DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Könnyû lenne visszaidézni az általános vita elején mondott felszólalásomnak azt a mozzanatát, hogy nem véletlen az érdektelenség - nyilván nem a jelenlévõket akarom sérteni ezzel - a vitában, amit egyes könnyelmûek úgy ítélhetnek meg, hogy: az Országgyûlés, íme, a téma kimerítése elõtt kimerült, a gyorsított menet indokolt, hiszen a felszólalók fogynak. Akkor azt mondottam, ennek a fõ oka az, hogy a vitának nincsen igazi tétje: eldöntött kérdésekrõl vitatkozunk jórészt, harmadlagos jelentõségûek módosítására van esetleg remény.
Hadd mondjam azt, hogy a vita azóta lefolyt menete - vagy akár a ma esti helyzet - ennél is többet mutat: a javaslat haldoklik. Haldoklik, keletkezésének szerves hibái miatt és amiatt, mert a közben elkerülhetetlenné vált, nyílt és áttételes jelzések - utalok a pótköltségvetésre - világosan mutatják, hogy valami módon megroppant a kormányzati szándék, a csatolt ígéretek - az elõttem szóló helyesen utalt az egyik legfontosabbra: a modernizációs programra - hiányoznak, a viszonyítási pontok felpuhultak; a tekintetben, hogy mindebbõl mi az, ami végül is törvényszövegbe kerül, még inkább mi az, ami átmehet a gyakorlatba, bizonytalanságban van nemcsak az ország, de maga az Országgyûlés is.
Nagyon röviden szeretnék csak errõl az általánosságról szólni. Emlékeznek, 72 százalékos szavazati aránnyal, a pártprogramokon felülemelkedni kívánó kormányprogram teljes biztonsággal jelölt meg célokat, és a közönség bízott mindabban, amit ehhez csatoltak: hogy a célok világosan megjelölésre kerülnek, a célok megvalósításához szükséges eszközök, szaktudás, iránymutatás egyértelmû lesz, a tõke - egy végre, állítólag a korábbit megsokszorozó ütemben végrehajtandó privatizáció révén - elõteremthetõ, a szellemi és fizikai munkaerõt jelentõ gárdában megvan a képesség, a felkészültség a végrehajtásra.
Nem akarom végigzongorázni, hogy milyen súlyos csalódások érték a kormányban bízókat, bel- és külföldön, mindennek a megvalósításában. Most térünk át a részletekre, s noha az elõbb is elhangzott biztató szó, hogy: tessék megtenni a módosító javaslatokat - igen nagy önbizalommal hallottuk ezt az elején -, minden kérdésben várják a bírálatot, a módosítást; a terv olyan nagyszabású, és ugyanakkor annyira rugalmas, hogy semmi akadálya nem lesz, hogy a kormányzat mindazt, ami jó a javaslatokból, adaptáljon, és a kidolgozott tervbe beillesszen. Ki beszél ma már errõl?
De úgy gondolom, hogy nem ennek a puszta felsorolása az, ami most számomra lehetõségként adódik, hogy jelezzem mindennek a megbotlását, hanem sokkal inkább az, ami ma délután is - vagy estefelé - már elhangzott, hogy itt igenis, egy hibás mechanizmus mûködik - vagy az fenyeget -, ördögi kör, circulus vitiosus.
Engedjék meg, hogy futtában áttekintsem, miért is pecsételi meg a törvényjavaslat sorsát mindez. Mi is kell ahhoz, hogy bel- és külföldi bizalom legyen? Az elõbb felemlítettek mellett - mindenki mondta, mindenki tudja - stabilitás kell. A stabilitás feltétele az, hogy tovább érvényesüljön az elõzõ pontok iránti bizalom bel- és külföldön.
De nézzük ezt a szigorító javaslatsorozatot! Ez csak nagyon szigorú - egyesek által kívánatosnak ítélt - rendszabályok árán valósulhat meg. A romló viszonyok, a fenyegetés, a bizonytalan pontok árnyékában vajon milyen szigorító intézkedések - és azoknak az esetleg kívánatosnak ítélt, belügyminiszteri segédlettel végrehajtott - kemény keresztülvitele erõsíti a bizalmat, s teszi realizálhatóvá a szigorított csomag kemény végrehajtását? Milyenek? Amennyire a közhangulatot figyelõ, objektív és szubjektív források egyaránt megítélik, a hangulat nem a bizalom erõsödését mutatja a kormányzat és intézkedései iránt, hanem éppen a romlását. Ha a stabilizáció jelei nem mutatkoznak, vajon lehet számítani közvetlen, zöldmezõs külföldi beruházásra, vagy a privatizációs feltételek javulására, eredmények - a várt eredmények - realizálására?
