DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mielõtt a foglalkoztatás elõsegítésérõl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény most aktuális módosításáról konkrét véleményt mondanék, legyen szabad egy másik vitát ide idéznem. Azt a vitát, amely arról szólt, hogy vajon a stabilizációnak mondott folyamat által megkívánt törvények átalakítását egy csomagban vagy külön-külön kell-e végezni. Elég hosszas vitát folytattunk errõl és nagyon sok vélemény hangzott el, hogy huszonegy törvény együttes módosítása lehetetlen feladat. Itt most a huszonkettedik törvény van elõttünk, az, ami a kezünkben van, valójában tökéletes része ennek az úgynevezett Bokros-csomagnak, de önálló törvényjavaslat formájában vitatjuk. És bizony, kedves államtitkár úr, a kormány gyakran kerül abba a helyzetbe, hogy "bármit teszel, megbánod", mert arra is lehet érveket sorolni, hogy nem látjuk azokat az összefüggéseket, amelyeket itt valójában látni kellene. Ténylegesen nehéz ez a helyzet, akármelyik megoldást választja a kormány, mindenképpen kritizálható és minden kritikának van is alapja, fordítva persze mind a kettõ védhetõ is. Most tehát itt külön-külön idõkeretben, külön vezérszónoklatokkal tárgyaljuk ezt a kérdést és keressük a kapaszkodópontjait.
Mit is akar ez a törvény? Mi lesz majd az a gondolat, ha három év múlva államtitkár úr jól végzett munkája eredményeképpen egy kicsit megpihen a kormányzati munkában, s visszagondol kedves téli estéken pipázás közben elmélkedve, hogy mit is csináltunk mi akkor, amikor a T/912. törvényjavaslatot átvittük a parlamenten, mire lesz büszke? Azt hiszem, ha egy azonnali kérdések óráján tenném föl ezt a kérdést, elég nehéz helyzetbe kerülne a miniszter asszony vagy az államtitkár úr, akire a sors a feleletet rótta. Mit is akar ez a törvénytervezet? Az az érzésem, hogy egy kicsit mentesíteni akarta az ágazatnak ezt a felelõsségét az elképzelhetõ még nagyobb elvonások és még nagyobb prések alól, valamiféle segítséget, védelmet adni - hát nem igazán sikerült, de persze mi, ellenzékiek, nem tudjuk, hogy mifajta még rosszabb elgondolások születtek meg, amikhez képest ez a kompromisszum talán tényleg jelent valamit.
Mi mást látunk. Mi azt látjuk, hogy egy érdekegyeztetési megegyezés nélkül elénk került szigorító csomagról van szó, amely szigorító csomag azonban érdekes kifejezéseket használ. Mintha a kormányzat igyekeznék valami olyan propagandaszerepet ellátni, amely eltereli a dolgok lényegérõl a figyelmet.
Egy kis elemzést készítettem, hogy milyen igék szerepelnek ebben - nem is annyira a normaszövegben, mint inkább - az indoklásban. Mert ez jelzi, hogy mit akar ez a törvénytervezet. Ez egy nagyon jó törvénytervezet látszólag, mert mit csinál: "kedvezõbb szabályozást hoz", "ösztönöz a munkavállalásra", "kedvezõbb támogatási feltételeket biztosít", "átalakítja" az ilyen, olyan, amolyan rendszereket, "pontosítással elõsegíti" a jó dolgok érvényesülését. Egy másik mondatban "egyszerûsíti" a dolgokat, "meg kívánja könnyíteni", de talán új idõk új dalaiként elvétve megszólal egyszer-egyszer az igazság is, és ott van az indoklásban, hogy "szigorítja". Szigorítja bizony keményen - elõzõ ellenzéki beszédekben már elhangzott -, bizony nagyon keményen szigorítja egyik vagy a másik ellátásunkat, s teszi ezt a kormány úgy, hogy nem tudta, ismételten nem tudta megszerezni hozzá az érintettek egyetértését.
