DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedtessék meg nekem az a rövid megjegyzés, hogy nem azt kifogásoltam, hogy az általános vita rövid volt. Azt kifogásoltam, hogy a részletes vitát méltatlan körülmények között kell folytatnia az Országgyûlésnek, és bár az ellenzék tûrõképességét, fizikai állóképességét teszik most próbára, nagyon remélem, hogy az ellenzék megmutatja, képes arra, hogy órákon keresztül a kormánypártokhoz képest létszámának megfelelõ arányban tartózkodjon a teremben, és el tudja mondani az észrevételeit.
A részletes vita kapcsán, mielõtt még ügyrendi indítványra sor kerülne, hadd mondjam el, hogy a 26-os pontban Varga Mihály képviselõ a törvényjavaslat 4. fejezetének elhagyását javasolta. Ez azt jelenti, hogy a 4. fejezet minden egyes paragrafusa érintett, tehát a részletes vitában minden egyes paragrafushoz hozzá lehet szólni anélkül, hogy a Házszabály sérelmet szenvedne. Ezek elõrevetítésével szeretnék mélységes felháborodásomnak kifejezést adni. Kifejezést adni, tekintettel arra, hogy a gazdasági stabilizációt szolgáló törvénycsomag beterjesztése során elhangzott, s az írásbeli indoklás is tartalmazza, hogy ez a törvény a vagyonarányos közteherviselést kívánja megvalósítani. Ez elsõsorban a hivatkozott illetékrendelkezésekre vonatkozik.
Hadd szabadjon felhívnom a figyelmet arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Horn Gyula úr, ígéretet tett az országnak, hogy nem fogja a bérbõl és fizetésbõl élõk terheit növelni, hanem - úgymond - a gazdagok fizessenek. Kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy ebbõl a szemszögbõl, ilyen szemüvegen keresztül nézzék meg ezt az elõterjesztést. Valóban az illetéktörvény módosítása azt célozza, hogy a gazdagok fizessenek? Vagy esetleg rejtetten, burkoltan egy olyan üzenet van a társadalom felé, hogy a valóban gazdagok nem fizetnek, mentesítjük õket a fizetési kötelezettség alól, de bizony, a magyar társadalom igen nagy hányadát kitevõ csekélyebb jövedelmû rétegnek növeljük a terheit az illetékfizetési szabályokon keresztül? Lehet, hogy lélekben most szocialista képviselõnek kellene lennem, hogy ilyeneket mondok, de azt hiszem, minden tisztességes képviselõnek el kell mondania akkor, ha úgy érzi, hogy a törvény elõterjesztõje méltatlanul bánik a magyar adófizetõ állampolgárok többségével, egy nagyon szûk és kiváltságos réteget viszont hihetetlenül kedvezõ helyzetbe akar hozni.
Kik õk? Kik õk, akik számára a törvény módosítása, illetve a részbeni nem- módosítása olyan mértékû vagyongyarapodást jelent, amely szöges ellentétben áll a Magyar Köztársaság alapokmányával, az alkotmánnyal és az abban rögzített közteherviselés elvével? Igen tisztelt képviselõtársaim figyelmébe ajánlanám ennek az úgynevezett pánikcsomagnak a 29. §-át és a 31. §-át. Ez a két paragrafus az illetéktörvényt módosítja és kimondja, hogy mentes - mentes! - az ajándékozási és az öröklési illeték alól az értékpapír, a takarékbetét és a gazdasági társaság tagját megilletõ vagyoni betét. Igen tisztelt képviselõtársaim, ezen három vagyontárgy közül egynek indokolt az illetékmentessége, s ez a takarékbetét. A másik kettõnek, az értékpapírnak, illetõleg a gazdasági társaság tagját megilletõ vagyoni betét ajándékozásának és öröklésének feltétel nélküli mentessége azonban, azt hiszem, égbekiáltó bûn.
