DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogy az elõzõ beszédhez kapcsolódjam, én nem vagyok annyira optimista, mint Kádár Béla képviselõ úr, és nem hiszem, hogy ez a költségvetés és a hozzá kapcsolódó csomagok javíthatók lennének. Nem látok erre reményt, s nemigen látok lehetõséget sem.
Kádár Béla igen tisztelt képviselõtársam bevezetõ szavaira hivatkozom, amikor csodálkozott és sajnálkozott, hogy ilyen kevesen vannak a tisztelt Házban, akik érdeklõdnek a pótköltségvetés iránt.
(12.30)
Megmondom, hogy nem csodálkozom ezen, mert hogyha egy rossz bûvészmutatványt harmadszor lát az ember, akkor már bizony érdeklõdését veszti. Már az 1994. évi pótköltségvetés és az ez évi rendes költségvetés is bûvészmutatvány volt, és mind a két bûvészmutatvány úgy végzõdött, hogy a levegõbe dobált buzogányok, labdák vagy karikák fele a földre esett. Ezért egy ilyen rosszul sikerült bûvészmutatvány következménye is ez a pótköltségvetés, ez a törvényjavaslat, és nem csodálom, hogy egy állandóan sikertelen bûvészmutatványt senki sem kíván ismételten végigasszisztálni.
Tegnap és tegnapelõtt érdemi, tartalmi és politikai észrevételeimet módomban állt kifejteni, részben a csomaggal, részben pedig a munkanélküliséggel kapcsolatban. Olyan dimenzióra, olyan szempontra szeretném felhívni a Ház figyelmét, ami idáig nem kapott figyelmet és amit azonban nagyon fontosnak tartok.
Ezekkel a költségvetésekkel, pótköltségvetésekkel, csomagokkal, politikai vitanappal a törvényhozás szûkre szabott idõkeretébõl állandóan elpazaroljuk az idõt. Ha sikerült volna egy olyan költségvetést csinálnia a kormánynak, amihez nem szükséges négy hónap múlva pótköltségvetést beterjeszteni, akkor ezzel a törvényalkotó munka - amely véges idõkeretek között mozog - legalább két hetet nyert volna; ha a csomagtervet is beleszámítjuk, akkor egy szûk hónapot. Egy hónap vagy két hét telt el, pazarlódott el egyszerûen annak következtében, hogy nem megfelelõ törvényjavaslatot, nem megfelelõ intézkedéseket nem megfelelõ idõben tárgyalt, volt kénytelen tárgyalni a Ház.
Ebbõl az következik, hogy miközben ez a fölösleges idõpocsékolás folyik - úgy értem, annyiban fölösleges, hogy azt meg lehetett volna spórolni -, közben szaporodnak a meghozandó törvények, szaporodik a meghozandó törvények súlya, és a parlament olyan idõzavarba kerül, aminek az lesz a vége, hogy a kormány ismételten és ismételten sürgetni fogja az Országgyûlést. Most már ott tartunk, hogy tegnap este és tegnapelõtt este is tíz óráig ülésezett a tisztelt Ház... (Zaj, közbeszólások a bal oldalról: Éjfélig!).., még tovább... (Dr. Monostori Endre: Nem voltál itt!).., és ez így fog folytatódni, ezek miatt a hibásan elõterjesztett és ismétlésre szoruló törvényjavaslatok miatt egyre nagyobb idõzavarba kerül a Ház.
Két ok merül fel. Az egyik ok - ez magyarázatként elfogadható -, hogy a költségvetés esetében hiányoznak például a megalapozó számítások, logikailag nincsenek kellõképp elõkészítve számításokkal, közgazdasági elemzéssel. Ez egy nagyon jóindulatú magyarázat. De elképzelhetõ egy olyan magyarázat is, hogy a kormány egyszerûen lehetetlenné kívánja tenni a parlament rendes, normális törvényhozó munkáját, mert egyszerûbb és könnyebb különféle szükséghelyzetekben - amelyeket az élet hoz magával - rendeleti úton kormányozni. Ugyanis azok helyett a törvények helyett, amelyeket idõ hiányában ez a parlament nem tud meghozni, az élet lépéseket követel, és törvény hiányában ezek rendeleti útra terelõdnek. Nem akarok ilyen messzemenõ következtetést levonni, de akarva-akaratlanul ez lesz az egyik következménye a parlamentben folytatott üresjáratoknak.
Ehhez nagyon szorosan kapcsolódik, amit elõttem Burány Sándor képviselõtársam említett, hogy úgy látszik, itt a kormánypárton belül is folyik a vita. Az ellenzék oldaláról is elhangzott, hogy koraiak, késõiek ezek a lépések, elég radikálisak, nem elég radikálisak; mindez arra mutat, hogy teljesen határozatlan, teljesen idõben késlekedõ - ahogy elhangzott az elõbb - : egy ilyen cunctator politika folyik, és ennek a költségvetési következményei érezhetõk lesznek ennek a pótköltségvetésnek a folyamán is.
Ezeket a lépéseket a költségvetéskor kellett volna megtenni, mert ezek a lépések most már elkéstek. Ez a pótköltségvetés nem fogja beváltani a hozzá fûzött reményeket. Egyrészt azért, mert a bevételi források és ezek közül az egyik legnagyobb bevételi forrás: a privatizációs bevételek ennyi idõ alatt egyszerûen fizikailag nem realizálhatók, de ugyanígy az adóbevételek és az egyéb jövedéki bevételek nagy része sem fog realizálódni! A kormány ezt kénytelen lesz elismerni, és én nem szeretnék jó jós lenni, de meg fogják látni, hogy szeptemberben vagy októberben újra meg fog jelenni a kormány egy pótköltségvetéssel, és akkor már jubilálni fogunk, mert az lesz a negyedik költségvetés egy éven belül.
Ezért nem lehet ezen a költségvetésen módosító indítványokkal segíteni, nem lehet javítani. Nem azért, mert az ellenzék ezt nem tenné meg szívesen, ha látna rá reményt és ha látna erre lehetõséget. Nehogy azt higgyék, hogy nekünk öröm egy ilyen gazdasági helyzetben lévõ országban, ilyen, egyre romló körülmények között élnünk, nehogy azt higgyék, hogy ez az ellenzéknek örömet okoz! Ez nekünk legalább annyira kellemetlen, mint önöknek, személy szerint is és magyar polgárként is, de egyszerûen nem látunk reményt arra, hogy ezen segíteni lehessen.
Ha már ezekkel a radikális lépésekkel tényleg elkésett a kormány - legalább egy negyedévet -, akkor viszont talán érdemes lett volna még egy-két hónapot rászánni arra, hogy alaposabban, megalapozottabban, számításokkal alátámasztva és teljes csomagban kerüljenek ezek a reform-, vagy ha úgy tetszik, módosító intézkedések az Országgyûlés elé. Ugyanis ez így, ebben a formában a késlekedés ellenére mégiscsak rögtönzés, ezért nem lehet ezt támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)