DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Többszörösen nehéz helyzetben vagyok, hiszen annyi felkészült, okos, körültekintõ gondolat hangzott el az elmúlt vitanapokon, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának álláspontját ismertetve ügyelnem kell arra, hogy ne ismételjem az elõttem jobban felkészültek mondanivalóját, másrészt nehéz helyzetben vagyok, mert - bizonyára az én figyelmetlenségembõl - elkerülte a figyelmemet a felkészülésre való felszólítás az elnök asszony részérõl, és így melegítés nélkül kell a beszédemet elmondanom.
A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának álláspontját a vezérszónokok rendkívül egyértelmûen, jól ismertették; Latorcai János, Szilágyiné Császár Terézia, Pálfi Dénes, Gáspár Miklós az egyes szakterületeken egységes, egész álláspontot ismertettek. El kell mondanom önöknek, hogy egyáltalán nem vagyok híve annak és nem képviselem a dolgoknak azt a fajta megközelítését, hogy a koalíciós partnerek között kisátkosnak nevezett rendszerrõl beszélünk vagy elkalandozunk a régebbi múltba. Azért választottak minket ebbe a parlamentbe, hogy azokért a döntésekért vagy meg nem hozott döntésekért feleljünk, amelyeket itt hozunk. Azért feleljünk, hogy akármilyen helyzetben - amely elõtt az ország áll -, ne a rossz döntést, hanem a jó vagy a jobb döntést válasszuk ki. Ez közös felelõsségünk, függetlenül attól, hogy kormánypártról vagy ellenzékrõl van szó.
Ezért tekintettem különös szemérmetlenségnek és tiszteletlenségnek, hogy parlamenti képviselõtársaink közül e gazdasági vita hevében egy olyanvalakit sértett meg a szocialista frakció egy tagja, aki közismerten mind a fasizmus, mind a kommunista diktatúra ellen élete veszélyeztetésével küzdött. Felháborítónak tartom, hogy valaki merte venni a bátorságot és megengedte magának ezt a hangnemet egy ilyen tiszta közéleti életpályával rendelkezõ képviselõtársunkkal szemben.
(Boros László helyét a jegyzõi székben dr. Kiss Róbert foglalja el.)
Visszatérve az egységes kereszténydemokrata álláspont ismertetésére, a következõ fõbb gondolatok köré szeretném csoportosítani mondanivalómat:
1. Miért született meg, miért volt szükség erre a T/817. számmal jelzett gazdasági törvénycsomagra?
2. Csak ez volt-e a megoldás, mint ahogy az elõterjesztõ állítja?
3. Ez a megoldás, ez a törvénycsomag valóban része-e egy hosszú távú gazdasági kibontakozási stratégiának, vagy pedig egy ad hoc csomag?
4. Meg tudta-e nyerni ehhez a jelenleg kormányzó politikai erõ a magyar közvélemény támogatását, hogy hatékonyan be tudja építeni egy esetleges fölfelé ívelõ gazdasági folyamatba?
Az elsõ ponthoz, hogy miért született meg ez a törvénycsomag, el kell mondani, hogy közel kilenc hónappal a kormány hivatalba lépése után a költségvetés helyzete kritikusra fordult, likviditási problémák merültek fel, a fizetési mérleg hiánya, a költségvetési deficit túllépte a megengedhetõ arányt, és valóban közel áll az ország ahhoz, hogy kilenc hónap után a nemzetközi pénzvilág és a külföldi befektetõk bizalma megrendüljön. Ez mind igaz, és ez - véleményünk szerint - mind megfelel a valóságnak.
A következõ kérdés, hogy e jelenségek fellépte kapcsán csak ez az egy megoldás létezett-e, vagy esetleg lehetett volna más megoldásokat is találni.
E vonatkozásban a beterjesztõ kormány kategorikusan elutasította más megoldások lehetõségét, kategorikusan cáfolta, hogy e pályán kívül lenne más kiút. Nekünk nem ez a véleményünk, nekünk az a véleményünk, hogy e törvénycsomag hibás közgazdasági értékelés alapján született, elválasztotta az egyensúly és a növekedés problematikáját, amit pedig csak dinamikus kölcsönhatásban lehet kezelni. Véleményünk szerint az egyensúly mértéktelen elõtérbe helyezése ilyen áron, amely a társadalom teljesítõképességét alapvetõen rongálja, nem megfelelõ megoldás, és van alternatíva - itt helyesbítenék Bauer képviselõtársam beszéde kapcsán -: a Kereszténydemokrata Néppárt gazdasági alternatívája reális és megvalósítható alternatíva.
