DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Az ajánlásban szereplõ 273., 264., 266., 267., valamint 282. számú, a fideszes Balsay István, Kónya Imre, illetõleg Balsay István, Dobos Krisztina által jelzett javaslatokhoz szeretnék csatlakozni, illetve az önkormányzatiság bizonyos kérdéseihez hozzászólni.
A módosító csomag három legfontosabb elemébõl kettõt érintve, tehát a kötelezettségvállalás korlátozására vonatkozó javaslati elemet, valamint a 20 százalékos költségvetési támogatás visszatartásáról szóló elemet, mert a harmadik kérdésrõl, a testület nyakára ültethetõ könyvvizsgáló szerepérõl más képviselõtársaim szóltak, illetve fognak szólni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azzal szeretném kezdeni, hogy voltaképpen egy paradoxonról van szó itt is, hiszen a paradoxonnak nemcsak az az egyik eleme, hogy véleményünk szerint ezt a '90. évi LXV. törvényt sem kell módosítani a helyi önkormányzatokról, hiszen jól tudjuk valamennyien, hogy a helyi önkormányzatok a vártnál is jobban mûködtek és a vártnál is termékenyebb, elevenebb, dinamikusabb körei voltak a helyi demokráciáknak. Tehát nagyjából, ha az ötesztendõs mûködés szolgált is olyan tapasztalatokkal, amelyek fényében bizonyos elemek módosításra szorulnak - éppen a gördülékenyebb gyakorlat érdekében -, akkor azokat egy normális ütemezésben, egy normális menetrendben, szükség szerinti korrekciók keretében lett volna jó elvégezni, és nem belepréselve ebbe a lehetetlen tigriscsíkos valamibe, aminek a darabkáit itt most már elég régóta rágjuk.
A paradoxon egyébként lényegileg abban áll véleményem szerint, hogy az MSZP-SZDSZ-csomag olyan pánikot keltett, olyan frász van az országban sok helyen ettõl a csomagtól, hogy még mielõtt létrejönne és még mielõtt bizonyos olyan területeken elérné a kívánt hatást, ahol valóban szükséges - csak nem ilyen mértékû és nem ilyen természetû, ütemû, idõzítésû stb. megszorításokra - , szinte a maga esélyeit csökkenti és teszi kvázi lehetetlenné az a fajta restrikció vagy a restrikciótól való félelem, a megalapozott vagy a kevésbé megalapozott félelem; tehát még mielõtt életbe lépne, azt megelõzõen a saját maga hitelbeli, bizalmi és tényleges esélyeit és megalapozottságát csökkenti.
A kormány labilitáscsomagjának általános vitájában több ellenzéki párt részérõl elhangzott már, hogy megítélésünk szerint a megszorító intézkedések nem egy távlatos, átfogó stratégiai koncepció részeként kerültek összecsomagolásra, hanem kizárólag a rövid távú költségvetési egyensúly érdekében. Ez is egy érthetõ szempont, ez azonban nem az egyensúlytartó, az egyensúlyos növekedés koncepciója vagy szempontja, hanem kifejezetten a költségvetési egyensúly kérdése. Ez egy érthetõ szempont, de akkor ezt kell mondani és nem azt, hogy stabilitási csomag.
Itt véleményem szerint nem reformról van szó, hanem durva és drasztikus visszanyesésekrõl, vagy esetleg így tavasszal egy természeti példát hozva: nem erdõgazdálkodásról, nem az erdõ gondozásáról, hanem kifejezetten tarvágásról. Ebbõl pedig három nehézség mindenképpen adódik. Elõször az, hogy a társadalom a szükségesnél sokkal nehezebb terheket kénytelen elviselni. Másodszor az, hogy a visszafogó intézkedések a gazdasági teljesítményt is korlátozzák, ami önmagában is rontja, nehezíti ezt a bizonyos egyensúlyteremtést, ami természetesen kívánatos volna. Harmadszor pedig az, hogy a sokféle tûzoltóakció elégtelen hatása miatt éppen ugyanazok a problémák fognak rövidesen elõjönni hat hónap, egy év után, amelyeket ez a csomag orvosolni szeretne.
Ha pedig ez így lesz, újabb visszafogóakció-sorozat következik majd - errõl már ma és tegnap bõven volt szó -, és a pénzügyminiszter úr újabb csomagtervvel fogja megajándékozni a magyar társadalmat, és ha az sem válik be, akkor egy következõvel, ha lesz még rá ideje. Addig kezel majd minket, amíg nem jõ a gyógyulás. Hogy eközben a gazdaságnak és a társadalomnak melyik része mennyire megy majd rá, az más kérdés.
