LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az SZDSZ kiváló, jeles közgazdásza után szólhattam volna, ha közben oda-vissza a kétpercesekkel egy félórácskát el nem beszélgettek volna. Mert tudniillik az mindig nagy öröm, ha ilyen igen tekintélyes SZDSZ-es gazdaságpolitikus után szólhatok egy-két szót.
Pláne olyankor, amikor fel kell hívjam a figyelmét a szelektív gondolkodásra. Õ ugyanis úgy kezdte - majd a jegyzõkönyvben meg tudjuk nézni, mert régen volt, egy félórával ezelõtt -, hogy az adósságot az MDF felhalmozta, alig tett hozzá az új kormányzat valamit. Elfeledkezvén - azért kell visszakeresni majd - arról a 23 milliárdocska dollárról... (Bauer Tamás: A belsõ.) ... és a belsõ adósságnak is egy bizonyos részérõl, ami bizony régebbre vezethetõ vissza. Tehát ennek következtében ez volna az egyik megjegyzésem.
A másik. Lehetnék talán büszke is erre. Mert ha a jegyzõkönyveket elõvesszük, akkor az 1995-ös költségvetési vitában - onnan a pulpitusról mondottam -, hogy maximum egy félévet nem adok ennek a költségvetésnek, mert nem reális, mert a vágyak birodalmába tartozik a bevételi oldal, és a kiadási oldalnál is komoly problémák jelentkeznek. Erre büszke lehetnék, de nem vagyok büszke, mert nem örülök, hogy országunk egyre lejjebb süllyed és egyre rosszabb gazdasági körülmények közé kerül. Most csak ennyit elöljáróban.
Végeredményben a következõ dolgokról szerettem volna beszélni. Nagyon érdekes dolog, most már nemzeti hagyománnyá válik, hogy különféle programok és csomagok vannak Kupától Bokrosig. Ez valahogy engem arra emlékeztet, hogy ma nem a kormánynak és a miniszterelnöknek van egy minisztere, hanem a Pénzügyminisztériumnak van egy kormánya. Mert a világon semmi mással nem foglalkozik ez a kormány, holott sok sokrétû feladata van egy kormánynak, nemcsak ez a fiskális ügy. Csak a pénzügyekkel foglalkozik, és a pénzügyminiszter minden szempontból meghatározója az egész kormányzati tevékenységnek.
Ezt a "haladó hagyományt" folytatjuk, és most a közvélemény, a rádió, a televízió és általában Bokros-csomagnak nevezik ezt a stabilizációs csomagot, amelynek az eredményeit kívánja rögzíteni végül is - pro és kontra - ez a pótköltségvetés. Ezért van kitalálva, ezzel van indokolva.
Engem egy kicsit etikailag idegesít az a része a dolognak, hogy még nincs befejezve a Bokros-csomagnak a szavazása. Sõt, ma már felmerült még az a probléma is, hogy esetleg még meg kellene hosszabbítani a részletes vitát, mert a múltkor reggel hét óra nyolc percig vitatkoztak itt az atyák ezekrõl a dolgokról. De ugyanakkor már bõségesen tárgyaljuk azt a pótköltségvetést, amely végeredményben csak akkor állja meg a helyét a számokkal, ha az a Bokros-csomag - az egyszerûség kedvéért - elfogadásra kerül.
Ez mire enged következtetni? A parlamenti demokráciában elég furcsállom az ilyeneket, mert ebben benne van az, hogy itt az ellenzék bármit mond, bármilyen javaslatot tesz, a világ legjobb javaslatát is teheti, az egyáltalán szóba nem kerül, mert eldöntetett: ez a Bokros-csomag pedig meg lesz szavazva. S eldöntetett: ezért nyugodtan meg lehet szavaztatni, lehet vitatkozni róla, el lehet kezdeni a vitát a pótköltségvetésrõl.
Ez - sajnálatos módon - engem zavar egy demokratikus parlamentben, és valahogy egy kicsit idõnként emiatt feleslegesnek érzem magam az ellenzékkel együtt, hogy ez valahogy nem stimmel és nem nagyon tetszik.
Mi van ebben a pótköltségvetésben új, amit még nem mondtam el ezelõtt egy gyenge félévvel, az 1995-ös költségvetéssel kapcsolatban? Akkor is azt mondtam, végeredményben a költségvetés 80 százaléka a lakosságra hárul, a bérbõl és fizetésbõl élõk, az egyéb keresettel rendelkezõ állampolgárok fizetik ezt a költségvetést, s a termelõ szférából, tehát a gazdaságból pedig 6-7 százalék ha befolyik.
