DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Engedjenek meg egy mondatot a vita egy alapproblémájáról! Úgy gondolom - és talán érdemes ezt mérlegre tenniük -, hogy nem az a stabilizálás támogatója, aki most a laissez faire alapján hagyja, hogy menjenek a dolgok, ahogy mennek, a könnyebb ellenállás vonalán haladjanak elõre, hanem az, aki próbál - rendkívül nehéz körülmények között - javítani azon, ami most még elõttünk fekszik. Sziszifuszi munka. Mi, akik a stabilitás barátai vagyunk, kénytelenek vagyunk ellenezni számos pontot, mert úgy gondoljuk, hogy az, ami elõttünk van, ebben a formájában - és természetesen csak errõl beszélhetünk, amit ismerünk - instabilitást okoz. Ennek veszélyeirõl az általános vitában - mások mellett - alkalmam volt szólni. Most jó néhány konkrétumról tennék említést, de legyen szabad jeleznem, hogy a konkrétumokhoz olyan tanulságokat fûzve, amelyek talán túlmutatnak az egyes eseteken.
A konkrétum, amirõl beszélni szeretnék... (Elhallgat, majd a Toller László körül még mindig tanácskozó képviselõkre tekintve folytatja:)... - remélve, hogy kevés számú képviselõtársam bokros teendõit nem párhuzamosan végzi itt, a parlamentben, hanem a folyosón - Kiss Péter és Csizmár Gábor képviselõknek egy módosításához kapcsolódik, amelynek tartalma, fogadtatása és sorsa, én úgy gondolom, nagyon messzemenõ következtetések levonására alkalmas.
A bizottsági közös ajánlás 88. pontjáról van szó - ennek tárgyalásakor még jelen voltam az alkotmányügyi bizottságban. A módosítás szövege egy mondat, így hangzik: "Nem minõsül jövedelemnek a gyermektartásdíj - ez a törvényjavaslat szövegébõl ered, most egy szó betoldás: - az árvaellátás - tulajdonképpen ez két képviselõtársunk módosító indítványa, és aztán folyik a mondat tovább -, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres nevelési segély és az e törvény alapján folyósított ellátások." A módosító javaslatot - az önök elõtt fekvõ ajánlás világossá teszi - az alkotmányügyi bizottság egyharmada sem támogatja, a gazdasági bizottság egyharmada sem támogatja, a költségvetési bizottság támogatja, a szociális bizottság támogatja. Az elõterjesztõ képviselõje a módosító javaslattal a költségvetési bizottság, továbbá a szociális bizottság ülésén egyetértett, az alkotmányügyi bizottság és a gazdasági bizottság ülésén nem értett egyet.
Mit szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani? Még azt, hogy én kérdést intéztem ezzel kapcsolatban az alkotmányügyi bizottságban az elõterjesztõ képviselõjéhez. Sajnos, nem kaptam megfelelõ választ, és ez is vezetett ahhoz, hogy - Kutrucz Katalinnal és Balsai Istvánnal együtt - én sem láttam értelmét a bizottsági munka rohamított menetében tovább részt venni. De nem ezért hoztam fel a dolgot.
Nem véletlen, hogy a sok mozzanat közül, amelyeknél megakadhattunk volna, itt akadtam meg. Ez a javaslat tudniillik Selmeczi Gabriellának és Pusztai Erzsébetnek a 72., illetve 73. szám alatt regisztrált elhagyási javaslatát követõen jelentkezett, ahol a vonatkozó törvény egy kiegészítését javasolja a stabilizáló indítvány, amelynek az utolsó mondata így hangzik: "Nem minõsül jövedelemnek a gyermektartásdíj, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres nevelési segély és az e törvény alapján folyósított ellátások." Az én kérdésem tulajdonképpen arra irányult, hogy ha a kormány által benyújtott javaslat az e törvény alapján folyósított ellátásokat nem minõsíti jövedelemnek, akkor miért aggasztja az elõterjesztõt az, hogy a két képviselõ - talán szóismétlésként - indokoltnak tartotta külön az árvaellátás beiktatását. Nem kaptam rá érdemleges felvilágosítást. Ezzel, azt kell mondanom, már leképezõdött a gyanú, hogy egy ilyen alapkérdésben - nem egyszerûen az árvaellátás, noha az is igen jelentõs kérdés -, hanem az ellátások köre, amelyekrõl e törvény alapján folyósító indítványt terjesztenek elõ - nem tisztázott e törvényben. Nem kerülnek felsorolásra, legalábbis világosan nem kerülnek felsorolásra, és az elõterjesztõ - akkor még nem tudtam, hogy a más bizottságokban elfoglalt állásponttól eltérõen - a mi bizottságunkban úgy ítélte meg, hogy az árvaellátást ne említsük. Lehet, azért, mert pleonazmus, bújtatva, mert amabban benne van, de nem lehetett egyértelmû választ nyerni. És most ez az ajánlás utólag igazolja a gyanúmat, hogy két bizottságban a pénzügyminiszter tisztelt képviselõje így foglalt állást, két másik bizottságban amúgy. Nem akarok gyógyszerész barátaimtól meghatározást elvonni, de kérem szépen, ez egy olyen mixtum compositum, amit nem tudom, kinek merjünk receptre felírni, mert nem tudni, milyen dologra lesz jó ez a kaucsukmondat, és milyenre nagyon ártalmas.
