G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Aki ma Magyarországon a politikai közéletben nem a szomszéd népekkel való békés egymás mellett élésre törekszik, az nem is politikus. De a békés egymás mellett élésre való törekvés nem párosulhat szûklátókörûséggel, ultimátumszerû kapkodással, téves külpolitikai helyzetértékeléssel, és fõleg nem párosulhat sablonos, felszínes gondolkodással.
Emlékezhet mindenki, hogy az ukrán-magyar alapszerzõdés milyen meglepetésszerû sokkot váltott ki mind a magyar társadalomban, mind a politikai közéletben - de az elsõ döbbenet után mégis a szolgalelkûség kerekedett felül. Olcsó vigasz, hogy ma már sokan azok közül, akik gondolkodás nélkül megszavaztak mindent, elsietettnek mondják azt az alapszerzõdést - s a következményeket nem a szavazók viselik.
Ha független, szabad akaratából két nép alapszerzõdést kíván kötni, akkor semmi helye nincs a politikai zsarolásnak. Márpedig az ukrán-magyar alapszerzõdésnél politikai zsarolások sorozata történt - hogy több ilyen szerzõdés, alapszerzõdés nem lesz, és különben is, Ukrajna atomnagyhatalom, s folytathatnám... Tudjuk, hogy a nemzetközi szerzõdések értelmében Ukrajna fokozatosan leszereli atomarzenálját, tehát nap mint nap változik a helyzet - de nem is ez a leglényegesebb kérdés a mi esetünkben.
Kelet-Európában alig szûntek meg a diktatúrák, a népek szinte még föl sem lélegezhettek a szabadság légkörében, s máris azt tapasztalhatják, hogy egyrészt elkezdõdött az ámítás terápiája, hogy majd húsz év múlva érkezik el a jobb világ... vagy esetleg harminc-negyven év múlva - legyen mindenki türelemmel; de másrészt azt tapasztaljuk, hogy bizonyos dolgokban - például alapszerzõdésekben - nagyon sietõs a dolog. Bizony, a jóléti társadalom megteremtésével kellene ennyire sietni! S aztán, ha nyugodtan, jólétben élhetnek a közép-európai népek, minden sietség nélkül meg tudnának egyezni egymással. Vagy pedig egy egészséges egyensúlyra kellene törekedni mindkét esetben, és mindenekelõtt a magyar politikának a valós történelmi helyzet talajára helyezkedni; nem asszisztálni ahhoz, hogy felejtse el Európa és felejtsük el mi, mi történt és mi történik valójában.
Épp a napokban panaszkodtak hazai kormányzópárti politikusaink egy konferencia kapcsán, hogy Európa nem ismeri a mi gondjainkat, a magyar nemzetiségi problémákat. De hát honnan is ismerné, amikor itt negyven évig a saját anyaországon belül élõk sem ismerhették, tudhatták, hogy mi történik Erdélyben, Csehszlovákiában vagy Kárpátalján?! Ha az itt felnövekvõ generációk elõl elhallgattak mindent, azok, akik most panaszkodnak, miért várják el Európától, hogy többet tudjanak rólunk? Ha bennünket így neveltek, akkor milyen tájékoztatást adhattak õk Európának?
Épp a múltkori vita után kaptam egy levelet a külügyminiszter úrtól, hogy rosszul idéztem az Encyclopaedia Britannicából az erdélyi magyarság lélekszámát. De úgy látszik, kétféle Encyclopaedia van, mert az Angliából kapott adatok nem egyeznek a hazai könytárban lévõ Encyclopaedia adataival.
Európának s nekünk is pontosan tudnunk kell, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásáért Európát is felelõsség terheli. És itt most nem pusztán arról van szó, hogy néhány kárpát-medencei nép alapszerzõdéseket köt egymással, hanem arról, hogy Európában teljesen új államok jöttek, jönnek létre. Korrigálni, kiegészíteni kell tehát a trianoni és a párizsi békeszerzõdést, újra rögzíteni a határokat - ez a valódi ok. Például Csehszlovákia után az egykori történelmi Magyarország területén létrejött Szlovákia; új államok jönnek létre, miközben Magyarországot folyamatosan sokkolják az "irredenta", "soviniszta", "nacionalista" jelzõkkel. Aki ezt nem látja, nem akarja látni, az történelmileg tájékozatlan - vagy manipulál.
