Világosi Gábor Tartalom Elõzõ Következõ

DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselõtársam! Mind szóban, mind pedig írásban beadott kérdésében többször hivatkozik rám, hogy én milyen nyilatkozatokat tettem. Nos, valóban, egyébként az idézetek pontosak, én ezeket nyilatkoztam. De hogyha ilyen jól tudja ön, hogy én mit nyilatkoztam ebben a témában, akkor nyilvánvalóan azt is tudja, hogy én soha, sehol nem mondtam azt, hogy ezáltal, mármint azáltal, hogy az önkormányzatokhoz kerül a tûzoltóság, minden problémája megoldódik. Ezt én soha nem mondtam. Tehát elsõ kérdésére: sajnos, nem oldódik meg ezzel minden problémája.

A tûzoltóság és önkormányzatiság. A tûzvédelemnek a települési önkormányzatokhoz való kapcsolódása nálunk sem új keletû, Európa fejlett országaiban, mégpedig folyamatosan, fennálló és jellemzõ gyakorlat. Magyarországon a múlt század utolsó harmadában alakult hivatásos tûzoltóságok a települési önkormányzatok részeként mûködtek, jellemzõ azonban az önkéntes tûzoltóság volt. Egyébként megint csak hivatkozhatnék a nyugat-európai gyakorlatra, ott is jóval nagyobb az önkéntes tûzoltóság száma, mint a hivatásosé. Azonban az ismert történelmi tények nem kerülték el a tûzoltóságot sem, államosításra került, az önkéntes tûzoltóságokat pedig elsorvasztották az elmúlt évtizedekben.

1990-ben az önkormányzatiság újjáéledésével kézenfekvõ volt, hogy a hivatásos tûzoltóság a települési önkormányzatokhoz tartozzék. Szabad-e most meglépni ezt, és jó-e az a törvény, az az 1991. évi XX. törvény, amelynek alapján erre az intézkedésre sor kerül? Nos, lehet, hogy rossz törvényt hozott a parlament. Ez természetesen 1991-ben volt. Ha rájött a parlament, a korábbi kormányzó koalíció, hogy ez a törvény nem jó, akkor miért nem módosította? Ha ez utóbb nem derült ki, mármint hogy rossz a törvény, akkor miért nem hajtották végre? Ezt viszont nem tõlem kellene megkérdezni. Egy tény, hogy sorozatos szakmai konzultációk után, amelyeket hivatásos, önkéntes és civil szervezetekkel folytattunk, úgy értékeltük, hogy bár hibákat tartalmaz a törvény, de az nem olyan rossz, hogy vissza kellene lépni, illetve azt ne kellene végrehajtani.

(16.00)

Ez a törvény összhangban van az alkotmány idevonatkozó rendelkezéseivel, az önkormányzati törvénnyel és a nálunk fejlettebb országok gyakorlatával.

Valóban, jól hivatkozott ön arra, hogy '95. július 1-jével kerülnek átadásra a tûzoltóságok az önkormányzatokhoz. E döntés meghozatala elõtt az érintett önkormányzatok és országos érdekképviseleti szervek széles körben nyilvánítottak véleményt arról, hogy a tûzoltóságok mely önkormányzatokhoz kapcsolódjanak. Többségüknek - nem mindnek, de a többségüknek - az volt az álláspontja, hogy mindenképpen helyesebb, ha a települési önkormányzatok intézményei lesznek.

Írásban szerepel az a kérdése is, hogy miért nem a megyékhez kerülnek. Nos, nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy az önkormányzati tûzoltóság egy kifejezetten speciális helyzetben levõ intézmény, amely jellegébõl adódóan nem hasonlítható össze egyetlen oktatási, de más középfokú intézménnyel sem. Ugyanakkor a megyei finanszírozás esetünkben ésszerûtlen lenne, és állítom, valóban katasztrófához vezetne, mert a megyei önkormányzatnak nincsenek olyan saját bevételei, amelyekkel akár perspektivikusan is - hangsúlyozom: perspektivikusan is - külön támogatni tudná a tûzoltóságot. Ezzel szemben számos polgármester nyilatkozott úgy, hogy ha nem is maga az önkormányzat - bár erre már a közelmúltban is volt példa, nem is egy -, de a különbözõ civil szervezõdések, vállalkozók akkor támogatják anyagilag is a tûzoltóságot, ha az önkormányzati finanszírozású, azaz mindenféle értelemben saját tûzoltóságuk lesz.

Nem arról van szó tehát, hogy itt egy problémamentes átadásra kerül sor a jövõben, hanem arról van szó, hogy ez az egyetlen lehetõség arra, hogy a tûzoltóságok ne lehetetlenedjenek el a közeljövõben, lehetõséget kapjanak a tûzoltóságok a továbbéléshez.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Homepage