Nem vagyok kisgazdapárti képviselõ, ezért nem fogok hivatkozni az árvákra és az özvegyekre. De azért hadd kérdezzem meg a jelenlévõ képviselõtársaimtól, hogyan lehet az, hogy öröklési, ajándékozási illetéket kell fizetni olyan lakástulajdonok után is, amelyek valójában értékkel nem bírnak, mert benne lakik már nemzedékek óta a tulajdonos, vagy nemrég vette meg az államtól, felújította, de ha most meghal és meg fogják örökölni a gyerekei, ebben az esetben adóztatjuk a vagyongyarapodást. De abban az esetben, ha valaki több száz millió forintos értékû részvénycsomaggal rendelkezik, vagy a korlátolt felelõsségû társaságnak akár egyszemélyes tulajdonosa, akár olyan üzletrész- tulajdonosa, amelynek az üzleti értéke milliós, tízmilliós, százmilliós nagyságrendû, akkor ez a kormány azt mondja, hogy az ilyen vagyonátruházás - mert másnak nem lehet nevezni -, vagyonátszállás összefogottabb jogi fogalommal, mentes mindenfajta illeték alól. Az állam behunyja a szemét, és azt mondja, a közteherviselés alapján tessék fizetni annak, aki vesz egy lakást, fizessen az, aki ajándékba kap lakást, fizessen, aki lakást örököl, de ha valaki, mondjuk, megörökli vagy ajándékba kapja a Chinoin részvények 30 százalékát, vagy a privatizált, magánkézbe adott volt állami vállalatok vagyontömegét megtestesítõ értékpapírokat, üzletrészeket, ebben az esetben az állam azt mondja, hogy ti ne fizessetek. Többszáz milliós vagyonhoz is juthat anélkül, hogy ebbõl az államnak egy fillér bevétele lenne. De az állam jelentkezik és azt mondja, hogy a kis jövedelmû emberek esetében tessék fizetni az ajándék után, tessék fizetni az öröklés után.
1990-ben, 1991-ben még elfogadható volt, hogy az akkori törvény az értékpapírokat mentesítette az ajándékozás és az öröklési illeték alól. Kis mennyiségû értékpapír volt még forgalomban, nem történt meg a magánosítás olyan mértékben, amilyenre most megtörtént. Tudjuk jól, hogy jelenleg az egykori állami vagyonnak igen nagy része magánkézbe került, létrejött az a magánvállalkozói szféra, amely a nemzeti jövedelem több mint 50 százalékát adja.
Ezek után elképzelhetetlen számomra, a Magyar Demokrata Fórum képviselõi számára, hogy az ilyen vagyonok átszállása esetén, történjék ez ajándékozással, örökléssel, vagy adásvétellel, az állam semmifajta bevételre ne törekedjen akkor, amikor Bokros pénzügyminiszter úr azt mondja az egyetemistáknak, hogy a ti fejenkénti 2000 forintotokra is szükség van, mert a költségvetés olyan nehéz helyzetben van, hogy Magyarországon mindenkinek részt kell vállalnia a közteherviselésbõl.
(21.00)
Ezek után nem tudom másnak, csak egy szemforgató javaslatnak nevezni azt, amely az értékpapírok mentessége mellett behozza még a gazdasági társaságok vagyoni betétjének mentességét is, ahelyett, hogy csökkentené a mentesség körét.
Megmondom képviselõtársaimnak, be fogok terjeszteni egy módosító javaslatot, hogy 500 ezer forintig legyen mentes. Való igaz: növeljük a kistulajdonosok számát, tegyük a kistulajdonosok számára jövedelmezõvé megtakarításaiknak befektetését értékpapírokba vagy üzletrészekbe, gazdasági társaságokba. A kisembereket ösztökéljük erre.
Azonban milliós, tízmilliós, százmilliós, sõt, most már milliárdos vagyonok is vannak Magyarországon. Hogy az õ esetükben az állam egy milliárdos nagyságrendû hagyaték kétszázalékos eljárási illetékével beérje, és egy fillér öröklési illetékre ne tartson igényt, úgy gondolom, az elfogadhatatlan. Azt hiszem, ha a Magyar Köztársaság Országgyûlése nem fogja támogatni ezt a csatlakozó módosító javaslatot, akkor nyíltan kimondja, valóban a bérbõl és fizetésbõl élõknek a vállára kell minden terhet rakni, hogy ebben az országban néhányan nagyon jól élhessenek.