A pénzügyminiszter úr tegnapelõtti és éppen Bécsbõl megüzent álláspontja szerint ugyan az õ kompromisszumkészsége már kifejlõdött vagy kétmilliárd forint erejéig, hiszen "baloldali politika csak szociálpolitikát mûvelhet, nem pedig szegénypolitikát" - szólt a szociálisan érzékeny indoklás -, mégis azt hiszem, hogy a kétmilliárdos kompromisszumkészség és az egész társadalmat sújtó 148 - mert 150 mínusz 2 - milliárdos halmazati büntetés aránya még nem kifejezetten egy gazdasági reformcsomagnak vagy szociális érzékenységnek a jele.
Most a részletes vitában kizárólag az önkormányzatiság elveit sértõ, az önkormányzatok mûködését visszavetõ három intézkedés közül - mint jeleztem - kettõrõl kívánok szólni, tehát a kötelezettségvállalás korlátozásáról és a költségvetési hozzájárulás 20 százalékos mérséklésérõl.
Tisztelt Országgyûlés! Ahogyan az önkormányzati politika nem lehet kormányzati politika, úgy az önkormányzati politika nem lehet pártpolitika sem, hiszen az nem más, mint településpolitika. A település, a kerület választott testülete demokratikus döntéseket hoz, már ameddig van mirõl, mert ha hiányzik a stabil anyagi háttér, ha a költségvetés nem ad pénzt, akkor az önkormányzatok kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Ha a kormány vagy a parlament mondja meg, hogy mit tegyenek az önkormányzatok, gyakorlatilag a tanácsrendszer jön vissza. Nem a döntések demokratizmusában, ahogy ezt korábban nagy eufemizmussal nevezték, magyarul nem abban van ez a tanácsrendszerbe való visszahátrálás, az egész szisztémának a visszaközelítése, hogy központi parancsuralmi döntéseket kell központi parancsuralmi csatornákon végrehajtani, nem a döntések demokratikussága indokolja itt a jelzõt, hanem az, hogy gyakorlatilag megszüntetem egy rendszer létalapját, és ennélfogva egyre inkább a központi költségvetésre van az a rendszer utalva.
Rátérve konkrétan a jelzett kérdésekre. A helyi önkormányzatokról szóló törvény gazdálkodási fejezetének - az eredeti törvény, a '90-es törvény - 88. és a 90. §-ai kimondják, hogy a testület mi mindent tehet engedély és felsõ hozzájárulás nélkül; az alapítványok létrehozásától a hitelfelvételen át a kötvénykibocsátásig.
Kimondja azt is, hogy "a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselõ-testület, a gazdálkodás szabályszerûségéért a polgármester felelõs." De kimondja azt is, hogy "a veszteséges gazdálkodás következményei az önkormányzatot terhelik, kötelezettségeiért az állami költségvetés nem tartozik felelõsséggel."
A labilitáscsomag - mert a javaslat ha valamit, akkor az önkormányzatok mûködését aztán stabilan labilissá teszi - 117. §-a tehát ellentmond az önkormányzati törvénynek, amikor azt rögzíti, hogy a helyi önkormányzatok kötelezettségvállalását törvény korlátozhatja. Hazánkban március 12-e óta mintegy 3200 önkormányzatban voltak kénytelenek ezt a mondatot sok egyébbel együtt kívülrõl megtanulni, és azóta is tervezgetik, hogy hogyan lehet az SZDSZ-MSZP-csomagot - vagy fordítva, teljesen mindegy - megúszni.
(2.30)
Arról van szó, a paradoxon mûködésbe lépett, tehát még mielõtt a törvény életbe lépne és hatályossá válna, eleve az öncenzúra, úgy értem: az ön- összeszorítás, az önkorlátozás - mondhatnék önamputációt is - eleve beindult, és bizonytalan utakon jár, hiszen a törvényjavaslatot ismerik, már az elõtt, hogy egyáltalában létrejött volna, megszületett volna.
Igaza van a több képviselõtársam által - nemcsak gyakorló polgármesterek vagy volt polgármesterek által - is idézett dokumentumban a fõváros fõjegyzõjének, amikor megállapítja, hogy az önkormányzati törvény 88. §-ának ez a kiegészítése - ez a merénylet, amit a csomag tervez az önkormányzati törvény ellen - a törvénynek preambulumban is rögzített elveit sérti, amelyek szerint a választópolgárok helyi közössége önállóan és demokratikusan, közvetlenül, illetve választott helyi önkormányzata útján kell hogy intézze helyi érdekû közügyeit.