Arról, hogy létezik-e más megoldás, meg kell mondani, hogy ez többfajta megközelítésbõl is kialakulhatott. Nem akarok visszatekintést adni, hogy ennek az országnak a gazdaságpolitikusai '73-ban, az olajárrobbanás kapcsán tragikusan hibás döntést hoztak, amely elindította az adósságválságot. Nem szeretnék arról beszélni, hogy 1977-ben az ország gazdaságpolitikusai a struktúradöntés kapcsán végzetesen hibás döntést hoztak, amikor elõkészítetlenül kvázi piacgazdasági viszonyokat kívántak megteremteni.
Meg kell mondanom, hogy nemcsak az ellenzéki képviselõk gondolják úgy, hogy nem ez az egyetlen út. Végigtekintve az új és más alternatívát nyújtókat, akár a társadalom érdekképviseleti szervezetei - szó volt a szakszervezetrõl, a Nyugdíjasok Pártjáról, a Vállalkozók Pártjáról, a közalkalmazottakról, ezen belül a pedagógusokról -, de ezen kívül a közgazdászok, a magyar közgazdász- elit egy jelentõs csoportja is szemben áll ezekkel az elképzelésekkel. Tehát véleményünk szerint nem pusztán a politikai retorika tárgykörébe tartozik az, hogy ez a megoldás - amit most itt elénk terjesztettek - az egyedül lehetséges megoldás.
Ezzel kapcsolatban talán engedjék meg, hogy idézzzek - és nem tõlem, mert nem vagyok közgazdász, nem engedhetem meg magamnak azt a tiszteletlenséget, hogy közgazdászokról nyilatkozzak -, Sebastien Roch Nicolas közgazdásztól, aki a következõ megállapítást tette, amely megállapítás véleményem szerint teljes mértékben alkalmazható e törvénycsomag megalkotására.
"A közgazdászok olyan sebészek, akiknek kitûnõ bonckésük van, de csorba a mûtõkésük, s ezért remekül dolgoznak hullákon, de sanyargatják az eleven húst."
Ez már mutatja, hogy ezt a fajta restrikciós gazdasági megszorító csomagot egy utánérzésnek tekintjük és nem egy elõremutató, kidolgozott gazdasági stratégia beépíthetõ részének, amely az ország elõrejutását és haladását szolgálja.
(11.20)
Mindenképpen el kell mondanom azt, hogy a gazdasági törvénykezésbõl elveszett közel kilenc hónap. Nem alkottuk meg azt a gazdasági pályát, a gazdasági játékteret a gazdasági szabályokkal, amely tulajdonképpen az önmegvalósítás eszköze lenne, amely az itt élõ emberek önmegvalósítását szolgálná, és amely az ország érdekében a legnagyobb profitot hozná. Ez mértékadó számítások szerint mintegy 300-400 milliárd forint veszteséggel járt. Több mint duplája a megszorító csomag jelenleg remélt megtakarításainak!
El kell mondanom azt is, hogy elméletileg sem indokolt a jelen átmeneti állapotban ilyen elméleti alapokon álló - amint azt Bauer képviselõtársam indoklásában hallottunk - csomagot indukálni a társadalomra. Friedman Nobel- díjas közgazdász mondta, hogy "érdeklõdve tanulmányozom a különbözõ restrikciós gazdaságpolitikákat és elméleteket, igaz, még soha, sehol nem vezettek eredményre". Ezt a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója szintén így tartja, különösen ebben az esetben. El kell azt is mondani, hogy a közel húsz éve folyó, hol megerõsödõ, hol lecsökkenõ restrikciós gazdasági erõlködés egyetlenegyszer nem vezetett eredményre nálunk sem, de nem akarok visszatérni a mi kis magyar történelmünkre.
