KAPRONCZI MIHÁLY (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két évvel ezelõtt alkotta meg az Országgyûlés a jövedéki szabályozásról szóló törvényt. A magasabb adótétellel sújtott termékek esetén nagyobb a csábítás az adófizetés kikerülésére. A törvény célja ezért két évvel ezelõtt az volt, hogy megnehezítse az adócsalást, és ezzel meggátolja az adózatlan jövedelmek keletkezését.
A kormány most e törvény módosítását javasolja. A kormány többek között arra hivatkozik, hogy a két évvel ezelõtti elõírások betartását nem tudták ellenõrizni a vállalkozók nagy száma miatt, ezért a kormány szerint olyan új feltételeket kell a törvényben elõírni, amely majd alaposan csökkenti az adott területen a vállalkozók számát. A kormány által beterjesztett módosítási javaslat ezért a jövedéki engedélyek kiadásánál be kívánja vezetni a jövedéki biztosítékot, és erre három indokot is említ.
Elõször: a jövedéki biztosíték célja az lenne a kormány szerint, ha az elõírások megszegése miatt megbírságolnák a vállalkozót, legyen mibõl behajtani a bírságot.
A másik célja az, hogy a vállalkozók egy része ezt a biztosítékot úgysem lesz képes letenni, ezért csökkenni fog a vállalkozók száma, s így könnyebb lesz az ellenõrzés.
Végül a kormány arra is hivatkozik, hogy az Európai Unió országaiban is ismert a jövedéki biztosíték rendszere, ezért biztosan beválik majd nálunk is.
Az Országgyûlés bizottságai elõzetesen megvizsgálták a kormány javaslatát, s hallottuk a múlt héten, hogy a mezõgazdasági bizottság és a gazdasági bizottság egyaránt úgy vélte, hogy a jövedéki biztosítékok tervezett bevezetése "nem mindenben felel meg az érdekeltek teherbíró képességének, a mostani vállalkozók ennek nagyon nehezen tudnak majd megfelelni, ezért a jövedéki biztosítékok bevezetése versenykorlátozó eredményt hozhat."
Tisztelt Ház! Kialakulófélben levõ piacgazdaságunk eddigi szabályozó elve az volt, hogy alakuljon minél több kisvállalkozás, s döntsön a piac. Aki nem bírja a piaci versenyt, az húzza le a rolót, de az életképesek maradjanak meg. Most elõször kerül a rendszerváltozás óta az Országgyûlés elé olyan kormányjavaslat, amely felülrõl kíván beavatkozni ebbe a folyamatba, s olyan feltételeket is elõ kíván írni, amelyekkel mesterségesen és radikálisan csökkenti a piaci szereplõk számát.
A kormány csodálkozik azon, hogy 1200 dohánynagykereskedõ mûködik az országban, és ezek számát sokallja. Nem foglalkoztam még dohány- nagykereskedelemmel, de nézetem szerint csodálkozás helyett inkább azt kellene megvizsgálni, hogy az érintettek megfizetik-e az adót. Ha igen, békén kell õket hagyni, s számuk mesterséges korlátozása semmiféleképpen sem lehet indokolt. Olyan ez, mintha azt mondaná a kormány, hogy szerinte túl sok az autó Magyarországon, ezért nem lehet õket megfelelõen ellenõrizni. Nosza, támasszunk egy új, s lehetõleg lehetetlen követelményt. Például elõírná a kormány, hogy csak az tarthasson autót, aki kínai nyelvvizsgát is tud igazolni. Ha mégis sok ilyen lenne, akkor pedig valamilyen eldugott kínai nyelvjárás ismeretének elõírásával lehet tovább szigorítani a dolgot. (Derültség.) Biztos, hogy másnaptól alig lenne autó az országban.
Nézzük például a misztikus kõolaj-forgalmazás kérdését! Hangsúlyozom, hogy ebben sem vagyok érdekelt. A kõolaj-importálással foglalkozó vállalkozások korábban közismerten úgy csaltak adót, hogy nem fizették be az államkasszába az importálással járó különféle adófajtákat, ezért számukra olcsóbb volt az olaj, mint a szabályosan eljáró többi vállalkozás esetén. Az olcsó olajjal ezután elárasztották az országot, s kiszorították onnan a szabályosan eljáró vállalkozókat. Végül a befolyó pénzt elköltötték, s az adófizetés idejére felszámolták vállalkozásukat, így az állam hoppon maradt. A megoldás persze kézenfekvõ volt, így azután napjainkban a határon már csak úgy engedik be az olajat, ha a vállalkozó elõre megfizeti az importáfát, a vámot, sõt még az útalapot is.
