JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Kora reggel, amikor megérkeztem, már majdnem elhittem magamnak, hogy majd az elõre elkészült felszólalásomat kell elmondanom a tisztelt Ház és a nyilvánosság elõtt. De a vita hál' istennek meggyõzött arról, hogy szó sincs arról, hogy egy egyszerû problémával állunk szemben, és hogy a Házban a téma tárgyalásánál a tényekre, a közvetlen ügyekre hivatkozva egy egyszerû sima vitában megemészthetõ lenne bárki számára ez az ügy.
Azért mondom ezt, mert úgy látom, hogy e vita szereplõi sok-sok olyan régi koncepciót ápolnak már lelkükben, ami e vita kapcsán elõjött. Ezért úgy vélem, hogy a tárgyszerûség kedvéért mindenképpen maradjunk inkább annál a képviselõi önálló indítványnál, amelyrõl épp beszélünk. Annál is inkább javaslom ezt, hiszen nagyon sok esetben olyan mértékig elrugaszkodtunk ettõl, amikor legalább a televíziónézõt kellene idõnként felvilágosítani, hogy valójában mirõl is szól ez a vita és majd szeretnék rávilágítani néhány részkérdésben arra is, hogy mirõl nem szól és mirõl szeretnék, hogy szóljon ez a vita.
A magam részérõl örvendetesnek tartom, hogy végre ifjúságról van szó, annál is inkább, mert amikor elõször tûzte ezt a Ház napirendjére, egy igen kései óra volt, 21 óra után, sajnos azon az ellenzék képviselõi közül mindösszesen négyen vettek részt. Így, ha jól gondolom, sajnos a Fidesznek sem maradt már annyi energiája, hogy személyesen képviseltesse magát az akkori késõi ülésen.
Felvetõdik a kérdés, teljesen jogosan, hogy miért van szükség ebben az ügyben törvényi szabályozásra, mi az a fontos dolog, ami ezt indokolja. A magam részérõl négy fontos tény megemlítésével kezdeném. Egyrészt ezt tartalmazza a kormányprogram. Nagyon fontos dolog, hogy a kormány a feladatok elvégzésének határidejét a Központi Ifjúsági Alap esetében '94. szeptember 30- ra, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány esetében '94. november 30-ra tûzte ki és a szükséges törvényelõkészítés, jogszabály-elõkészítés e határidõk után hónapokkal sem készült el, vagy ha igen, akkor csak részlegesen. Ezért tehát magam is azok között voltam, akik aláírásukkal segítették ezt a törvényjavaslatot sürgõs tárgyalásra. Úgy gondoltuk, szükség van arra, hogy a törvényes elõkészítést valamilyen módon gyorsítsuk.
Itt kapcsolódnék egy gondolat erejéig Rózsa Edit képviselõtársamhoz. Azt hiszem, hogy nemcsak a bölcs kormány és az ostoba gombnyomogató képviselõ, aki megvárja mindig szorgalmasan a kormány elõterjesztését, szimbiózis létezik ebben a Házban, hanem a képviselõnek nagyon komoly felelõssége az, hogy a kormány munkáját segítse, és én megmondom õszintén, személy szerint el is várom idõnként, hogy az ötleteimre, véleményemre támaszkodjon egy-egy kormányelõterjesztés. Azt hiszem, hogy az elõterjesztõk nem nehezítik a kormány dolgát, hanem éppen ellenkezõleg, segítik ezt.
Az általa feltett kérdésre, hogy miért most és miért pont egy azonnali szabályozást tart szükségesnek, azt hiszem, ezt nem is kell különösebben vitatni, hiszen egyetlenegy dologban értett egyet eddig valamennyi felszólaló, mégpedig abban, hogy ezekben az ügyekben valamit lépni kell, mert a helyzet tarthatatlan. Úgy vélem, ez tipikus indoka annak, hogy ez nem sietség, hanem egy huszonötödik órában elkövetett kármentés dolga.
Több mint egy év állt rendelkezésre ahhoz, hogy a kormány, mint alapító megteremtse a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány közalapítványi mûködésének jogi feltételeit. Erre vonatkozóan március hónapban kezdõdtek meg a döntések. Az elõterjesztés öt forrásra építkezik. Nyilván építkezik a kormányprogramra, és nyilván építkezik a kormány és a korosztály képviselõi között lezajlott tárgyalásokra. Ezek közül kettõt érdemes kiemelni: miniszterelnök úr és a 160 országos országos szervezet tárgyalódelegációja között létrejött november 2-ai találkozót, valamint a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztetõ Tanácsban e tárgyban született megállapodásokat. Felhasználódott a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumban készült elõterjesztés-tervezet is. Természetesen építkezik a koalíciós partner szakmailag illetékes képviselõcsoportja között lezajlott egyeztetésre és a koalíciós szerzõdést megalapozó közös szakértõi javaslatoktól kezdve az elmúlt napokban született ajánlásokig.
