VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A parlament törvényhozási menetrendje ritkán ad arra lehetõséget, hogy a Ház megemlékezzék évfordulókról, napokról, amelyek döntõ hatással voltak a magyar történelem alakulására. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy most napirend után, nem akadályozva a törvényhozási menetrendet, egy olyan évfordulóra emlékeztessek, amely századokra befolyásolta egy kisebb régió, szûkebb pátriám életét. Ebben az évben ünnepeljük ugyanis a jászkunok megváltásának, idegen szóval redemptiójának 250. évfordulóját. Hétvégén került sor a kiskunsági megemlékezésekre, nyáron rendezik a jászok világtalálkozóját, végül október elején a Nagykunság eseményei zárják az évfordulós ünnepségeket: kulturális események, tanácskozások, kun emlékhely avatásával. Errõl az évfordulóról szeretnék néhány szóban megemlékezni.
Tisztelt Ház! A magyar történelem szomorú és zivataros idõszaka volt a török kiûzése utáni korszak. A XVII.-XVIII. század fordulója függetlenségünk újbóli elvesztésével járt, amelyet pusztulás, elnéptelenedés kísért. Ez a folyamat volt jellemzõ a Nagy- és Kiskunságra, valamint a Jászságra is, összefoglaló nevükön hármas kerületre.
A török kiûzése után a hármas kerület lakosait, vagyonát összeírták abból a célból, hogy e területet eladják annak, aki megveszi. Emögött az a politikai koncepció állt, mely szerint a nagyobbrészt elnéptelenedett területekre a Habsburg-házhoz hû, lehetõleg idegen nemzetiségû népelemeket akartak telepíteni, hogy a rebellis magyarság területi egységét is megtörjék.
A hármas kerület területén élõk korábban mentesültek a jobbágyság terhei alól, és még a török idõkben is biztosított volt számukra a szabad vallásgyakorlás. Az összeírás alapján a Jászkunságot eladásra hirdette meg a bécsi udvar. A nyugati, elsõsorban német tartományokban röplapokon hívták fel az érdeklõdõk figyelmét, hogy hol és milyen terület szerezhetõ meg Magyarországon, és azt is feltüntették, hogy milyen összegért lehet hozzájutni. Az udvari kamara különösen kedvezett azoknak az intézményeknek és rendeknek, amelyek az ellenreformáció szolgálatában kimagasló érdemeket szereztek, valamint figyelembe vették azt is, ha a leendõ tulajdonos Magyarországon már kisebb-nagyobb területeket birtokolt. Ilyen érdemek alapján kapta meg a Jászkunságot a német lovagrend. Létrejött az adásvételi szerzõdés, amelyik a hármas kerületet megfosztotta korábbi kiváltságaitól, s az itt élõket jobbágysorba taszította.
Gondos elõkészületek után 1702 nyarán megtörtént a földesúr ünnepélyes beiktatása. Ezzel kezdetét vette az a félévszázados küzdelem a szabadság visszaszerzésére, amely közel 50 éven át tartott. Ez több síkon folyt. Egyrészt politikailag a régi kiváltságok visszaszerzését szorgalmazták, másrészt gazdaságilag igyekezett a lakosság minél jobban megerõsödni. A lovagrend csak a szatmári béke után kezdhette meg jogainak gyakorlását. A földesúr arra törekedett, hogy különbözõ formájú bérleti viszonyokat honosítson meg, jövedelmét ezáltal reménylette.
Az itt élõ parasztság az õsi szokásjog és a kiváltságok szellemében a közösségi birtoklásjogot, valamint földhasználatot a megszokott módon értelmezte. Annak ellenére, hogy jogilag jobbágyok lettek, itt nem alakult ki jobbágytelek. Életmódjuk alig változott, gazdálkodásukat maguk szervezték. Ennek a viszonylagos belsõ önállóságnak az eredményeként növekedett az önigazgatásuk jelentõsége, a mezõvárosi autonómia, vagy ahogy jobb híján nevezni szokták, egyfajta paraszti önkormányzat kiteljesedése. A lakosság hozzászokott, hogy ügyeit maga intézze, ismerte és gyakorolta a felelõsséggel vállalt tisztségeket az egész kommunitás érdekében. A fél évszázados jobbágyi sors ideje alatt a Jászkunságban a termelõerõk fejlõdése minden korábbi idõszakot felülmúlt.