Az a körülmény, hogy ezeket az összegeket a vállalkozónak elõre meg kell fizetnie, önmagában is igen kemény feltételt jelent, s egyben napjainkra teljesen ki is zárja annak a lehetõségét, hogy az állam károsodjék. Úgy látszik azonban, hogy komoly lobbyérdek fûzõdik ahhoz, hogy ezt a hangulatot kihasználva ezen a területen visszaállítsák néhány nagy cég régi monopolhelyzetét. Ez a monopolérdek mutatkozik meg abban, amikor - immár teljesen szükségtelenül - a kormány elõ kívánja írni, hogy jövõ januártól csak az foglalkozhasson kõolajszármazékok nagykereskedelmével, aki 80 millió forint értékû jövedéki biztosítékot is tud nyújtani.
(A jegyzõi széket Sasvári Szilárd és dr. Kiss Róbert foglalja el.)
Mit is jelent ez a biztosíték? A javaslat szerint vagy bankgaranciát kell a vállalkozásnak szereznie és ezt folyamatosan biztosítania, vagy vásárolnia kell a vállalkozása nevére egy olyan tehermentes ingatlant, amely legalább 80 millió forintba kerül, s ezt kell biztosítékul felajánlania.
(11.10)
Jól látható, hogy e fantasztikus terhet a mai vállalkozások döntõ többsége nem tudja majd teljesíteni. Egy kínainyelv-vizsgát még csak-csak teljesítene, mert az kevesebbe kerül, de a kormány által kitalált próbatétellel már nem tud megbirkózni.
Jól látható ezért, hogy ezt a 80 milliós feltételt csak néhány mamutcég tudja majd teljesíteni, ami azzal jár, hogy az ország kõolajforgalmát néhány nagy cég fogja irányítani. E néhány kedvezményezett nagy cég, persze, ezt a 80 millió forintos kiadást továbbhárítja a lakosságra, azaz felemeli a háztartási olaj, a gázolaj és a benzin árát, ami többek között teljesen kilátástalan helyzetbe hozza a mezõgazdaságot is - nem beszélve arról, hogy valamennyien találkoztunk már a Levegõ Munkacsoport javaslatával, amely például a benzin árát máris 140 forintban kívánja megállapítani.
Látszólag ugyan árversenyben maradnak, de kevés számuk már garantálja a fogyasztói árak összehangolt emelését.
Ha a kormány igazi célja az, hogy emelkedjék a gázolaj ára, emelkedjék a háztartási tüzelõolaj ára, emelkedjék a motorbenzin ára, akkor, persze, teljesen érthetõ ez a lépés.
Én a leghatározottabban ellenzem ezeket az áremeléseket, ezért ellenzek minden olyan törvénymódosítást, amely csökkenti a piaci szereplõk számát, és néhány kiválasztott, gazdag cégnek monopolhelyzetet biztosít - ezzel lehetõvé teszi számukra a lakosságot sújtó áremeléseket.
Az, hogy néhány gazdag nyugati ország gazdag kereskedõi, sok évtizedes vállalkozási múlttal a hátuk mögött, gond nélkül vállalják országukban a jövedéki biztosíték letételét, nem jelentheti azt, hogy nekünk, a kialakulatlan piaci viszonyaink mellett, az ottani rendszert le kell másolnunk.
Ha a fokozott ellenõrzés ellenére még mindig találnak adócsalót a jövedéki szektorban, nem csupán jövedéki biztosíték útján hajtható be a bírság. Ha ugyanis így gondolkoznánk, és minden állami követelésre egy biztosítékrendszerrel készülnénk föl, izgalmas ötletek elõtt nyithatunk utat. Hová vezetne ez az út?
Például, ha valaki örököl, akkor öröklési illetéket kell fizetnie. Az illeték megfizetése címén a kormány nyugodtan kitalálhatná, hogy minden leendõ örökös - azaz minden magyar állampolgár - már csecsemõkorától vásároljon a saját nevére egy illetékbiztosítékul szolgáló ingatlant, s kösse le az illetékhivatal javára, hogy ha egyszer véletlenül örökölne, legyen mit elkobozni tõle az öröklési illeték fejében.
A kormány, mondjuk, kitalálhatná, hogy csak akkor jegyezhet be a cégbíróság egy vállalkozást, hogyha elõzetesen a várható áfatartozása fedezeteként, adóbiztosítékul vásárol egy - mondjuk 50 milliós - ingatlant, s azt leköti az APEH javára.
Mai, piacgazdasági viszonyaink mellett a feketegazdaság és az adócsalás elleni küzdelmet a törvényjavaslatban írt egyéb rendelkezések megfelelõen szolgálják, de ebbõl a sorból feltûnõen kilóg a néhány gazdagnak kedvezõ jövedéki biztosíték ötlete, ezért ezen ötlet elvetését kezdeményezem. Köszönöm figyelmüket.