításából remélnek behajtani, 500 millió forintot pedig az adók növelésébõl. Tehát nem termelésbõl fakadó bevételek ezek, hanem az állam adóbehajtó tevékenységébõl, illetõleg az állami vagyon elkótyavetyélésébõl fakadó bevételek.
Ha a gazdaság teljesítményét megnézzük, látható, hogy a bevételek 5,6 százalékát adja csupán, ugyanakkor 71 százalékát a lakosság közvetlen és közvetett befizetései adják. Ez egy elképesztõen magas arány. Itt rögtön rámutatnék arra, hogy a Független Kisgazdapárt a különbözõ költségvetési, pótköltségvetési viták során számos alkalommal kifejtette azt a véleményét, hogy ez az arány egészségesen úgy képzelhetõ el, hogy a lakossági befizetések 25-30 százalékot tesznek ki, a gazdasági bevételek értékét pedig legalább 60- 65 százalékra kellene növelni, hogy egy egészségesebb gazdaságszerkezet alakulhasson ki.
A lakosság terheinek növekedése a szociális és lakossági juttatások szûkülésén keresztül is lemérhetõ. Ha a családi pótlékot és a várandósági támogatások csökkentését vizsgáljuk, láthatjuk, hogy itt 10 milliárd forinttal rövidítik meg a lakosságot. Az egyéb juttatások és térítések csökkentésénél 4,55 milliárd forinttal csökkentik a lakosság lehetõségeit, a lakástámogatásnál 4 milliárd forinttal, összesen 18,85 milliárd forinttal. Ha a teljes spektrumát nézzük, az a lakosság terheinek 131 milliárd forintos növekedését hozza. Ez a '95. évi növekedést számítva azt jelenti, hogy minden átlagjövedelmû dolgozó bruttó jövedelme 20-23 százalékkal csökken. Ez egy elképesztõ terhet jelent a lakosság számára.
Úgy gondolom, ha ezeket a csökkenéseket összevetjük a Magyar Köztásaság alkotmányának 70/B §-a (3) bekezdésével - amely kimondja, hogy minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minõségének -, akkor rögtön láthatjuk, hogy ezek az intézkedések ellentétben állnak az alkotmány elõírásaival. Arról már nem is beszélek, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya további olyan elõírásokat tartalmaz a 70. § e) pontjában, amelyek további jogokat fogalmaznak meg, de ezek mind eltûnnek e rendkívül erõteljes, központi szociális támogatások megvonásának valóságában.
Ami a központi költségvetési szervek támogatásának csökkentését illeti, megdöbbentõen kis összegeket látunk, összesen 8,1 milliárd forintot. Ez mindösszesen 3 és fél százaléka a mostani tételeknek. Ha pedig a minisztériumoknál és országos hatáskörû szervezeteknél bekövetkezõ 10,5 milliárd forintos csökkenést vesszük alapul, akkor se örüljön ennek senki, mert ha tételesen megnézzük, láthatjuk, hogy ez döntõ részben a kutatóintézetekben, a könyvtárakban, múzeumokban, mûvelõdési és oktatási intézményekben jelentkezik, emellett jórészt leépítés formájában kerül megvalósításra, tehát növeli a munkanélküliséget, a munkanélküli-segélyek kifizetésénél többletkiadásként jelentkezik és a munkanélküliség növelésével a belsõ piacot csökkenti. Egyáltalán nem lettek elvégezve számítások arra vonatkozóan, hogy ezek milyen kihatással járnak.
Többen szóltak az adósságszolgálatról, de maga a pótköltségvetés is szól errõl. Valóban megdöbbentõ adat önmagában is az, hogy eddig 454 milliárd forint volt az ezzel kapcsolatos terhünk, amely most megemelkedik további 46 milliárd forinttal, tehát összesen 500 milliárd forint az az adósságteher, amelyet viselnünk kell. Itt érdemes megvizsgálni, hogy ezek döntõ többségét a kamat és a cserearányromlás idézi elõ. Elég, ha megnézünk egy adatot. Itt vitatkoznék azokkal, akik a megoldást állandóan abban keresik, hogy a lakosságra terheljék a felmerülõ hiányokat. Önmagában a cserearányromlás következtében péládul 1993-ban elszenvedett veszteségünk 3,2 milliárd nettó USA-dollár volt. Ha ezt - mondjuk - a '73-as cserearányhoz viszonyítjuk, akkor ezzel az exporttal számolva 0,3 milliárd USA-dollár bevétele kellett volna hogy legyen a magyar államnak.
Ez egyértelmûen arra utal, hogy a gondjaink döntõ része irányítási válságból fakad. Nem arról van szó, hogy a magyar gazdaság helyrehozhatatlan, mert olyan rossz, válság van. Ami válság van, az mind az irányítási válság következménye, tehát szerintünk rossz a gazdaságirányítás, rossz a politikai irányítás, rossz a jogi irányítás, ne tessék rossz néven venni igen tisztelt elnök asszony, de rossz a Ház irányítása is. Úgy gondolom, hogy ez az általános irányítási válság az, ami az ebbõl fakadó válsághelyzeteket táplálja. Ebbõl fakad a közbiztonság válsága is és minden egyéb.
