DR. LEITNER GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Én betartom a választóimnak tett ígéreteimet. "Persze, könnyû neked - mondják az emberek -, mert te egy olyan pártnak vagy a tagja, melynek programja megbízható, szilárd alapokra épült". Igen, nekünk, kereszténydemokratáknak nincs szükségünk ígérgetni, hazudni a választóinknak, a magyar népet becsapni, és amikor hatalomra kerülünk, minden ígéretünket gyorsan elfelejteni abban a reményben, hogy a magyar nép talán szintén elfelejti, és ha nem, hát mit tud ez a szerencsétlen, becsapott, hamis vezetõitõl elárult nép csinálni?!
Mi nem felejtjük el sem az ígéreteinket, sem a kötelességeinket. A jelenlegi feladataink közül az egyik legfontosabb választói megbízás a kormánykoalíció munkáját kontrollálni; a be nem váltott választási ígéretekért a kormányt felelõsségre vonni, és az egész magyar nép érdekeit védeni és segíteni.
Miért kell a magyar népet önöktõl védeni? - kérdezik önök, tisztelt kormánykoalíció. (Dr. Toller László: Nem kérdezzük!) Mert önök a televízió, a rádió és a sajtó teljes birtokában továbbra is félrevezetik a választóikat! Azt akarják a magyar népnek beadni, hogy a választási ígéretek az egy dolog, és azok csak azért vannak, hogy minél biztosabban hatalomra kerüljünk. Aztán, ha a célt elértük, nem kell, eszünk ágában sincs választási ígéreteinket betartani, megvalósítani - ez hozzátartozik a politikához. Mert milyen az igazi arca a jelenlegi kormánykoalíciónak? Elõre szeretném bocsátani, hogy végig furcsálltam, nagy blöffnek tartottam ennek az ideológiailag teljesen különbözõ, szinte egymással 180 fokban szemben álló két pártnak cinikusan, csak a hatalom megszerzéséért történõ összeölelkezését. Mert hölgyeim és uraim, mit képvisel az SZDSZ és mit kellene hogy képviseljen az MSZP?
A SZDSZ-szel kezdeném, mert az a fajta liberalizmus, amit képvisel és meg akar honosítani Magyarországon, elavult, kihalófélben van az egész világon. Félõ, hogy mire a beszédemet befejezem, eltûnik a magyar politika színpadáról is. (Morvai Ferenc tapsol.) Mi jellemzõ az SZDSZ-re? (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Tárgyra!) Oda is térek, uraim! (Közbeszólás az FKGP padsoraiból: Szabad véleménynyilvánítás!) Mi jellemzõ az SZDSZ-re? Akkor rátérek a tárgyra: a gátlástalan köpönyegforgatás. Lásd: a '90-es választásokon a mai szövetségesüket, ugyanezt az MSZP-t lekommunistázták, az elmúlt negyven évért õt tették felelõssé, õk lármáztak a leghangosabban az MSZP felelõsségre vonásáért és eltávolításáért a magyar politikai életbõl. És mi volt az 1994-es választások alatt? Homlokegyenest az ellenkezõje!
Hogy lehet elérni ezt a kétes sikert? Hiszen az SZDSZ nem a magyar népet, hanem a nemzetközi nagytõkét szolgálja, nem a magyar nép egészének a felemelkedéséért küzd, hanem egy nagyon kicsi, igaz, szinte mindent kézben tartó rétegért.
Látszólag úgy tûnik, hogy ez a párt büntetlenül vezetheti félre a népet. Szerencsére a magyar nép gyorsan tanul... (Tompa Sándor: A pótköltségvetésrõl szól a vita!).., és ennek szép példáját adta a legutóbbi helyi választásokon, ahol az SZDSZ szinte mindenütt a jelenlegi parlamenti pártok mögött végzett - annak ellenére, hogy szinte az egész magyar média a kezükben van, kizárólag az õ érdekeit segítette és képviseli ma is.