(11.30)
Építkezett az Országgyûlés oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottságában e tárgyban lezajlott vitákra is. Kérem, engedjék meg, hogy erre egy picit visszatérjek, hiszen két nagyon érdekes momentum zajlott le ott.
Az egyik Pokorni Zoltán akkori szereplése volt, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, ugyanis amit Pokorni képviselõtársam elmondott, én úgy látom, hogy egy koncepció része, egy olyan koncepcióé, amellyel huzamosabb idõ óta igyekszik meggyõzni a nyilvánosságot és nagyon sokszor minket, képviselõket is. Akkor õ úgy nyilatkozott, hallgatva az errõl szóló vitát, azt számára rendkívül érdekes jelenségként jellemezte. Egyrészt - ahogy mondta - õszintén hitelesíti vagy hitelesítheti azt a szándékot, hogy a képviselõ nem politikai lojalitás, hanem az ügy, az itt tárgyalt ifjúságpolitikai ügy iránt elkötelezett szereplõ, így nem kíméli saját kormányát sem. Azt gondolom, ez egy nagyon tényszerû megállapítás, nem is indokol különösebb kommentárt.
A másik megjegyzése, hogy itt egy koalíciós kormányról van szó. A mûvelõdési tárcát és így az ifjúsági ügyeket a kisebbik kormánypárt, a Szabad Demokraták Szövetsége viszi. Nem arról van-e szó, hogy a nagyobbik kormánypárt a kisebbik kormánypárttal szemben egy politikai támadást indít, ami lehetséges, bár nem szerencsés? - mondta akkor. Meg kell mondanom õszintén, szerettem volna erre én is választ adni, de már akkor is megszületett erre egy válasz, hiszen a bizottsági elnök erre azt válaszolta - engedjék meg, hogy idézzem -: "Azt hiszem, hogy Pokorni képviselõtársam idõnként rémeket lát, vagy pedig nyilvánvalóan az ellenzéki mivoltából fakad az, hogy az ember ott is ellentéteket keres, ahol nem feltétlenül vannak ilyenek." Majd úgy folytatta: "Lehetséges, hogy ékeket próbálnék verni a két kormánypárt közé abban az esetben, ha én is ellenzéki képviselõ volnék." Errõl a dologról ennyit szándékoztam elmondani.
Ennek a bizonyos bizottsági ülésnek volt egy másik érdekes momentuma is, amikor több kérdésre Dobos Krisztina a hozzászólásában - engedjék meg, hogy csak egy mondatot idézzek ebbõl - azt mondta, hogy "Természetesen volt korrupció is, amit, ezzel teljesen egyetértek, az ügyészségnek vagy a rendõrségnek kell kivizsgálni, ez magától értetõdõ dolog." Azt kell mondanom, hogy a magam részérõl nem tartom természetesnek, hogy volt korrupció is; ugyanakkor azt fontos dolognak tartom, hogy ha a megítélésérõl beszélünk, akkor azt ne tekintsük hangulatkeltésnek, hanem fogadjuk el, hogy egy rendkívül komoly problémáról van szó, amely a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványt illeti.
Erre vonatkozóan Horn Gábornak is volt néhány nagyon érdekes megjegyzése. Õ azt mondta - tekintettel arra, hogy Dobos Krisztina azt a problémát vetette fel, hogy ekkora nagyságrendû vagyont, ami van a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványnál, csak vagyonvesztéssel vagy vélhetõen csak vagyonvesztéssel lehet kezelni -, hadd jelezze: azért, mert nagy a vagyon még nem kell feltétlenül csökkennie, õ már látott olyan embereket, akik növelték a vagyont, bár sok volt nekik.
Meg kell mondom, én is láttam már ilyen embereket, és teljesen egyetértek azzal, hogy a nagy vagyon önmagában nem ok arra, hogy csak csökkentve tudjuk kezelni.