A magángazdaság megerõsítése nem azt jelenti, hogy egyesek mérhetetlen vagyont halmozzanak fel mások kárára. Ha arányos közteherviselést akarunk, vagyonarányos közteherviselést, akkor nem mehetünk el szó nélkül ezen rendelkezések mellett.
A korlátolt felelõsségû társaság üzletrésze, a gazdasági társaságnak az üzletrésze értékpapírnak csak részben minõsülhet. Ezt egyébként kimondja a Gt. is, hisz magát az üzletrészt nem lehet oly mértékben olyan módon átruházni, mint az értékpapírokat. Tehát sántít az indokolásnak az az érvelése, hogy azért kell mentessé tenni, mert nincs nagy különbség az üzletrész és az értékpapír között. Van különbség. Ez az egyik.
A másik pedig, nem szabad megengedni, hogy mentes legyen az ilyen vagyonok átszállása. Az államnak igenis be kell jelentenie azt az igényét - amelyet egyéb vagyontárgyak átszállásánál bejelent, amelyet az egyéb vagyontárgyak öröklésénél, ajándékozásánál illetékfizetési kötelezettség alá vont -, hogy ezekben az esetekben tessék a vagyonarányos közteherviselés elve alapján az államnak is befizetni ugyanolyan módon, mint ahogy azt az állampolgár megfizeti.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Ennek tükrében viszont nem tudom megítélni, hogy miért emelik meg az illetékeket akkor, amikor Magyarországon folyamatos infláció van. Igaz, az önök által, a jelenlegi kormánytöbbség által sokat szidott elmúlt négy évben az infláció fokozatosan csökkent, azonban a kormányzat tíz hónap alatt nagyon "sikeres" tevékenységet végzett e téren: most már 30 százalékos inflációt mondanak. Ilyen infláció mellett az illetékkulcsok százalékos emelése többletterhet ró a lakosságra. Nem ok nélkül utasította vissza idáig az illetéktörvény módosítását a szakbizottság.
Ez a gyorsító csomag megint jelzése annak, hogyan és miként próbálja korábbi, elutasított javaslatait a közigazgatás visszacsempészni és a csomagban történõ szavazással lehetetlenné tenni a kormánypárti képviselõknek a munkáját is.
Hiszen korábban, amikor az alkotmányügyi bizottság tárgyalta a jelenlegi módosító javaslattal szinte szóról szóra megegyezõ indítványokat, akkor kénytelen volt a kormányzat a saját kormánypárti képviselõinek ellenvéleményét figyelembe venni. A helyzet azóta jogi szempontból semmit nem változott, de bekerült abba a csomagba, amelyrõl egyszer lehet majd szavazni igennel vagy nemmel.
Úgy gondolom, azok a kormánypárti képviselõk, akik korábban is rámutattak az illetékkulcsok emelésével megvalósuló többszörös vagyondézsmára, azok igazat mondtak akkor. Remélem, nem változtatják meg a véleményüket, és remélem, a munkacsoportokban el fogják mondani, hogy az infláció emelkedése mellett egy növekvõ vagyonátruházási, ajándékozási, öröklési illetékkulcs semmi mást nem jelent, csak azt, hogy az állampolgároknak a tisztességes munkával szerzett jövedelmét - amely után a polgár egyszer már adózott - az állam ismételten megcsapolja.
Nem a feketegazdaság ellen lép fel határozottan ez a kormányzat, nem a nagy vagyonokat próbálja meg ellenõrizni és nem a nagy vagyonokat próbálja megadóztatni, hanem megint a könnyebbik utat választja: a sok tíz- és százezer, szerény körülmények között élõ magyar állampolgár zsebében kotorászik szó szerint, és próbálja meg a hét krajcár után a nyolcadikat is most már megtalálni, amellyel megpróbálja megmenteni a süllyedõ hajót - vagy esetleg megpróbálja megmenteni a süllyedõ bankokat.