Most, ha megengedik, röviden rátérek az MSZP-re. (Dr. Lamperth Mónika: A pótköltségvetésre térjen rá! - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Pótköltségvetés!) Itt is nagyon szép ígéreteket olvashattunk a '94-es választásokra készülõ szocialista párt választási programjában. Mindenki utána tud nézni: gyönyörû, nagyon szép ígéretek vannak benne. Hogy csak egy pár példát ragadjak ki: "Nem támogatható olyan képmutató politika, mely a gyermekvállalást csak a szülésig ösztönzi, de már a megszült gyermek nevelésében magára hagyja a családot." Az önök programjában volt benne! "A gyes összegének az emelése is halaszthatatlan. Nem támogatható azonban ez a lépés a gyermekgondozási díj megszüntetése árán, legfeljebb a gyed összegének további maximalizálása fogadható el, csupán kényszerû megoldásként." Tovább is idézhetek: "Ezen kívül még két területet: az oktatást és a szociálpolitikát tartjuk olyannak, ahol nincs lehetõség semmiféle faragásra. Ellenkezõleg, szükségünk lenne arra, hogy további elõirányzatokkal növeljük ezeket az összegeket."
(12.40)
Hol vannak ezek az ígéretek? Hadd idézzem azokat az állításokat, amelyeket önök, tisztelt kormánypárti képviselõk, a választási kampány során elmondtak. A kérdésre, lehet-e adót csökkenteni, az önök válasza határozott, biztató "igen" volt. Nos, tisztelt Ház, ezzel szemben csak az utóbbi pár hónapban importvámpótlék, fogyasztásiadó-növelés 10 százalékkal - ezeket próbálják bevezetni.
De folytatom tovább! Önök annak idején olcsóbb és hatékonyabb államot követeltek és ígértek meg. Munkahelyet teremtünk - mondja az egyik ilyen idézet. Ha átnézzük a Bokros-csomagot, huszonnégy olyan pont van benne, amely a munkanélküliséget növeli!
Utoljára hagytam még egy ilyen választási ígéretet: "Garantáljuk a szociális programok anyagi fedezetét." És sorolhatnám tovább ezeket, hiszen ebben a programban a jelenlegi intézkedéseknek homlokegyenest ellentmondó ígéretek tömege van.
Nos, én az elmondottak fényében szeretném megvizsgálni a pótköltségvetést és feltárni, hogy valójában mi indokolja az 1995. évi pótköltségvetést. Mindenekelõtt szembeötlõ az idõzítés, hiszen az 1995. évi javaslatra minden elõzõ idõpontnál korábban, már az adott év negyedének eltelte után került sor. Megfelel-e a valóságnak a kormánynak az államháztartásról szóló törvényre való hivatkozása, amely szerint a gazdasági körülmények olyan mértékig megváltoztak, hogy az már veszélyeztette az eredeti költségvetés teljesítését? Amennyiben csupán abból indulunk ki, hogy milyen gazdasági feltételek változtak meg 1994. december vége óta, akkor nem feltétlenül indokolt a módosítás. A törvényjavaslatban említett, a pótköltségvetés nélkül 1994-hez képest várhatóan 15 milliárddal növekvõ államháztartási hiány az eredetileg tervezett 22 milliárdos csökkenéshez képest 37 milliárdos elmozdulást jelentene, amely részben az általános tartalék terhére, részben csekély súlyú, a kormány hatáskörében megtehetõ intézkedésekkel is ellentételezhetõ lenne. A hivatkozott államháztartási hiány sem az eredeti költségvetésbõl, sem a pótköltségvetésbõl nem vezethetõ le, tekintettel a minõsíthetetlen államháztartási információs rendszerre. A költségvetési törvényben elfogadott kiadások és bevételek 2 százalékát sem elérõ eltérés nem elegendõ indok egy új költségvetés benyújtásához.
Ez a pótköltségvetés a jelenlegi kormány elhibázott gazdaságpolitikájának önbírálata, a gazdaság mai állapotával összhangban nem álló 1995. évi költségvetés felülvizsgálata, és nem a külsõ vagy belsõ gazdasági környezet gyors változásának a következménye.
A Magyar Köztársaság 1995. évi pótköltségvetésének elsõ, legfeltûnõbb vonása, hogy nincs rá szükség. Ezt nem csak én, de az Állami Számvevõszék sem tartja indokoltnak. Ezt világosan kifejti, és csak a struktúra átalakítása szempontjából lát némi indokoltságot. Az 1995. évi pótköltségvetés lényegében véve nem más, mint a stabilizációs csomag keretében végrehajtott jövedelemátcsoportosítás költségvetési törvényben meglépendõ intézkedéseinek gyûjteménye.
