DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Én is így gondoltam, méghozzá azért gondoltam így, mivel úgy érzem, hogy azok a javaslatok, amelyeket támogatni kívánok felszólalásommal, ha a tematikában mesterségesen szét is vannak választva, lényegüket tekintve és háttérérvelésüket tekintve mindenféleképpen összetartoznak, és szerencsétlen volna külön-külön érvelni mellettük.
Egyenként csak azt említeném meg, hogy Balsay István képviselõ úrnak az ajánlásban a 263. pontban említett javaslatát szeretném támogatni, hogy a helyi önkormányzat kötelezettségvállalását ne korlátozza a törvény. Amennyiben azonban a képviselõtársak ezt nem támogatnák, akkor feltétlenül megfontolandónak tartom Kónya Imre képviselõ úr ugyanide vonatkozó javaslatát, aki a 264. ajánlási számon végül is azt az általa már kifejtett gondolatot hozza be a módosítványba, hogy a jelen lévõ országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja csak az önkormányzat kötelezettségvállalását, mint ahogy ezt az önkormányzati törvény szelleme elõ is írja.
Továbbá szeretném támogatni a 268. ajánlási számú módosító javaslatot, Demeter Ervin képviselõ úrét, ahol a könyvvizsgáló mûködésével kapcsolatos változtatást külön indokolja.
(3.50)
Ehhez érintõlegesen említeném a 277. számú javaslatot, amelyik szintén Demeter Ervin képviselõtársam nevéhez fûzõdik, és ahol az államháztartás 101. § (1) bekezdése elhagyását javasolja. Ez az a bizonyos és itt már többször említett 20 százalék kérdése. És ide kapcsolódik az önkormányzatok mûködésével kapcsolatos, Surján képviselõ úrhoz kapcsolódó 295. ajánlási számú módosítvány támogatása.
Miért kapcsoltam mindezeket össze? Mert úgy tûnik, hogy az ezekben megjelenõ különbség, ami az eredeti javaslat és a módosítványok között van, emögött egy társadalomkép ellentmondásai húzódnak meg. Arra gondolok és az jut eszembe, hogy amikor a lakitelki politikai hétvége sorozatában egyszer meghívott vendégünk volt Petõ Iván, akkor egy kérdésre azt válaszolta, hogy a középosztály fejlesztése erõltetett dolog, megy az úgy is, ha nem erõltetik, és nem fejlesztésrõl van szó, hanem fejlõdésrõl a nagytõke fejlõdése és alakulása nyomában.
Számunkra azonban egy más filozófia alapján világos, hogy a piaci mechanizmusok annak kedveznek, aki elõnnyel indul, de korántsem biztos, hogy az tud a legjobban élni vele. Példa erre a mezõgazdasági szövetkezetek egy elég nagy sora, amely felélésre képes csupán.
Miért említem a társadalomképet? Azért, mert úgy látszik, hogy a választóvonal ott húzódik, hogy a polgárosodással vagy egy elszegényedéssel függésbe kerülõ lakosság képét varázsolja elénk a Bokros-csomagban megfogalmazott fejlõdés. A jóléti, szociális kiadások tervezett csökkentése nem a szükséges új elosztási rendszer kiépítésének a része véleményünk szerint, hanem a meglevõ romlását látszik okozni. Azonban a független, de felelõs polgárság kialakulása nem pusztán egyéni kérdésként ragadható meg. Megmutatkozik a polgárok önkéntes társulását jelentõ önkormányzatok helyzetének alakulásában, és ez nem pusztán pénztelenségi kérdés.
Az MSZP-SZDSZ kormánycsomag korlátozni kívánja a helyi önkormányzatok kötelezettségvállalását. Például a könyvvizsgálónak oly kiterjedt ellenõrzési és felülbíráló szerepet szab meg, amelynek alkotmányosságát a tárgyalási napunk folyamán már többször is megkérdõjelezték. Ezek az elsõ megközelítésben pénzügyi szempontból talán magyarázható, bár mindenképpen túlzott és az önkormányzatiság elveit sértõ intézkedések - utalok arra, hogy bármilyen tárgyú zárt ülésen részt vehet, vagy hogy rendkívüli testületi ülést összehívhat - kérdése fölveti azt, hogy mi az a háttér, amelybe ezek beleilleszkednek.