Úgy gondolom, ismételten szembetalálkozik a kormány programjának azon részeivel, amelyekben arányos közteherviselést hirdetett, de itt mégsem az valósul meg.
A Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan az illetékkulcsok emelése. Elfogadhatatlan, mert a lakosságra olyan terhet ró, amelyet elvileg kényszerbõl meg kellene fizetni, de amelyet nem fog tudni megfizetni.
Azt is látni kell, hogy jelenleg a lakosság tûrõképessége határán van, az elmúlt idõszakban jelentõs tartalékait felélte. Ezeknek az illetékkulcsoknak az emelése - és itt utalnék az eljárási illetékekre is - sok esetben azt fogja jelenteni, hogy nem élnek a jogorvoslati lehetõségeikkel, nem élnek azokkal az államigazgatási eljárási lehetõségekkel, amelyeket a jogszabály biztosít számukra, mert nem tudják kifizetni azokat.
Elgondolkodtató, hogy ha a jogállamiságot akarjuk biztosítani, akkor ilyen módon szükséges-e akadályokat gördíteni az állampolgárok elé. Az elmúlt idõszak sok esetben azt bizonyította, hogy az ügyeskedõk minden ilyesfajta megszorító intézkedésre megtalálják az ellenszert. Ki fogják játszani ezeket az illetékszabályokat is. A szenvedõ réteg viszont az lesz, aki még azt tanulta az iskolában, hogy a törvényt be kell tartani. Jóhiszemûen betartja, jóhiszemûen fizeti az adóját, fizeti a lakbérét, fizeti a közüzemi díjakat - közben pedig az ügyeskedõk milliárdos tartozásokat halmoznak fel.
Egyértelmû lesz szerintem 1996-ban, hogy azok a számítások, amelyek a többletilleték-bevételhez fûzõdnek, nem fognak valóra válni. Ha meg nem fognak valóra válni, talán kár foglalkozni ilyenekkel, kár irritálni a közvéleményt, kár irritálni azokat a tisztességes embereket, akik idáig is eleget tettek a jövedelemadó-fizetési kötelezettségüktõl kezdve az összes befizetési kötelezettségüknek. Csak abban bizakodnak, hogy egyszer az állam valóban fel fog lépni szigorúan az ügyeskedõkkel, a csalókkal és a bûnözõkkel szemben.
Elfogadhatatlan számunkra az is, hogy a lakástulajdonok cseréje esetén megszûnik egyfajta kedvezmény. Köztudott az, hogy a magyar lakáspiac nehezen mobilizálható. Az, amikor két lakástulajdont egymással elcserélnek, többnyire akkor következik be, ha egy nagyobb lakás tulajdonosa kisebb lakásra vágyik, a kisebb lakás tulajdonosa pedig nagyobb lakásba szeretne költözni. Idáig az illetéktörvény - nagyon helyesen - preferálta ezt a társadalmi célt: kimondta, hogy a két ingatlan különbözete után kell megfizetni az illetéket. Ezzel mintegy ösztökélte a cserélõ feleket, hogy ilyen megoldást válasszanak. Mert ezáltal minimális összegben az állam lemondott egyfajta illetékbevételrõl.
(Puch László: Igen!) Igen, képviselõtársam, ügyvédkoromban nagyon sok ilyen szerzõdést csináltam. (Puch László: Én is ezt csináltam.) Lényeges ösztönzõ motívum volt a felek számára, hogy egy kicsivel kevesebb az illeték.
(21.10)
Viszont most meg akar változni ez a kedvezmény. Úgy tûnik, hogy a jelenlegi kormányzat nem akarja preferálni a lakástulajdonok cseréjét; inkább a kis lakásban maradjon ott a nagy család, a nagy lakásban meg éljen egy ember egyedül. Itt megint mérlegelni kellene. Mi az elõnyös az államnak? Lemondani egy minimális bevételrõl, vagy pedig ösztökélni, hogy megfelelõ alapterületû ingatlanokban éljenek a családok. Azt hiszem, az utóbbi a támogatandó cél, s ezért kérném képviselõtársaimat, hogy ennek a szakasznak az elhagyását támogassák.