A megszorító intézkedésekkel kapcsolatban óhatatlanul merül fel a kérdés: vajon szükség van-e ilyen drasztikus beavatkozásra, és ha igen, akkor miért?
Szükség volt a korlátozásokra, de nem ezekre és nem ilyen drasztikus, visszafogó intézkedésekre. Az ország gazdasági helyzete kétségkívül súlyos, különösen a mai, a külsõ pénzügyi egyensúlyi helyzetet illetõen. Súlyos, de nem válságos! Az 1994-es reálgazdasági eredmények nem utalnak vészhelyzetre és nem indokolják egy ilyen nehéz, megszorításokat tartalmazó és sebtében összetákolt intézkedéscsomag bevezetését.
A márciusi kapkodó intézkedésekre azért volt szükség, mert az MSZP-SZDSZ- koalíciós kormányzat elvesztegetett nyolc hónapot. Tétlenül nézte a gazdasági folyamatok egyre kedvezõtlenebbé válását, a deficitek növekedését. A koalíciós csatározások és az önkormányzati választások miatt állandóan halasztották a népszerûtlen, ám felettébb szükséges intézkedések megtételét, amelyek egy folyamatos és kiegyensúlyozott korrekciót lehetõvé tettek volna. A koalíciós kormány folyamatosan olyan magatartást tanúsított és olyan kijelentéseket tett, amelyek elbátortalanították a külföldi tõkét és a hazai befektetõket. A HungarHotels-ügy, a forintleértékelés lebegtetése, az államcsõd emlegetése, a befelé forduló magatartás, a privatizáció és a piacgazdasági reformok lelassulása mind-mind üzenetértékû volt a hazai és a külföldi vállalkozók számára. A privatizációs bevételek elmaradása, a külföldi beruházások felére csökkenése a legfontosabb okozói a megszorításoknak, amelyek elsõsorban a lakosságot sújtják.
Azt azonban még meg kell jegyezni a pótköltségvetéssel és a Bokros- programmal kapcsolatban, hogy itt az új kormány színrelépésével egy állandó, félévente, negyedévente, havonta változó, állandóan változó gazdaságpolitika, költségvetési politika és költségvetés van. Mindez gyakorlatilag olyan bizonytalanságot, felfordulást okoz a gazdaságban, hogy a program a remélt stabilizálódást és növekedést nem tudja megalapozni.
Az 551 milliárd forint adósságszolgálat, kamattérítés és a nemzetközi pénzügyi kapcsolatok kiadásai, valamint a 165,6 milliárd forint törlesztés olyan tõkekivonás a gazdaságból, amely lényegében véve már olyan zsákutca, amelybõl a jelenlegi feltételek mellett kitörni képtelenség. Ennek a pénztömegnek az elõteremtése ugyanis a pénzpiacot egyirányúvá teszi, szinte minden pénzintézet, bank a költségvetés finanszírozásának rendeli alá tevékenységét, betéteket gyûjt és ebbõl hitelez a költségvetésnek. A költségvetés pedig - és ez a nagy csalás! - ráadásul drágábban, nagyobb kamat mellett bocsátja ki az értékpapírokat, mint a kereskedelmi bankok, ide értve az MNB-t is. És akkor, amikor ez egy biztos állami papír, ami miatt ennek olcsóbbnak kellene lennie! Ennek hatása a reálszférára egyértelmû. A kereskedelmi bankok nem töltik be azt a funkciót, amelyet be kellene tölteniük, hogy hitelezési tevékenységükkel a vállalkozók hatékonyságára hatást gyakoroljanak. Ehelyett a bankok nem a vállalkozóknak hiteleznek, hanem a költségvetésnek a lakosság és a vállalkozás pénzébõl - hiszen 32 százalékos nyereséget nem minden vállalkozó tud elérni! Ezért a magyar gazdaságban a mûködõtõke fokozatosan átalakul spekulatív pénztõkévé, amely a reálszférában szinte semmilyen hatást nem fejt ki.