Itt is el lehet mondani, amit már más vonatkozásban elmondtam, hogy várható-e egy érdekvédelmi képviselettõl, hogy ilyen szigorító rendelkezésekre igent mond? Azt gondolom, ha valóban szükség van rá, ha ezek a rendelkezések valahol valamiképpen valóban elõbbre viszik a dolgokat, akkor értelmes tárgyaló partnerek le tudják nyelni a kemény dolgokat. Legfeljebb megegyezés történik, hogy ne hozsannát kívánjanak tõlük, annak úgysem lenne hitele, de a tények tudomásulvételét sem sikerült megoldani, az embernek van egy nagyon rossz érzése. Az elmúlt négy évben gyakran hangzott el, hogy valamifajta küldetéstudat vezeti a kormányzatot s nem a valóság talaján építkezik. Úgy érzem, hogy mai kormányunkban is megjelent ez a küldetéstudat, nem azt teszi, amit a társadalommal meg tud értetni és el tud fogadtatni, hanem "itt állok és nem tehetek mást", - ezt kell tennem, ez visz elõbbre, és majd másfél év múlva meglátjátok, hogy milyen jó lesz. Úgy érzem, hogy nem így kellene politizálni.
Meg lehet persze ezt az egész kérdést másik oldalról közelíteni, és itt az általános vitában legyen szabad nekem ilyen típusú, most következõ általános gondolatmenetet is elmondani. Egész Európa-szerte folynak ám ezek a szigorító lépések, nemcsak nálunk, és egész Európa-szerte a tanult politológusok rámutatnak valamire, nevezetesen arra, hogy legyen egy kormány munkáspárt, legyen egy kormány konzervatív, a programja, a tényleges lépései alig térnek el egymástól. Nyugat-Európáról beszélek, kedves képviselõtársaim, nem Magyarországról. (Leitner Gábor: Ki kell hangsúlyozni.) S e közben a politológusok azt mondják, hogy ez a "változó választási programok és azonos végrehajtás" a demokrácia csõdjét jelentik. Én nem vagyok arról meggyõzõdve, hogy ez ott is tökéletesen helytáll, némi túlzást érzek ebben, de azon el lehet és el kell Magyarországon is gondolkodni, hogy a szociáldemokrácia alapeszményeivel mily mértékben egyeztethetõk össze azok a lépések, amelyekrõl itt szó van. Nem elvekbõl, nem pártprogramokból levezethetõ lépésekrõl van szó, hanem egy gazdasági elemzésrõl és az abból fakadó konkrét ügyekrõl. Innentõl fogva viszont nem ideológiai vitát kell folytatnunk egymással, hanem gazdaságpolitikai vitát. Mi azt állítjuk, hogy ezek a gazdaságpolitikai elgondolások nem elõbbre viszik, hanem hátraviszik az országot, a jelenleg elõttünk lévõ, talán nem az egész országot, de annak jelentõs részét és rétegeit egészen biztosan, s nem sikerült megtalálni, hogy hol vannak ebben az anyagban azok a kitörési pontok, amelyek miatt valójában a helyzet bármiféle javulását várhatjuk.
A külföldiek munkavállalását elõttem szóló képviselõtársaim már említették. Valóban nagyobb a büntetés, amit az engedély nélküli külföldi foglalkoztatás esetén ez a törvény lehetõvé tesz, de talán arra is érdemes rámutatni, hogy azért ez a büntetés még mindig nem olyan nagyon nagy, csak akkor lesz igazán nagy, ha nagyon keményen végrehajtják. És a feketemunka elleni föllépés bizony nagyon-nagyon féloldalasra sikerül, ha a külföldi munkavállalónál szigorítunk, a magyar munkavállalónál pedig nem szigorítunk. Azért ismétlem ezt el, ami már elhangzott, mert talán a kormánynak érdemes lenne elgondolkozni azon - nem akarom a Fidesz vezérszónokának mondanivalóját elõvételezni, de föltételezem, hogy talán mind a négy ellenzéki párt egyformán mondja...(Mádi László bólint.)...a bólintás intézményeként megvan a megerõsítés, tehát mind a négyen azt mondjuk és jól tudjuk, hogy számos érdekképviselet is azt mondta -, nem elég ez, tessék a magyar feketemunkás ellen is föllépni. De én egy kicsit konkrétabb leszek, nem a feketemunkás ellen kell föllépni, hanem a feketemunkaadó ellen. A feketemunkás egy nehéz helyzetben lévõ, valamifajta kapaszkodópontot, életét megoldani kívánó ember, kit a szükség TB-járulékot rabolni kényszerített.