A 49. § (2) bekezdésében szeretném fölhívni képviselõtársaim figyelmét egy fogalmi pontatlanságra, ami lehet, hogy elkerülte a mezõgazdasági bizottság figyelmét. Tudniillik a mezõgazdasági bizottság egy nagyon figyelemreméltó és véleményem szerint támogatandó módosító javaslatot nyújtott be arra, hogy az alapításkor bevitt vagyon meghatározása bõvüljön ki a közös gazdálkodás számára átadott vagyonnal. Hisz ha a törvényhely csak azt tartalmazza, hogy "alapításkor bevitt vagyon", akkor mindazok, akik késõbb csatlakoznak az adott szövetkezethez és átadják az ingatlanvagyonukat, már nem élhetnek - mármint a szövetkezet nem élhet - ezzel a kedvezménnyel. Ezért én úgy gondolom, itt le fog mondani az állam egy bizonyos bevételrõl, ugyanúgy, mint a lakástulajdonok cseréje esetén, de ez egy olyan pozitívum, amely megéri az államnak azt, hogy bizonyos bevételektõl el fog esni. Ezáltal a szövetkezeti közös gazdálkodást fogja elõsegíteni, s a szövetkezet számára jelent egyfajta kedvezményt, hogy a késõbb csatlakozó tagok a vagyonuk átadásával ne hozzák a szövetkezetet olyan helyzetbe, hogy a szövetkezetnek illetéket kelljen fizetni a vagyonátszállás után.
A másik támogatandó javaslat, amely a termõföld visszterhes vagyonátruházása, illetõleg öröklése esetén csökkentené az illeték mértékét. Itt csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a termõföld meghatározása esetén az értelmezõ rendelkezésekben külterületi földrész szerepel, méghozzá olyan megfogalmazásban, hogy a különféle mûvelési ágakkal azonos célra hasznosított külterületi földrész az a termõföld, amelynek a megszerezése esetén ez a kedvezmény érvényesíthetõ.
Akik ismerik a magyar mezõgazdaság helyzetét, pontosabban az ingatlan- nyilvántartás jelenlegi állapotát, azok jól tudják, hogy az ingatlan- nyilvántartás szerint feltüntetett mûvelési ág nem minden esetben azonos azzal a tényleges mûvelési ággal, amit hasznosítanak azon a földön.
Ha szó szerint akarjuk ezt a megfogalmazást értelmezni, akkor, ha valakinek a földterülete szántóként van nyilvántartva, azonban már régóta szõlõ van beültetve, vagy csak egyéni mulasztás miatt, vagy a földhivatal mulasztása miatt nem történt meg a mûvelési ágnak az átvezetése, ez az illetékkedvezmény már nem alkalmazható, mert nem úgy hasznosítják, ahogy a nyilvántartásban van. Nyilvánvaló, azt hiszem, ezt a fajta megfogalmazást... (Dr. Balsai István hátrafordul dr. Sepsey Tamás felé és mond valamit.) Tessék?.. ezt a fajta megfogalmazást pontosítani kell. Élni is fogok egy csatlakozó módosító javaslattal.
Ugyancsak ebben az értelmezõ rendelkezésben van az, hogy a termõföldnek külterületen kell lenni. Én még emlékszem, hogy nemrég módosítottuk az egyik jogszabályt, ahol kimondtuk, hogy belterületen is lehet termõföld. Belterületen belül mûvelési ágként nyilván vannak tartva termõföldek, amelyeket ugyanolyan módon mûvelnek, mint a külterületi földeket, csak korábban voltak olyan községek - nagyközségek a régi szóhasználattal -, amelyek megnövelték a belterület határát, de azon belül továbbra is még mezõgazdasági nagyüzem használatában maradtak a termõföldek.