(19.40)
Aligha. Ezeknek a fokozatos romlása, elmaradása, az egész csomag hézagossá válása vajon nem az instabilitást fogja fokozni? Mivel fognak az instabilitásra válaszolni? Kemény stabilizáló intézkedésekkel? Vajon nem haladnak lépésrõl lépésre - egyikkel felelni akarván a másikra - még az ördögi körnek a mélyére? Vajon õszintén hiszik, hogy van egy olyan pont, ahol ezt az egész lejtmenetet hegymenetre lehet változtatni? Nem hiszem. A dolognak nagyon rosszak a perspektívái.
A diagnoszták - közvetve itt is elhangzott már, mégpedig ugyanebben a hasonlatrendszerben, talán nem is csak ellenzéki oldalról - egyre súlyosabbnak látják a kórt, egyre kevésbé jónak a beteg állapotát, egyre nehezebbnek azt, hogy a reorganizáció bekövetkezzék.
Mitõl várnak itt fordulatot? A külföld bizalmától? Hiába voltak az elsõ udvarias gratulációkhoz fûzött önbizalom-gyarapító remények: aki egy kicsit is tájékozódik, az látja ezeknek a szertefoszlását. S legyünk csak nagyon õszinték, vegyünk csak néhány szembetûnõ tényt:
HungarHotels ügy: bármennyire is gyorsan akarták a mélyre kaparni, nem sikerült; a privatizáció eddigi nulla eredménye; a költségvetés kátyúba jutása; a pótköltségvetés - már sok sebbõl vérzõ pótköltségvetés - hihetetlenül korai benyújtásának szükségessége... És nem akarom folytatni, pedig nagyon hosszú a lajstrom. Mindezt jegyzik külföldön. Aki ismeri a pénzt nyújtó lehetséges forrásoknak a bizalmatlanságát, az tudja, hogy egy Budapest Bank körüli - egyelõre csak - feszültség hogyan ernyeszti a beruházókedvet.
Nem akarok hosszú példával élni. Vezettem küldöttséget Japánba, ami után az alig remélt elsõ szamuráj-kölcsönt megkaptuk - de minden adatunkat a Cend Andren aggastyánjai táblázatokon ellenõrizték. Mindenre rákérdeztek. Mindenrõl tájékozottak voltak. Ott nem lehet reményekrõl beszélni: ott csak a tények számítanak - és ezek a tények most nagyon kedvezõtlenek.
Engedjék meg, hogy a késõi órára tekintettel - és arra, hogy már 12 perce beszélek - ezt az áttekintést ne folytassam! Ha nem találnak az eddigieknél, a szigornál jobb eszközt, akkor a válság - most csak a csomag válsága - tovább fog mélyülni, mert minden lépés az egyik irányba nehezíti a másikat. Ha a munka frontján próbálnak segíteni az értelmiségiektõl a kétkezi munkásokig, akkor nem fogják kifizetõdõnek látni a szigorításokat, mert engedniük kell belõle; ha a szigorításokat veszik komolyan, a másik oldalon lazulnak meg a stabilizáló tényezõk.
Mégis, engedjék meg, hogy egyetlen ponton - konkrétan a Kónya Imre által jelzett egyik kérdésben - egy lépéssel továbblépjek annak érdekében, hogy talán ezzel segítsem a habozókat rádöbbenteni arra, hogy olyanra vállalkoztak, ami nemcsak nem kifizetõdõ, ami nemcsak objektíven aggályos. Mécs Imre hosszan és megnyerõ érzelmességgel beszélt a demográfiai kérdésekrõl, amit már sokan érintettek. Engedjék meg, hogy én egy másik oldalról közelítsem meg!
Egész jogrendszerünkrõl van szó. S azt kell mondanom: remélem, a gazdasági szakemberek sem fognak rálegyinteni, mert ha igazán mélyen ismerik Nyugatnak és a gazdag Keletnek a gazdasági világát, tudják, hogy a haszonelvûség néha fügefalevélként is, de nagyon - legalábbis látszatra - komolyan véve és komolyan megkövetelve halad párhuzamosan bizonyos erkölcsi problémákkal, különösen akkor, ha ezeknek a római jogig visszamenõ fedezetük van.
Itt én gondolok - Kónya Imre említette, ezért utalok most rá - bizonyos intézkedések visszamenõleges feltételeire, és arra, hogy ha ezeknek a konzekvenciáit nem vesszük figyelembe, nemcsak morális, hanem minden vonatkozást átható súlyos kárt okozunk.
