GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság elõadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, amiért a módosító javaslatok miatt néhány percet késtem és így nem értem ide idõre.
A gazdasági bizottság megtárgyalta az ezzel a törvénycsomaggal kapcsolatos több száz módosító javaslatot. A bizottság a módosító javaslatoknak kevesebb mint egy százalékát támogatta. Nem támogatott olyan indítványokat, amelyek egyes paragrafusok teljes eltörlését javasolták, illetve lényeges enyhítéseket vezettek volna keresztül a törvényjavaslaton.
Az indítványok közül sok volt, amely párhuzamosan hasonló gondolatokat fogalmazott meg.
Szeretném hangsúlyozni, hogy bizottságunk több képviselõtársunkat kérte arra, hogy a módosító javaslathoz kapcsolódó javaslatot adjanak be, ebben az esetben a bizottság a részletes vita után ezeket támogatni tudja.
Részletesen az egyes kérdésekrõl. A személyi jövedelemadó-rendeletben a magáncélú személygépkocsi-használattal kapcsolatos adótételekre vonatkozóan szintén több javaslat érkezett, amelyek ezt eltörölni javasolták.
(11.00)
Ezzel ellentétes is volt a tétel növelésére.
A bizottság ennek kiterjesztését javasolja, többségi szavazással. A kiterjesztés társadalmi szervezetekre, alapítványokra és költségvetési intézményekre vonatkozik. Tettük ezt azért, mert ezzel is ösztönözni akarjuk, hogy ezen a területen is a takarékos gazdálkodás irányába további elmozdulás legyen.
Támogatta a bizottság a szerencsejátékokról szóló törvénynél a pontosításra, a játékautomaták nyilvántartására vonatkozó indítványokat.
Az illetékekkel kapcsolatos módosító javaslatok közül egyet sem támogatott.
Legtöbb javaslatot a családipótlék-körben támogatta. Ezek lényegében szövegpontosítások, mint a dolgozók általános iskoláját végzõ fiatalok, vagy a nagyobb családoknál a vagyoni feltételekre vonatkozó korlátok kiterjesztése, vagy a jövedelmi helyzetben bekövetkezõ lényeges változás esetén a visszamenõleges juttatás.
Támogattunk olyan indítványt is, hogy milyen legyen az eljárás akkor, amikor a szülõ nem gondoskodik gyermekérõl. És támogattuk azt az indítványt, amely bármely szülõt feljogosítja arra, hogy igénybe vegye ezeket a juttatásokat.
A társadalombiztosítási járulék alapjának kiterjesztésével kapcsolatos indítványokat támogatta a bizottságunk.
Támogatta az önkormányzatokkal kapcsolatban a könyvvizsgálóra vonatkozó azon indítványt, mely szerint pályázat alapján nyerheti el valaki a könyvvizsgálói feladatokat, és törölni javasoljuk, hogy kizárólag költségvetési gyakorlattal rendelkezõ könyvvizsgálók dolgozhassanak e területen.
Támogatta bizottságunk azt a szigorító indítványt, mely szerint a kormány vagy a pénzügyminiszter azt az ominózus, sokat vitatott 20 százalékos hozzájárulás-csökkentést mindössze csak két alkalommal évente érvényesíthesse, de olyan feltétellel, hogy ugyanakkor a központi költségvetési szerveknél is csökkentsék a hozzájárulást, és a viszonylag rövid idõn belüli visszapótlásra vonatkozott. (Közbeszólás a jobb oldalon: Kamatok!)
Lényeges vita alakult ki a bizottságban a személyi adatnyilvántartás körül, a személyi szám összekapcsolásával összefüggõ indítványok körül. A bizottság végül többségi szavazattal támogatta a kormány elõterjesztését, mert a feketegazdaság elleni küzdelemben kifejezetten fontosnak tartjuk azt, hogy az egyes intézmények között, hadd ne soroljam most fel mindet, az átjárás, az adatok összekapcsolása megtörténhessék. Az a véleményünk, hogy más oldalról kellene megközelíteni, hogy az állampolgárok számára biztonságot nyújtson, és eloszlatható legyen az a kétely, amely pillanatnyilag van képviselõtársainkban is és a választópolgárokban is a személyi szám esetleg olyan irányú felhasználására, amely visszaélésre ad okot.
Ezzel együtt a részletes vitára az indítványokat alkalmasnak találjuk. Köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps a bal oldalon.)