RÓZSA EDIT (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Most egy olyan önálló képviselõi indítványt tárgyalunk, amelynek benyújtója két kormánypárti képviselõ. Ezt azért kell megemlítenem, mert egy olyan tárgykörben tesz javaslatot az Országgyûlésnek, amiben az elõkészítõ munkálatokat a kormány még a tavalyi évben elkezdte. Sõt, ha jól tudom, az államigazgatási egyeztetés is megtörtént, és tudomásom szerint - s ezen a frakcióvezetõk ne lepõdjenek meg - a héten kapnak egy levelet a kormánytól, az illetékes minisztérumtól, hogy véleményezzék a kormány elõterjesztését. Kérem, hogy ezt tegyék meg. Tehát azzal a helyzettel fogunk majd szemben állni, hogy a kormány - ígéretének megfelelõen - be fogja nyújtani az e tárgykörre vonatkozó javaslatát. Kérem tehát, hogy mindazokat, amiket például az elõbb Dobos Krisztina is elmondott, tegyék lehetõvé, hogy beépíthetõ legyen a kormány javaslatába.
Csak megjegyzem: jó lenne, ha nem válna gyakorlattá, hogy kormánypárti képviselõként a szívünkhöz közel álló kedves témákban a kormánytól függetlenül önálló törvényjavaslatokat nyújtanánk be, mert nehezítenénk a kormány dolgát, nehezebbé tennénk azokat az egyeztetéseket, amelyeket nekünk kormánypárti képviselõként lehetõségünk van megtenni különbözõ fórumokon. De a téma ugyanakkor nagyon jelentõs és nagyon fontos, hiszen minden olyan téma jelentõs, amely a fiatalok életlehetõségeit és az általuk igénybe vehetõ állami forrásokat kívánja bõvíteni, s amely velük, illetve részvételükkel kapcsolatos. Ezért gondolom, hogy maga a törvényjavaslat, amelyet képviselõtársaim benyújtanak, nagyon fontos, és fontos, hogy végre-valahára a parlament tárgyalja. Ezért úgy gondolom, érdemes kiemelt figyelmet szentelni a javaslatnak és vizsgálni azt is, hogy ténylegesen ad-e választ a megoldandó problémákra, és a vita után megszavazott törvénnyel valóban azt érjük-e el, amit szeretnénk, mert igazából ez a kulcskérdés és bennünket leginkább ez érdekel, mint a gyerekek és a fiatalok sorsáért aggódó felelõs képviselõket.
Meg kell mondanom önöknek, hogy a javaslat alapos áttanulmányozása során az alábbi kérdésekre kerestem a választ. Vajon most, per pillanat tényleg szükségessé vált-e az Országgyûlés azonnali beavatkozása, vagy vajon szakmai és politikai szempontból a szabályozás szándéka szerint tényleg olyan jelentõs nézet- és véleménykülönbség alakult-e ki a kormányzat és a kormánypárti képviselõk között, hogy kormánypárti képviselõk ehhez az eszközhöz, azaz az önálló képviselõi törvényjavaslat megtételének eszközéhez nyúljanak? Mikor járhatunk jobban? Ha hagyjuk a kormányt, hogy tegye és tehesse a dolgát, vagyis a lehetõ legkörültekintõbben, szakmai és törvényességi szempontokat mérlegelve, alkotmányos felelõsségének megfelelve készítse elõ, illetve hozza meg a vonatkozó döntéseket? Vagy akkor járunk-e jobban, ha ezt félretéve, az Országgyûlés törvényalkotó erejét latba vetve, úgymond, mielõbb döntünk arra a félreértésre alapozva, ahogyan egyébként a javaslattevõk egyike mondta, hogy végre megfelelõ, törvényes keretek közé helyezzük a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítány mûködését?
Nos, ezekre a kérdésekre magam az alábbi válaszokat találtam, és ezeket szeretném most megosztani önökkel, kérve, hogy emögött féltõ aggodalmat érezzenek, mert a gyermekekért, fiatalokért aggódó, az ügyek fontosságáért felelõsséget érzõ képviselõként mondom.
