DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Nyilvánvalóan egy ilyen hosszú elõadás után csak egy-két gondolatra lehet reagálni két percben. Az egyik a költségvetések, pótköltségvetések szükségessége, vagy nem szükségessége. Erre valóban azt kell mondanunk, hogy az elõzõ években általában volt pótköltségvetés. Ez önmagában nem különösebben baj. A szemléletben és a gondolkodásmódban azonban annyi különbséget meg kell jegyezni, hogy 1993-ban valóban volt egy pótköltségvetés, amelyik magasabb tényleges kiadásokat elõvételezett. Ehhez képest megtakarítást ért el az emelt elõirányzathoz képest.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy 1994-ben kizárólag politikai okokból készített az új kormány pótköltségvetést, hiszen 1994. november 30-ig gyakorlatilag az elõzõ eredeti költségvetés ment. Sõt, ha a pótköltségvetésben sem szereplõ utólagos MÁV és egyéb konszolidálások nem kerülnek be, egészen biztos, hogy legalább 40, szerencsés esetben 50 milliárddal elmaradunk a tervezett elõirányzattól a deficit tekintetében. Tehát '94 lett volna az elsõ olyan költségvetés, mely valójában nem igényelt pótköltségvetést, de mindkét évben -'93-ban a pót, '94-ben az eredeti költségvetés - tendenciája az volt, hogy a megtervezett deficithez képest elmaradás mutatkozott.
Most 1995-ben egy olyan sajátos helyzettel állunk szemben, hogy 1995. március 15-re jelentek meg az elsõ számok, sikerült március idusára a féléves deficitet teljesíteni. Ilyen mértékû elfutás korábban nem volt, de tekintsünk el ettõl, tekintsünk el attól, hogy hibás kalkuláció volt. Ami számunkra félelmetes ebben az ügyben, az az - ahogy Bauer Tamás megjegyezte és ebben teljesen egyetértünk -, hogy mi a privatizációs bevételek problémáját láttuk a legnagyobbnak és kiderült, hogy úgy futott el ez a költségvetés március 15- ével vagy addigra, hogy a privatizációs bevételeket a kormány az új pótköltségvetésben is érintetlenül hagyja, tehát más elemek tekintetében jelent ez így meg.