Ezek után én azt hiszem, hogy tárgyszerûen meg kell emlékezni a Központi Számvevõségi Hivatalnak a Központi Ifjúsági Alapnál végzett ellenõrzésérõl, az egy évvel ezelõtti jelentést idézve. Valóban megállapítja, ahogy itt el is hangzott, hogy belsõ szabályozásában alapvetõ hiányosság, hogy annak mûködését, annak gazdálkodási rendjét, feladat- és hatáskörét, a pénzügyi elszámolási rendszert, az ellenjegyzési és kötelezettségvállalási, valamint ellenõrzési rendszert a kapcsolódó jogszabályokkal is összhangban átfogóan nem szabályozták. Komoly probléma az, hogy '93. évi költségvetése nem került jóváhagyásra. Nem pályázati rendszerben nyújtott támogatások: '92-ben 40 százalék, '93-ban 28,2 százalék, és az 1993. évi pályázatokon kívüli felhasználás mintegy 18 százalékkal haladja meg a törvény által elõírt keretet. A pályázati kiírásoknál a Központi Ifjúsági Alapról szóló törvényeknek a pályázatra, valamint a nyilvánosságra hozatalra vonatkozó szakaszait és a népjóléti miniszter pályázati rendre vonatkozó rendeletét több esetben nem tartották be. Az 1993. júliusi mintegy 41 millió forintos összegû pályázati döntésrõl az Ifjúsági Koordinációs Tanácsnál az ellenõrzés részére szabályos és hiteles dokumentumot bemutatni nem tudtak.
Azt gondolom, hogy ennyi idézet bõven elegendõ ahhoz, hogy lássuk, közel sincsen minden rendben, s abszolút megérett a helyzet arra, hogy az ügy továbblépjen.
Még egy fontos dologra szeretnék rámutatni, hogy az itt bírált elkülönített állami alap tekintetében a jelenlegi Központi Ifjúsági Alap és az elõterjesztõk által javasolt Gyermek- és Ifjúsági Alap - mely szándékaink szerint ennek helyére lépne - milyen különbségekkel jellemezhetõ.
Az elsõ, hogy az alap a nevében is fejezze ki a kedvezményezett korosztályokat. Újrafogalmazza az alap céljait és forrásait, megszüntetve a jelenlegi ellentmondásokat a célok és források között, elõsegítve ezzel az államháztartási törvény követelményeinek érvényesülését. A javaslat megszünteti azt a helytelen gyakorlatot, hogy két elkülönített állami alap, vagyis a Központi Ifjúsági Alap és az Országos Játékalap ugyanolyan vagy hasonló célokat támogat. '93-ban a parlament hasonló megoldást választott a Nemzeti Sportalapról szóló törvény megalkotásakor.
A javaslat csökkenti a költségvetés terheit, egyrészt azzal, hogy a célokhoz szükséges források biztosítását nem kizárólag a költségvetésre hárítja, másrészt azzal, hogy a jelenlegi forráshiányos állami feladatok kiegészítõ finanszírozásához nyújt lehetõséget.
Arra a két fontos kifogásra, amely menet közben felmerült, nevezetesen, hogy egy vagy két tárgykörrõl szól a törvény és az állam, illetve az állam rendelkezésére álló gyermek- és ifjúsági célú vagyon és pénzeszközök felhasználásáról kell hogy szóljon, amely egyfelõl egy elkülönített állami alap, másfelõl egy közalapítvány formájában egymással az elõterjesztõk szándéka szerint nem ellentmondásban, hanem éppen ellenkezõleg, munkamegosztásban hasznosulna; a másik, hogy elvon-e a javaslat jogot, hatáskört a kormánytól:
A közalapítvány alapítói joga a kormánytól nem vonható el. Nem vonható el egyrészt azért, mert az alapítvány alapítója a kormány volt, másrészt azért, mert a hatályos törvények - többek között a polgári törvénykönyv - ezt nem is engedik meg. Mi úgy gondoljuk, hogy a kormány nemrégiben született döntései nem ellehetetlenítik vagy helyettesítik, nem akadályozzák a jelen törvényjavaslat megvalósulását, hanem éppen ellenkezõleg, segítik ezt.
S hogy azért ez nem egy teljesen lefutott ügy, arra hadd hozzak fel egy újabb idézetet, mégpedig a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztetõ Tanács korosztályi és támogatói tárgyalócsoportjának nyilatkozatából hadd idézzek egy részt, bizonyítva ezzel azt is, hogy ez törvényi szintû szabályozást igényel:
"A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány súlyát jelzi, hogy e két témában a két koalíciós párt között elõremutató megállapodás jött létre, melynek tartalmát a GYIÉT három tárgyalócsoportja egyaránt megismerte, elfogadhatónak ítélte, és bizottsági keretben konszenzusra épülõ megállapodási javaslatot fogadott el, amelyet alkalmasnak ítélt arra, hogy április 25-ei plenáris ülésén végleges megoldás szülessék. Az érdekegyeztetés folyamán a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium képviselõje mindvégig elutasító különvéleményét hangoztatta. Tárgyalócsoportjaink az érdekegyeztetés folyamatában megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ügyének elõterjesztéséért felelõs Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ügyében elzárkózott a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztetõ Tanács tárgyalócsoportjával való egyeztetési folyamattól. Különösen nehezményezzük a minisztérium ifjúsági fõosztálya vezetõjének viselkedését, akinek merev, gyakran a tényeket meghamisító magatartása megítélésünk szerint ellehetetlenítette a további párbeszéd lehetõségét." - és így tovább.
