GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr.
Amikor e 21 törvényt módosító Bokros-csomag részletes tárgyalása folyik és a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításához jutunk, akkor valóban ez a közepe ennek a törvénycsomagnak. Méghozzá eléggé a legkeményebb része. Éppen ezért nem véletlen, hogy a képviselõk részérõl ehhez a részhez majdnem annyi módosító indítvány érkezett, mint amennyi az összes többi törvénymódosításhoz.
Amikor a magyar településeken egy évben egy faluban körülbelül kétszer annyiszor harangoznak temetésre mint keresztelõre, akkor gyakorlatilag nagyon meggondolatlan lépésnek tartottam, hogy egy korábbi, alanyi jogosultságú intézményhez, a családi pótlékhoz a 20 évvel ezelõtti központi bizottságra jellemzõ gyors intézkedéssel hozzányúlnak. Ez nagy merészség volt.
Több mint két hónap eltelt és a példák is mutatják, Csehák Judit képviselõtársunktól is örömmel hallottuk, hogy ma már egészen képlékenyen, jobban idomul Bokros Lajos pénzügyminiszter úr a módosító indítványokhoz. Ma már minden megtörténhet, majd a legközelebbi bizottsági ülésen még elfogadnak módosító indítványokat és gyakorlatilag változhat ez a szigorú szûkítés a családi pótléknál és az egyéb szociális ellátórendszereknél.
Itt akkor meg kell kérdezni: mi volt a célja március 12-én annak a 20-30 évvel korábbi központi bizottsági döntésekre jellemzõ kemény, határozott intézkedésnek, hogy megszüntetni az alanyi jogosultságot, az egygyermekes családoknál, hat éves kornál megszüntetni a családi pótlékot. S gyakorlatilag a nagycsaládosokat is olyan mérvû, elsõsorban pszichikai hatás érte, amely a több mint tízezres tüntetést váltotta ki pár nappal ezelõtt. De ha megkérdezzük a társadalmat, hogy ki tudja elfogadni a Bokros-csomagnak ezt a részét, amely a családi pótlékokat és az egyéb ellátórendszereket szûkíti, gondolom, 95 százaléka azt mondja, hogy nem.
Ma ugyanaz a helyzet van, ahogy a többi ellenzéki képviselõtársam is utalt rá, nincs itt a pénzügyminiszter úr, mondjuk a beszédeinket, mint öt-hat hónappal ezelõtt az 1995. évi költségvetési törvénytervezet vitájánál is, meghallgatja az az X létszámú képviselõ, és megtörténnek a szavazások. Önök jó képviselõkként, kormánypárti képviselõkként megnyomják a gombot és megvan.
Utána, három-négy hónap múlva kiderül, hogy rosszul döntött a kormány, rossz volt a felmérés, nem volt elég társadalmi hatásvizsgálat és három hónap múlva beadnak egy pótköltségvetést.
Kedves Akar László államtitkár úr! Ön most nagyon rossz helyzetben van. Csöndes, korrekt ember, végighallgat bennünket ... (Derültség a bal oldalon és középen.)..., fõleg az ellenzéket akár. Tudom, hozott magával vacsorát. Gondolom, akár este 11-ig, de szerintem akár hajnal 5 óráig is szépen végigülne, ez a feladata.
De kérem, higgye el, hiába hûséges és tûr. A boldog mondás szerint itt most a hosszú tûrés nem fog eredményre vezetni. Elmondom, miért nem fog eredményre vezetni. A társadalom minimális empátiája, a társadalom minimális felsorakozása nélkül nem lehet elérni semmilyen törvénymódosítást. Nem lehet végrehajtani. Egy pár hónapig önök el tudnak érni valamit, de utána megindul a társadalmi mozgás. Csehák Juditék és a szakszervezetek, az egyéb részek is beindítják újra a rakétákat, mert mennek hozzájuk a lobbyzók. Természetes, hogy mennek. Mind nagyobb társadalmi réteg megy lobbyzni, és önök változtatni fognak.
De akkor mi szükség volt elsõsorban erre a március 12-ére? Hogy az embereket pszichikailag tönkretegyék, ahogy az általános vitában is elmondtuk?