Teljesen más tehát a magyarságtól elszakított magyar nemzeti kisebbség helyzete, mint mondjuk, a Németországba bevándorolt török vendégmunkásoké. Ezek történelmi tények. S tudjuk, hogy temetõt annektálni lehet - ezt Eörsi Mátyásnak üzenem -, de múltat nem. Az így szerzett múlt idõzített aknamezõ, fölszedhetetlen; arcába robban a népnek, elvakítja - tapogatózhat keservesen jövõje felé.
Tehát egy alapszerzõdésnél tudnunk kell, hogy mibõl adódott a helyzet, s a problémát - bárki sérelme nélkül - ebbõl adódóan kellene megoldani. De itt valami türelmetlen sietség van, s ez látszik az alapszerzõdésen s az ezt követõ kapkodáson is. Az alapszerzõdésben megegyeznek az egyik nap - persze éjszaka, mintha a két népre nem tartozna semmi -, s alig telik el egy kicsiny idõ, jön a szlovák kormány külön jegyzéke, még az aláírás elõtt, miszerint a Szlovák Köztársaság kormánya konkrétan elutasítja a magyar fél részérõl azt az értelmezést, mely szerint a szlovák fél elfogadta az Európa Tanács parlamenti közgyûlésének 1201-es számú ajánlását abban az értelemben, hogy lehetõvé teszi az autonóm kisebbségi önkormányzati testületek létrehozását. És ezek után Horn Gyula aláírja Balladur jelenlétében az alapszerzõdést... Késõbb a magyar Külügyminisztérium is küld egy jegyzéket, s ezek az értelmezõ jegyzékváltások egyértelmûen bizonyítják az alapszerzõdés alkalmazhatatlanságát. Persze a magyar külpolitika éleslátását, megalapozottságát mutatja, hogy az a Balladur, akire mindent feltettek, csúfosan elbukott Franciaországban. (Gellért Kis Gábor: És ez min változtat?)
Az alapszerzõdés egyik legnagyobb hiányossága, hogy szó sem esik arról: volt egyszer egy Trianon. Az teljesen rendben van, hogy a szomszéd népek érzékenységét figyelembe vesszük, nagyon dicséretes dolog - de mi lesz a mi érzékenységünkkel? Ami legalább olyan érzékenység, mint a másoké... Vajon hányan tudják, akár a hazán belül is, hogy nem Berlin volt Európa egyetlen városa, amit kettészakítottak? De nemrég az egész világ nézhette a fal omlását s a lélek felszabadulását. Vajon hányan tudják önök közül, hogy Sátoraljaújhely városát ugyanígy szakították ketté, arra hivatkozva, hogy a várost átszelõ patak hajózható? Még egy csónak sem fér el rajta tisztességesen! Most megnyitották a sátoraljaújhelyi "nagy fal"-at; de nem úgy, mint Berlinben, akiknek megbocsátották, hogy politikusaik két világháborút robbantottak a világra, és nem kiáltott senki - itt sem, önök között! - irredentát, sovinisztát, hogy csak csöndben, nehogy megsértsük mások érzékenységét Európában... Ott s itt ilyen hangok nem voltak. De Sátoraljaújhelyen nem nyílt meg a mai napig a nagy lehegesztett vaskapu. Kétoldalt némán várta a határmegnyitást a türelmes nép; nem lehetett felszabadult a lélek, hiszen csak egy ólnyi ajtót nyitottak ki - egyébként minden maradt a régiben.
Persze a közszolgálati, nemzeti televízió nem volt jelen. S azon sopánkodnak önök, hogy Európa nem tud rólunk semmit?
(10.50)
Megállapíthatjuk, hogy Sátoraljaújhely lett Európa Berlinje. Egy város, ahol útlevéllel lehet közlekedni, s ahogy Kennedy elnök mondta egykor, hogy "én berlini polgár vagyok", elmondhatjuk mindannyian, hogy mi sátoraljaújhelyi polgárok vagyunk.