Tavaly október 25-én a tisztelt Ház módosította a helyi önkormányzatok címzett- és céltámogatási rendszerérõl szóló módosított 1992. évi LXXXIX. számú törvényt. Már akkor látszott az elv: szegényektõl elvenni, nagyobbaknak adni, és azokat ily módon pórázon tartani. Az önkormányzatok önálló mérlegelési jogának megkurtítása felfogásunk szerint egyértelmûen alkotmánysértõ, mivel - s erre utalás is történt már - az alkotmány 44/A § (1) bekezdése a helyi képviselõ-testület önálló szabályozási és igazgatási jogosítványát fogalmazza meg, melyet csupán a törvényesség korlátozhat. Tulajdonosként gazdálkodva a feladatok ellátásához saját bevételre és feladatarányos állami támogatásra jogosult.
Az önkormányzati törvény 1. § (4) bekezdése szerint önként vállalt feladatok megoldása nem veszélyeztetheti a kötelezõk ellátását - ez korlátozás ilyen értelemben -, egyébként azonban szabad döntése van az önkormányzatnak afelõl, hogy milyen arányban fordítja pénzét önkormányzati, államigazgatási és közszolgálati szolgáltatási feladatai ellátására.
Az önkormányzati törvényt azonban megváltoztatta a kormánytöbbség, eltörölte a köztársasági megbízotti intézményt, és megyei szinten a közigazgatási hivatalok, mint a Belügyminisztérium területi szervei léptek helyébe. Ezt egybevéve az alanyi jogosultság tényleges megszüntetésével a címzett- és céltámogatások esetében azt jelenti, hogy ezzel elindultunk a közigazgatás megyei tanácsok irányába történõ facsarásának útján.
Már az önkormányzati törvény õszi vitájakor látható volt, hogy az új címzett és céltámogatási elõírások tervezhetetlenné tehetik az áthúzódó beruházásokat. Most az elõrelátás lehetõsége és a Pénzügyminisztériumtól, vagyis a kormánytól való függés tovább nõtt a támogatások részbeni visszatartásának, annak a bizonyos, sokszor emlegetett 20 százaléknyi visszafogás lehetõségének a javaslatával.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyûlés alelnöke foglalja el.)
De ide tartozik a fenyegetõ hangsúlyú kormányzati panasz is. Mégpedig arra gondolok, hogy az önkormányzatok rosszul gazdálkodnak, felelõtlenek és ezért ellehetetlenülnek. A néhány ilyen önkormányzat így vált hivatkozási alappá. Hiszen a menet közben változó szabályok - különösen, ha más elvekre kezdenek épülni - egészen más gazdálkodást igényelnek. A címzett- és céltámogatások elõzõ rendszere beruházást ösztönzött, és természetesen járt a helyi áldozatkészség igénybevételével is. Most viszont több száz, feladatait ellátni képtelenné váló önkormányzat a beharangozott önkormányzati csõdtörvénynek néz elébe, miközben gyûlnek az olyan feladatok, amikkel nem jár együtt az anyagi alap megteremtése, ilyen volt például a tûzoltóságok átvételének kérdése.
Ezért hivatkoztam már tavaly szeptemberben az önkormányzati törvény vitája kapcsán az önkormányzatok önálló mérlegelési jogának fenntartása mellett. Akkor még a késõbbi megszorítások nem látszottak, de a személyi jövedelemadó helyben maradó részarányának megváltoztatása kapcsán a kicsiny önkormányzatok hátrányosabbá váló helyzetére, azt hiszem, joggal utalhattam.
A hitelfelvételek megszorítása, a címzett- és céltámogatások csökkentése, az igazgatási létszám csökkentése, a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörének szûkítése közvetlenül sújtja az önkormányzatokat, hiszen az ellátás biztosítása eddig is igényelte helyi erõforrások bevonását, csökkenti a 24 órás egészségügyi ellátási szükséglet és a tb fedezte munkaidõre esõ összeg között meglevõ feszültséget - amit egyszer már említettem a Házban -, akkor érthetõ, hogy joggal tartom fontosnak Surján László képviselõ úr 295. ajánlási számú módosítását, ahol a finanszírozást érvényes, az Országos Egészségügyi Pénztárral kötött meglevõ szerzõdéshez köti.