Elõbb talán a könnyû változatot! Túl azon, amit itt sokaktól hallottunk a felsõoktatásban, még egy észrevételt szeretnék tenni a tandíjjal kapcsolatban. A tandíj a meghozott korábbi törvényben bizonyos feltételekhez van kötve. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, és senki nem kecsegtet már teljesítésük lehetõségével, akkor egy óriási moralitási kérdést vetnek fel:
Az a hallgató, aki most harmadik évfolyamát tapossa, amikor beiratkozott az egyetemre, annak reményében, sõt, tudatában volt, hogy ha teljesíti az egyetemi követelményeket, akkor ingyen - vagy óriási kedvezményekkel - juthat a diplomához. Ez a római jog óta tulajdonképpen egy íratlan szerzõdés. A beiratkozása idején fönnálló feltételek között - mivel nem kapott jelzést arra, hogy ezek a feltételek megváltoztathatnak - egy íratlan szerzõdést kötött a felsõoktatás fenntartóival. Ha a felsõoktatás fenntartói ezt az iratlan szerzõdést menet közben megváltoztatják, anélkül, hogy pótolnák a szerzõdés megváltoztatott mozzanatát, bírható feltételekkel, akkor szerzõdésszegést követnek el. Nem akarom még súlyosabb fordulattal jelezni, hogy mit változtatnak meg nem a római jog óta érvényes morális feltételekkel...
S ha már az ókornál vagyunk, nem megyek idõben messzire, kérem, Laokoón jut eszembe, aki hiába próbálja a két fiát menteni; a vízbõl a kígyók rájuk tekergõznek és fojtogatják õket. Az egyik paragrafust legyúrják, de a másikat nem tudják.
(19.50)
Még sokkal súlyosabb a másik, amire hivatkozni szeretnék, és ha nem lesz más, módosító indítványt fogok benyújtani ezzel kapcsolatban.
Március 12-én este, de fõleg másnap tudhatta meg a magyar állampolgár, hogy gyermeke születése esetén megváltoznak a gyermek felnevelésének, eltartásának feltételei. Akkortól tudta. Ha családtervezésében akkor eljutott ahhoz, hogy ezt mérlegelve úgy döntsön a szülõpár, hogy most nem vállal gyermeket, el lehet mondani, hogy nagyjából tudatában volt - persze azóta sok meglepetés is érhette - annak, mi vár rá. De mi van azokkal a gyermekekkel, akik már útban voltak, amikor március 12-ét követõen nyilvánvalóvá vált ez a körülmény? Az õ szüleik is egy meg nem kötött szerzõdés alapján, egy meglévõ feltételrendszer keretei között vállalkoztak a gyermekre. Lehet most a terhesség ennyi, annyi és további hónapjában új feltételeket állítani? Vajon nem egy virtuális szerzõdés megszegésérõl van szó a hatalom részérõl?
Én tehát ezt a morális, de nem egyszerûen valamiféle elvont moralitást görgetõ kérdésnek, hanem olyannak tekintem - most nem megyek bele ennek a fejtegetésébe -, ami következményeiben egész jogrendszerünkre kihathat, és ha bármelyik ponttól mi szegjük meg azt, amire építkeztünk, az nagyon veszélyes következményekkel jár. Úgy gondolom korrigálhatónak, hogy mondjuk ki: a terhesség megfelelõ napjait március 12-éhez hozzászámítva lehet csak elkezdeni - ha a többség a maga felelõsségével megszavazná ezeket a javaslatokat - a megszorítást.
Nem hiszem, hogy a megszorító intézkedések tervezõi gondoltak rá, de a történelem úgy hozta, hogy ha a terhesség átlagosan 280 napját március 12-éhez hozzászámítjuk, akkor majdnem az év vége jön ki: 294 nap van március 12-tõl számítva, tudva, hogy a kihordási idõnek is lehet változása. Ha más fel nem vállalja, én javaslom, merészelem felvállalni, hogy - amennyiben a többség megszavazná, vállalva a felelõsséget érte - a megszorításoknak e vonatkozásban a kezdõ napja december 31-e legyen. Jelképes is, de nemcsak jelképes. Gondolnunk kell arra, hogy a törvényhozásnak nem a pillanat korlátai közé kell zárkózni, hanem a távlatokkal kell törõdni - és ez mindenben áll: a két példában, amit felhoztam és minden egyébben, különben ez a törvényjavaslat nemcsak a "szigorú" jelzõt fogja magán viselni következményeivel együtt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)