Mi szükség volt azokra a kemény intézkedéstervezetekre, amelyek a nagycsaládosokat, a négy-ötgyerekes családanyákat arra késztették, hogy 100- 200 kilométerrõl fölutazzanak, hogy Bokros lemondását követeljék. Természetesen tudjuk - tisztelt Államtitkár Úr -, ha Bokros úr lemondana és mondjuk ön lenne a pénzügyminiszter. (Akar László pénzügyminiszteri politikai államtitkár tagadólag int. - Derültség.) Egy kutya, 19 vagy 20, 1 híján 20, ugyanaz a helyzet állna elõ. Természetesen nem tudjuk.
Sajnos nem tudjuk elfogadni, hogy azokat a módosító indítványokat például... Elhangzott, hogy a bizottságokban... Tudjuk, hogy a családi pótlék módosításához legalább 100 módosító indítvány be-érkezett. És én a magamét, azt a kettõt szeretném elmondani, mivel részletes vita van. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete is ajánlotta és nagyon sok emberrel beszélgetve megérttette azt, hogy természetesen nem szeretnénk, ha a társadalom bizonyos családjai, bizonyos rétegei között elindulna egy hatalmas versengés. Ennek a törvénycsomagnak ugyanis sajnos az a második legnagyobb hibája, hogy nemcsak globálisan az egész társadalmat hozta pszichikailag feszült helyzetbe, hanem meg akarja osztani - nyilván nem szándékosan -, de mégis megosztja a társadalmat az egycsaládosok és a kétcsaládosok, a kétcsaládosok és a három-, négycsaládosok közötti érdekellentétre.
Nézzünk egy példát. A törvényjavaslat 59. §-a szerint a családi pótlékról szóló 1. § (2) bekezdése kimondja, hogy ha az ingatlanvagyon értéke meghaladja a tízmillió forintot és gépkocsinál a kétmillió forintot, akkor már nem lehet figyelembe venni a családi pótlékra való jogosultságot, akkor már nem kaphat családi pótlékot.
Erre módosító indítványként az említett szakaszt magam is a következõ mondatokkal bõvítettem: "A három fõnél nagyobb létszámú családok esetében a negyedik és további személyekre személyenként további három-hárommillió forint értékû ingatlanvagyon esetén, továbbá akkor is fennáll a családi pótlékra való jogosultság, ha a gépkocsik összértéke a kétmillió forintot csak annyival haladja meg, amennyi a család létszámának megfelelõ összbefogadó-képesség eléréséhez szükséges."
A bizottságban természetesen leszavazták az indítványomat, és ahogy olvasom, az alkotmányügyiben és a többi bizottságban is. Nyilván az elõterjesztõ képviselõje sem ért egyet. Pedig az indokolás, ahogy leírtam, a család papíron kimutatható vagyoni helyzete gyakran semmi összefüggést nem mutat a rendszeres jövedelemmel vagy annak hiányával.
"Rendszeresen elõfordul, hogy valaki mobilizálhatatlan, rossz állagú résztulajdonnal vagy haszonélvezettel terhelt vagyontárgyat örököl. Értékes házak állnak lakatlanul, mert tulajdonosuknak az ingatlan fekvése szerinti település környékén sincs munkalehetõsége, és ugyanilyen okokból az ingatlan nem is hasznosítható.
A törvény a nagyobb létszámú családokkal szemben diszkriminációt valósítana meg, ha a vagyoni korlátot egy, a család létszámától teljesen független értékben határozná meg. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki egyedül lakik egy hatszobás házban vagy tizenkét gyermekével. Nem mindegy, hogy mekkora az az egy fõre jutó lakásterület, amitõl a jogosultság függ.
Hasonló a helyzet a gépkocsivagyonnal is. Öt fõnél nagyobb létszámú, tehát egy gépkocsiban el nem férõ családoknál, vagy ha a családnak olyan tagja is van, akinek munkaeszköze a gépkocsi, számos méltánytalanság forrása lenne, ha a család létszámától, illetve a családtagok egészségi állapotától és jövedelemszerzése jellegétõl függetlenül családonként kötött összegben határoznánk meg a támogatásra még jogosító gépkocsivagyoni határt.
