DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Nem lehet szó nélkül és jólesõ érzés nélkül körülnézni ebben a teremben, mert a tegnap esti háromnegyed 11 órás harmincas létszámot most - azt lehet mondani - talán kétszeresen is meghaladja a ma délután jelenlévõk száma - úgyhogy, a nyilvánosság hatványozottabban fog érvényesülni. Lehet, hogy a holnapi újság is egy-egy sorral - szemben a mai újságtudósításokkal - esetleg hírül fogja adni, hogy folyik itt, a magyar parlamentben egy húsz-valahány törvénnyel kapcsolatos, az egész magyar közvéleményt nyilván joggal érdeklõ, és a társadalom legalapvetõbb szociális juttatásait megnyirbáló törvényjavaslat- csomagnak a vitája.
Nem lehet azt sem szó nélkül hagyni, tisztelt képviselõtársaim, hogy... - minden tiszteletem és elismerésem Akar László államtitkár úrnak szól, aki tegnap este háromnegyed 11-kor, a Házszabály nem kellõ ismeretének birtokában még egy napirend utáni felszólalásra is reflektálni akart. Bizonyára az õ ügybuzgalma ebben a nehéz - számára nehéz - parlamenti napon - egyrészt a pótköltségvetés, másrészt ennek a csomagnak a vitáját illetõen - teljes mértékben igénybe veszi a munkaerejét.
Tisztelet az államtitkár úrnak, de hozzá kell tennem, hogy nem tudjuk ugyanezt elmondani a pénzügyminiszter úrról. Itt most gyorsan tájékozódtam: úgy tudom, a pénzügyminiszter úr - akinek az esküjét valamennyien állva végighallgattuk itt, a parlament plenáris ülésén - ennek az általa jegyzett, közel húsz törvényt érintõ parlamenti vitának sem az általános, sem a részletes vitájában alig vagy egyáltalán nem vesz részt. Ezt nem tudjuk szó nélkül hagyni a Magyar Demokrata Fórum részérõl. Úgy gondoljuk, nem megfelelõ miniszteri viselkedés a parlamentnek felelõs kormány legilletékesebb tagja részérõl az, hogy Bécsbõl hallunk valamilyen üzenetfélét, hogy: majd meglátja, majd gondolkodik rajta, hogy ezzel a családi pótlékkal is kapcsolatban a bruttó vagy a nettó számok kerüljenek elfogadásra.
Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Nem tudom, most merre van, bizonyára nem hallgatja az egyik hullámsávon hallható parlamenti közvetítést, de talán eljut hozzá a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja részérõl az az óhaj, az a szerény kívánság, hogy - miként az elmúlt évek gyakorlatában ez megszokott volt - a kormány miniszteri rangú képviselõjeként legalább idõnként, néhány percre tegye tiszteletét a parlament plenáris ülésén, amikor ezeknek a javaslatoknak a vitája folyik - és nemcsak az ellenzék részérõl hallhatunk itt nagyon jogos kritikákat ez ellen a törvénycsomag ellen.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nincs jól az, hogy a pénzügyminiszter úrtól - amikor egy kellemetlen história nyomait fedezik fel a korábbi vezetésével mûködõ bankelnöki tevékenységével kapcsolatban - Japánból kapunk üzenetet, majd a repülõtérrõl vagy valahonnan máshonnan egy bírósággal történõ fenyegetést.
(15.10)
És a Bokros-csomag vitáját Bécsbõl figyelõ miniszter úr onnan üzeni meg, hogy mit lát jónak, mit hajlandó a feltételek kapcsán engedményként elismerni. Természetesen nem ellenzéki képviselõi indítványokról nyilatkozott. (Közbeszólások: A részletes vitában vagyunk!)
Tisztelt Képviselõtársaim! Igen, a részletes vitában vagyunk, hallom a megjegyzéseket. Nagyon köszönöm a figyelmeztetést. Egy olyan javaslat részletes vitája, amely húsz törvény kapcsán kezdõdött el, és az önök többségével mûködõ parlamenti döntés néhány órára kívánta leszûkíteni a részletes vitát, arra való hivatkozással, hogy 37 órán át vitatkozhatott a Ház az általános vitában. Csak azt felejtette el hozzátenni a házelnök úr, amikor tegnap ezt mondta, hogy húsz törvény általános vitája vett igénybe 37 órát, vagyis egy törvénynek az általános vitára fordítható része nem érte el a 2 órát. Nem hiszem, hogy a magyar parlament történetében, legalábbis a legutóbbi öt évben elõfordult volna az, hogy egy törvény általános vitájára két órával meg kellett elégedni. A számok tükrében mi természetesen módot kívánunk adni önöknek arra, hogy a részletes vita figyelmes hallgatása kapcsán álláspontunkat esetleg akceptálják majd, amikor a parlament meg kívánja hozni határozatát.
