IZSÓ MIHÁLY (FKGP): Igen tisztelt Képviselõtársak! Fõleg a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetésérõl szóló 1992. évi LXXXIV. törvény módosításáról, az úgynevezett Bokros-féle törvénymódosításról kívánok beszélni, és a Független Kisgazdapárt szemléletében megvizsgálni, észrevételezni a csomagtervet.
A társadalombiztosítás a mindenkori hatalom egyik ellenérdeke, mivel jelentõs kiadásokat jelent a költségvetés számára. A társadalombiztosítás különbözõ országokban különbözõ rendszerek formájában mûködik. Mindegyiknek az a feladata, hogy az adott társadalom biztosítsa az állampolgárok számára alapvetõ jogaik gyakorlását nemcsak jogi, hanem gazdasági úton is.
(18.40)
Ennek érdekében a törvények alapján alanyi vagy állami garanciával a bevételi forrásokból egy bizonyos gazdasági lehetõséget biztosítanak az állampolgárok számára. Ezek közül legfontosabbak a keresõképtelenség idõszakában a különbözõ ellátások, valamint például a korosodással együtt járó nyugdíjasellátás, szüléskor a támogatás, illetve megbetegedéskor a gyógykezelés.
Természetesen az állam nem vállalhat minden költséget magára, s ennek érdekében a keresõképesekre elvonást határoz meg, hogy az így keletkezett forrásokból finanszírozza az arra rászorulókat. Lényegében tehát a társadalombiztosítás egy adott társadalom gazdasági rendszerében egy igen jelentõs rendszertechnikai feladatot végez Magyarországon.
A társadalombiztosítási bevételi források rendkívül nagy összegeket jelentenek, hiszen a társadalombiztosítás 44 százalék, amelyet a munkáltató fizet, az állampolgár pedig ezen túlmenõen nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítást fizet. A fejlett polgári társadalmaknál hasonló az elvonás, de azzal a lényeges különbséggel, hogy az állampolgár számára nagyobb teret enged a biztosítás módozatai terén, ezzel is biztosítva a versenyszemléletet, ily módon korlátozza a hatalom tisztességes magatartását az állampolgárok érdekében. Az állami szektoron belüli biztosítások kisebb kamatpolitikával bírnak, viszont nagyobb garanciát biztosítanak, ezzel szemben a nem állami szektoroknál nagyobb kamatlehetõségek vannak, viszont kisebbek az állami garanciák. Akármelyik rendszert vesszük figyelembe, mindegyiknek az a lényege, hogy a társadalombiztosítási bevételi források nem kerülhetnek más költségek elszámolására.
A Bokros-féle csomagterv tételes áttanulmányozása alapján megállapítható, hogy sajátos költségvetési politikát szeretne megvalósítani. A keresõképesek drasztikus elvonása ellenére jelentõsen megnyirbálja az állampolgár jogait, amikor az önhibáján kívül kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Gondoljunk itt például a 78. §-nál a díjtétel ellenében a fogorvosi ellátásra vagy a 79. § 3. pont (1) bekezdésére, amely a 25. napot követõ keresõképtelenség esetén ad táppénzjogosultságot. De folytathatnám a sort a Bokros-féle csomagterv minden egyes sorával.
Ha elgondolkozunk azon, hogy az állami bevételeknél egyrészt a 25 százalékos áfa, a 44 százalékos társadalombiztosítási, a 10 százalékos nyugdíj- és egészségbiztosítási, valamint az 5 százalékos munkanélküli alapok képezik a bevételek jelentõs részét - megjegyezve, hogy a teljesség igénye nélkül mondtam, nem soroltam fel minden egyes tehertételt, adónemet -, akkor meg kell mondjam, hogy a beterjesztett Bokros-féle csomag a jelentõs elvonásokkal szemben szinte semmilyen ellenszolgáltatást nem ad a társadalombiztosítás terén.
Kifejezetten alkotmányellenesnek és irreálisnak tartom, hogy a társadalombiztosítási összegeket ne az állampolgárok részére használják fel, mint például a nyugdíj- vagy a betegbiztosítás. A társadalombiztosítási összegek nem képezhetik a nagyétkû kormányzat fedezeti forrásait, nem képezhetik a társadalombiztosítási összegek a központi költségvetés hiánypótlását, hanem azt más módon kell rendezni. Ilyenformán a Bokros-féle csomagterv egy bújtatott bevételi forrást jelent a központi költségvetés számára. A társadalombiztosítás címén befolyt összegeket társadalombiztosításra kell fordítani.
