G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Hosszú hetek óta zajlik a vita az úgynevezett Bokros- csomagról. De arról még nem nagyon esett szó, hogy ez az egész ügylet már a nevében is elhibázott, hamis és félrevezetõ. Hiszen mindaz, ami történik, az SZDSZ és a Magyar Szocialista Párt által vezényelt események sorozata, és Bokros Lajost csak névadónak hívták meg mindehhez, hogy álcázza mindazt, amiben azért õ is benne van.
Mennyivel tisztábban és egyenesebben hangzana, hogy ami elõttünk van, az nem egy személy találmánya, hanem az SZDSZ és az MSZP közös csomagja! Egyébként az is érthetetlen, hogy miért nevezik a népsanyargatást csomagnak. Olyan ez, mintha Srasznov Ignác, a szélhámos, miután jól megnyúvasztott mindenkit, megüzenné, hogy ez volt a Strasznov Ignác-csomag. (Derültség.)
Ennyire azért nem becsülhetnek alá egy nemzetet, amelynek egykori bizalmából ma kormányozhatják az országot. Igaz, hogy itt régóta nagy divat az álnevek viselése és adása. Nemrég olvashattuk a Népszabadságban Gáspár Sándor nyilatkozatát, miszerint õ ma már azt sem tudja, minek nevezze azt a rendszert, amit negyven évig uraltak. Akkor tudták, minek nevezték és neveztessék, most pedig kiderült, hogy az is csak álnév volt, fedõneve a népámításnak. Meddig gondolják még úgy az urak, hogy mindezt folytathatják?
Ennek az SZDSZ-es, MSZP-s csomagnak annyi nem kívánt eredménye máris van, hogy tisztán látja az ország: a helyzet semmit nem változott. Azt is tapasztalhatja, hogy módszeresen és szisztematikusan újra félrevezetik. Az ember bárhová megy az országban, ezt ma már mindenhol tudják. Magyarországnak megint olyan kormánya van, amelyik úgy politizál, mintha nem is ennek a nemzetnek a kormánya lenne. A párizsi taps többet nyom a latban, mint a hazai fütty. Bizony, a kormányzó pártok csomagja, az SZDSZ-MSZP-csomag felnyitotta az emberek szemét. Ez a csomag rávilágít az ország tényleges politikai helyzetére, a hatalom és a nemzet viszonyára. Függetlenségrõl beszélnek, demokráciáról beszélnek, de ez a csomag épp az ellenkezõjét mutatja mindennek.
Föl kell figyelnünk ennek a csomagnak a politikai hátterére, mert ha az eseményekbõl kiragadva, minden mást árnyékba borítva vizsgáljuk a történéseket, akkor valójában nem értünk semmit, és talán a csomagolóknak éppen ez a céljuk.
Sokan azon csodálkoztak, hogy a szovjet csapatok kivonulását nem fogadta kellõ ovációval a nemzet. Ma már tisztán láthatjuk, hogy miért. Mert az elnyomásnak csak az egyik válfaja szûnt meg, a fizikai elnyomás. A többi - és ezt a csomag kapcsán is érezheti a társadalom, tehát a népelnyomás másik négy válfaja: az anyagi, az erkölcsi, a szellemi és a lelki terror megmaradt. Ezen a bevezetendõ népszomorító, népnyomorító, provokatív intézkedésen keresztül mindez pontosan kimutatható. Hiszen komplexen, védhetetlenül jelenik meg benne anyagi, erkölcsi, szellemi és lelki elnyomatásunk. És lehet-e szabad az nép, amelyiket anyagilag, erkölcsileg, szellemileg és lelkileg tovább nyomorítanak? Nincs semmi garanciális jog a nemzet kezében, hogy megakadályozza az akarata és érdeke ellenében hozandó intézkedések sorozatát. És persze mindez a nemzet érdekében történik.
Vajon a nemzet érdekét szolgálja, ha bezárják a kórházakat? Úgy tudom, harmincat akarnak bezárni. Például Abaúj 86 településének egyetlen, hosszú évtizedek óta mûködõ szikszói kórházát. Ennyi települést kórház nélkül hagyni? Kinek áll ez érdekében? És ha történetesen többezer ember Abaúj vármegyébõl élõ lánccal veszi körül féltett egészségügyi intézményét, akkor a televízió híradójának elromlik a kamerája, vagy valami technikai probléma adódik, és a közszolgálati tévének megszakad az összeköttetése a nemzettel. Ez persze többnyire akkor fordul elõ, ha a parlament egyik alelnöke is megjelenik és kifejezi együttérzését a tiltakozókkal.
Vajon a nemzet érdekét szolgálja-e, ha sorra bezárják az iskolákat? Kevés a gyerek, mondják, de abortusztörvényt hoznak, családellenes törvényeket hoznak. Éppen fordítva kellene. Nem gondolják?