(9.50)
Mert õ is azt teszi és a gazdája is azt teszi, aki alkalmazza, de mégis azt hiszem, hogy a dolgot megfogni a munkaadó büntetésénél lehet. Itt, tisztelt képviselõtársaim vannak ám bizalmatlansági ügyek! Komolyan akarja-e a kormány a feketemunkát visszaszorítani? Túl sokat hallottunk errõl a komoly szándékról és túl kevés, amit eddig láttunk. Vajon a kormányt támogató vállalkozói réteg nincs-e ellenérdekeltségben ezzel a gondolattal? Nem akarok konkrétumokat mondani, hogy Marxtól meddig terjed ez a gondolatkör, hanem elveket akarok mondani és arra buzdítani, hogy legyen a kormány határozott és egyértelmû, mert ezzel bizalomnövelõ lépéseket tehet, legfeljebb elveszt egy szûkebb kör támogatásából valamit. Már annyit elvesztett, hogy ez már nem sokat hoz a mérlegen.
Egy nagyon egyszerû, bár adminisztratív lépés: a foglalkoztatási bizottság ülésén kormánypárti képviselõtársam tette fel a kérdést, hogy lesz-e újra munkakönyv. Tehát valamifajta nyilvántartási rendszert be kell vezetni, egy olyan nyilvántartási rendszert, ahol a helyszínen, az építkezéseken, a boltban, itt-ott-amott azonnal ellenõrizni lehet, hogy bejelentett munkavállalóról van szó, TB-járulék fizetésrõl van szó, avagy feketemunkáról. Ez nem rendõrállam, ez jogállam, amirõl beszélek, és ennek a birtokában van mód adott esetben a közterhek csökkentésére is, ami, azt hiszem, a kormánynak és ellenzéknek egyformán fontos.
Új rendelkezés ebben a törvényben és a kevés számú pozitívum közé sorolható, hogy a kormányzatot arra kötelezi ez a törvény, hogy évente foglalkoztatási irányelveket alkosson. Azonban magából a törvénybõl nem derül ki világosan, hogy ha meglesznek az irányelvek, akkor mi lesz. Nincs határidõ, és én láttam már minisztert vagyonpolitikai irányelveket tárgyév decemberében beterjeszteni! Lehet, hogy november volt, mindegy. Itt sincs megfogva, hogy mikor kell ezt beterjeszteni, csak az, hogy évente. Nincs meg, hogy kinek kell beterjeszteni, ki tárgyalja meg. Mi lesz ez? Egy tudományos mû, amelyet hozzáértõ okos emberek gyülekezete leír egy árkus papírra, majd bekerül a képviselõk irattárába, vagy nem is mondom meg, hogy hova, mert a sok papírt valahol fel kell dolgozni, vagy pedig lesz belõle egy számonkérhetõ dokumentum, amelyen az események alakulását nyomon lehet követni, amelyhez a munka világának minden érintett tagja tulajdonképpen igazodni vagy köteles, vagy kényszerül, vagy igazodnia érdemes aszerint, hogy hogyan sikerül ezt elkészíteni.
Nekem is kötelességem néhány kemény szót elmondani arról, hogy bizony az a jogszûkítés elfogadhatatlan, ami a munkaerõpiaci bizottság kapcsán bekövetkezik. De nemcsak elfogadhatatlan, hanem értelmetlen is. Itt egy mûködõ rendszer volt, amely ellen tudomásunk szerint soha senkinek semmi érdemi kifogása nem volt. Itt is bizalomhiány van, a kormány bizalomhiánya a munkaerõpiaci bizottság nem kormányzati oldalai iránt, mert valóban keménynek látszó jogosítványaik voltak. Ezek a tényezõk azonban ezekkel a jogosítványokkal eddig nem éltek vissza. Joga van az Országgyûlésnek elvenni ezeket a jogosítványokat. De mi értelme van, ha elveszi egy rossz feltételezés, egy gyanú miatt! Ne haragudjanak, én akkor a visszájára fordítom a gyanút: mire készül a kormány, ha nem meri megtartani azokat a jogosítványokat, amelyeket egy konzervatív kormány meg tudott tartani. Ezek azok, amik rongálják az országban a jövõbe vetett bizalmat és hitet. Ne tegyék, tisztelt kormánypárti képviselõtársaim!