A társadalombiztosítással kapcsolatosan beterjesztett törvényjavaslat sérti az állampolgárok legalapvetõbb jogait.
A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 87 évvel ezelõtt alakult. Mint legrégibb történelmi párt, fennállása óta már bebizonyította, hogy a Független Kisgazdapárt által képviselt polgári szemlélet még a háborút követõ legnehezebb idõkben is helyre tudta állítani az ország gazdaságát és társadalmilag biztosítani az állampolgárok jogainak gyakorlását. Magyarország történetének egyik fekete pontja, amikor 1947-ben puskaszuronyok árnyékában megtörték a Független Kisgazdapárt polgári fejlõdésének folyamatát a csaláson alapuló kékcédulás választásokkal. Sajnos, ma a történelem ezeket a tényeket eltitkolja, az iskolákban nem tanítják, így nem csoda, ha nem értik a mai fiatalok a társadalmi változásokat, nem tudnak a különbözõ pártnevek, mozgalmak között meghúzódó célok, eszmék között eligazodni.
Ezért szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a Független Kisgazdapárt - mint politikai érdekképviseleti párt - részérõl a beterjesztett Bokros-féle társadalombiztosítási törvénytervezetet az állampolgárok érdekében vizsgáljuk jelen esetben olyan szempontból, hogy a mostani társadalom milyen biztosítékokat nyújt a magyarországi állampolgárok számára, nemtõl, kortól függetlenül.
Felszólalásom lényege, hogy kifejtsem azon észrevételeket, amelyek sértik a pártunk által képviselt állampolgárok érdekeit. Mindezzel azt szeretném kifejezni, hogy pártunk a polgárt helyezi elõtérbe, annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, az ország nehéz gazdasági helyzetben van. De azt is tudjuk, hogy nem a hétköznapi állampolgárok felelõsek, ezért semmilyen formában nem támogatjuk azt az elképzelést, hogy mindezért a hétköznapi állampolgárok jogosultságát, járandóságát ilyen drasztikus és embertelen módon megcsonkítsák.
Egy embercentrikus társadalomban jogosan elvárja az állampolgár, hogy a beteg a rászorultság pillanatában megfelelõ ellátást kapjon, a szülõanya anyagi és erkölcsi biztonságban kell hogy érezze magát, az idõs nyugdíjas ember biztonsággal kell leélnie hátralevõ életét, megbecsülésben, hiszen ledolgozta élete javát. A tanulni vágyó gyereknek pedig meg kell adni a feltételeket, hogy az elsõ munkahelyhez hozzájuthasson és megalapozhassa életét, és tisztességes gazdasági feltételekkel családot tudjon alapítani.
Most nézzük, hogy az eltelt 10 hónap után milyen a helyzet. A jelenlegi társadalomban létbizonytalanságban tengõdnek a polgárok. Nincs megbecsülésük, és csak egy joguk van: hogy fizessenek - és semmilyen biztosítékot nem kapnak vissza a horribilis elvonással szemben. A nyugdíjas szívbeteg meghal, mert nem tudja megfizetni a drága gyógyszert. Az anyák létbizonytalanságra szülnek gyerekeket, akik már megszületésük pillanatában egy életre eladósodtak. A diákok nem tudják, hogy lesz-e valaha munkahelyük, a keresõ szülõk nem tudják, hogy ma mibõl fogják családjukat eltartani. A kórházak rendeltetésüknek nem tudnak eleget tenni. Nincs pénz gyógyszerre, nincs megfelelõ fizetés. Az orvosok, ápolók, nõvérek olyan kevés fizetést kapnak, ami nem elegendõ a megélhetéshez. Ez az az állapot, amire azt mondják, hogy Magyarország a tûrõképesség határán van.
És mi történik ekkor? Jön a Bokros-program - egy megbukott szemlélet továbbfejlesztett... -, és a keresõre további terheket ró, a beteget magára hagyja, a nyugdíjast halálra ítéli. Egy ilyen törvénytervezet merénylet az állampolgárral szemben. Mert a jelenlegi állapotban is embertelen, nemhogy ezen az állapoton még rontsunk is!