Rendkívül költséges és számos méltánytalanság forrása is lehet, ha minden érintett család ingatlanának és/vagy gépkocsijának forgalmi értékét évente fel kell mérni. Emellett pusztán ez okból is válási hullámra lehetne számítani, ami kifejezetten ellentétes a gyermekek, a társadalom érdekeivel."
Ez a társadalmi szervezetek véleménye, amit felolvastam. Ezért mondom, tisztelt Államtitkár Úr, most természetesen egy-két héten belül, mintahogy tavaly év végén a költségvetést keresztül tudták verni a 72 százalékos kormánypárti többséggel, ugyanúgy meg lehet csinálni ezt is.
De utána mi történik? Megindul a kemény ellenállás a társadalom részérõl, és ma nem olyan 20-30 évvel ezelõtti központi bizottsági határozatok vannak, hogy örültek az emberek: nem annyi lett a kenyér vagy a tej ára, valahogy az emberek hozzászoktak, s a másod-, harmadgazdaságban levõ pluszjövedelemmel ki tudták egészíteni romló életszínvonalukat. Ma nincsen másod-, harmadgazdaság. Ma nincsenek munkahelyek. Önök sem azzal törõdnek, hogy a termelés gyors bõvítésével foglalkoznának, hanem sajnos próbálják megsanyargatni ezt a réteget is.
Kérem, a magyar nemzet fogy. Több tízezer emberrel fogy a magyar lakosság. Nem lehet hozzányúlni ahhoz az alanyi jogosultsághoz. Amikor indítványomat beadtam a három- és többgyermekes családok érdekében, természetesen annak örülnék, ha ez az egész családi pótlékról szóló törvénymódosítás megszûnne.
(16.00)
Mert a másik dolog: nézzük az anyasági támogatást! A 65. § szerint az anyasági támogatás összege gyermekenként 10 ezer forint - írják és mondják önök, tisztelt Akar László államtitkár úr, 10 ezer forint! De nincs utána semmi se, hogy évente itt akár 30 százalékos infláció lehet, hisz gondoljunk bele, hogy ez az anyasági támogatás mire elég.
Én erre is a következõ módosító indítványt adtam be, tehát az említett mondat: gyermekenként 10 ezer forint - vesszõt tettem oda: -, évente a hivatalos inflációs rátával emelkedik. Mert ha ilyen szerény összeg az anyasági támogatás, akkor legalább ne mondjuk azt, hogy három év múlva is, öt év múlva is csak 10 ezer forint lesz, ami felét fogja érni, hanem a mindenkori inflációs rátával emelkedjen. Õszintén megmondom, nem értettem a bizottsági, elsõsorban kormánypárti tagtársaim részérõl sem, hogy miért nem szavazták meg ezt a módosító indítványomat. Ha jól emlékszem, Csehák Judit hasonló tárgyú módosítójában azt mondja, hogy ebben az évben, azaz '95-ben 10 ezer forint. A logikát nem értem! Ha önök támogatják - az elõterjesztõ tudniillik támogatta, a kormány képviseletében ott lévõ személy elmondta - Csehák Juditnak ezt a gondolatát, mert gondolom, Csehák Judit is arra gondolt, hogy ezt az inflációs rátával majd elõbb-utóbb növelni kell, mert ez a 10 ezer forint, mint ahogy az indoklásban el is mondtam, körülbelül egy kiságy árának a felét fedezi! Tehát logikus, hogy ezt a 10 ezer forintot növelni kell minden évben az inflációs rátával. Akkor miért nem merünk, a kormány miért nem mer olyan határozott, bátor lenni, hogy akkor azt mondja, ahogy én: vesszõ, évente a hivatalos inflációs rátával emelkedik?! Ellenben most önök - és a bizottságok is, ahogy olvasom - támogatják Csehák Judit indítványában azt, hogy "1995-ben" - aláhúzva, hogy õ betette - 10 ezer forint.