Legyen szabad arra rámutatnom, hogy ezzel a kérdéssel valóban foglalkozni kell, azért, mert '93-'94-ben a külsõ adósságállományunk önmagában 7,2 milliárd USA-dollárral növekedett, ami bizony az addigi adósságállomány 33 százalékos növekedését jelentette. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a hatalmas külsõ adósságállománnyal rendkívül nehéz megbirkózni. Ennek többféle lehetõsége van. Egyik lehetõségként felvetettük a külsõ adósságállomány újfajta menedzselésének kérdését. De ezt csak kormányzati szintrõl lehetne kezdeményezni, ezért addig nem kívánunk ilyen értelemben foglalkozni ezzel a kérdéssel, amíg a Független Kisgazdapárt kormányzati tényezõ nem lesz.
Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy vannak egyéb olyan módozatok, amelyekkel ez a hatalmas adósságállomány kezelhetõ. Mi azonban egészen más megoldásra jutottunk, mint a jelenlegi hatalom és mi azt mondjuk, hogy mindenekelõtt a mûködõtõke beáramlásának biztosításával, a szolgáltatások exportjával és egy aktív gazdaságpolitikával lehetne olyan helyzetet teremteni, hogy a meglévõ adósságállomány kezelhetõ legyen, egy sokkal nagyobb tõkeimport esetében nyilvánvalóan egészen mások lennének az arányszámok, mint jelenleg.
Külön kitérnék arra, hogy néha hallok olyan dicsekvéseket, hogy mi mindent el nem értünk mi a mûködõtõke beáramlása vonatkozásában.
(12.10)
Ezek megalapozatlan hivatkozások. Gondoljanak arra, hogy amikor 1993-ban elértük a csúcsot, 2,4 milliárd USA-dollár mûködõtõke bejövetelét, mennyi volt ebbõl az átmentett vagyonból az ide hozzánk beáramló. Ez külön vizsgálatot érdemelne, megérne egy külön misét, de most ezzel ne foglalkozzunk. Ugyanakkor látni kell azt, hogy a mi 2,4 milliárd USA- dollárunkkal szemben már akkor, a tõlünk korábban csillagévnyire leszakadt Görögország és Portugália külön-külön is öt-ötmilliárd USA-dollár mûködõtõkét tudott behozni.
Ebbõl láthatják igen tisztelt képviselõtársaim, hogy alaptalan hivatkozások azok, amelyeket itt mi hallhattunk a mûködõtõke bejövetelét illetõen.
Úgy gondolom, hogy az egész adósságállomány kérdéskörét illetõen talán egyszer kellene egy külön politikai vitanapot tartani, ahogy azt mi már több ízben kértük, mert hiszen úgy látjuk, hogy a cserearányromlás megoldhatatlan feladat elé állította a magyar gazdasági vezetést. Nekünk ezzel kapcsolatban lennének olyan javaslataink, amelyeknek megszívlelése esetén ebben az ügyben elõre lehetne jutni.
Nagyon röviden még a privatizációs bevételrõl. A pótköltségvetés 150 milliárd forint bevételre számít a privatizációból, de amint az Állami Számvevõszék alelnökének elõadásából is hallhattuk, ahhoz, hogy ez a privatizációs bevétel befolyjon, az ÁPV Rt.-nek még további legalább 70 milliárd forintot be kellene szednie, mert még olyan kötelezettségei vannak. Tehát így legalább 220, esetleg 230 milliárd lenne az az összeg, amelynek be kellene folynia, amelyet ténylegesen realizálni kellene.
E tervek szerint legalább kilencven százalékban az energiaszektor és ezen belül is elsõsorban a villamosenergia-szolgáltatók privatizációjából befolyt összegekre számítanának. Feltéve, de meg nem engedve, mert pótköltségvetésben nem lehet ilyen felületes módon kezelni a kérdéseket, ha ténylegesen lenne olyan vevõnk, aki kifizetne ilyen összeget, úgy gondolom, mire egy ilyen nagy volumenû üzlet lebonyolítható, az már kizárt, hogy ennek az évnek a bevételében jelentkezne, tehát legfeljebb 1996-ban jelentkeznének ezek.
Összegezve tehát a Független Kisgazdapárt álláspontját: a pótköltségvetés egészébõl levonható, hogy a kormány nem tudja az adósságállományt megfelelõ módon kezelni, azt megfelelõképpen sem felmérni, sem pedig csökkenteni nem képes. Nem képes továbbá a kormány a gazdaságot megmozdítani, a gazdaság termelõképességét fokozni, sõt erre még csak elképzelése sincs.
Az államigazgatás megszorító intézkedésekbõl fakadó terheit pedig csak csekély, 15 százalékos mértékben hajlandó magára vállalni, és maguk a szakmailag és politikailag felelõs minisztériumok és fõhatóságok pedig ebbõl gyakorlatilag szinte semmit sem vállalnak át magukra, hanem amint már kifejtettem, a különbözõ tudományos intézményekben kívánják az ilyen megszorításokat eszközölni.
Végül a kormány a költségvetési hiány csökkentésére törekedve a terheket az állampolgárokra hárítja, az állampolgároktól kívánja a megnövekedett terhek 85 százalékát behajtani, önmagára csak a 15 százalékát gondolja.
Én úgy gondolom, hogy ez elfogadhatatlan, alkotmányellenes, ezért a Független Kisgazdapárt ezt a kormányzati elõterjesztést elutasítja. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP soraiban.)