De nem is olyan új ez az MSZP-SZDSZ-es csomag. A nyolcvanas évek közepétõl folyamatosan szüntetik meg a szülõotthonokat, s a módszer, kérem, ugyanaz: egyre több kismamát küldenek a megyeszékhelyekre, s aztán statisztikailag kimutatják, hogy nincs elég szülés, és 40-50 ezer embert érintõ szülõotthont egyik napról a másikra bezárnak, esetleg elfekvõt alakítanak ki benne. Most is így van. Ha nem engedik az emberek, hogy bezárják a kórházaikat, majd lesz belõlük elfekvõ. Hol itt a népóhaj, a kinyilvánított népakarat megvalósulása? Bezárják és kész.
Az SZDSZ-MSZP-csomag révén kezdõdik vagy folytatódik az oktatás új formájú kontraszelekciója. Eddig felvételi rendszerrel kontraszelektáltak, most majd anyagilag kontraszelektálnak. Az egyetemek kapuit nem nyitják meg, hogy a tehetség minden elõítélet nélkül, szabadon utat törhessen magának s mindenki hasznára nemzeti kinccsé válhasson.
Bizonyára óriási csapást jelent majd az egykori kollektivistákból lett milliárdosoknak, ha nem kapnak családi pótlékot, ám a becsületesen dolgozó, széles néprétegeknek azon kellene örvendezniük, miközben õket ténylegesen sanyargatja majd ez a csomag, hogy most aztán harc lesz a feketegazdaság ellen.
(A jegyzõi széket dr. Kávássy Sándor foglalja el.)
Ismerõs már ez a feketegazdaság elleni harc. Emlékezhet mindenki, a nagy harc vége az lett, hogy lesöpörték a parasztok padlásait. Szóval, az ország pontosan érzi ennek a csomagnak a tényleges üzenetét. Eszünkbe jutnak a súlyos gondolatok, mert õk nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe és az emberek vállaira vetik, de õk az ujjukkal sem akarják azokat illetni.
(11.00)
Bankkonszolidáció, tõkeinjekció az egyik oldalon, a másik oldalon pedig agyonsanyargatott falvak, emberek, újabb és újabb kivédhetetlen terhek - és teljes kilátástalanság. Vajon hallotta-e önök közül bárki az elmúlt években azt a szót, hogy falukonszolidáció, nemzetinjekció, oktatáskonszolidáció? - és folytathatnám. Ugye, nem hallották? Mert a falvakat, az országot, az oktatást valahogy nem akarják tõkével felinjekciózni, hiszen akkor még véletlenül mûködne az ország. Fölszabadulna lélekben és ténylegesen is az örökös sanyargattatás alól, és egy mûködõ, felszabadult ország polgárai valódi adófizetõ polgárok lehetnének, és akkor nem lehetne ilyen rászorultsági helyzetben tartani a nemzetet. Ez az injekció és tõkekonszolidáció megmutatja pontosan, hogy milyen itt az elosztás, hogy kinek mennyi jut a javakból, és hogy kik húzzák a rövidebbet mindig. Mintha tegnap írta volna Utassy József Petõfit szólító versében: "Szedd össze csontjaid, barátom, lopnak a bõség kosarából. A jognak asztalánál lopnak, népek nevében, s te halott vagy." Mindezek tükrében talán nem is kellett volna megkoszorúzni Petõfi Sándor szobrát, hanem valami máson eltûnõdni.
Ezt csak azért említem, mert itt és most, minden látszat ellenére, nem valami új politika, új gazdaságpolitika kezdõdött el - ezt Bauer úrnak idézem -, hanem egy egészen régi folytatódik. Azt olvashatjuk az SZDSZ-MSZP-csomag általános indoklásának már a legelején, hogy a javasolt intézkedések és eredményes végrehajtásuk szükségesek ahhoz, hogy megõrizhetõ legyen a nemzetközi pénzvilág, a befektetõk és a nemzetközi szervezetek bizalma. De hogy a nemzet bizalma is megõrizhetõ legyen, arról természetesen nem olvasunk semmit. Mi lesz a nemzet bizalmával? Vajon kinek szólt a "Bízzon bennünk!" feliratú plakát?
A második úgynevezett demokratikus választás utáni helyzet és ez az SZDSZ- MSZP-csomag pontosan megmutatja, hogy szinte teljesen mindegy, ki van hatalmon, a régiek vagy az újak, vagy ennek a keveréke, hiszen folyamatosan úgy politizálnak, mintha még mindig helytartók lennének - vagyis a külsõ érdekeltségek felé még mindig elkötelezettebbek, mint a nemzet irányában. Ezt mindenki tudja, érzi, hisz mi mással magyarázható mindaz, ami e súlyos intézkedések kapcsán is történik. Egymásra mutogatnak a régi és az úgynevezett új hatalom képviselõi, pedig tudniuk kellene, hogy ez a helytartó politika nem ma, nem ezzel a csomaggal és nem is tegnap kezdõdött. Több évszázada tart a hatalom ilyen viszonyulása a nemzethez, pontosabban 1526 óta, azóta, hogy Magyarországot gyarmati sorsba süllyesztették. S aki nem akarja látni a fától az erdõt, az SZDSZ-MSZP-csomagtól az egész magyar politikát, az beleragad a Bokros-csomagba, és tehetetlenül benne is marad.
