DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt elnök úr, csak röviden kívánok szólni.
Tisztelt Ház! Úgy hiszem, hogy nagyon kedves kötelességemnek kell eleget tennem akkor, amikor a kormány nevében mindhárom elõterjesztést üdvözlöm. Õszintén bízunk abban, hogy az a politikai egyetértés, amely végül is hosszú viták után alakult ki - de ez a dolgok természetes rendje -, elegendõ muníciót ad mindnyájunknak ahhoz, hogy az Országgyûlés 1996-ra, a magyar államiság évfordulójára valóban képes legyen arra, hogy az alkotmányozás folyamatát befejezze.
Túlzás nélkül úgy vélem, a pillanat történelmi. Sokat kellene kutatni a magyar politikatörténetben, amikor arra találhatnánk hasonló példákat, hogy egy nagy többséggel rendelkezõ kormányzó koalíció ilyen mértékû önkorlátozást tanúsítson, és hasonlóképpen sokat kellene kutatni ahhoz, hogy arra találjunk példát, hogy az ellenzéki pártok ilyen kompromisszumkészséget tanúsítsanak. Úgy vélem, ezeknek a folyamatoknak, a tárgyalásoknak ez a két eleme egyértelmûen garanciát jelent arra, hogy ez a vállalkozás nem hiábavaló, hogy az Országgyûlés politikai egyetértésben, természetesen nagyon kemény vitákkal együtt képes lesz arra, hogy kidolgozza az ország alkotmányát.
S még egyet kívánok hozzátenni, tisztelt Ház: ugyanakkor arra is figyelnünk kell és fülünk kell hozzá legyen, hogy a leendõ alkotmány minél szélesebb társadalmi támogatást kapjon, hiszen az Országgyûlés nem önmagának, hanem az országnak kívánja ezt az alkotmányt megalkotni, és mit sem ér a politikailag, szakmailag tökéletes szöveg, ha nem rendelkezik olyan társadalmi támogatottsággal, amely végül is az alkotmány legitimitásának, hosszú támogatásának az alapját teremti meg.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)