De mégis, milyen társadalombiztosítási törvényt kellene hozni? A válasz rendkívül egyszerû: olyant, amelyik egy civil társadalmat feltételez, és az állampolgárok érdekében mûködik, nem pedig egy kisebbségi politikai elit meggazdagodását valósítja meg a nagy tömegek tönkretételével. Összességében olyan törvénymódosítási csomagot kellett volna beterjeszteni, amelyik a hétköznapi állampolgár érdekeit védi, hiszen a társadalombiztosítási összegek lehetõséget adnak ilyen program megvalósítására.
(18.50)
Az ilyen címen befolyt összegeket ténylegesen a társadalom polgárainak biztonságára kellene fordítani, nem pedig rossz gazdasági rendszer veszteségeire és a hiánypótlásra, a társadalombiztosítás rovására.
A legalapvetõbbnek annak kellene lennie, hogy alanyi állampolgári jogon járó munkaviszonynak számítson a tanulási feltételeken túlmenõen az elsõ munkahelyhez való jogosultság és a letöltött munkaidõtõl független betegségi ellátás. A csomagtervezetnek tartalmaznia kellene továbbá az állampolgárok azon jogos elvárását, hogy a nyugdíjjárulék ellenében a nõk az 55 éves korhatárt betöltve megfelelõ összeggel mehessenek nyugdíjba. Az infláció mértékével automatikusan kellene a nyugdíjat emelni, hogy nyugdíjasaink meg tudjanak élni.
A kórházaknak olyan összeget kellene juttatni a társadalombiztosításból, hogy az megfelelõ legyen az orvosoknak, az ápolóknak, a nõvéreknek és az intézmények modernizálására, valamint ezek fenntartására, mûködésére elegendõ legyen.
Most pedig, engedelmükkel, áttérnék más témára. Csépe Béla képviselõtársam mondotta: "Egyesek szerint 1995. március 12. fekete vasárnap." Az SZDSZ szerint ettõl a naptól kezdve emelt fõvel járhatunk, mert van programunk. Én azt mondom: pirulkodva járhatunk, hogy az önmagát szociálisnak mondott kormány ilyen csomagot - fõleg benne az oktatást érintõ programot - kezdeményezett. Bár én ellenzéki oldalon ülök immár 1992. október 6-tól, de ismerõseim megkérdezik: mit csinál ez a kormány, ez a parlament? S hiába mondom: nem vagyok kormánypárti, nem mi szüljük a törvényeket. Mit gondolnak, képviselõtársaim, mi volt erre a válasz? Miska, te is a parlamentben ülsz!
Igen tisztelt Képviselõtársak! Szomorú vagyok. Szomorú vagyok, mert a Bokros-csomag egyik része az oktatást próbálja úgy reformálni, hogy a reform eredményeként úgy jár, mint a cigány lova, amely akkor döglött meg, amikor már leszokott az evésrõl.
Nekem az a véleményem, Bokros miniszter úr, hogy el a kezekkel az oktatástól! Ott csak fokozottabb támogatás jöhet számításba. Kár, hogy a programot támogató képviselõtársak május 5-én nem jöttek velem a Mûszaki és Természettudományi Egyesület tudományos ülésére. Öröm volt hallgatni az ott elhangzottakat. Fõleg az ülés azon részeit, amikor a Nobel-díjas Harsányi János és Oláh György professzor urak számoltak be életükrõl, fõleg fiatalkori életükrõl, amikor is a képzésen keresztül megalapozták tudományos munkásságukat. Mondották: eredményük alapjait itt Magyarországon építették fel. Mikor is? Az elsõ világháború után. Akkor, amikor a háború, Trianon, a menekültek sokasága és gazdasági válság következtében igen nehéz idõk voltak. Az oktatáshoz azonban nem nyúltak, sõt fejlesztették. Még a tanyavilágban is öt kilométerenként tanyasi iskolák épültek. Ez azt jelentette, hogy 2 és fél kilométernél távolabb nem kellett járni a tanulóknak.