Nem arról van tehát szó, hogy minden rendben van, hanem úgy gondolom, hogy ez egy olyan ügy, ami hullámokat vet, és természetes törekvés az, hogy minden olyan ügyet, ahol nagyon sok érdek kell hogy érvényesüljön, legjobb módszerként törvénnyel lehet szabályozni.
S ha már így belecsöppentem ebbe a vitába, meg kell mondanom, hogy Deutsch Tamás reakcióit nem nagyon értem. Két ok miatt nem értem.
Az egyik, hogy nyilván zseniális abban, hogy az elõterjesztõk valódi szándékát kitalálja és nem felolvassa ebbõl a törvényjavaslatból.
(11.40)
A másik ilyen: azt mondta - és ezt szinte számon kérte az elõterjesztõkön - , visszavonják, ha a kormány benyújtja a saját javaslatát. Kérem, a kormány nem nyújtotta be mind a mai napig saját javaslatát, hiszen még nincs olyan fázisban, hogy be lehetne nyújtani.
Ugyanakkor hozzászólása elgondolkodtatott, valójában milyen ambíciók fûthetik, mi az oka annak, hogy Kiss Péter iránti érzelmei olyan mértékben vakítják el tárgyszerû tisztánlátását, ami már azt hiszem, kicsit szürke ködként nehezedik rá.
Megértem, hogy nehéz különbséget tenni az elkötelezettség és az elvakultság között; azt hiszem, hogy ezt a problémát a képviselõkre és a nyilvánosságra kell bízni.
Azt is megértem, nagyon komolyan fáj, hogy az ifjúság és modernizáció munkacsoport kitûnõen mûködik, és a maga létszámával - ez harmincnyolc fõ - képviselõ úr egyéb igényeit vélhetõen nem megfelelõ módon elégíti ki. Ugyanakkor én azt tartom errõl, hogy nemcsak beledöngölni kell tudni, hanem a társadalom ránk jutó bizalmát is el kell tudni fogadni, sõt, idõnként el kell tudni viselni is.
Azt hiszem, itt a legfontosabb probléma: a politikai érdekcsoportok mozgásának vizsgálata, bár lehet e Ház ülésének tárgya, de nem e napirend kapcsán, hiszen annál itt sokkal súlyosabb kérdésrõl van szó. Azt látom, hogy Deutsch Tamásnak nagyon komoly ambíciója van, hogy ezeket a folyamatokat figyelje - ezeknek a figyelésére nyilván megvan az oka.
Meg kell mondanom azt is: én a magam részérõl sajnálom, hogy a Fidesz ilyen éles hangnemben támadja a Magyar Szocialista Pártot, támadja a BIT-et, az ifjúság és modernizáció munkacsoportot, annak vezetõjét - nem elnökét. Azért nem nagyon értem a dolgot, mert azt hiszem, az a kedves, kreatív Fidesz, amely valamikor piros szegfûket adott át rendõröknek - talán még emlékeznek rá képviselõtársaim... (Deutsch Tamás: Nem azt adtunk!)..., s hadd csapjak ennek a Fidesznek reklámot - egy picit frecsogó (sic!), elszürkülõ, a hatalom után figyelõ párttá változik, és én nagyon sajnálom, hogy ezt az utat választották. Nyilvánvaló módon sokkal szerencsésebb lett volna, hogyha ez a hozzászólás kicsit tárgyszerûbbre sikeredik.
Ugyanakkor nagyon érdekes dolog: Pokorni Zoltán hozzászólása valamelyest javított ezen a képen. A Központi Ifjúsági Alap ügyében egy lényeges gondolatával fejezném be: szerinte különösebb kifogást nem lehet emelni, sõt, egyet is ért bizonyos módosításokkal.
A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ügyében szintén hadd idézzem õt! Azt mondta, hogy ez soha nem töltötte be a szerepét. Ez való igaz, és ez a javaslat egy kísérlet arra, hogy a jövõben betöltse ez az alapítvány ezt a szerepet. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)