A tisztelt képviselõk unszolásának is eleget téve rátérek a részletekre, a családi pótlékkal kapcsolatos 112 módosító indítvánnyal érintett rendelkezésekre, ahol a módosító indítványok döntõ többsége az újonnan szabályozni kívánt 1. és 1/A § elhagyását vagy ennek valamilyen megváltoztatását igényli kisebb vagy nagyobb változtatási szándékkal. Azoknak az indítványoknak a támogatását kívánom tisztelt képviselõtársaimtól kérni a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja nevében, amelyek dr. Pusztai Erzsébet vagy Selmeczi Gabriella - de Mécs Imre nevét is említhetném -, azonos tartalmú indítványaihoz kapcsolódnak, amelyek azt szeretnék, hogy - többek között - ez a bizonyos újonnan szabályozandó 1. § maradjon el.
Mirõl is van szó, tisztelt képviselõtársaim? Arról van szó - miként ez már nagyon sokszor elhangzott -, hogy az alanyi jogon járó, 1985-ben ilyen módon vállalt családi pótlékra való jogosultságot különbözõ feltételekhez - és ezekhez fûzött különbözõ kiegészítõ rendelkezésekhez - kívánja kötni a kormány, és ehhez a javaslathoz kívánja az önök támogatását megszerezni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem fogom az idejüket azzal rabolni, hogy újonnan elõhozzam azokat a nyilván már sokadszor hallott, az unalomig ismert, de egyáltalán nem megalapozatlan érveinket, amelyek az alkotmányellenes állapot létrehozására mutattak rá. Hiszen nagyon jól tudják, a törvény úgy, ahogy van, az Alkotmánybíróságon fog landolni, és természetesen külön-külön és általánosságban lesz számos indítványozó - többek között a Magyar Demokrata Fórum is -, akik részleteiben is alkotmánysértõnek fogják tartani azt az alkotmányban biztosított és ott deklarált alapjogot érintõ változtatást, hogy egy alanyi jogot olyan feltételekhez kíván kötni a magyar parlament - ha a többség ennek az óhajnak eleget tesz -, ami teljesen más, az eddigihez képest megkülönböztetésben részesíti azokat, akik eddig ilyen megkülönböztetésben nem részesültek.
Emlékeztetem önöket arra, hogy sokkal nagyobb társadalmi változtatásokat ígérõ törvényhozási akarattal kapcsolatban világosan leszögezte az Alkotmánybíróság, hogy nem lehet kellõ indokok híján különbséget tenni a jogi helyzetet illetõen olyanok között, akik korábban ilyen jogi különbségeket nem szenvedtek. Nem lehet elõnyösebb helyzetbe hozni állampolgárok csoportjait pusztán önkényes és kiragadott érvek vagy megkülönböztetõ ismérvek alapján. De hát errõl most ne beszéljünk, ez majd csak akkor lesz aktuális a magyar jogi közéletben, ha mégis megkapja támogatását ez a törvényjavaslat az önök többségi szavazataival a kihirdetéshez és a hatálybaléptetéshez.
Arról tehát nem kívánnék részletesen beszélni, hogy miért alkotmánysértõ az, hogy ha egy alanyi jogon biztosított alapellátást a továbbiakban mindenféle, hogy úgy mondjam, nem kellõ alappal kitalált feltételekhez kötve megpróbálunk úgy megszüntetni, hogy a látszatát mégis fenntartjuk annak, mintha lenne. Sokkal becsületesebb dolog lenne - megmondom teljesen világosan a saját személyes véleményemet - azt mondani, hogy kérem, nem tudunk adni, most olyan helyzetben vagyunk, hogy ezt az egész családipótlék dolgot szeretnénk elfelejteni, mert az, ami itt áll a feltételrendszert illetõen, lényegében ezt az üzenetet hordozza magában.