Mindezek tükrében a szlovák-magyar alapszerzõdés nem a valódi problémákra keres gyógyírt, s nem szolgálja sem a szlovák, sem a magyar nép valódi megbékélését. Hisz a helyzet tényleges ismeretének birtokában ilyen alapszerzõdést nem is lehetett volna megfogalmazni. Tele van konfliktushelyzeteket szülõ passzusokkal. A 13. cikkben például ezt olvashatjuk: "A szerzõdõ felek törekednek a másik fél történelmi és kulturális emlékei és emlékhelyei saját területükön való megõrzésére". Vajon kinek az emlékhelye Lõcse, ami most csak Lavoce? Vagy kinek az emlékhelye a kassai nemzeti színház, vagy a "hrobka Rakocziho" Kosice városában?
Az imént Eörsi Mátyás cinizmussal vádolta az ellenzéket. Felteszem a kérdést: volt már ön Kassán? Volt már boltban, vásárolt, próbált magyarul kérni valamilyen árut? Tudja-e, hogy azért kell küzdeniük itthon, hogy a magyar vasutaknál bemondják magyarul a mostani szlovák, egykori történelmi magyar városok nevét? Tudja-e azt ön, hogy a Rákóczi Múzeumban egyetlen szót nem talál magyarul? Tudja-e ön azt, hogy ha megkérdezik Kassán a fõutcán, hogy merre kell menni valamely magyar történelmi emlékhez, akkor vagy elhúzódnak az emberek, mert félnek, vagy nem válaszolnak? Tudja-e - folytathatom -, hogy az egyházmegyéket is át akarják szervezni a pápalátogatás idejére? Tudja-e, hogy milyen nyelvtörvény készül? Tudja-e, hogy a határ mindkét oldalán élnek magyarok? És tudja-e - folytathatom a kérdéseket -, hogy évtizedeken át énekelték egymásnak a fájdalmaikat, mert nem lehetett beszélgetni? Tudja-e, hogy hivatalos szlovák ünnepségen, a határmegnyitáson, amikor a gyerekek átadták a virágot, könnyes szemekkel súgták a fülembe, hogy "csókolom"? Mert ha tudja, nem vádolhat cinizmussal senkit, egyetlen ellenzékit sem! (Taps az ellenzék padsoraiból.)
Az alapszerzõdés pedig hemzseg az ilyen ellentmondásoktól. Hogyan lehet anyanyelven oktatni a hivatalos nyelven való oktatás sérelme nélkül? Vagy nézzük a 15. cikk (2) bekezdését! "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van a törvény elõtti egyenlõséghez és a törvény általi egyenlõ védelemhez. Ebben a vonatkozásban minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozáson alapuló diszkrimináció tilos." Tehát ha ebben a vonatkozásban tilos a diszkrimináció, akkor ez azt jelenti, hogy más vonatkozásban nem tilos? A belsõ jogrendszerbe nem ütközõ módra való hivatkozás azt jelenti, hogy az egyetemes emberi jogok külsõ jogok, és így a kétféle jog alapján bármikor megalázható az ember? És a kollektív bûnösséget meghatározó Benes-dekrétum belsõ jog még mindig?
Az alapszerzõdés egész szövege olyan felszínes és a lényeg fölött annyira elsikló, mintha a szerzõdõ feleknek fogalmuk sem lenne arról, hogy mit szenvedett az elmúlt évtizedekben az elcsatolt területeken élõ magyarság, akik önhibájukon, s akaratukon kívül kerültek kisebbségi sorsba. Errõl õket kellett volna megkérdezni... (Gellért Kis Gábor: Megtörtént!)..., hogy feltárhassák szenvedéseiket, s hogy elmondhassák, õk miben látják a megoldást, hogy lélekben és emberileg is felszabadulhassanak végre. De õket minden látszattalálkozás ellenére igazából nem kérdezte senki. Az emberséges, egyetemes és valóban demokratikus az lett volna, ha õk, az érintettek is tárgyalóasztalhoz ülnek, nem utólag, kényszeredetten, az élni akarásukat kifejezve mondanak egy halk igent.
A békés politika ismérve a siettetés nélküli türelem. Az erõszakos politikáé a türelmetlenség. S hiába sietnek az Európai Unióba, ha a kárpát- medencei népek sorsát türelmetlenül akarják elintézni, nem lesz jó vége! A türelmes, pontosan kidolgozott, s jogi garanciákra épülõ békés egymás mellett élés sokkal fontosabb, mint az Unióra, s a NATO-ra történõ örökös hivatkozás. Márpedig ebben az alapszerzõdésben jogi garanciák nincsenek, a lényeges cikkelyek úgy vanak megfogalmazva, hogy értelmezhetõek így is, úgy is. Ezt bizonyítják egyébként a jegyzékváltások - s közben a tragédiát okozó problémákról cinkosan hallgatnak.