Beszélni kell arról, hogy ez egy átgondolt stratégia része-e, avagy egy ad hoc jellegû intézkedéscsomag. Örömmel hallottam, hogy az egész világ tapsol nekünk, mint nagy olimpiai gyõzelmeink idején, egyhangú a szó: jaj, de okosak a magyarok, hogy elvágják a nép torkát. Erõsen kétlem, hogy ez lenne az egységes hang, tudniillik a világban teljesen más játszódik le, mint amit kis hazánkban akarunk lejátszatni ezen elképzelések kapcsán. Az 1970-es években alapvetõ, világot megrengetõ változás történt: véget ért az olcsó nyersanyag és energia ideje, a nyugati világ az akkor megtörtént strukturális gazdasági váltás következtében egy teljesen új pályára állt át, amely új pálya más identitásokat, más feltételrendszereket és más megközelítési módozatokat kér és vár el mind az államot irányító politikusoktól, mind a meghatározó közgazdászoktól. Ez a korszakváltás meg fogja határozni azt, hogy kik fognak termelni és kiknek nem lesz helye ezen a termelõi piacon. Ez a korszakváltás megmutatta azt, hogy ennek részesei csak azok lehetnek, akik igen felkészült, alapos oktatási kultúrában megfelelõ szakértelmet szereznek, és e szakértelemmel büszke részesei tudnak lenni a termelési folyamatoknak, mert felkészültségük olyan, hogy anélkül a tulajdonosok nem tudják tõkéjüket mûködtetni.
Az Egyesült Államokban jelenleg - azt hiszem, Marx és Engels talán nem gondolt pontosan ezekre a következményekre - a tõkének 80 százaléka a lakosság 1 százalékának kezében csoportosul. Ennek ellenére a mûködtetése és a kialakított oktatási rendszer olyan, hogy feltétlenül igényli a nagy tudású emberi erõt, a munkát, a munka világát. Ez a csomag azt tartalmazza, hogy tekintsünk el az oktatás ilyen jellegû felépítésétõl. Ez a csomag azt tartalmazza minden vonatkozásban, hogy ne tegyük meg azt a lépést, miszerint a magyar népességnek lehetõséget adjunk arra, hogy ezt a fajta hatalmat, a tudás hatalmát meg tudja szerezni magának. Ez pedig kizár minket abból a lehetõségbõl, amit a jóléti társadalmak most válaszottak.
Meg kell mondanom, a megvalósításhoz fontos lenne, ha egy politikai kommunikáció zajlana le a koalíció részérõl a magyar társadalom felé, egy olyan kommunikáció, amely megnyerné a magyar társadalmat. Ez nem egészen így történik, és elborzasztó kinövések vannak. Csak pénzügyminiszter úrnak arra a reagálására szeretnék utalni, hogy itt jóléti társadalom van. Talán ezt nem kellett volna mondani annak a népnek, amelynek Európában - Albániát, Romániát beleértve - a legrosszabb az egészségi állapota, amely Európában a legtöbbet dolgozik és szinte a legalacsonyabb a reálbérkeresete.
Nem szeretnék arról beszélni, hogyan fogadják a meg nem született gyerekek, a nyugdíjasok, az önkormányzatok ezt - egyébként az önkormányzati törvényjavaslatok az egyik legrosszabbul sikerült csoportját képezik a törvénycsomagnak, de errõl már részletesen beszéltünk. Az önkormányzatokkal kapcsolatban talán nem esett szó arról - és szeretném felhívni képviselõtársaim figyelmét -, hogy az általunk is aláírt Önkormányzati Európai Charta szerint az önkormányzat mint tulajdonos résztvevõje kell hogy legyen a tõkepiacnak, mert ha ezt valamilyen formában korlátozzák, csak kvázi tulajdonosi jogokat gyakorol. Amennyiben komisszárt neveznek ki, akit nevezzünk könyvszakértõnek - csak gondolatkísérleteket végzek -, bármikor bekövetkezhet egy miniszteri rendelet, amely a könyvszakértõknek csak egy adott körét hatalmazza fel azzal, hogy az önkormányzatok fölött a biztosi jogokat gyakorolják.
Végezetül azt kell mondanom, hogy e törvénycsomag egyáltalán nem felel meg annak, amit Széll Kálmán '75. szeptember 15-én mondott a '76-os költségvetésrõl: "A költségvetés erõltetett helyreállítása nem vezet célhoz, a számok rideg politikája nem hozza meg a sikert, csak azok a pénzügyi tervek fogják bajainkat orvosolni, amelyeket rendszeres, tervszerû, nagyszabású politika támogat." Kérem, ami itt folyik és amit ez az elõterjesztés tartalmaz, az amputálás, öncsonkítás!