Visszautalok, tisztelt képviselõtársaim arra a helyzetre, amely tegnap érintõlegesen szóbakerült, hogy a Magyar Köztársaság Országgyûlésének alkotmányügyi bizottságában az ott személyesen jelen lévõ háromtagú MDF-es képviselõcsoport - jómagam, Szabad György és Kutrucz Katalin, aki errõl már szólt, negyedikünket is képviselve - nem látta értelmét a további ottlétnek három és félórás tárgyalás után, hiszen azokra az aggályokra, amelyek például az itt szóban forgó és a családi pótlékot életbe léptetni kívánt 1. §-sal kapcsolatban megfogalmazódtak, a "nem tudom", a "fogalmam sincs" és "nem vagyok felhatalmazva" típusú válaszok között válogathatott. Ilyen körülmények között természetesen - mint erre tegnap is utaltam - illuzórikus lett volna a továbbiakban jogi vagy szakértõi, vagy akármilyen kormányzati érveket várni.
Így amikor nagyon sokan megkérdeztük, s nemcsak ellenzéki képviselõk, hanem - vissza lehet keresni a jegyzõkönyvbõl, de hát a módosító indítványok is bizonyítják ezt - kormánypárti képviselõk is, hogy mégis hogyan gondolják azt, egyáltalán mi az, hogy bruttó 25 ezer forint, akkor kaptunk egy kimerítõ magyarázatot arról, hogy azért kell így a bruttó 25 ezer forintból kiindulni, mert a nettót nem lehet definiálni. Most pedig azt halljuk Bécsbõl Bokros Lajostól, hogy mégiscsak a nettó mellett fog majd a pénzügyminiszter kikötni, landolni. Hát hogy van ez, tisztelt képviselõtársaim? Egyébként valóban egyetértek azzal, hogy nem lehet definiálni ma Magyarországon, és különösen törvényben így számszerûsíteni a bruttó és a nettó jövedelem, bevétel, és egyáltalán a családra vetített feltétel ilyen meghatározását.
Hiszen például a következõ kérdésünk arra vonatkozott - emlékeznek, itt vannak kedves képviselõtársaim a bizottságból kormánypárti oldalról -, hogy mi a helyzet a gyermektartásdíjjal. Látjuk ebben a törvényben azt, ha jól emlékszem, az 1/A § utolsó bekezdésében, hogy többek között nem számít bele a jövedelembe a gyermektartásdíj. Igen ám, de megkérdeztük, hogy melyik jövedelembe. Vajon azéba-e, aki fizeti a gyermektartásdíjat, mert van még két gyereke máshol és egy új családja is van? Logikus, hogy az úgynevezett bruttó 25 ezer forint hozzászámítása esetén rendkívül igazságtalan helyzet adódna. Ugyanakkor a válaszból - az ottani válasznak ugyan nem elfogadható, de hát végsõ soron kikövetkeztethetõ kormányzati jognyilatkozatból - az derült ki, hogy nem errõl van szó, hanem természetesen aki kapja a gyermektartásdíjat. Az elhelyezés logikája szerint a törvényhely szerkezetében az egyéb ilyen szociális jellegû járadékok és más segély jellegû juttatások keretébe került a gyermektartásdíj megfogalmazása, s ott nem számít bele ebbe a bruttóba vagy nettóba - ki tudja, mi lesz még, Bokros úr harmadszorra majd mit fog mondani valamelyik távoli országból üzenve -, tehát ott nem számít bele, ahol kapják. Ez egy kicsit furcsa lenne, de mindenképpen furcsa akkor, ha egyféle beleszámítást állítunk szembe a bele nem számítás jogintézményével. Ebbõl nyilvánvalóan látszik, hogy kezelhetetlen a formális logika és a jogi lebonyolítás szempontjából mindez.
Hiszen gondolják csak el, tisztelt képviselõtársaim, hogy micsoda kanosszajárást és bírósági peráradatot fog maga után vonni ez. Ha még valakinek nem jutott volna eszébe, hogy gyerektartásdíj levonásával vagy gyerektartásdíjra kötelezéssel, egyességkötéssel kapcsolatban - s ezt jól tudjuk egy másik vita kapcsán, ami itt folyik a Házban a polgári perrendtartás egyszerûsítése kapcsán - ezentúl a bírónak nem lesz kötelessége vizsgálni, sõt kötelessége lesz nem vizsgálni a felek méltányos érdekeit egy egyezség jóváhagyásánál.