Valóban ott van ebben a törvényben az a két réteg, amelyért szót kell emelni: a pályakezdõk rétege és a nyugdíj elõtt állók rétege. Nem tagadom, vissza lehetett élni mindkét korábbi szolgáltatással. De ha minden olyan ellátást megszüntetünk, átalakítunk, lefaragunk, amelyekkel idõnként és helyenként rossz indulatú emberek visszaéltek, akkor ebben az országban semmifajta szolgáltatás, semmilyen szociálpolitika nem lehet, akkor ebben az országban a képviselõk nem kaphatnak javadalmazást, mert nem minden képviselõtársunk felel meg feltétlenül mindazoknak az elvárásoknak, amiket a választók irántuk támasztanak, és folytathatnám: bárkire bármit. Nem mûködik egy ország akkor, ha nem a bizalmi elvre épül, a kresz alapvetõ tétele is a bizalmi elv, és ha minden jobbkéz szabály helyett megállnának az autók, akkor olyan forgalmi dugó lenne Budapesten, hogy teljes joggal szidhatnánk a fõpolgármestert. Ezt ugyan így is megtehetjük, de ez egy más kérdés. (Derültség.)
Én tehát azt gondolom, hogy nem szabad a fürdõvízzel együtt a gyereket is kiönteni néhány hibás eset miatt. Ha pedig azt állítja a kormány, hogy a hibák túlburjánoztak, akkor ezt mutassa be, akkor dokumentálja a hiba méretét, a csalás mennyiségét, és akkor azt fogjuk mondani, hogy tényleg nem megy. Hadd hivatkozzam például, bár ott sem volt dokumentálva, arra a bizonyos háromnapos orvosi igazolás ügyre, amit nem támadtunk, legalábbis mi kereszténydemokraták nem, mert tudtuk, hogy nagyon nagy a visszaélések száma. Tehát lehet józanul beszélni az ellenzékkel, de akkor tessék konkrét adatokat hozni.
Most úgy érzem, hogy nagyon nagy hibát követ el ez a törvényjavaslat akkor, amikor rossz üzenetet küld a pályakezdõ munkanélkülieknek. Igaz ugyan, hogy '93 tavasza óta csökken a munkanélküliség, de nem csökken igazán a pályakezdõ munkanélküliség, tehát ezért is rossz üzenet. Én egyetértek azokkal a munkavállalói véleményekkel, hogy a meglévõ rendszeren belül lehetett volna lépni olyan irányba, hogy szûküljön az esetleges visszaélések köre. Itt nem is visszaélésrõl van szó, azt hiszem, hanem esetleg egy olyan életvitelrõl, amely az életkori sajátságoktól eltérõen nem az aktív kitörési pontot keresi, hanem belesüllyed abba, hogy "jaj, kapom ezt a kis pénzt és nem kell állást keresnem". Lehet, hogy van ilyen fiatal Magyarországon, de akkor még hadd tegyem hozzá, hogy ez oktatási rendszerbeli hiba is, ez jellemnevelési hiba is, s akkor nem biztos, hogy az oktatási rendszerünket úgy kell átalakítani, ahogy most éppen tervezzük.
A nyugdíj elõtti munkanélküli-segély szintén úgy szerepel az indoklásban, mint egy óriási vívmány, mint egy új ellátó rendszer. Nagyon jól tudjuk, hogy ez az a pont, amelyre a minisztérium egyetlen munatársa sem fog majd azokon a bizonyos kedves téli estéken a kandalló mellett örömmel visszagondolni. Hatalmas visszalépés ez, amirõl most szó van, hatalmas visszalépés, amely nehezen indokolható. Ugyanis nem hoz annyit a konyhára, nem hoz annyi eredményt a költségvetés, vagy a Szolidaritási Alap számára, mint amennyi veszteséget okoz az érintett embereknek.
(10.00)
De ennek az egész dolognak a minõségét nem is azzal akarom ostorozni, amivel azt már az elõttem szóló képviselõtársaim ostorozták, hanem csak arra hívom fel a figyelmet, ami a 11. § (6) bekezdésének a) pontjában szerepel: szüneteltetni kell ezt a csodálatos, bõséges segélyt - amely a minimálnyugdíj 80 százaléka - akkor, ha ehhez még hozzákeres az illetõ a minimálbér 50 százalékánál többet.