Igen ám, de kérem, ha most jövõre kicsit rosszabb lesz, és ne adj' isten, még két bank kicsit megroggyan, de kell a bankároknak, a vezetõknek az egymillió forintos havi jövedelem, erre akkor nem a gyerekeknek fogunk adni megint anyasági támogatást, hanem a bankokat fogjuk megtámogatni! Mert, kedves államtitkár úr, ez fog történni! És hiába szól tisztelt Kiss Gábor vagy egyéb szocialista párti képviselõ, hogy mi, keresztény pártok is túl hangosak vagyunk - kérem, ezt mondják az emberek! Nemcsak a tízezer, Parlament elõtt tüntetõ nagycsaládos, hanem ezt mondják az emberek a fogadóórákon, a falvakban, ahol mi járunk!
Tehát még egyszer: a logikát nem értem, tisztelt államtitkár úr. Ha önök tudják, hogy úgyis kell engedni, jelen esetben, mondjuk, az anyasági támogatásnál, akkor miért nem lehet eztán már rendbe tenni, hogy mondjuk, évente a hivatalos inflációs rátával emelkedik? Nem, odaírják, hogy 1995-ben! Akkor jövõre majd, jövõ februárban, márciusban itt e falak között újra kezdõdik az értelmetlen, hosszú vita, hogy most mennyivel növeljük azt a 10 ezer forintos anyasági támogatást! Önök majd azt mondják, hogy 1500 forinttal, mi azt mondjuk, 2500 forinttal - és megy megint... Tehát amit meg lehetne csinálni egy dologgal, önök abból mindig három-négy problémát csinálnak!
Én a következõt mondom, tisztelt államtitkár úr: nem tudom, gondolkodtak-e önök azon, hogy amikor Bokros Lajos pénzügyminiszter úrék beterjesztették, illetve elmondták március 12-én - olyan jó központi bizottságosan -, hogy kérem, ez lesz, huszonegy törvényt módosítani fogunk, tehát ez fog történni, itt a társadalom elvitatkozgat két-három.., de szerintem évekig, mert ha meg is hozzák a törvénymódosítást, nyilván a társadalom elvitatkozgat. Nem lett volna egyszerûbb leülni az érdekeltekkel és megnézni az erõforrásokat, ennyi van? És megértette volna valahogy a társadalom! Az idõt egyre jobban elvesztegetik. Hasznos gazdasági törvények elõl vette el most is ez a Bokros-féle törvénycsomag az idõt. Higgye el, hogy már nagyon sok okos törvényt lehetett volna meghozni és módosítani!
Összefoglalva: nem tudom elfogadni önöknek ezt a hozzáállását. Valóban, mi is sérelmezzük, hogy a kormány elnöke, a pénzügyminiszter nincs itt pont a leglényegesebb résznél, amely érinti az egész társadalmat; ahogy a költségvetés érintette az egész társadalmat, ez a családi pótlékról szóló módosítás is, gondolom, érinti az egész társadalmat, mert még a nagymamákat is érinti azzal, hogy az unokájának jár-e vagy sem. És hogy szándékos megosztottság legyen az egycsaládosok, kétcsaládosok és többcsaládosok között, hihetetlennek tartom ezt a megoldást! Mert önöknek akkor igaza lenne, ha a kereseteink, a magyar bérszínvonal is, mondjuk, egy svéd bérszínvonalon vagy nyugat-európai országok bérszínvonalán lenne, akkor hozzá lehetne nyúlni, nyirbálni, abból is vonjunk el. De amikor így alakult ki az ország helyzete, az emberek életszínvonala, hogy keveset kerestek ugyan az állami munkahelyeken, de volt egy bizonyos szociális biztonság, amit önök nagyon jól megígértek a választások elõtt, hogy ez lesz, meg ez lesz, meg ez lesz..! Kérem, ezt már foltokban se lehet látni! És fõleg azt a szándékot, hogy mondjuk, az egygyermekestõl visszavonni és a többgyermekesnek még jár, szándékosan ellentétet szítani, kérem, ezt hihetetlen dolognak tartom, és a Kisgazdapárt részérõl maximálisan visszautasítom. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)