De ha visszalapozunk, ebben a '90-es törvényben látjuk, hogy a 77. § ezt mondja: az önkormányzat - idézem - saját tulajdonnal rendelkezik, és költségvetési bevételeivel, kiadásaival önállóan gazdálkodik, egybehangzóan az államháztartási törvény 65. §-ával, amely szerint - idézem - a helyi önkormányzat költségvetését önállóan, rendeletben állapítja meg. Emiatt tehát a csomag e korlátozó elõírása részben súlyos gazdálkodási, részben pedig nem kevésbé komoly alkotmányossági problémát vet fel. Komoly gazdálkodási nehézség - amely a csomag nélkül most nem állna elõ -, hogy az önkormányzatok már rég elfogadott mûködõ, 1995-ös költségvetéssel rendelkeznek, aszerint dolgoznak, és a kiadott költségvetési rendeletek szerint többségük - így választókörzetem kerülete, Budapest legnagyobb kerülete, a XI. kerület önkormányzata is - rég döntött már az ez évben esedékes hitelfelvételekrõl is.
Így tehát a kötelezettségvállalások, tehát a hitelfelvételeknek a korlátozása is 1995-ben már bizonyosan nem, késõbb pedig, a most kialakított erõszakos helyzet következtében valószínûleg nem oldható meg - késõbb sem. Illetve megoldható, hiszen az ismert arányok mellett mi nem oldható meg, melyik törvény nem lékelhetõ meg aktuális érdekek szerint. Ez azonban a gazdasági lehetetlenség mellett a jelzett alkotmányossági problémát veti fel, vagyis azt, hogy alkotmányos-e az önkormányzatok gazdálkodási szabadságát korlátozni akaró törvény. Véleményem szerint nem az, mert az alkotmány 43. §- ának (2) bekezdése azt mondja, hogy a helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg; az önkormányzat hatáskörének jogszerû gyakorlása bírósági védelemben részesül, jogai védelmében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordulhat.
Én úgy látom, tisztelt képviselõtársaim, hogy ennek a csomagnak a nyomán az Alkotmánybíróság lesz rövidesen Magyarország leglátogatottabb intézménye.
De az alkotmány a 44/A § alatt azt is kimondja, hogy a helyi képviselõ- testület - idézem - gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megilletõ jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelõsségre vállalkozhat. Az önkormányzati törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelõ saját bevételre jogosult, továbbá - hangsúllyal idézem - e feladatok arányában álló állami támogatásban részesül.
A feladatok arányában részesülni az állami támogatásból - ez az elv vezet át a csomag másik inkriminált, 119. számot viselõ paragrafusához, amely szerint a kormány az önkormányzatok számára havi rendszerességgel, idõarányosan folyósított, jóváhagyott hozzájárulást, tekintettel a központi költségvetés likviditására, legfeljebb 20 százalékkal mérsékelheti. Nem ismételve most a gazdálkodási szabadságról szóló törvényi szabályozás megállapításait, itt is alkotmányossági nehézségekre kell felhívnom a figyelmet, annak az elvnek a megsértésére, hogy a támogatásnak nem a nagy költségvetés likviditásával, hanem az önkormányzatokra nehezedõ feladatokkal kell arányban állnia. Emellett az is tény, hogy az önkormányzatoknak ezek a bevételei a felhasználás tekintetében nem kötöttek, tehát minden testületnek magának kell döntenie arról, hogy az így keletkezõ, maximum 20 százalékos kiesést - ami például a XI. kerületben, említettem, ez a legnagyobb kerület, másfél milliárd forint, tehát ezt a nem szabályozott idõtartamú bevételkiesést - más bevételekbõl finanszírozzák-e, vagy pedig automatikusan, teljes egészében vagy részben áthárítják-e azt saját intézményeikre.
Ha az utóbbit választják az önkormányzatok, a következmény nem lesz más, mint az igazgatási létszám kényszerû csökkentése. Ez mindenütt jellemzõ, még akkor is, hogyha vannak, akik tudni vélnek olyan intézményekrõl, ahol már nyugdíjba vonultakat, illetõleg az élõk sorából eltávozottakat is felvettek az elbocsátandók listájára - kímélendõ a megmaradókat. Következmény lesz a közoktatásnak úgymond a racionalizálása, vagyis az iskolabezárás, az óvodabezárás, a tovább redukált szociális támogatási keret, és ami ebbõl adódik: a támogatások szûkítésébõl eredõ, finoman szólva szociális konfliktusoknak az önkormányzatokra hárulása, a fejlesztések megszûnése és az általános csõdhelyzet.