Egyértelmûen megállapítható, hogy olyan uralkodó elitek emelkedtek szakadatlanul a magyar társadalom fölé, melyek a gyarmatosító hatalmak helytartóságai voltak, és a népelnyomás saját hatalmi érdekükbõl fakadt. Már az 1980-as évek elején egy szûk hatalmi csoport - megérezvén a keleti birodalmi helyzet ingadozását - az állam egyre nagyobb mérvû eladósításával egy újabb, más irányú függõ helyzetbe kényszerítette Magyarországot. S mire az egyiktõl megszabadultunk, már a nyakunkon volt a másik. Volt már ilyen a magyar történelemben: török után labanc. Ez az úgynevezett Bokros-csomag s a népsanyargatás titka!
Errõl az új külsõ anyagi függésrõl - melyre Horn Gyula is utalásokat tett itt a parlamentben - nem is olyan rég még azt taníttatták velünk azok, akik ezt a függést létrehozták, hogy az ilyen jellegû folyamat az újgyarmatosítás egyik formája, s neokolonializmus a neve. Ez az új függés minden ellenkezõ híreszteléssel szemben nem a stabilitást s nem a nemzet érdekeit szolgálja, hanem a helytartó elit érdekeit, hatalmi pozícióinak átmentését, mint láthatjuk, eszmétõl, ideológiától teljesen függetlenül. Azért akarják a tényleges helyzetet megint más színben feltüntetni, az újabb függést függetlenségnek beállítani, hogy a nemzet még meglévõ önvédelmi reflexeit kioltsák - hiszen ha, úgymond, szabadak vagyunk, akkor nem kell a szabadságunkért küzdeni! Ez az ámítás, hála istennek, nem járt teljes sikerrel. A Bokros-csomaggal szembeni tüntetõ magatartás is ezt mutatja.
A belsõ politikai helyzet ma is változatlan. Szemben áll egymással a függõ helyzetet képviselõ helytartó elit és a függésben tartott nemzet. Ezért történhet meg újra és újra - bár négyévenként demokratikus választásokat tartanak -, hogy a választások után a gyõztesek ígéreteiket hamar elfelejtik. A Bokros-csomag körüli vita pedig jelzi, hogy egy új közösségi politizálás létrejötte elkerülhetetlen; egy olyan új, valódi közösségi politizálás, mely elsõ számú feladatának a több évszázados nemzeti óhajok megvalósulását tekinti. Ez történelmünkbõl logikusan következik. Ennek tagadása politikai vakság vagy puszta idõhúzás.
Ennek az új elitnek az a történelmi feladata, hogy a helytartó hatalom és a nemzet között tátongó ûrt betöltse, áthidalja, és olyan arányérzékkel politizáljon, hogy a nemzet ügyéhez minden elvetemült megtérhessen, de aki nem akar és nem tér meg, az ne vezethessen többé félre senkit. Ebbõl a szempontból pedig nem az számít, hogy ki hol helyezkedik el a politikai palettán, hanem az a döntés, hogy ki kit szolgál: a nemzetet vagy a helytartóságot.
Az új politizáláshoz, melynek a függõségi viszonyt partneri viszonnyá kell változtatnia, még egyszer hangsúlyozom, arányérzék, türelem és alázat szükségeltetik, nem pedig ilyen "Bokros" nevet viselõ tagló; hogy miközben szédeleg a nép, egy 17 százalékos párt már megszerzi a legfõbb közjogi méltóságot, és az ország 83 százalékát még föleszmélni sem hagyják.
Aki ma Magyarországon továbbra is a nemzet fennhatósága és ellenõrzése nélkül akar politizálni, az minden magyarázkodás, ígérgetés és látszat ellenére helytartói politikát folytat. Németh László írta: "Semmi bizodalmam sincs egy olyan gazdasági mozgalomhoz, amely nem erkölcsi, a szó legnemesebb értelmében, vallásos mozgalom is egyben", márpedig az SZDSZ-MSZP-csomag nem tartozik ebbe a kategóriába - amit a magyar társadalom pontosan érez, mert az igazsághoz való ragaszkodása minden megaláztatás ellenére megmaradt.
Mindezek tükrében az ilyen jellegû, az ország széles rétegeit sújtó és megalázó intézkedéseket sem én, sem a Független Kisgazdapárt nem fogja támogatni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)