Nyilvánvaló, hogy megint nem lehet a termõföld fogalmát a bel- és a külterület határához kötni, hanem egységesen azt kell mondani: amelyet termõföldként tartanak nyilván - tehát valamilyen mûvelési ágban - és úgy is hasznosítanak. Nem a megadott nyilvántartott mûvelési ágban, hanem csak a felsorolt mûvelési ágak szerint. Mert ebben az esetben indokolható az a kedvezmény, amelyet a mezõgazdasági bizottság is meg akar adni a termõföld- vásárlóknak, hogy akik termõföldet vásárolnak, ajándékba kapnak, öröklés útján megszerzik - és hozzá kell tennem, termõföld céljára fognak hasznosítani, mert ez nagyon lényeges, ez hiányzik egyelõre ebbõl a javaslatból -, azok kapjanak illetékkedvezményt. Mert a kedvezmény megadásának az a lényege, hogy a termõföldhöz kapcsolódik. Ha a termõföldet meghatározott idõn belül ki fogják vonni a mûvelési ágból és helyette - mondjuk - egy nagy bevásárlóközpontot fognak építeni, vagy pedig egy gyárat létesítenek, akkor már meggondolandó, hogy ez a fajta kedvezményes illetékkulcs alkalmazandó legyen, mert ebben az esetben nem valósul meg a kedvezményezett cél; a termõföldet nem termõföld céljára fogják hasznosítani.
Úgy érzem, ebben az esetben például nyugodtan lehetne élni a számomra oly kedves kárpótlási törvény egyik meghatározásával, hogy ez a kedvezmény hatályát veszti, ha meghatározott idõn belül a termõföldet kivonják a mûvelés alól. Mert ebben az esetben az állam utólag meg fogja kapni azt az illetéket, nem éri az államkincstárt hátrány.
Igen tisztelt képviselõtársaim, az idõ elõrehaladtára tekintettel már csak egyetlenegy pontra szeretném fölhívni a figyelmet, méghozzá az együttes ajánlás 38. pontjára. Ez a 38. pontban levõ módosító javaslat dr. Brúszel László képviselõtársamnak a javaslata.
Az alkotmányügyi bizottság támogatta, a gazdasági bizottság viszont nem támogatta. Az elõterjesztõ képviselõje ezzel nem értett egyet. A módosító javaslat látszólag teljesen értelmetlen, és aki nem ismeri a jogszabály mögöttes szövegét, annak számára valóban értelmezhetetlen. Itt valójában annak a törvényi szentesítésére kerülne sor, hogy különféle ingatlan-nyilvántartási eljárási illetékeket ezentúl a kormány saját hatáskörében szabályozzon, tehát az Országgyûlés az eddigi törvényalkotói hatáskörébõl átadja ezt a kormánynak, és ezentúl egy díjmegállapítási eljárás keretében történjék ezeknek a megállapítása.
Úgy gondolom, ha valóban arányos közteherviselést akarunk megvalósítani, a jelenlegi gazdasági helyzetben megengedhetetlen, hogy az állampolgárok százezreit érintõ anyagi terheknek a megállapítása kikerüljön az Országgyûlés jogkörébõl és kormányzati hatáskörbe kerüljön.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Remélem, hogy sikerült néhány gondolattal hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon ma, 1995 májusában mit jelent az arányos közteherviselés, mit jelent a vagyonarányos közteherviselés. Nem azt jelenti, ami ebben a javaslatban van. Nem azt jelenti, hogy a nagy vagyonoknak a tulajdonosai úgy adhassák át a vagyonukat másoknak, hogy az állam illetéket ne kérjen belõle. A kisemberek összes jogügyletét viszont az állam illetékezi, méghozzá a jelenlegi kormány-elõterjesztés szerint magasabb illetékkulccsal. Nem hiszem, hogy jelenleg egy ilyen beterjesztés nyugodt lelkiismerettel megszavazható. Ezért kérném képviselõtársaimat, támogassák a módosító indítványokat, illetõleg a csatlakozó módosító indítványokat. Köszönöm szépen a figyelmüket és a türelmüket. (Taps.)
(21.20)