DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A pótköltségvetéssel kapcsolatban egyetlen kérdéssel kívánok foglalkozni, mégpedig a pártok költségvetési támogatásának csökkentésével.
Két állítástól volt visszhangos a sajtó a pótköltségvetés elõkészítésével kapcsolatban; az egyik, hogy az ország nehéz helyzetében csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat, a másik, hogy mindenkinek összébb kell húzni a nadrágszíjat. Elsõ hallásra tetszetõs ez az állítás, de nézzük meg, vajon mindenki meghúzza-e a nadrágszíjat.
Kormánypárti politikusok még jóval a pótköltségvetés benyújtása elõtt többször kifejtették, hogy a pártok költségvetési támogatását csökkenteni kell. Ennek az állításnak az indokoltságát csak két kérdés elõzetes megvizsgálása után lehet megítélni. Az elsõ kérdés: a pártokhoz hasonló közjogi és költségvetési helyzetben lévõ, közfeladatokat ellátó intézmények költségvetési támogatása csökken-e? A második kérdés: a pártok ma is érvényesnek tartják-e azt az 1990-ben megfogalmazott állításukat, hogy a többpártrendszer nem kerülhet többe, mint az egypártrendszer, vagy másként megfogalmazva, a pártok már 1990-ben elkezdték-e az 1990-es éveket megelõzõnél lényegesen takarékosabb gazdálkodást?
Ha megnézzük a költségvetés elsõ hét fejezetének költségvetési elõirányzatait, jól láthatjuk, hogy sem az Országgyûlés, sem a köztársasági elnök, sem a Legfelsõbb Bíróság, sem a Legfõbb Ügyészség, sem az Állami Számvevõszék, sem a Miniszterelnöki Hivatal kiadásai nem csökkentek. Az Alkotmánybíróságé is csak azért, mert idõközben 15 fõrõl 11 fõre csökkent az alkotmánybírák létszáma.
Nem kívánok javaslatot tenni arra, hogy az elõbb említett szervezetek költségvetését csökkentse az Országgyûlés, az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy e szervezetek összesen 12 milliárd 400 milliós költségvetésében semmilyen megtakarítási lehetõséget nem sikerült feltárni, s az is mindenképpen elgondolkodtató, hogy a Miniszterelnöki Hivatal 64 milliárd 368 milliós költségvetésében mindössze néhány millió kiadáscsökkentõ tételt lehet felfedezni, ráadásul a Miniszterelnöki Hivatal összes költségvetési kiadása nem csökkent, hanem nõtt a pótköltségvetésben. Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy a Központi Állami Üdülõ- és Oktatási Központ költségvetési kiadásai körülbelül ugyanakkora összeget tesznek ki, mint a második parlamenti párt egész évi költségvetési támogatása.
Vizsgáljuk meg a második kérdést. Többe kerül-e a többpártrendszer, mint az egypártrendszer, illetõleg a pártok 1990-ben már elkezdték-e a takarékos gazdálkodást? A helyzet pontos megértéséhez néhány adatot kell idéznünk. Hogyan is gazdálkodott az MSZP jogelõdje, mennyibe is került az egypártrendszer?
1988-ban az MSZMP vagyona 10 milliárd forint volt. 1989-ben 7 és fél milliárdos vagyonnal jegyezték be az MSZP-t a Fõvárosi Bíróságon. Az MSZMP 1988 végi pénzvagyona - készpénzvagyonról van szó - majdnem 900 millió forint volt. Az MSZMP 2641 ingatlannal rendelkezett, és az MSZP még 1990 augusztusában is 365 ingatlant birtokolt. A párt jogelõdjének bevételei 1987- ben 2,3 milliárd forintot, 1988-ban 3,3 milliárd forintot tettek ki. A pártvállalatok - amelyek szép számmal mûködtek abban az idõben - nyereségadójukat nem a költségvetésbe, hanem a párt, illetõleg a KISZ kasszájába fizették be. 1971 és 1988 között így a költségvetés 3 milliárd 279 millió forinttal lett szegényebb. Ugyanezen idõszakban a pártingatlanok beruházási költségei 3,1 milliárd forintot emésztettek fel a költségvetésbõl. S végül az utolsó adat: 1988-ban az MSZMP és a KISZ együttes költségvetési támogatása 3 milliárd forint volt. Összehasonlításul: ma az összes párt - a parlamenti és a parlamenten kívüli pártokat is ideértve - költségvetési támogatása 1,1 milliárd forint, s az elvonás után ez 980 millió forintra mérséklõdik. Ha az inflációt is kalkuláljuk, akkor jól látható, hogy 1988-ban az elõbb említett két szervezet mûködtetésére fordított költségvetési tételek körülbelül hatszorosát, nyolcszorosát tették ki annak, mint amit ma a pártok mûködésére a költségvetés fordít.
Ezeket az összehasonlító adatokat egyébként még tovább lehetne sorolni, de azt hiszem, nem igényel további bizonyítást az, hogy a többpártrendszer lényegesen olcsóbb a választóknak, mint az egypártrendszer. Arról nem is beszélve, hogy demokratikusabb.
(Nahimi Péter helyét a jegyzõi székben dr. Kiss Róbert foglalja el.)
Az elõbb említett adatokból is világosan kiderül, hogy a kormány vizet prédikál és bort iszik. Miközben nagy hírveréssel, nem kevés demagógiával fûszerezve kampányol a pártok költségvetési támogatásának csökkentése mellett, saját költségeit elmulasztja mérsékelni. E lépés mögött nem költségvetési, hanem egyértelmûen politikai szándékok húzódnak meg. Az MSZP könnyedén lemond 50 millióról, mert az 1990 elõtt jórészt költségvetési támogatásból felhalmozott vagyonból különösebb gond nélkül tudja ezt pótolni; az SZDSZ könnyen lemond 30 millióról, mert mindig van egy amerikai nagybácsi, aki - ha bajba jutott - megsegíti. (Mészáros Béla: Te is ismered õket!) Erre mondhatnánk - a klasszikus vicc poénját idézve -: ügyes!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)