(15.20)
És ha a felek majd úgy gondolják, hogy ez a gyermektartásdíj így vagy úgy, de valahol a javukra írható egy családi pótlékhoz való jogosultság számításánál, akkor nyilván nem lesznek restek elmenni a bíróságra és egy egyezséget kötni. De ne fessük a jogszerûtlen vagy a nem egészen jogszerû jogkövetés vízióját itt a láthatárra, hiszen van itt sokkal rosszabb feltétel is! Errõl szeretnék egy kicsit részletesebben beszélni, tisztelt képviselõtársam.
Arról szeretnék szólni, hogy mit is jelent az a feltétel, az a kizáró feltétel, ami azt jelenti, hogy azok a családok nem részesülhetnek a továbbiakban még a bruttó vagy nettó 25 vagy 20 ezer - hagyjuk ezt a számháborút - bevétel meg nem haladása esetén sem ebben a rendkívüli kedvezményben, hogy családi pótlékot kaphatnak, ha õk elmennek és elbírálják, és eleget tesznek egyéb feltételeknek, ha együttesen számítva a tulajdonukban vagy - tulajdoni hányadot véve - résztulajdonukban 10 millió forintot elérõ ingatlanvagyon van.
Tisztelt Képviselõtársaim! Rémes vízióim vannak, és nemcsak nekem, hanem minden gyakorló jogásznak; és nemcsak jogásznak, hanem annak, akinek a legkisebb dolga is volt már értékbecslésekkel, értékelésekkel, olyan ügyek kezelésével, amelyek valamilyen igazolás kiállításával kapcsolatosak, és ez az igazolás természetesen - mivel egy jogot produkál vagy jogot szüntet meg - nyilvánvalóan olyan hatósági határozat jelleget kell hogy öltsön, aminek bele nem nyugvás esetén nyilván megfellebbezhetõ, másodfokú fórumra is tartozó döntés a következménye. S természetesen mint egy demokratikus jogállamban - és a Magyar Köztársaság még az - a nem tetszõ másodfokú közigazgatási határozatot az erre irányadó bírósági eljárás keretében elsõ- és másodfokú bírósági eljárás során lehet vitatni. Elsõ- és másodfokú közigazgatási eljárás, elsõ- és másodfokú bírósági eljárás: négy, tehát négy fórum, ez négy szervezet, rendszer mûködését, költségét, energiáját és természetesen megannyi egyéb költséget emészt föl, hogy mást ne mondjak, szakértõi költséget. Jól emlékszünk az átkos emlékû úgynevezett luxusadóra - még a nagyon történelmi hajnalok hajnalán 500 és 800 ezer forintban volt meghatározva. Emlékeznek nyilván, tisztelt képviselõtársaim, az akkori pénzügyminiszteri törekvésre, amely aztán megfeneklett, a gyakorlati élet egyszerûen kiirtotta - reméljük, ez történik majd jelen esetben is -, amikor 500 ezer forint és 800 ezer forint döntötte azt el, hogy valakinek az egyébként meglévõ lakása miatt, amiben lakik és ami családjával együtt nyilván nem hozzáférhetõ, hiszen nem lehet beleharapni és elfogyasztani, kell-e büntetõadót, kell-e valami kapitalista jellegû tulajdonsága miatt a társadalom egyéb tagjaitól megkülönböztetve, megszégyenítve többlet-hozzájárulást fizetnie azok számára, akik ilyen ingatlannal nem rendelkeztek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Leírni egy jogszabályba azt, hogy egyébként nyilvánvalóan az esetek 99 százalékában az általuk, tehát a család által lakott ingatlan 10 millió vagy akárhány forintos értékhatára feltétele egy pénzben kifejezhetõ jogosultságnak, rendkívül veszélyes. Különös tekintettel arra, mert egy meg nem fogható és rendkívül súlyosan diszkrimináló helyzetet teremt elsõsorban azok számára, akik vették a fáradságot, és az elmúlt évtizedekben valamilyen saját erõ felmutatásával, összekuporgatásával, valamilyen összefogással, különbözõ jövedelmek el nem költésével arra vetemedtek, hogy mondjuk, családi házat építsenek vagy társasházi öröklakást hozzanak létre, mondjuk, házilagos kivitelezésben; de mondhatnám azt is, hogy rendelkeznek egy három szoba összkomfortos, nagyvárosszéli lakótelepi szövetkezeti lakástulajdonnal. Mert körülbelül ezek azok a határok, ahol a 10 millió forintot egy-két forinttal már meg lehet haladni; vagy remeghetnek, hogy alatta maradjanak, és csak 9 millió 999 ezer forintot érjen az ingatlan.