Én csak két témáról szeretnék beszélni, mert késõ is van, este is van. Az egyik a bevételi oldalon a privatizációs bevétel, amelyet elõször nagyon sokan, több kétpercesben emlegettek, és SZDSZ-es képviselõtársam is említette. Ahhoz, hogy 150 milliárd jelentkezzen a pótköltségvetésnek a bevételi oldalán, ez minimálisan 220 milliárdot jelent, mert hiszen az ÁVÜ Rt., illetve most már ÁVÜ, nem tudom, micsodának hívják, annak a mûködési költsége, garanciavállalása, kötelezettsége stb. körülbelül 70 milliárdra van betervezve, beállítva.
Ez a 150 milliárd nem volna rossz, ha a költségvetésnél jelentkezne. Azonban olyan jeleket látok, hogy nem olyan lelkesen akarnak idejönni a nyugati tõkések. Nem olyan lelkesen akarnak privatizálni. Mert egy olyan országban, ahol minden héten egy bankbotrány van, ahol 12 milliárdokat csúsztatnak ide-oda háromezres rendelettel, ami nem is nagyon van, mert egy- két helyrõl hallottam, hogy talán nincs is. Aztán nyilatkozik a pénzügyminiszter úr egy mondaton belül ígyen, hogy: Hát, kérem szépen az államtitok, hogy 12 milliárdot átteszünk az ÁVÜ-tõl a bankra, hogy az ne legyen negatív szaldójú. S ezt a tulajdonosoknak, a részvényeseknek nem mondhatjuk meg, mert államtitok - ezután vesszõ jön, nem is új mondat -, de természetesen a svájci ügyfelet, aki meg akarta venni a bankot, azt tájékoztattuk errõl a lépésrõl.
(20.40)
Az államtitok csak a tulajdonosokra vonatkozik, a vevõre nem vonatkozik? Ezt Bokros pénzügyminiszter úr mondta - nem tudom, ma még pénzügyminiszterünk-e, mert azt mondta, hogy lemond, ha az OTP nem válik ketté; ma még nem láttam õt itt, de gondolom, már hallottam volna a folyosón, hogy már nem pénzügyminiszter -, tehát ennek következtében azt mondom, hogy a pénzügyminiszter úr egy mondaton belül ilyeneket mond. Ez se nagy szakszerûségre mutat!
Azonkívül itt a feketegazdaság szervezetten és igen jól mûködik, drága képviselõtársaim, ugyanakkor a legális gazdaság szervezetlenül, anarchikusan és abszolúte nem mûködik. Ez sem nagyon lelkesíti a külföldi beruházókat, hogy idehozzák a pénzüket, mert azt a pénzt sem lehet a sifonérban tartani, hanem valami bankba kéne betenni! Minden héten van egy ilyen bankügy - ez sem lelkesíti a befektetõket. Ezért én nem hiszem el a 150 milliárdot - és én nem akarok jós lenni, de bár ne lenne igazam! Ahogy igazam volt tavaly a költségvetési vitában, ugyanúgy most is attól félek, hogy a 70 milliárdos ÁVÜ- kötelezettséghez a költségvetésnek kell hozzápótolni, mert csak 50 milliárd körül lesz esetleg a privatizációs bevétel, de 70 milliárd kötelezettség van. Tehát megint ki fogja azt a 20 milliárdot hozzátenni? A lakosság fogja hozzátenni! Mert csak onnan lehet már elvenni, ha még el lehet venni. Ezért ígérgette Bokros pénzügyminiszter úr, hogy hát, ha ez nem sikerül, mondjuk, nem jön be ez a kicsi kis 150 milliárdocska, akkor majd csinálunk egy másik Bokros-csomagot, csinálunk egy új pótköltségvetést, és majd valahonnan összeszedjük. Tehát honnan tudjuk összeszedni? Össze tudjuk szedni a lakosságtól, ha van még neki annyi tartalékja, vagy hitellel, állampapírokkal, jobbra, balra, ami megint a külsõ és a belsõ államadósságot fogja növelni.
Tehát ennyit szerettem volna én mondani a bevételi oldalról.
