FEKETE GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Én is a Bokros- féle labilizációs programról szeretnék beszélni, amelynek része a kultúra számára adott pénzek igen rafinált csökkentése is. Tegnap ezért újra végigolvastam a kormányprogram kulturális fejezetét, hogy a közeget visszaidézzem magamban, és dr. Fodor Gábor mûvelõdési és közoktatási miniszter dolgozatát "A kulturális kormányzat elvei és teendõi" címû, szakanyagnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetõ írását.
Az olvasás eredménye az a megállapítás lett, hogy ha van területe a baloldali kormányzásnak, ahol kapkodásra, tétova útkeresésekre, látványos baklövésekre és az érdekegyeztetések elõtti futva menekülésre jellemzõ a helyzet, ahol semmi sem történik, akkor ez a kultúra területe. Ez a ténykedés négy szempontból lehet észrevételezhetõ. Elõször gazdasági, aztán szerkezeti, aztán szakmai szempontokból - tehát kulturális szempontokból - és a politikai következményeket tekintve. Mindezeket azért kell megbeszélni egy kicsit, hogy a labilizációs csomag képtelensége minél nyilvánvalóbbá váljék a kulturális aspektus oldaláról is.
Újfajta gazdasági megközelítésekrõl a parlament és az érdekegyeztetési mechanizmus résztvevõi mind a mai napig nem tudnak. Nincs a közelgõ államháztartási reformmal kapcsolatban vitára elõkészített kulturális elképzelés. Tudjuk, hogy az államháztartás reformja természete szerint fogja kikezdeni a költségvetési intézményeket. Márpedig a kultúra szinte teljes intézményrendszere, intézményvilága ilyen.
Már régen meg kellett volna történnie a szükséges és lehetséges források feltérképezésének. A kormányprogram például a privatizációs pénzekbõl való részesedést tûzi ki célul a kultúrában. Ebben sincs elõrelépés, hiszen maga az egész privatizáció mélyrepülésben van, s ez megadja a kegyelemdöfést ennek az elképzelésnek is. A pótköltségvetés elvont milliárdjai ugyancsak a késlekedés, az amatõrség, a kalandorság politikájának tragikus áraként tekinthetõek, megkezdõdött a létezés küszöbhatára alá való merülés a kultúrába anélkül, hogy az erre hivatottak, az elszenvedõk számára bármit is mondani tudnának a jövõvel kapcsolatban.
A pénzügyi terror sohasem látott méretekben telepedett rá a Szalay utcára. Bokros Lajos remek partnerre talált minisztertársában, dr. Fodor Gáborban, aki, mint tudjuk, a tandíj dolgában is a mániákus határig doktriner.
Szerkezeti szempontból vizsgálva a dolgot, a magyar kultúra szerkezete, intézményrendszere arányos, mûködõképes, szakemberekkel jól ellátott. A történelmi idõ azonban természetesen állandó gondozását kívánja meg, finom hozzáigazításokat igényel egy teljesen megváltozott társadalmi és politikai közeghez. Ez sem kezdõdött még el. Szakminisztere a másság, saját mássága teoretikus problémáinak megoldásával van elfoglalva még a legnagyobb nyilvánosság elõtt is, és nem az intézményrendszer állandó megújításával, sallangjainak leválasztásával, új tennivalóinak megfogalmazásával. Vagyis nincs kulturális törvénykezés, ami az új helyzetnek megfelelõen a könyvtár, a levéltár, a múzeum, a mûemlékek, a közmûvelõdés, a színház, a média ügyeit rendszerbe foglalná és újra elhelyezné az ország életébe és a kulturális lét struktúrájába. Az ezzel kapcsolatos miniszteri infantilizmusból ma kemény leckét kaphattunk a kérdések órájában.
Létrejön tehát egy új banki, jogi, közgazdasági, vagyoni, ipari struktúra, és szinte törvényen kívüli kiszolgáltatott állapotban maradnak a kulturális intézmények, államiak és önkormányzatiak egyaránt. E tekintetben egészen súlyos a kötelességmulasztás.
Szakmai szempontból:
Az elõbbi két rövid vizsgálat nem is mutathat más eredményt, mint a kultúra és a mûvészet területeinek fogyó presztízsét, csökkenõ javait és a pénznek, s nem a teljesítménynek a piedesztálra emelését. A kultúra lényegérõl és fontosságáról már könyvtárnyit írtak, a Bokros-csomag viszont igazán nem kulturális jelenség. S ebben nem az a baj, hogy a miniszteri frazeológia nem kultúra természetû, hanem annak a negatív nézõpontja. A kultúra ugyanis a múltnak, a jelennek és a jövõnek évezredeken át épülõ értékpiramisa, aminek nem lehet kikapkodni az alapköveit. A kultúra vizeinek elapasztása nagyobb bûn, mint a folyók folyásirányának megfordítása. A kultúra elleni támadás olyan abszurdum, mintha a szülni vágyó anyába visszatuszkolnák az éppen megszületõ gyerekét.
