DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A szatmár-beregi síkságon élõ, ma is igen nehéz sorsú emberek ezrei ezekben a napokban fájdalmasan emlékeznek meg 25 év után is az 1970-es Tisza-völgyi árvízrõl. Feltételezem, hogy az évfordulóra készített drámai dokumentumot, miniszter úr, ön is megkapta és ismeri.
1970-ben e térségben 437 négyzetkilométernyi terület, 40 község került víz alá, 5200 épület teljesen, 2000 pedig részlegesen elpusztult. A teljes kárérték mai áron számolva 50 milliárd forint volt. A szatmár-beregi harangok kétségbeesett hívására összefogott a nemzet: az árral való küzdelemre, a helyreállítási munkálatokra az ország minden részébõl érkezett segítség. Azt gondolom, hogy ma is kötelességünk minden segítõkész embernek köszönetet mondani érte.
Bár az árvíz után beindultak a helyreállítási, fejlesztési munkák - Románia például kiépítette szamosi védvonalait, magyar oldalon is 73 kilométer kiépült a szükséges 93 kilométer hosszú védvonali szakaszból -, árvízvédelmi szempontból a terület igen jelentõs része, 37 százaléka, száznál több település és közel 200 ezer ember ma is különösen veszélyeztetett helyzetben van.
A legsürgõsebb feladat lenne a szamosi töltésszakasz még hiányzó 20 kilométerének megépítése, amelynek bekerülési, megépítési költsége 1 milliárd forint, de sürgõsen megoldandó lenne a Tisza Tiszabecs, Vásárosnamény közötti szakaszának védelme is. A térség árvízvédelmének megnyugtató megoldása ma 8 milliárd forintot igényelne az állami költségvetésbõl, és persze azt is, hogy napjaink leépítési, átszervezési hullámai között differenciáltan biztosítsák a személyi és technikai feltételeket.
Kérdezem miniszter urat, mit kíván tenni a kormány és a tárca az ott élõ 200 ezer ember és a nemzeti kincsek védelméért. Konkrétan: rendelkezésre áll-e és mikor az 1 milliárd vagy a 8 milliárd forint a védelmi vonal kiépítésére, ami a térségben élõk számára munkalehetõséget is teremtene. Várom a szíves válaszát.