Fábry Zoltán tanúságtevõ életmûvét kellene alapul vennünk, bátran felvállalva az elszakított magyarság egyetemes küzdelmét, és jól megjegyezni, hogy amilyen sorsot szánunk a határon túli honfitársainknak, végül az a sors adatik meg nekünk is. Láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy sorra zárják be az itthoni iskolákat. Hiába védik a szülõk, a pedagógusok, hiába tiltakoznak, úgy látszik, nincs kegyelem. S ha az országon belül a társadalom saját iskoláinak védelmére szorul, akkor vajon mekkora védelemre lenne szüksége a határon túli magyarságnak, hogy kultúrájának végvárait megõrizze.
A Független Kisgazdapárt alaposan tanulmányozta ezt a szerzõdést, s arra a megállapításra jutott, hogy ez is, mint sok más kormányzati intézkedés, ultimátum jellegû. Nem veszi figyelembe sem a valódi történelmi múltat, sem a nemzet tényleges érdekeit, sem a mai valóságos helyzetet. Minha elõre megírt forgatókönyv szerint kellene történnie mindennek, úgy mint az ukrán-magyar alapszerzõdés esetében. Nem csodálkozhatunk semmin, hiszen a Szocialista Párt azt is gondolkodás nélkül megszavazta - és most naponta kritizálják az Antall- kormányt. A történések mutatják meg, hogy nem tanultak semmibõl. Így hát nem lehetnek illúzióink! De a Független Kisgazdapárt, történelmi múltjához hûen, nem akarja a nemzet feje fölött intézni a dolgokat, és nem járulhat hozzá olyan látszatpolitizáláshoz, amely folyamatosan megsérti a nemzet érzékenységét és méltóságát.
Volt idõ, amikor csak egyetlen ember merte odakiáltani a hatalomnak, hogy végzetes úton halad. Végül ennek az egy embernek lett igaza. Ezt az embert Ady Endrének hívták. De említhetném Bajcsy-Zsilinszky Endrét is.
A Kisgazdapárt ehhez a szellemiséghez hûtlen nem lehet, még akkor sem, ha pillanatnyilag kisebbségban marad, ugyanúgy, mint ahogy oly sokszor maradt kisebbségben a hatalommal szemben a nemzet. A politika mûvészete nem az ultimátumszerû, egyféleképpen erõltetett dolgokban rejlik, fõleg nem a sietségben. Ez az alapszerzõdés elsietett, ultimátumszerû, szakszerûtlen, és lényegét tekintve semmiben nem különbözik az ukrán-magyar alapszerzõdéstõl. Ezért - valódi megbékélést remélve - ezt a tüneti kezelésre való szerzõdést nem fogjuk támogatni. Ezzel szemben azt javasoljuk, hozzanak létre nemzetközi ellenõrzés mellett egy olyan közép-európai konferenciát, ahol a nemzeti kisebbségek hivatalos képviselõinek közremûködésével, alapos elõkészületek után hozzálátnának a tényleges helyzet feltárásához, a történelmi múlt tisztázásához, és az egyetemes emberi jogok szellemében közösen keresnék a megoldást, a megoldási lehetõségeket a közép-európai béke hosszú távú megteremtéséhez.
(A jegyzõi széket dr. Kávássy Sándor foglalja el.)
(11.00)
Ezt a konferenciát felváltva lehetne tartani a közép-európai országok különbözõ fõvárosaiban, a sajtó és a televízió révén pedig az egész világ tudomást szerezhetne az ott elhangzottakról.
Nem kell siettetni a dolgokat. S ez nem lehet hiú ábránd, ha ezeknek az országoknak s politikusaiknak az egymással szembeni szándékai valódi békére törekvõek. Ha erre nincs semmi esély, csak arra, hogy olykor-olykor két kormányfõ kiruccanjon Párizsba, akkor kár gyõzködni bennünket, mert akkor a parlamenteknek csak asszisztálni lehet. Mi nem bizalmat kérünk, nem bizalmat akarunk adni, hanem garanciákat akarunk, a jogok megvalósulásának garanciáit. Ezeket pedig ez a szerzõdés nem tartalmazza. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)