Minthogy nem biztos, hogy minden képviselõtársam fejbõl tudja ezeket a számokat, hadd mondjam és a pontosság kedvéért olvassam: 6720 forintot kap tehát minden olyan magyar állampolgár, aki sok évtizedes, adott esetben három vagy közel.., de mondjuk, három évtizedes munkaviszonnyal nyugdíj elõtti állapotban van és elveszti a munkahelyét. Ezt a 6720 forintot el kell venni tõle, ha ennek kiegészítéseképpen munkát vállal, és ezen munkáért jelen pillanatban 6101 forint rendkívül bõséges javadalomban részesül.
Mi lesz ez? Gyakorlatilag a feketemunka felé tereli a még munkaképes, nyugdíj elõtt álló embereket. S akkor ismét megkérdezem: akar a kormány a feketemunka ellen hatékonyan fellépni? Vagy komolyan gondolja azt, hogy egy 57-58 éves ember ebbõl a jövedelembõl meg tud élni? Nem hiszem, hogy komolyan gondolja!
A törvény indokolásában van egy érdekes rendelkezés, amely szintén nagyon pozitív jelzõket kapott: a lejárt munkanélküliségi járadék esetén, ha 180 napig újra dolgozni tudott az illetõ, akkor ismét lehetõséget kap arra, hogy munkanélküli-segélyt kapjon. Meg van oldva az élete - 45 napig. Azt hiszem, hogy itt vajúdtak a hegyek - egy jó szándékú lépést akartak tenni, de nem igazán sikerült. Ráadásul a járulékalap 60 százalékára korlátozzák ezt az ellátást, amelynek a minõségérõl, azt hiszem, szintén nem kell beszélni.
Tisztelt Ház! A kereszténydemokraták nem tudják elfogadni azt, hogy néhány hónappal a foglalkoztatási törvény elõzõ változtatása után és néhány hónappal a kormány által ígért átfogó foglalkoztatási törvénymódosítás elõtt most itt egy társadalmilag elfogadhatatlan, szakmailag olykor megkérdõjelezhetõ, ad hoc döntésre kényszerítsenek minket. Sajnálom kormánypárti képviselõtársaimat, hogy a kormánypártiság miatt kénytelenek lesznek - aki vállalja - ehhez a nevüket és szavazatukat adni - nem válik dicsõségükre. Egyetértünk abban, hogy a foglalkoztatási törvényt az elmúlt idõszak tapasztalatai alapján, a változó gazdasági körülmények közepette megváltoztatni célszerû és szükséges, ez azonban csak átfogó módon és a munka világával való társadalmi konszenzus megszerzése módján lehetséges. Nagyon álságos megoldás az, hogy most a prést megcsinálom, ehhez nem szerzem meg a beleegyezést, és akkor majd behozom az újabb csomagot, s ahhoz adott esetben lesz majd nagy tapsikolás munkavállalói és munkaadói oldalról.
Nem hiszem egyébként, hogy az érdekegyeztetésben érintettek ne látnának át egy ilyenfajta megoldás trükkös jellegén. Bölcsebb lenne egyben látni, és egyben, jól kidolgozott esetekben lehet felelõsen vállalni a terheket is. Ilyen formában azonban, azt gondolom, nem lehet.
Mi érdemben módosító indítványokat nem is nyújtottunk be. A magam részérõl nem is kívánok benyújtani, mert az a véleményem, hogy még módosító indítványokkal sem lehet ezeken a dolgokon oly mértékben javítani, hogy az egy elfogadható dolog legyen.
Alkalmazzuk ugyan a Bokros-csomag egyéb részeiben azt a megoldást, hogy kármentõ módon nyúlunk hozzá, nem fogadjuk el az egészet, de nagyobb hibáktól meg akarjuk óvni a kormányzatot. Jelen esetben a jó megoldás az, hogy néhány hónapig ez az anyag fekszik, és átfogó módon kerül elénk.
Ebben a... nem mondom, hogy reményben, bár szeretném mondani, mert látom a kormányzati eltökéltséget, de mégis ennek a megfontolását kérve a kormányzattól, köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)