Az 1995. évi pótköltségvetés nagy hibája, hogy a bankok ilyen diszfunkcionális szerepkörére nem mutat rá, azt nem diagnosztizálja és nem vonta le a szükséges intézkedések meglépésére a konzekvenciákat.
A forint leértékelése önmagában véve is - és most itt ne elsõsorban a spekulációt tekintsük - egy óriási jövedelemátcsoportosítás. Egy biztos: az igazi nyertesek a hitelezõk, akik finanszírozzák a költségvetést és akik részére a pótköltségvetés már több mint 551 milliárdot irányoz elõ, 50,5 milliárd forinttal többet, mint a decemberben jóváhagyott költségvetés.
(12.50)
S ahol ilyen mértékû a leértékelés, s annak ekkora a hatása, továbbá ahol ennek a következtében meglódul az infláció, ott a költségvetési intézményi szféra, a központi beruházási és vállalati támogatások, amelyek a növekedés beindítását is szolgálnák, generálnák, a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás ellátottjai, az egészségügy, a gyógyszerfogyasztók, a nyugdíjasok, továbbá a középréteg, amelyek kimaradnak az elosztási oldalon, viszont annál többet préselnek ki belõlük a bevételi oldalon - õk a kárvallottjai a Bokros-programnak.
A számokból az derül ki, hogy az idõarányos hiány oka a privatizációs bevételek kiesése, és hogy a megváltozott körülmények fõ forrása az adósságszolgálatban jelentkezõ kamatok drámai emelkedése. Az elsõ a kormány privatizációs tevékenységének az elmaradásából, a második pedig a kormány által is elismerten a kamatemelésekbõl származó 36,8 milliárd, ami viszont a kormány által gerjesztett, hihetetlen mértékben megnövekedett infláció egyenes következménye.
A költségvetés igazi problémáit tehát bevételi oldalon a privatizáció leállása, kiadási oldalon pedig a kamatok drámai emelkedése jelenti.
Az 1995. évi költségvetésnek - s most a pótköltségvetésnek - egyik, enyhén szólva gyenge láncszeme a privatizációs bevétel, ami nem fog teljesülni. A tervezett 150 milliárd privatizációs bevétel egyébként megnyugtató vagy akár hozzávetõleges logika alapján dokumentációval alátámasztva nincs. Emiatt gyakorlatilag elõfordulhat, hogy õsszel egy újabb pótköltségvetést kell jóváhagyni.
A vámpótlék bevezetése, a drasztikus leértékelési sorozattal együtt, egy 1991 óta nem látott inflációs hullámot fog generálni, ami - ha ez egyáltalán még lehetséges - a kamatszintet tovább fogja emelni. A humán szféra megnyomorítása pedig, miközben léptékkülönbség miatt nevetségesen kicsiny megtakarításokat hoz a költségvetésben és soha nem látott terheket ró a bérbõl, fizetésekbõl élõkre, a hazai vásárlóerõ további romlását, ezáltal a fogyasztópiac pangását és a gazdasági növekedés teljes leállását fogja elõidézni.
A családok anyagi támogatásának csökkentése véleményem szerint elfogadhatatlan. Remélhetõleg a T/817. számú, gazdasági stabilizációt szolgáló törvényjavaslatban szereplõ, a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosítását a kormánypárti képviselõk egy része nem fogja támogatni, így azt az Országgyûlés nem fogja elfogadni. Elfogadása esetén az ebbõl származó költségvetési kiadáscsökkenés mindössze nem egészen 1 százaléka az eredetileg tervezett, illetve jóváhagyott költségvetési kiadásnak. Egyértelmû, hogy a gazdasági stabilizáció és a költségvetési hiány csökkentése szempontjából ez a volumen nem meghatározó mértékû.
Az elmondottak alapján a költségvetés valamilyen végzetes aránytévesztést tükröz. Ha nem volna mélységesen antiszociális és tragikus, akkor szánalmasnak lehetne nevezni azt a módot, ahogyan a kormány néhány milliárd forint összekaparásával akarja ellensúlyozni az adósságszolgálatban megjelenõ kamat évi, durván 150 milliárddal növõ terheit. Ezekhez képest még a családi pótlék csökkentésébõl nyert 9 milliárd is elenyészõ. Ha már a kormány a szociális érzékenység nyomait sem mutatja, legalább a politikai racionalitásának kellene benne mûködnie, hogy marginális összegekért ne törjön össze családokat, ne tegye a fiatalok számára szinte lehetetlenné az indulást, ne vágjon a társadalom eleven húsába, és ne okozzon közfelháborodást!
