DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! A kormány T/901. számon benyújtott pótköltségvetésérõl szóló tövényjavaslat néhány, elsõsorban az agráriumot érintõ kérdésével szeretnék röviden foglalkozni.
Elöljáróban talán annyit elmondanék, hogy dicséretesnek, támogatandónak tartom azt, hogy az agrárium a kormány gondolkodásában az egyik legfontosabb kitörési pontként kezelt ágazat. Prioritásokat élvezve számottevõ támogatást, illetve ráfordítás-csökkenést nem mutat a törvényjavaslat. Sõt bizonyos elõrelépés is tapasztalható.
Az elsõ ilyen téma a törvényjavaslat 20. §-ában megfogalmazott lehetõség. Ez a pont azt tenné lehetõvé, hogy a XVIII., pénzügyminisztériumi fejezetben a 18. cím 1. alcím 2. kiemelt elõirányzat, valamint a 2. alcím 2., 3. és 5. kiemelt elõirányzat együttes összegének maximum hét százalékáig a kormány átcsoportosíthat, az elõirányzatot túllépheti. Ez hozzávetõlegesen négymilliárd forintot tesz ki. Ezt az összeget az állattenyésztés támogatására kívánja fordítani a kormány.
Ennél a pontnál engedjék meg, hogy röviden egy valódi történetet meséljek el tisztelt képviselõtársaimnak. Elõre elnézést kérek, ha némi személyes érintettség is van a dologban. Egy nagyon szegény családból származó fiatalember 1918-ban négyéves galíciai és doberdói frontszolgálat után leszerelt és bevonulása elõtti életviteléhez, a cselédséghez tért vissza. Nagyon kemény és szívós munkával, és természetesen egy kis szerencsével, önállósította magát, elõször mint bérlõ, majd mint földtulajdonos. Ezzel a szívóssággal eljutott oda, hogy amikor a kuláklistákat összeállították 1950- ben, neki csupán öt aranykorona hiányzott ahhoz, hogy erre a kínzólistára felkerüljön. Gazdálkodási alapfilozófiája az volt, hogy tisztességes parasztember a gabonáját bõrben és tejben adja el.
Ezt a régi paraszti igazságot rajta kívül - aki egyébként a nagyapám volt - , abban az idõben nagyon sokan megfogadták és követték. Közülük nagyon sokan - általában a legtöbbjük -, jelentõs eredményt értek el.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ezt a történetet azért meséltem el, mert több év óta ez az elsõ olyan eset, hogy ennek az õsi bölcsességnek a megjelenését tapasztaljuk az agrártárca és a kormányzat gondolkodásában. Emlékezzünk azokra az idõkre is, amikor néhány éve állampénzeket adtak jelentõs mennyiségben a hosszú, kemény és következetes tenyésztõi munkával kitenyésztett világszínvonalú tenyészállatok, mondhatnám úgy is, hogy a jövõ legyilkolásáért.
Aki ma a vidéket járja, tapasztalhatja, hogy nagyon sok állattartó telep üresen áll, útban az enyészet felé. Amennyiben a parlament ezt a lehetõséget megszavazza a kormány részére, és ezt az összeget a tervek szerint használják fel, jelentõs lépést tehetünk a megfelelõ exportárualap-elõállítás felé.
Ennek a lépésnek ezen túlmenõen más jelentõsége is lesz. A benépesülõ állattartó telepeken az állag pusztulása megáll, a falvakban jelentõs és szûk kibontakozási lehetõséggel bíró munkanélküliség enyhül, és ne szégyelljük kimondani azt is, hogy a termelõdõ szervestrágya enyhíti a talajerõ- utánpótlási gondokat, ezáltal csökkenti az elsivatagosodási folyamatokat. Természetsen ez nem teljes megoldás, csak egy részleges megoldás. Mondhatnám úgy is, hogy az elsõ lépés lehet egy kibontakozás, egy nagyobb út elõtt. Hosszú évek munkája kell ahhoz, hogy ezen az úton elindulva, nagyon-nagyon nagy költséggel, jelentõs állami támogatásokkal érjük el azt a színvonalat az állattenyésztésben, amelyre, úgy gondolom, az országnak - mûködõképessége megtartása érdekében - alapvetõen szüksége van.
A másik téma, amirõl szólni szeretnék, ennél lényegesen kisebb horderejû, mondhatnám úgy is, hogy inkább gesztus értékû témáról van szó. Ez a törvényjavaslat 7. §-ához kötõdik. Szeretném emlékeztetni képviselõtársaimat arra, hogy az 1995. évi költségvetési törvény 15. §-a arról rendelkezik, hogy az állami szervek alaptevékenységük során végzett szolgáltatási díjak 13 százalékát kötelesek a költségvetés részére befizetni. Ez a kötelezettség természetesen a vízügyi igazgatóságnál is megvan. Tehát az öntözõvíz, illetve a halastavak részére biztosított víz szolgáltatása után beszedett díjak 13 százalékát be kell fizetni a költségvetésbe. Természetes dolog, hogy ez áthárításra kerül a vízhasználókra.
Mint az általában közismert, az országban 360 ezer hektár öntözési infrastruktúrával ellátott terület van, és ebbõl nagyon optimális számítások szerint mintegy 140 ezer hektárt öntöznek, de ez a szám is évrõl évre csökken. A lassan egy évtizede tartó aszályos idõszak, ami a tudósok véleménye szerint a környezetszennyezésre visszavezethetõ üvegházhatás miatt továbbra is számításba veendõ, arra kellene hogy inspiráljon bennünket, hogy ha számottevõ új öntözési beruházásokat pénzhiány miatt nem is tudunk elindítani, legalább a meglévõket igyekezzünk jobban kihasználni. Az ebbe az irányba teendõ lépést, még ha az esetleg csupán gesztus értékû is, fontosnak tartom. Gesztus értékûnek azért kell titulálnom ezt a dolgot, mert a fenti szabályozás miatti befizetések a mezõgazdasági öntözõvíz esetében országos szinten mintegy 20 millió forintot tesznek ki, a halászati vízszolgáltatás esetében 10 millió forintról van szó.
Ennek ellenére, vagy talán pontosan ezért fontosnak tartom a befizetési kötelezettség törlését. Ezért ilyen értelmû módosító indítvánnyal éltünk Géczi József képviselõtársammal együtt.
Ezeket a talán nüansznak tûnõ dolgokat szerettem volna elmondni. Úgy gondolom, a mezõgazdaság, az agrárium szempontjából ezek nagyon jelentõs lépések. Szerettem volna erre képviselõtársaim figyelmét felhívni.
Más vonatkozásban a törvényjavaslatot támogathatónak tartom, s javaslom a tisztelt Háznak elfogadásra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(22.20)