(18.40)
De ha nem figyelünk föl rá, ilyen mondat és mondatok, ilyen meghatározások és meghatározatlanságok 10 millió magyar állampolgárra fognak ráomlani. Ki felelõs ezért?
Én nagy megnyugvással vettem azt, hogy készül a szociális bizottság hozzáértõ kezei között számos értelmezés. Nyilván egy-két fejezetre vonatkozóan. Feltételezhetõen ezek javítani fognak a dolgokon. De azért vagyunk parlamentben, hogy az kerüljön törvénybe, ami megvitatásra került, és nem meglepetésszerû Mikulás-csomagként kerül az ablak közé valamiféle pótmegoldásban, amikor alapkérdésekrõl van szó.
Kérem, engedjék meg, most jön egy pici történelem, de nem lesz tanulság nélkül való, és egy-két percig fog tartani. Most ünnepelnénk, ha ünnepelnénk azt a szomorú tényt, hogy 200 éve végezték ki a magyar jakobinusokat, akikre ráragadt ez a név, noha többségük nem jakobinus volt, hanem sugárzó reformer. Köztük volt Hajnóczy József, az egyik legnagyobb magyar jogász és reformer, aki ezen a földön élt. Tíz évvel a kivégzés elõtt Hajnóczy József, 1785-ben, akkor még jozefinistaként megírta, mert nincs jobb, Porgách Miklósnak egy híres levélben, azt mondta, hogy nagy baj van a mi törvényhozásunkban - persze volt is a feudális törvényhozás zûrzavara - amelyben, nem részletezem, végül is azt mondta: néhány ítélõmester alakítja ki, ha normálisan mûködik is az Országgyûlés, hogy mi kerül törvénybe. És õ, aki úttörõje lett a feudális rendi országgyûlésbõl a modern parlamentarizmusba átvezetõ útnak és módszereknek, kritizálta azt. Akkor még a felvilágosult abszolutista uralkodót, egy olyan Gorbacsov-szerû, szándékú embert, II. Józsefet elfogadott, de csak addig, amíg a történelem be nem bizonyította neki, hogy van magasabb rendû módszer, tehát a polgári parlamentarizmus. Attól kezdve haláláig ennek volt híve.
Mit kifogásolt tulajdonképpen Hajnóczy? Azt, hogy a feudális diéta rendkívül bonyolult tárgyalásmódjában olyan félmegoldások születnek a plénumokon és a bizottságokhoz hasonló szervezetekben, amiben végül senki nem ismeri ki magát, s azután jönnek az ítélõmesterek, akiknek hivatalos feladatuk az, hogy a koherenciazavarokat kiküszöböljék, hogy az úgynevezett concertatio eljárásának keretében rendbe tegyék a történteket. Orosz István kitünõ kollégám, aki ennek a korszaknak inkább kutatója talán, mint én, igazolja, vagy cáfolja amit mondok, az ítélõmesterek kezébe került az egész anyag. Erre mondta azt Hajnóczy: de odavagytok a nagy alkotmányosságotokkal, hát nyolc-tíz ítélõmester üti össze az egészet, amire aztán alig lehet ráismerni, tudniillik az alkotmányos erõk szándékára.
Az 1832-36-os országgyûlés, befejezem a történelmet, az 1832-36-os, de a tanulságokat tessék levonni, jutott el addig, hogy megpróbálta már a polgári parlamentarizmus normáit érvényesíteni, s legalábbis beszorítani az ítélõmestereket a tekintetben, többek között összeférhetetlenségi szabállyal vagy igénnyel, Deák erkölcsi követelménnyé emeli, hogy visszaélések legalább ne történjenek. Attól kezdve kezd átnõni valamelyest a rendi országgyûlés mûködése a parlamentarizmus mûködésébe. A döntõ fordulat persze '48.
Miért mondtam mindezt el? (Az elnök mikrofonja megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ elmúlását.) Azért vagyunk mi itt, szólt már errõl más is, nem ismétlem, hogy eleve körülbelül, nagyvonalúan fölrajzolt valamiféle ötletegyüttest tárgyaljunk, vagy azért, hogy törvényt alkossunk? Nem törvénykezés folyik itt. Annak idején más székbõl erre ismételten fölhívtam a figyelmet. Itt törvényhozás folyik. S a tisztelt képviselõk törvényhozók, nem ötletgazdák, nem pallérozói mások henye szövegeinek. Nem erre valók, hanem arra, hogy igenis törvényhozóként mûködjenek, s nem azért, hogy végül nyolc- tíz ítélõmesternek a kezébe adják az egész masszát, akik éppen amiatt, mert annyi az ellentmondás, tulajdonképpen az újra összegyûrt anyagból formálják meg a törvény végleges alakját.
Kérem, most csak ennyit akartam mondani, ez mûsoron kívüli felszólalásom volt. Engedjék meg, hogy majd jó néhány konkrétummal odébb ismét jelentkezzem. Köszönöm. (Taps.)