(13.30)
Olyan gazdasági megerõsödés volt ez, amelyre biztosan lehetett alapozni a régi kiváltságok visszaszerzésének politikai törekvéseit. Ekkor teremtõdött meg a redemptiós mozgalmak társadalmi háttere is. A vagyonilag egyre jobban megerõsödõ lakosság, a földesúri fennhatóság távolléte és a bérleti rendszerbõl adódó szabad státusz elõnyei alapján válhatott az önállósági törekvések hordozójává. A jászkun jogok visszaszerzése mind az itt élõknek, mind az országnak folyamatos törekvése volt.
A függetlenségi törekvések hatására a lovagrend jobbnak látta, ha ténykedését felszámolja a Jászkunságban. A földesúri fennhatóságot egy másik katonai jellegû szervezet, a budai invalidusok vette át. A földesúrváltozás azonban nem csökkentette sem a szolgáltatásokat, sem az egyéb közterhek súlyát, nem változtatta meg a jogállapotokat.
Az 1740-es évek közepére értek meg a feltételei annak, hogy a Jászkunság megszabadulhasson a földesúri fennhatóság alól. 1744-ben a lakosság nevében kérvényt juttattak el a helytartótanácshoz, és ebben rögzítették azokat a feltételeket, amelyek alapján hajlandók kifizetni a földesurat, és ezzel megváltani régi függetlenségüket. Miután az udvar is megfelelõ garanciákat kapott arra vonatkozóan, hogy a megváltást követõen a Jászkunság teljesíti a vállalását, Mária Terézia királynõ aláírásával 1745 májusában kiadták azt az oklevelet, amely megnyitotta az utat a hármas kerület újrafejlõdése elõtt.
Néhány év leforgása alatt a Jászkunság népe - nagy erõfeszítések árán - elõteremtette a váltságösszeget, és azt a pénzt, amit a földesúr beruházások címén követelt tõlük. Ezt a tetemes összeget egyetlen város vagy község sem volt képes önerejébõl kifizetni, ezért nagy uzsorakamatra vettek fel kölcsönöket, amit évek, évtizedek alatt törlesztettek. A Jászkunság 1751-re rótta le tartozását a földesúrnak; a tartozás megfizetésében a lakosság 70-80 százaléka vett részt. A közös áldozatvállalás, a redemptióért folytatott harc közösséggé kovácsolta a vidék népét. Ez tehát az az idõpont, amelyet a tényleges birtokon belül kerülés dátumának tekinthetünk. Ennek a folyamatnak volt történelmi pontja 1745. május 6-a, ennek ünnepeljük most 250. évfordulóját.
Tisztelt Ház! A történelmi múlt ezen felidézésével kívántam tisztelegni azon elõdeink emlékének, akik jogaik elvesztésébe nem beletörõdve, több évtizedes küzdelem után nyerték vissza szabadságukat. Példájuk fényesen igazolja, hogy a soha szem elõl nem tévesztett céloknak alárendelt cselekvés, az autonóm közösség kereteinek kihasználása, a polgári gyarapodás lehetõsége, az áldozatvállalás képes megváltoztatni a társadalom életének kereteit. Ehhez természetesen szükség van a hatalom képviselõinek józan belátására, arra a felismerésre, hogy a kisebb közösségek, önkormányzatok mozgáskorlátozása valamennyiünk számára hátránnyal jár. Jászkun õseink törekvése nemcsak a tizennyolcadik századi elõdeink, de a mai Magyarország polgárai számára is követendõ példamutatásul szolgálnak.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)