Nos, mint látható, a képviselõtársaink javaslata két eltérõ tárgyat kíván egységes törvényben szabályozni. A Központi Ifjúsági Alap törvényi újraszabályozása igen idõszerû, és a javaslattal kapcsolatban különösebb kifogást nem lehet, nem is szükséges emelni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az államháztartási törvény elõírja, azaz az Országgyûlés kötelességévé tette, hogy az elkülönített állami pénzalapokról törvényt kell hozni. Magam egyébként már a 1993-as törvény vitájában az itt szereplõ képviselõtársaim által benyújtott javaslatot javasoltam, vagyis hogy az alap forrásait a szerencsejáték-bevételekkel, mint forrásautomatizmussal növeljük, és igencsak üdvözölni tudom azt is, hogy ezzel az Országos Játékalapba megszûnne az ifjúsági támogatás, korábban is sok problémát jelentett ugyanis a keresztfinanszírozás. Az ilyen forrásbõvítés és az elosztás racionalizálása elõfeltétele annak, hogy áttekinthetõbb legyen a finanszírozás, s hogy egységesebb szakmai szempontok szerint történhessen.
(10.10)
Ennek az is fontos garanciája, hogy itt egy olyan döntéshozatalra születik javaslat, amelyben az európai példákat követve lehetõvé válik, hogy az információkkal, tapasztalatokkal és felelõsséggel rendelkezõ kormánytisztviselõk mellett az érintettek, az ifjúsági és civil szervezetek képviselõi is részt vehessenek és közösen határozhassák meg a támogatandó célokat. Demokráciára orientáló folyamatot indíthat el ez a mechanizmus, és ez mindenkinek csak javára válhat, a fiatalok egy új modellt tanulhatnak meg.
Csak emlékeztetném önöket, hogy 1993-ban az SZDSZ nem szavazta meg a Központi Ifjúsági Alapról szóló törvényt, éppen azért, mert a forrásautomatizmus mellett hiányolta az ifjúsági szervezetek, a fiatalok képviselete döntésben való részvételének a lehetõségét. Tehát mi nem fogjuk megsiratni az 1993-as KIA-törvényt, ha hatályon kívül helyezésére kerül sor.
Egy aprónak látszó észrevételt szeretnék azonban tenni elõterjesztõ képviselõtársaimnak, és ez az, hogy a már hivatkozott államháztartási törvény elkülönített állami pénzalapot kizárólag miniszter felelõsségébe rendel, s úgy vélem, hogy e törvény miatt nem lenne célszerû az államháztartási törvényt módosítani, még kevésbé annak szellemével ellentétes javaslatot fenntartani. A Horn-kormány a kormány ifjúságpolitikai feladatainak irányításával ugyanis a mûvelõdési és közoktatási minisztert bízta meg, és az a helyes, ha az alappal való rendelkezés joga már csak a miniszteri felelõsség következetes érvényesítése miatt is nála marad.
Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat Központi Ifjúsági Alapra vonatkozó részének módosításokkal való elfogadása tehát segíthet a fiatalok és az õket képviselõ szervezetek helyzetének javításában, demokratikus döntéshozatalra való képességük erõsítésében, ezért e részt az érintett miniszteri felelõsség érvényesítésével elfogadásra ajánlom magam is.
Örülök annak, hogy mint azt olvasni lehetett a sajtóban, e rész egyébként szó szerint megegyezik a minisztérium koncepciójával és normaszövegével. Ebben az esetben tehát képviselõtársaim a tárcával való szoros együttmûködésben és segítõkészen abban mûködnek közre, hogy képviselõik segítségüket és erejüket latba vetve gyorsítják a túlterhelt kormány és parlament munkáját.
Nem mondható el azonban ez a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványra vonatkozó javaslati részrõl. Ezzel kapcsolatban, utánajárva a dolgoknak, többféle véleménnyel és nézettel ismerkedhettem meg. A szakértõi szakmai vélemények azonosak voltak abban, hogy e rész, a polgári törvénykönyvre és az alkotmányra való tekintettel, rendkívül aggályos és problematikus. Itt ugyanis képviselõtársaim alapítói jogokat kívánnak elvonni a kormánytól, mégpedig oly módon, amelyet a polgári törvénykönyv alapján nem lehet megtenni.
Egyébként teljes mértékben osztom a kormány egyébként már elfogadott Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványra vonatkozó koncepciójának a bevezetõjében olvasottakat, mely szerint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány a törvény erejénél fogva már 1994. január elseje óta közalapítvány.
Szeretném tájékoztatni itt is ebben a témában megnyilatkozó képviselõtársaimat, hogy az alapítvány közalapítvánnyá történõ átalakulása, átalakítása megtörtént. A kormány elkészítette azt a javaslatot, amely még áprilisban a kormányülés elé került, ennek módosítása után egy kormánydöntés nyomán már a bírósági bejegyzés is folyamatban van, tehát a törvénynek ez a része, amely a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványt közalapítvánnyá kívánja alakítani, idõközben megtörtént. Így tehát nem szükséges, hogy egy másik törvénnyel megerõsítsük, hogy az alapítvány közalapítvánnyá váljon.
