MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egészen meglepõdtem, hogy sorra kerültem, hogy nincs több kétperces hozzászólás. Ideírtam magamnak, hogy "captatio benevolentiae"-t kell mondani az elejére, és ezzel egyet is értek. Úgy gondolom, hogy szeretet és szorongás a fõ érzésünk mindnyájunknak a patkókaréj bármelyik részében, akár fiataldemokratákról, kereszténydemokratákról, szociáldemokratákról, szabaddemokratákról, magyardemokratákról, kisgazda-demokratákról van szó... (Derültség.).., mindenkit alapvetõen szorongás fog el, hiszen a gyermek, a gyermekek sorsa jelenti a legnagyobb értéket a számunkra. Égõ házból is elõször a gyermekeket mentjük ki - ami nem mindig sikerül, ahogy szomorú híradásokban hallottuk.
A gyerekek sorsa, jövõje, tisztességes felnevelhetõsége, a környezet, amely egészséges emberré való fejlõdésüket segíti, alapvetõ fontosságú. S azt hiszem, hogy ez a közös gondolkodás áttör azon a tüskés, sündisznós magatartáson, ami bizony a vitában sokszor érezhetõ és sokszor hangot kapott. A mostani vita már - úgy érzem - sokkal konstruktívabb és együttgondolkodó, hiszen különbözõ csapatok dolgoznak azon, hogy megfelelõ modus vivendiket, kompromisszumokat találjanak akár Béki Gabriella, Szigeti György, Szolnoki Andreáék vagy Csehák Juditék csapatára gondolok, és ne sértõdjenek meg mások, hogy nem sorom fel õket. Ezeket nagyon megköszönöm, és megköszönöm azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az MSZP-frakció elfogadott, amelyek nagyon fontos és jelentõs módosításokat jelentenek, és úgy gondolom, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a nagycsaládosok nevében is meg kell ezt köszönnöm, különösen a vasárnapi nap után.
Azonban engedjék meg azt, hogy elvi kérdést lássak abban, hogy a gyermekek jogairól és a gyermekek alanyi jogán járó családi pótlék és a gyes útjáról ne térjünk le. Nem akarom azt a régi, elkoptatott szót használni, hogy ez egy nagy vívmány, hanem ez egy nagyon nagy értéke a társadalmunknak, nemzetünknek, és ez nem egy szocialista ficam, nem a létezõ szocializmus rendszerének volt a túlzó intézkedése, hanem ez egy tisztességes, egészséges intézkedés volt, ami még akkor is nagymértékû konszenzussal találkozott. Európai norma ez az alanyi jog és elõremutató. Ahogy Csehák Judit a beszédében elmondta, az európai országok nagy részében alanyi jogon járnak ezek a juttatások, és a jövõben ezeknek az országoknak a köre valószínûleg ki fog szélesedni. Tehát hallatlanul nagy értékrõl van szó, amelynek megõrzéséért meg kell tennünk mindent.
S ha ezzel kapcsolatban kompromisszumról lehet beszélni, azt hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr által fölvetett és megígért családi adózás vagy a család viszonyait figyelembe vevõ adózás az a megoldás, amely elfogadható. Bár úgy gondolom, hogy az állam részvétele a gyermekek nevelésében alapvetõ kötelesség, és nem szociálpolitikai kérdés, ahogy ezt többen nagyon helyesen kifejezték, és különösen nem szegénypolitikai kérdés. Ez a kettõ párhuzamos egymással. Az államnak részt kell vennie a gyermekek felnevelésében a maga szerény, visszafogott, és sajnos egyre csökkenõ módján, megállítva ezt a csökkenést.
A másik dolog, hogy a szegény embereken segítenünk kell, és éppen véletlenül a nagycsaládosok közül vannak nagyon sokan olyanok, akik mindkét támogatásra rászorulnak. De nem jelenti azt, hogy össze lehet mosni a kettõt és el lehet vonni az állam alapvetõ kötelességét. Az állam megszegi a kötelességét - az én álláspontom szerint, és nagyon sokan osztjuk ezt -, ha az alanyi jogról letér, s mindezt csupán fél évre.