A jóléti szociális kiadások tervezett csökkentése és az intézmények költségvetésének visszafogása nem egy új elosztási rendszer kiépítése irányába mutat, hanem a régi tönkretételét és lassú lepusztítását eredményezi, anélkül azonban, hogy egy mûködõképes új rendszer a helyébe kerülne. Az új rendszer kiépítésének hiánya és a tûzoltó jelleggel alkalmazandó megszorítások azt eredményezik, hogy ismét a középosztályra hárul a legnagyobb teher, és õ fogja veszíteni a legtöbbet. A vesztes azonban nemcsak a középréteg lesz, hanem az egész magyar társadalom, mert a politikai stabilitás és a sikeres gazdasági felemelkedés záloga az erõs középosztály. A tervezett intézkedésekkel ezzel éppen ellentétesen a társadalom polarizálódását - végleges szétválását szegényekre és gazdagokra - siettetik. Ez nem egy polgári társadalom irányába való elmozdulás, és semmi köze a szabad vállalkozásokat kiterjeszteni kívánó, az esélyegyenlõséget növelõ, a társadalom önszervezõdését támogató, a gazdasági növekedést elõsegítõ valódi alternatívához!
De ugyanígy nincs megfelelõ módon szabályozva, illetve elõkészítve a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat, a feketegazdaság felszámolásáról szóló kormányhatározat részletes kidolgozása, a központi költségvetési szervek elhatározott létszámcsökkentésével elérhetõ személyi és dologi költségmegtakarítások felmérése.
Nyilvánvaló, hogy a kamatterhek csökkentésének egyetlen útja van: az infláció megfékezése; annak az inflációnak a megfékezése, amely 1992 óta folyamatosan csökkenõ tendenciát mutatott, és amely tavaly már 20 százalék alá csökkent, és csökkent volna tovább, ha a jelenlegi kormány "áldásos" gazdasági tétlensége idén nem vinné fel a 30 százalék fölé.
Hölgyeim és Uraim! A kormány inflációkeltõ intézkedései rekordokat döntenek. Az eredmények már az utcán is látszottak, nemcsak a piaci árakban. A bankok elõtt a forintot devizára váltó, majd a devizát kiváltó - ugye, ismerõs, nem felejtettük el ezt a képet - tömegek mutatják, hogy mennyi bizalmat szerzett magának az úgynevezett szakértõ kormány, és hogyan erõsítette meg a forintba vetett bizalmat. Ez az infláció lesz a költségvetésnek és a gazdaságpolitikának az igazi problémája a jövõben, valamint az a recesszió, ami miatt a bevételi oldal teljesítése egyre lehetetlenebbé válik, akárhány új adónemet is talál ki az ilyen téren egyébként igen találékony pénzügyminiszter úr.
Amint látható, ez a pótköltségvetési vita valójában nem a költségvetésrõl szól. A pótköltségvetés mögött egy, a gazdasági folyamatokba erõszakosan, meggondolatlanul, kontár és rögtönzõ módon beavatkozó kormánypolitika akarja legitimálni dilettáns rögtönzéseit, amelyek már eddig is mérhetetlenül sok kárt okoztak. Az infláció elsõsorban a villamosenergia- és a gázszolgáltatás árának jelentõs mértékû emelése következtében már az elsõ negyedévben felgyorsult.
(13.00)
Az 1995. március 12-én elfogadott kormányprogram az infláció további növekedését eredményezi.
Az adóbevételek emelkedése 50 százalékban fõleg a feketegazdaság fokozott ellenõrzésének és ha lehet, megszüntetésének az eredményeként kerül elõirányzásra. A növekedés ilyen aránya megítélésem szerint nincs kellõen alátámasztva. Annak realizálása olyan szerveken múlik, amelyeknek lehetõségei jelen pillanatban meglehetõsen korlátozottak. Ezért is a feketegazdaság ellenõrzésével kapcsolatos jövedelememelkedés egyelõre optimisztikus, számszerû megítélésével kapcsolatban egy gondolat feltétlenül felmerül.
