HAJDÚ JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! A három elhangzott megjegyzés közül az elsõ kettõre nem kívánok reflektálni, mert ha jól hallottam, akkor érdemleges megjegyzések nem történtek. Szabad úr kommentárját azonban természetesen nem szeretném válaszolatlanul hagyni.
Amikor én kényszerpályáról beszéltem, akkor természetesen nem említettem meg azt, hogy ennek a kényszerpályának - amire ez az ország 1945-ben került - voltak-e a jaltai konstrukción belül jobb alternatívái vagy sem. Ez egy nagyon érdekes vitalehetõség lenne, természetesen nem ebben a Házban, hanem ott, ahol a legújabb kori történelemrõl kell beszélnünk. De én készséggel rendelkezésére állok, Szabad úr, abban, hogy differenciáljunk. Mint ahogy magamat nem tekintem azonosnak Péter Gáborral, úgy önt sem tekintem azonosnak Csurka Istvánnal. Mindannyiunknak a volt vagy jelenlegi úgynevezett elvtársai vagy elvbarátai között vannak elviselhetetlen, tûrhetetlen, gyalázatos és a történelem szemétdombjára való fráterek. Ezzel én tisztában vagyok, Szabad úr, és azt hiszem, hogy az egész szocialista frakció tisztában van.
Úgyhogy ebben a vonatkozásban, noha tisztelettel hallgattam az érvelését, de engedje meg, hogy megjegyezzem: kioktatásra nincs szükségünk. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon. - Zaj a jobb oldalon. - Balsay István: Nekünk se! Miért nem figyelmezteti az elnöknõ?)