Bízom Bokros Lajos ígéretében, bízom az õ szavában, bízom abban, amit kijelentett, hogy a következõ év január 1-jétõl be fog vezetni egy ilyen adózási rendszert. Azért is fontos volna, hogy az Országgyûlés elfogadja azt a nagyon sommás módosító indítványomat, amely az egész 59. § elmaradását, a jelenleg alanyi jogon járó szolgáltatások megtartását jelenti. Hiszen, ha január 1-jétõl az igazságosabb közteherviseléshez jobban közelítõ, az eltartottak számát figyelembe vevõ, a családi pótlékra is kiterjedõ adószabályokat kíván a kormány bevezetni, amivel a jelenlegi káros megoldásnál igazságosabban lehetne rendezni a kérdést, akkor erre a fél évre szabad-e több mint egymillió családot fölzaklatni? S ahogy ezt Csehák Judit és mások is kimutatták, legfeljebb 9 milliárd forint megtakarítás érhetõ el úgy, hogy 4-5 milliárd forint ráfordítást kell adminisztratív úton erre fordítani. Tehát - föladva egy nemes, európai és jövõbe mutató és tegyük hozzá, szociális, szocialista elvet is - legfeljebb 4-5 milliárd forintnak valószínûleg a felét takarítjuk meg, hiszen félévtõl lehet ezt csak bevezetni, és utána ez meg fog szûnni. Kialakítani egy torz rendszert - amit a szakértõk egyértelmûen rossznak tartanak, a szociálpolitikai szakértõk mind ezt állítják, hiszen ennél jobb megoldása volt a lemondott egészségügyi miniszter vezetésével mûködõ minisztériumnak is -, ez bizony bûn. Ez bûn, mert gondoljuk csak meg, hogy nemcsak az a 4-5 milliárd forint a veszteség itt, ami az állami adminisztrációt megnöveli, hanem a családokat lehetetlen, felesleges plusz- erõfeszítésekre sarkalljuk, hiszen be kell szerezni egy csomó igazolást, föl kell értékeltetniük az ingatlanaikat, gondolkodniuk azon, hogy hogyan tudnak valahogy valamilyen megoldást találni.
(17.00)
Hangulatilag, idegileg felzaklatjuk õket. Éppen elég gondja van a gyerekes szülõknek, akkor minek terheljük õket fél évre ezért. Milyen elv alapján? Minek? Négy-öt milliárd forint esetleges megnyerése érdekében? Ha a szülõk munkáját összeszámoljuk, tessék csak száz forintos órabérrel számolni, mennyit kell ráfordítani erre a pepecselésre, hogy megkapják azt a családi pótlékot, ami ma már a felét éri, mint amennyit '90-ben, vagy '89-ben ért.
Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon rossz ízû, nagyon snassz, anyagi szempontból is pitiáner dolog, ami méltatlan a mi államunkhoz, méltatlan a mi kormányzatunkhoz, amelynek szerény részese vagyok én is. Úgy gondolom, hogy ezt nem szabad tennünk. Bár a módosító indítványomat egyik bizottság sem támogatta, de általában a bizottságok egyharmada támogatta. Tehát valami remény még van, hogy ez megfontolás tárgyát képezheti. Még van remény arra, hogy talán vissza lehet vonni ezt a rendelkezést, hiszen egyikünk sem akar szégyenkezni 2-3-4 vagy öt év múlva. Én semmi esetre sem akarok szégyenkezni, ezért tisztelettel javaslom, hogy a Ház, felülbírálva a bizottságok álláspontját, szavazza ezt meg. Nagyon sok gondot megoldunk ezzel és a családok pedig fellélegezhetnek. Úgy gondolom, nagyon nagy érték az, amit most ki akarunk dobni az ablakon és nagyon nehezen, szégyenkezve fogjuk majd visszahozni. Kérem a kormány illetékeseit is, hogy fontolják meg ezt. Köszönöm szépen. (Taps.)