Hölgyeim és Uraim! Képzeljék el, hogy ugyanaz az építõanyagár, ugyanaz a költség, ugyanaz a munka, ugyanaz az energia, ugyanaz a létszám, ár, minden azonos, mondjuk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy településén, ugyanannyi négyzetméter alapterületû és lakhatási feltételekkel rendelkezõ, ugyanolyan komfortos ingatlant tud létrehozni valaki Budapestnek, mondjuk, a III. kerületében - nem II.-at mondok szándékosan, nehogy valamilyen MDF-es részrehajlással lehessen a hozzászólást kísérni -, ahol, hangsúlyozom, ugyanolyan beruházási költségek mellett, az élet ismert fejlõdése és körülményei miatt azt a helyzetet produkálták, hogy három-négy-öt-hat- hétszeresét éri ugyanaz az ingatlan, amit ugyanúgy egy család lakik két, három vagy egy gyerekkel, mint mondjuk, Szatmárcsekén, hogy az elõbbi példánál maradjak. S akkor az egyik, ugyanolyan áldozatvállalással létrehozott ingatlanjának nyilvánvalóan kisebb értéke miatt a családi pótlék kedvezményében részesülni fog, a másik pedig nem fog részesülni, mert az a szerencsétlensége, hogy õ a fõvárosban éli életét; pedig a fõvárosi ingatlanárak természetesen holt értékek, hiszen esze ágába sem jut, nem is juthat eladni ezt az ingatlant, hasznosítani vagy valamilyen vagyoni értékig konvertálni, csak úgy megvan, mert ez a családi háza, ez a lakása, ezt adta az állam, aztán megvásárolta és így tovább, végtelen sok variáció van.
Mindezek alapján az fog történni, hogy ez a család, az egyébként fizikailag azonos feltételek mellett, ez alapján a javasolt feltételrendszerrel rendelkezõ törvényjavaslat alapján nem fog családi pótlékot kapni. Nem fog akkor sem kapni, tisztelt képviselõtársaim, ha idõt és fáradságot nem kímélve az elsõfokú, gondolom, illetékhivatali igazolást... - bár nem tudom, mi lesz ennek a módja, kimennek a helyszínre vagy a rendelkezésre álló egyéb adatokból következtetve, esetleg a hasukra ütve, az íróasztal mellõl megállapítják az értékeket, hogyan lesz ennek a helyszíni lebonyolítása, hogyan történik a másodfokú eljárás... De hát majd megoldódik, hiszen, ha jól olvasom a törvény hatályba léptetõ rendelkezéseivel kapcsolatban, ez tegnapelõtt már meg kellett volna hogy oldódjon, mert május 15-éig kellett volna beadni azokat a nyomtatványokat, amelyekhez többek között nyilván mellékelni kellett volna ingatlan fennállása esetén ennek a 10 millió alatti értékelésére vonatkozó iratot.
Érdekes így a kormányzati elképzeléseket a realitások tükrével szembeállítani. Körülbelül ilyen az egész, mint ez a május 15-e itt ma, május 17-én, a részletes vita közepe táján a törvény által elérni kívánt kormányzati cél komolyságát és megalapozottságát illetõen. Körülbelül ez az egészrõl a véleményünk. Ezért indítványozza azt dr. Pusztai Ezsébet sok más képviselõtársával együtt, hogy maradjon el ez a jogásziatlan, végrehajthatatlan és - most rátérek egy harmadik elemre - költséges eljárás.