Azt, hogy mit jelenthet az általános csõdhelyzet, érdekes modellálni például a XI. kerület esetén - 20 százalékról van szó. Itt a közoktatási törvényben elõírt központi normatív támogatás - gyerekre, fejkvóta - 41 ezer forint évi átlagban, amihez a kerület eddig 38 ezer forintot tett hozzá. Ha most ez a 41 ezer forint csökken, akárcsak kétezer forinttal is, akkor a különbözetet a 38 ezerhez pluszban hozzá kell tenni - és csak egy gyerekrõl van szó, mint említettem. A költségvetés hozzájárulása a kerületi költségvetésben 1 milliárd 756 millió 530 ezer forint. Ebben a mûködési költségvetés valamivel több mint 826 millió forint; és a két következõ kategória a döntõ: az állandó népesség után járó normatív hozzájárulás alig több mint 332 millió, a szociálpolitikai "támadás" pedig nem éri el a 350 millió forintot. (Dr. Szabó Zoltán: Támogatás, nem "támadás".) Támadás, igen, jó, ez freudi volt, támogatásról van szó; ugyanis a szociálpolitikai támogatásnak ilyen mértékû csökkentése: támadás. Tehát itt úgy a középsõ, mint a második kategóriánál, tehát a lakosság után, az állandó népesség után járó pénz csökkentése és a szociálpolitikai - nem bánom, legyen - támogatás... - 30-30 millió forintot veszít a kerület, ami összesen csak itt 60, és a fõvárossal való forrásmegosztásnál pedig - ami azt jelenti, hogy több feladatot kell ellátni lényegesen kevesebb pénzbõl - újabb 500 millió forintos veszteség. Jó, harmadszor mondom, tudom, ez Budapest legnagyobb kerülete - a második vagy harmadik legnagyobb magyar város -, de mutatis mutandis arányban hasonló sérüléseket és csonkolásokat kell elszenvednie a legtöbb önkormányzatnak, leszámítva azokat, amelyek zseniális vezetõik, még szerencsésebb kapcsolataik vagy pedig egyszerûen jó szerencse folytán az elmúlt idõben olyan gazdasági bázisra tettek szert, hogy ez a támadássorozat meg se kottyant nekik. És mivel a csöpögtetve vagy esetleg sehogy sem megkapott támogatás döntõ mértékben - van, ahol 80 százalékban - a köztisztviselõi, illetve a közalkalmazotti bérek és járulékaik fedezetéül szolgál, mindemiatt számolni kell az önkormányzatoknál és intézményeiknél a legkomolyabb likviditási zavarokkal.
Ráadásul a csomag 119. §-a a hozzájárulás havi 20 százalékkal történõ csökkentésére adott kormányzati felhatalmazás mellett nem tartalmaz semmiféle rendelkezést a visszatartott pénz sorsára vonatkozóan.
(2.40)
Tehát az is elõfordulhat, hogy a minden egyes hónapban 20-20 százalékkal csökkentett költségvetési támogatás esetleg csak az év végén jut el végre az önkormányzatokhoz, s ez újabb likviditási zavarokat idézhet elõ úgy az önkormányzatokban, mint az intézményekben. Ennek a helyzetnek a feloldására, kedves képviselõtársaim, hangsúlyozva, hogy az önkormányzatok szempontjából az egész javaslatot kifejezetten Robin Hood-i jellegûnek, fosztogató természetûnek, törvénysértõnek, sõt alkotmányellenesnek tartom, én magam a paragrafus egészének eltörlését ajánlanám, ha látnám ennek bármilyen realitását. Ám ha a bevezetõben felvillantott, úgymond, kompromisszumkészség nem fejlõdik idáig, hát legalább idõkorlát bevezetését tartanánk szükségesnek a visszatartott összeg kiutalására.
Erre vonatkozóan másokkal együtt egy hármas javaslat lehet. Vagy annak beiktatása, hogy a kiutalás történjen meg az esedékességet követõ egy héten belül, vagy a tárgyhó végéig, vagy pedig a következõ havi támogatás eljuttatásával egyidejûleg.
Azt röviden már csak jelezni szeretném, hogy a 121. § elfogadása újabb tõrdöfés, mert ez azt jelentené, hogy a mérsékelt támogatás miatt különben is lehetetlen helyzetbe kerülõ önkormányzatok ráadásul még késedelmi kamatra sem tarthatnának igényt. Ha ez a pont is változatlanul úgy marad s bent marad, ahogy van a javaslatban, akkor a 20 százaléknyi pénz sem lesz 20 százalék, ha azt az önkormányzatok egyáltalán megkapják. A késedelmes kiutalás miatt tehát különösen fontos, hogy a központi költségvetés kamatfizetési kötelezettsége fennmaradjon.
Tisztelt Országgyûlés! A labilitáscsomag önkormányzati ajándékaival kapcsolatban szerényen mindössze ezekre a törvényességi, alkotmányossági és nagyon is gyakorlati problémákra, ezekre a véleményem szerint fölöslegesen támasztott, de könnyen csõdhöz vezetõ nehézségekre kívántam fölhívni a figyelmet, nem másért, például azért, mert legtöbbünk valamelyik önkormányzatban lakik, legtöbbünk valamelyik önkormányzatban adófizetõ, és legtöbbünk életviszonyai ott helyben, nem úgy általában, hanem konkrétan az önkormányzatok lététõl függenek.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)