Az értelmiség láthatóan le is bénult. A charta néma, nem a családi pótlékért, a gyesért és a gyedért gyülekezik újra, hanem Róbert bácsi konyhájának ismétlésére áhítozik. A sajtó szerepzavara ez ügyben is érezhetõen fokozódik. Vannak ugyan, akik Magyarország kitalálásába kezdtek, valószínûleg annyira lemondtak a létezõ Magyarországról.
A kultúra autonómiája a kultúra szabadesésébe torkollik, a gondoskodás felszámolásába. Pedig, ha a figyelem és a támogatás egy kicsit is hamarabb marad abba, mint ahogy azt a polgár teherbíró képességének növekedése és igényessége követni képes, egy rendszerváltozás kataklizmája után pláne, akkor a magyar nép legnagyobb identitásõrzõ területe, a kultúra válik omlásveszélyessé, és szakmai szereplõi végletesen kiszolgáltatottá.
(22.50)
Már láthatóak ennek a jelei a magyar értelmiség fokozódó félelmében. Alig merek arra gondolni, hogy nem ez-e a cél.
Politikai következményei tekintetében a legsúlyosabb lépés a Bokros-féle gazdasági labilizációs program, benne az a tervezett lépés, hogy a szerzõi jogvédelem alá esõ kifizetéseket 44 százalékos tb-járulékoltatással sújtja. Úgy tûnik, a lépés megfelel a Mûvelõdési Minisztérium kultúrpolitikájának, amelynek fõ jellemvonásai közé tartozott eddig is elõször átszervezni, aztán gondolkodni, elõször lépni, aztán kivédeni az elmulasztott érdekegyeztetések viharait, késlelteni a törvénykezést, hogy a törvénybe a közben létrejött állapotokat lehessen visszaírni, a közalkalmazotti létszámleépítések ürügyén elvégezni a személyes tisztogatásokat, az oktatás szûkítésével az általános mûveltség és tanultság csökkenésébe belenyugodni, helyenként törvénykísérletekkel burkoltan támogatni is azt, a különbözõségek iránti tolerancia ürügyén folyamatosan és szisztematikusan gyengíteni a nemzetben mindazt, ami azonos és ami közös, gyengíteni a családot, hogy egy másfajta nemzetszerkezet jöhessen egyszer létre; segíteni az álliberális tehetõs elitet abban, hogy uralmi helyzetét minden nappal erõsíthesse az esélyegyenlõtlenséggel sújtott többség felett. Ez az értelmiségi kiszolgáltatottság lassan közismert stratégiája. És ezek azok a körülmények, amelyek ismerete szükséges a továbbiakhoz.
Engedtessék meg nekem, hogy egy, az említett törvényjavaslat elleni tiltakozás szövegét szó szerint is felolvassam. A tiltakozást a tizenkilenc legfontosabb kulturális és mûvészeti szervezet jegyezte. Idézek: "A kormánynak az a szándéka, hogy a honoráriumokat társadalombiztosítási járulékkal sújtja, elõkészítetlen, hatásaiban végiggondolatlan, a magyar kultúra számára elviselhetetlen, valójában kettõs adóztatást jelent. Ellentételezést, vagyis a tiszteletdíjakból keletkezõ jövedelmek tb- és nyugdíjalapként való figyelembevételét nem tartalmazza a tervezet. Olyan kötelezõ járulék bevezetését tervezik, amelynek fejében senki semmilyen ellenszolgáltatást nem kap, következésképpen a törvényjavaslat alkotmányellenes. A joggal elvárható elõzetes érdekegyeztetés hiányában a tervezett intézkedések derékba törik a szellemi élet önkéntes társadalombiztosítási rendszerének az 1993-ban meghozott törvények alapján megindult kiépülését. Egy ilyen törvény oly mértékben növelné a költségeket, hogy a magyar kultúra intézményei kilátástalan helyzetbe kerülnének és finanszírozhatatlanná válnának. Ebben a formájában a tervezet elfogadhatatlan. A magyar kultúra érdekvédelmi szervezeteinek képviselõiként tiltakozunk az intézményeinket súlyosan terhelõ, a szellemi élet egészét megbénító törvénytervezet ellen." Aláírói: Képzõmûvészek, Iparmûvészek és Mûvészeti Dolgozók Szakszervezete, Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesülete, Magyar Artistamûvészek Szakszervezete, Magyar Film- és Tévémûvészek Szövetsége, Magyar Írószövetség, Magyar Írók Szakszervezete, Magyar Lapkiadók Egyesülete, Magyar Public Relation Szövetség, Magyar Színházmûvészeti Szövetség, Magyar Színész Kamara, Magyar Újságírók Szövetsége, Magyar Zeneszerzõk Egyesülete, Magyar Zenemûvészek és Táncmûvészek Szakszervezete, Megyei Jogú Városi Tévék Egyesülete, Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége, Sajtószakszervezet, Szabadtéri Játékok, Szoftverügynökség Kft., Táncmûvészeti Kamara.
Általam most ez ellen emeli fel szavát a Magyar Demokrata Fórum is, és az említett javaslat visszavonását sürgeti. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)