Tisztelt Képviselõtársaim! Amikor azt kérdeztük meg - tanúsíthatják kománypárti képviselõtársaim - az alkotmányügyi bizottságban, hogy vajon történt-e valami minimális becslés, hogy hány százezer magyar háztartást érint ez, akinek ingatlanja van és még egy autója is, hogy arra kényszerüljön, hogy igazolásokat beszerezve saját magát, nyilván munkaidejét, munkaerejét, egyéb helyrõl elvont energiáját felhasználva hivatalokat mozgasson, fellebbezzen, pereskedjen, elsõ- és másodfokú bírósági tárgyalásokra járjon, szakértõi költségeket valakinek elõlegezzen; történt-e a legcsekélyebb felmérés is, hogy mi fog történni Magyarországon, ha végigsöpör az országon a keleti határszéltõl a nyugati határszél északi és déli határai között egy ilyen ingatlanértékelésre vonatkozó igazolásieljárás-hullám? Hány százezer hivatali ügyfele lesz majd az illetékhivataloknak vagy a jegyzõi hivataloknak - még nem tudom pontosan, hogy lesz ez, de bizonyára meghalljuk majd a pénzügyminiszter úr egy nyilatkozatából, valahol, járva a külföldet: erre is van egy szakszerû szakértõi elképzelésük.
(15.30)
Ennek a költsége, ha csak a legminimálisabb becslés is történt, néhány százezer magyar háztartást figyelembe véve, vajon nem lesz-e több, mint amennyit a szándék alapján az így megspórolandó családi pótlék ki nem fizetésével szembe lehet állítani? Vajon nem fog-e sokkal-sokkal többe kerülni a leves, mint a hús? Természetesen a kérdés költõi, hiszen önök is jól tudják - és minden józan ember jól tudja, nem kell jogásznak lenni hozzá -, hogy természetesen sokkal többe fog kerülni mindez az országot megmozgató és lényegében teljesíthetetlen, újabb és újabb igazságtalanságot szülõ eljárás. Ilyenre a nem is olyan távoli múltban már nagyon jó példa volt az a bizonyos luxusadó, amikor a szocialista állam - mondjuk így - utolsó éveiben még úgy gondolták, hogy a munkásosztály hatalma egyúttal azt is jelenti, hogy fizessenek az 500 ezer forintnál értékesebb üdülõingatlannal rendelkezõk egy kicsivel több adót, mint mások.
Erre a választ ugyan nem kaptuk meg, de mi tudjuk a választ, tisztelt képviselõtársaim, ha csak gyakorlati okokból is; és felejtsék el mindazt, amit az alkotmány védelmében alkotmányos aggályként megfogalmaztunk; felejtsék el mindazt az igazságtalanságot, amit ez az ügy ebben a formájában okozni fog azoknak, akik eddig úgy gondolták - és nyilván szavazatukkal is úgy gondolták a választások alkalmával -, hogy ezt élvezhetik. Felejtsük el mindazt az igazságtalanságot, ami az azonos feltételek fennállása esetén az egyik családot érinteni fogja, a másikat nem. Ha csak a praktikus megfontolásokat veszik figyelembe, tisztelt képviselõtársaim, nem juthatnak más következtetésre, mint arra, hogy ilyen feltételekhez nem lehet jogosultságot kötni, ilyen feltételek alapjaiban rengetik meg a magyar közigazgatásba, de azt is mondhatom, hogy a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitet. Hiszen milyen munkaterhet, vajon milyen ügyintézést lehet elvárni majd több száz, - ezer magyar háztartással kapcsolatos bírósági aktatömeg feldolgozása esetén akkor, ha jól tudjuk, hogy fontos ügyekben - például cégbírósági adathalmaz feldolgozásával kapcsolatban - másfél-kétéves hátralékok vannak, a gazdasági élet szereplõinek eminens érdekeivel nem tud lépést tartani a bíróság?! Tárgyalunk nagy csendben itt néhány ezzel kapcsolatos javaslatot - most erre nem kívánok rátérni -, de ezek a szempontok, azt hiszem, a józan parlamenti képviselõ döntését mindenképpen abba az irányba kell hogy befolyásolják, hogy nem támogathat egy ilyen - számítógépen talán egy mátrix formájában jól megjeleníthetõ, de a realitásokkal, a valósággal semmilyen, még csak köszönõ viszonyban sem lévõ - javaslatot.
Erre nem adhatja áldását egy jogállam parlamentje. Kérem, gondolják meg, és támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyek ennek a törvényi módosításnak az elhagyására irányulnak; és megköszönöm egyúttal a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)