A legutóbbi években, de elsõsorban 1994-95-ben az adótétel részben drasztikus emelkedése a feketegazdaság fejlõdésének kifejezetten támpontot nyújtott, annak kedvezett, és ma már a gonosz nyelvek szerint új nemzetgazdasági ágnak tekintendõ. A feketegazdaság visszaszorítása érdekében hozandó hatékony intézkedések nélkül a gazdasági stabilizáció és a költségvetési hiány kívánatos mértékû csökkentése nem biztosítható. Az ehhez szükséges, jól kidolgozott törvénymódosítások elõkészítését és az Országgyûléshez történõ benyújtását sürgõsnek tartom.
Tekintve, hogy a becslések szerint a feketegazdaság ma már a legális gazdaság mintegy 30 százalékát teszi ki, s annak jelentõs csökkentése, teljes felszámolása sajnos nem valószínû, a költségvetés bevételeit nagyobb mértékben növelné, mint a pótköltségvetési javaslatokban szereplõ, elsõsorban a gyermekeket nevelõ családokat sújtó kiadáscsökkentõ elõirányzatok.
És hol van az a sokat emlegetett és ígért államháztartási reform? A jelen pillanatig a kormánynak egyrészt nincs konkrét stratégiája a létszámleépítések személyi, összegszerû konzekvenciáival kapcsolatban, a létszámleépítések részleteire vonatkozó végrehajtási lépéseket nagyrészt a tárcákra bízza. Szükség lenne államháztartási reformra, mert drága, pazarló, korszerûtlen alrendszereink vannak.
Egyetértek azzal, hogy a központi költségvetési szervek létszámát és kiadásait csökkenteni kell. Nem értek viszont egyet azzal, hogy a kormányzat nem vizsgálja felül az egyes szervezetek feladatkörét és a feladatok ellátásához feltétlenül szükséges létszámot, hanem egységesen, minden költségvetési fejezetnél a személyi juttatásokat és a tb-járulékot 3 százalékkal, a felhalmozási kiadásokat 10 százalékkal, az igazgatási létszámot 15 százalékkal csökkentené. Nehéz ugyanis elhinni, hogy a központi közigazgatás valamennyi intézményénél éppen 15 százalékos létszámfelesleg van, vagy hogy a Magyar Televíziónál éppen ezer alkalmazott nélkülözhetõ. Az intézkedések jellegébõl következõen arról van szó, hogy minden alaposabb vizsgálat nélkül, a tervezett lépések várható hatásainak ismeretét nélkülözve történik meg a leépítés. Az ilyen típusú döntések nem szakértelemre vallanak, és ez különösen veszélyes a szociális ellátórendszer területén.
Érthetetlen a tervezett intézkedések kidolgozatlanságából eredõ komoly kockázat vállalása. Az igazi kérdés azonban az, hogy a mára öngerjesztõvé vált adósságcsapdából sikerül-e a gazdasági növekedés segítségével kikapaszkodni. E szempont miatt a költségvetés bevételi oldala és a mai adómértékek már középtávon sem lesznek fenntarthatók.
Végezetül, hölgyeim és uraim... (Közbeszólás a szocialista párt padsoraiból: Végre!)..: a pótköltségvetés megalapozatlan, az elemzõ számítások hiányát tükrözi, és ezért módosító javaslatokkal sem tehetõ elfogadhatóvá. Véleményem szerint a fentiekben ismertetett mulasztások miatt az Országgyûlés elé terjesztett pótköltségvetés katasztrofálisan rossz, és elfogadása esetén már a III. negyedévben újabb pótköltségvetés kidolgozása, illetve Országgyûlés elé való benyújtása válik szükségessé.
Javaslom a Magyar Köztársaság 1995. évi pótköltségvetésérõl szóló T/901. számú törvényjavaslat elutasítását és a kormány kötelezését, hogy 1995. szeptember 1-jéig nyújtson be megalapozott, szakszerûen kidolgozott törvényjavaslatot. A pótköltségvetésrõl szóló törvényjavaslat elutasítása a zavartalan finanszírozást nem akadályozza.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)