Most a másik oldalról, a kiadásoknál: itt visszautalok az elõttem szóló tisztelt SZDSZ-es képviselõ úrra, az adósság kezelésével kapcsolatos növekedésre. '92-ben a költségvetésnek 12,5 százalékát tette ki az adósságállomány, ma 33 százalékát, tavaly, amikor én fölszólaltam ott a pulpituson, 30 százalékát. Nos, ez a 33 százalék a legnagyobb tétel a kiadások oldalán, és bár rendkívül kellemetlen és nagyon haragszik rám mindenki, ha én az adósságállomány, a külsõ adósságállomány kezelésével kapcsolatban javaslatokat teszek, hogy valamit kéne próbálni, tárgyalások útján, ilyenen, olyanon, tehát nem úgy, hogy nem fizetünk meg egyéb, hanem megvizsgálandó, hova tettük, mire költöttük, egyáltalán mi költöttük-e el stb., stb. Tudom, hogy van egy nagyon szigorúan titkos rendelet, amely '90-ben vagy '91 elején született, ahol el van számolva a fölvett 23 milliárd, hogy hova került. Ez annyira titkos, hogy én megpróbálom megszerezni mint képviselõ, de nem tudom, hogy fog-e sikerülni. Tehát abban a pillanatban az adósságállomány kezelése egy másik borzasztó tehertétel, és emiatt sajnálatos módon én nem látok sem a pótköltségvetésben, sem a Bokros-féle tervben valami olyan komoly lépést, amelyik azt mondaná, hogy ez pedig a gazdaság prosperitására fordítható, lehet belõle élénkíteni, lehet a termelést javítani, hisz ugyanazok, a pótköltségvetésben az a 6-7 százalék bevétel szerepel adóban a termelõ szervezetektõl, ami az eredeti költségvetésben is szerepelt.
Tehát ezek a dolgok arra engednek következtetni, hogy a gazdaság nem fog föllendülni, a gazdaságnak nem jut megfelelõ lehetõség, megfelelõ pénz, megfelelõ tõke ahhoz, hogy elinduljon egy fejlõdési úton, mert egyszerûen az egyéb kiadások teljesen elviszik a költségvetés bevételét, még abban a szerencsés esetben is, ha azok mind bejönnének, amik az álomvilágba tartoznak.
Tehát ennek következtében én azt mondom, hogy egyszer ezt a privatizációs árbevételt kellene megnézni, mert azt hiszem, ha a szívére teszi a kezét, jó közgazdász Bauer képviselõtársam, vagy akár a privatizációs miniszter, õk se hiszik el, nem veszik ezt õk komolyan - ezt õk mondják! Nem tudom elképzelni, hogy valaki ilyet elképzeljen, föltételezzen, hogy be fog ez a 220 milliárd ide folyni ebbe az országba, és most, az év közepén még fillérek sincsenek! Hát ez tényleg a csodák világába tartozna! És az adósságállományunk is növekedni fog, mint ahogy növekedett 3-4 százalékot ez alatt a pár hónap alatt.
Az inflációról nem beszélek. Azt is mondtam sajnos, hogy 30-40 százalék körüli lesz, akkor még csak olyan 20 körül volt, és azt mondták: nem, hát én nem értek hozzá - de már 30 fölött vagyunk... Tehát ennek következtében nem rózsásak a kilátások.
Az egyetlen megnyugtató dolog lett volna - vagy lenne - számomra, amit Bauer képviselõ úr a vége felé mondott, hogy ezek a trendek most ugyan pont az ellenkezõjét mutatják, mint amit jó lenne látni, de majd évek múlva, majd akkor megfordul ez a dolog, és akkor már az infláció le fog csökkenni, a munkanélküliség le fog csökkenni, a piacgazdaságra ráállunk, csodálatosan kezdünk dolgozni - és anélkül, hogy szerénytelenül mondanám, és nehogy sértésnek vegye bárki, ez engem arra emlékeztet, mikor még ezelõtt 15-20 évvel hallottam azt, hogy fölépítjük a szocializmust, néhány éven belül fölépítjük a szocializmust - nem nagyon sikerült.
Remélem azonban, hogy a magyar gazdaságot, ha nem is a jelenlegi kormánykoalíció, de egyszer egy nemzetben gondolkozó kormány helyre fogja tudni hozni 10 millió magyar ember és a jövõnk érdekében.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)