Felvillanyozva hallgattam beszámolójukat, fõleg azért, mert a 40, 50 év távollét után sem felejtették el anyanyelvüket. Felvillanyozva azért is, mivel kiderült: más és más iskolákba jártak, tehát nemcsak egy iskolában oktattak kiemelkedõ módon, hiszen nem ugyanazon helyre jártak. Kérdezem: vajon 30-50 év múlva lesznek-e a mai diákokból ilyen szemlélet mellett harsányiak, oláhok, szent-györgyiek, tellerek, neumannok? S elnézést kérek mindazon, itthon és külföldön érvényesülõ több tucat magyar tudóstól, akire név szerint most nem hivatkoztam.
Igen tisztelt Képviselõtársak! A kormánypárti képviselõk e Házban az utóbbi idõben többször hangoztatták, hallottuk, hogy az ellenzék ne kritizáljon, ne ócsároljon, hanem tegyen javaslatot a gazdasági nehézségek megoldása érdekében. Érdekes megállapítás ez, hiszen az egy évvel ezelõtti ellenzék egy része ma kormányzati oldalon ül. A hirdetett szakemberek birtokában õk sem tettek csomagtervet az akkori kormányzat asztalára. Az ellenzék szemére vetik, hogy nincs programjuk. Fõleg a Független Kisgazdapárt nem tud letenni csomagtervet. Elhangzanak olyan tudósítások, hogy a Független Kisgazdapártnak nincs is szakértõ gárdája. Erre azt mondom: az eddigi tíz hónap alatt látottak alapján a mi egyszerû tagjaink a jelenlegi programnál jobbat tudtak volna beterjeszteni, de legalábbis ennyi hibás javaslatot, döntést nem tudtak volna kitalálni.
Megjegyzésként megnyugtatom a Házat: nõ a Független Kisgazdapárt szakértõinek tábora. A Független Kisgazdapárt az utóbbi tíz hónapban javasolt több kisebb gazdasági megoldást. Azaz abból az egy-két-háromemeletes tortából, amit gazdasági csomagnak hívnak, már nyújtott át kisebb szeleteket kóstolónak. Itt más baj van. Az illetékes kormánypárti képviselõk, miniszterek füle, alföldiesen mondva, olyan mint a duda, azaz csõ: egyik végén bemennek a szavak, másik végén kijönnek.
Példákat is mondjak? Hát mondok. Felvetettem, hogy ne bontsunk most gátat, csak 2-3 év múlva. Ezt úgy magyarázták, hogy a gátat védem, nem akarom lebontani. Nem azt mérlegelték, hogy az az 5-6 milliárd forint, ami esetleg a térség rehabilitálására fordítható, azt jelentette volna, hogy ott fölépült volna egy igen szép turistaparadicsom, és az abból visszafolyó összegbõl pedig le tudtuk volna bontani a gátat. A víz így is, úgy is lefolyt volna a Dunán. A Dunakanyar idegenforgalma pedig csomópontként nagy vonzási körzettel rendelkezett volna.
Vagy a céltámogatások vitájánál javasoltuk a támogatás mértékének növelését azért, hogy minél több munkahely teremtõdjön, létesítmény épüljön, a tb- adófizetés növekedjen, a munkanélküli-támogatás csökkenjen. Ezzel szemben 10- 15 százalékos államitámogatás-csökkenés valósult meg. Mivel a lakossági és önkormányzati lehetõségek beszûkültek, sok jelentõs beruházás elmarad és elmaradt.
Pártunk tagjai keményen bírálták és bírálják a privatizációs kárpótlási visszaéléseket - a mi olvasatunk szerint -, a lopásokat. Mit ad isten, mit hallunk vissza? A több száz milliós, esetenként milliárdos lopást nem lehet kivizsgálni, mert eltûntek az iratok.
Itt álljunk meg egy szóra! Immár 66 éves vagyok, s nagyon jól emlékszem a háború elõtti idõkre, szokásaira. Annak az embernek, akinek számos állatáról - ezt nem úgy értem, hogy 1, 2 vagy 3 tyúk, hanem -, lováról, tehenérõl, szamaráról stb. nem volt passzus, magyarul járlatlevél, az az állat nem az õ tulajdona volt. Addig, míg ezt - mármint a tulajdonjogát - hitelt érdemlõen nem igazolta, el lett kobozva, zárolva lett...