A családok életszintjét érintõ megvonások - gondolok a gyermektámogatások, a családi pótlék területén történõ megvonások, a várandóssági pótlék, az elõnyugdíj megszüntetése, a lakásépítési kedvezmény megszigorítása, a táppénz lényegileg 25 napra való megvonása, a munkanélküliek jövedelempótlásának megkurtítása mind-mind önkormányzati vetülettel is jár. Anya és gyermek a megvont támogatások miatt munkahelyet és bölcsõdét követel. Mindez szûkülõ piac és önkormányzati pénzszûke mellett. Gondoljunk csak arra, hogy egy bölcsõdei férõhely több mint 200 ezer forint!
És ki vesz fel dolgozni ma egy kisgyermekes anyát? És a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának folytatása önkormányzati segélyezésként szintén a helyi feszültségeket fokozza. De sorolhatnám a legkülönbözõbb területekrõl az egybevágó példákat. A helyi adók alól a kormány egyre több kivételt ad. Példa erre, hogy a pénzintézetek, a bankok és biztosítók adóalapját csökkentették. Ide sorolható a közmûvek olyan magánosítása, amely nem veszi tekintetbe, hogy ebben benne van a helyi lakosság fejlesztési befektetése és felvett önkormányzati hitelek is. Az önkormányzatok döntéshozó szerepüket vesztik anyagi lehetõségeik híján.
Végül is milyen ügyekben maradnak képesek dönteni? Intézményeiket átadhatják és átadják sokan megyei szintre, ahol még egy évig fennállhatnak, azután pedig a megszüntetés már nem kelthet hatékony helyi ellenállást, hiszen a mûködtetõ már nem a helyi közösség választott vezetõ testülete, a megye pedig nem kötõdik a helyi település lakosaihoz oly mértékben, mint az adott helyi önkormányzat. A feladatokban, melyekhez nem rendelték hozzá az anyagi lehetõségeket, sorozatosan biztosított a kudarc.
(4.00)
S ha követik a Belügyminisztérium javaslatát és elbocsátják az önkormányzati dolgozók jelentõs hányadát - úgy tudjuk, 15 százalékos a javaslat -, akkor ez szervezetileg is kudarcra ítéli az önkormányzást, az önkormányzás elvét. Marad a manna fentrõl való várása. Ez nem egy európai önkormányzati Magyarország képe. Ez inkább az önkormányzati elvektõl való visszalépés - és nem is az állami beavatkozást jelentõ helyhatóság, hanem a központosító tanácsrendszer, vagy ha úgy tetszik - egy feladatfinanszírozó testületté való átváltozás felé. Én úgy emlékszem, nem így beszélt az ellenzéki SZDSZ.
És azt, hogy itt összehangolt vagy összehangolódó folyamatról van szó, bizonyítja a társadalombiztosítási önkormányzatok sorsa.
Nincs idei költségvetés. A kormány visszavonta a társadalombiztosítási alapok költségvetésérõl szóló törvényjavaslatot és kormányváltozattal látta el. A kincstári rend bevezetésének terve a függetlenséget szünteti meg, az alapok visszacsatolása a költségvetéshez vagy az államkincstárhoz, mint ahogy a Pénzügyminisztériumból elhangzott nyilatkozat erre utal. A nyugdíjjárulék- alap szélesítése is csak utólag, kormánydöntés után került a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elé.
Tisztelt Ház! Gondoljunk arra, hogy az Európa Parlament március 9-ei oslanderi jelentéstervezetében milyen mértékben hangsúlyozza a subsidiaritás elvét, azt az elvet tehát, hogy minden döntés a megfelelõ szinten, felsõ beleszólás nélkül szülessen meg. A felsõbbség arra való, hogy segítse a helyi önkormányzás kiteljesedését. Az oslanderi jelentéstervezet a 8. oldalon így figyelmeztet: "A saját feladatait felvállaló társadalmat a kormány nem tudja létrehozni." De ha nem is akarja? De ha akadályozza? Akkor ez nem vág egybe a helyi önkormányzatok európai chartájában foglaltakkal, melyet Országgyûlésünk is elfogadott. Akkor bizony Európa távolodik. Köszönöm. (Taps.)