A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványnak van alapítója és ez a Magyar Köztársaság kormánya, s ez a kormány élvezi a parlament többségének bizalmát. E felhatalmazással és bizalommal élve teszi dolgát és ebben az esetben tehát már meghozta döntéseit.
Eddig egyébként egyáltalán nem a kormányon múlott, hogy az ifjúsági szervezetek képviselõi nem jelöltek kurátorokat és ezzel nem teremtették meg a bírósági nyilvántartásba vétel lehetõségét és a határidõ lejárta után - tudniillik a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztetõ Tanács tagjai nem éltek jelölési jogukkal - kénytelen volt a kormány benyújtani az alapító okiratot. Erre vonatkozóan egyébként a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium jogi fõosztályától kaptam ma reggel a tájékoztatást.
A benyújtott javaslat törvényességi szempontból nem tûnik jelen formájában alkalmasnak a helyzet rendezésére. Magam nem kívánom tehát megvonni a kormány alapítói jogát és nem tartom szükségesnek korlátozni alapítói magatartását, melyekért más szabályok és törvények alapján amúgy is felel.
Számomra a kormány márciusi döntése megnyugtató. Örülök annak is, hogy a korábbi alapítványi gazdálkodással kapcsolatos helyzet tisztázása érdekében a kormányzat a szükséges vizsgálatokat elrendelte.
A döntésben az is megnyugtató számomra, hogy a kormány következetes maradt ahhoz az elvéhez, hogy a Gyermek és Ifjúsági Koordinációs Tanácsnak a felállítása nem érinti a tárcák meglévõ hatás- és feladatkörét, így a kormány teljesen helyesen döntött arról, hogy ki képviseli az alapítót.
Képviselõtársam javaslata mindezeknek pontosan az ellenkezõjét tartalmazza. Ezt a helyzetet sajnos nem tartom szerencsésnek. Úgy vélem, az lenne helyes és megnyugtató, ha elõterjesztõ képviselõtársaim, akik jó szándékában egyébként nincsen okom kételkedni, mint okafogyott és jogi értelemben rendkívül aggályos részt egyszerûen visszavonnák javaslatukból a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvánnyal kapcsolatos fejezetet és belátnák, hogy a javaslat most nem idõszerû, szakmailag nincs kellõen átgondolva.
Meggyõzõdésemmé vált, hogy a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványnak az elmúlt években felhalmozódott és elsõsorban gazdálkodási problémáit egy szakértõ és válságkezelõ mandátummal rendelkezõ kuratórium oldhatja meg, és itt nem teljesen értek egyet Dobos Krisztinával, mert van mit kivizsgálni és komolyan felhalmozódtak olyan gazdasági problémák, amelyek most már a válság szintjére emelkedtek és ezeket kezelni kell.
A kormány, a minisztérium jelentõs erõfeszítéseket tett azért, hogy ezt a helyzetet feltárja és hogy ennek alapján hozza meg a döntését. Ezért tudom azt is elfogadni, hogy ez idõt vesz igénybe - és ezt tudomásul kell vennünk -, hogy még a válságkezelõ kuratóriumban is biztosítja az érintett szervezetek képviselõinek kontrollját. E kormányzati gesztust nem kellene hamisan táplált illúziókkal visszautasítani.
Ha a válságkezelõ kuratórium mandátuma lejár és a közalapítvány helyzete rendezõdik, én magam is kiállok azért, hogy kapjanak részletes és mindenre kiterjedõ tájékoztatást arról, hogy mi is történt az elmúlt években a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány vagyonával, terhel-e valakit és milyen mértékben felelõsség, és azt is nyilvánvalóan elvárhatjuk, hogy a válságmenedzselés eredményessége után a kormány vizsgálja felül a kuratórium összetételét. Én azt gondolom, hogy erre egy évet mindenképpen adni kellene. Ebben az esetben ugyanakkor az erre a feladatra szakértõ apparátussal rendelkezõ kormánytól várom a felelõs döntést és lépéseket.
Szeretném még tájékoztatásul jelezni, hogy a képviselõtársaim által benyújtott törvényjavaslathoz módosító indítványt nyújtok be, éppen azért, hogy az elõbb elmondottakat megpróbáljam korrigálni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)