RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Igen tisztelt Bizottság - mondhatom így - és igen tisztelt Miniszter Úr! (Derültség.) Talán magunk között vagyunk és ezen a késõ esti órán az elõzõ, úgynevezett stabilizációs programnál a képviselõcsoportok vezetõi megindokolták, hogy miért is volt rá szükség. Van, aki mérföldkõnek nevezte ezt a csomagot, van, aki gyásznapnak is titulálta. Én valahogy úgy fogalmazom, hogy lehetne ez határkõ is, csak ebben a térségben a határ egy sorompót jelent, és onnan csak visszatérni lehet. De lehetne egy párbeszéd elindításának a folyamata is, amikor a kormánypárt és az ellenzék is talán megfontolja és észreveszi, hogy a választási ígéretek bizony nem nagyon voltak beválthatók az elmúlt öt-tíz évben, és nem tudom, hogy meddig lehet egy társadalmat ígéretekkel elhalmozni, amikor jobbat vagy jobb alternatívát egyik párt sem nagyon kínált az elmúlt években és az elkövetkezõ években sem. Talán az a közös gondolkodás kellene, ami már megfogalmazódott az MSZP választmányi ülésén, ha jól olvastam az újságokban, hogy bizony, ahogy Horn Gyula miniszterelnök úr mondta, és talán a mikrofonja egy kicsit torzított is, amikor azt mondta: csak ez az egy év, és már '97-ben megindulhat a felemelkedés. Az MSZP választmánya valahogy úgy fogalmazott a független szakértõk soraiból, hogy bizony ez az egy-két év nem annyi, hanem tíz-tizenöt év. És azt hiszem, ha normálisan gondolkodunk, akkor erre példák vannak. 1959-ben, '60-ban - kedves képviselõtársak -, amikor egy új rendszert kellett bevezetni az emberi életben, amikor a termelõszövetkezetek bejöttek és a diktatúrában az emberek nem kérdezték, hogy miért kell vetni, szántani és aratni, hanem könnyezve vetettek és sírva arattak; bizony tíz-tizenöt év kellett ahhoz, hogy az emberek megszokják a közösséget, az erõszakkal kialakított termelõszövetkezetet. Most, amikor szabadság van, akkor ehhez még tegyünk hozzá öt évet, mert mindenki azt mondja, elõször változzon meg a pénzügyminiszter úr, és én majd utána állok a sorba. Elnézést a személyes kifejezésért, de a szabadságban megnöveli az emberek felelõsségét a rendszer.
Talán folytathatnám tovább ezt a gondolatsort Széchenyi-idézetekkel - és más magyar hazafiaktól való idézetekkel -, amit õ úgy fejtett ki, hogy "itt van az ideje egy új rendszernek megvetni alapját, puszta szembenállással, tagadással nem boldogulunk, itt alkotni, teremteni kell." De folytathatnám tovább a Széchenyi-gondolatokat, hogy "Magyarország sokkal szegényebb, mint földjének gazdagsága és lakóinak képessége alapján lennie kellene. S ennek az állapotnak az oka végsõ fokon a hitel, a mezõgazdasági és ipari befektetésekhez szükséges kölcsöntõke hiánya. A hitel hiánya lehetetlenné teszi a korszerû gazdálkodást. Az anyagi jólét és a vele járó szellemi felemelkedés helyett a fokozódó elszegényedés lesz úrrá a társadalomban. A gazdasági elmaradottság másik fontos tünete a kereskedelem hiánya, aminek okai a sok gátló hivatali intézkedés, közlekedési nehézségek, az alacsony belsõ fogyasztás, szállítások, vámok, végül a kereskedési becsület és munkásság némely csorbái."
De nem folytatom tovább ezt a Széchenyi-gondolatot, azt hiszem, vissza kellene térni ezekhez mindnyájunknak és megfogadni ezt.
Nem hivatkozom a kormánykoalíciós pártoknak a választások idején tett ígéreteire - ez már nagyon sokszor elhangzott. Azt hiszem, komolyan gondolkodó párt, amely a jövõre is gondol, tanul abból, hogy szabad-e olyan ígéretekkel elhalmozni a társadalmat, amelyek nem válthatók valóra. A magam részérõl ezt mindenképpen megfontolandónak tartom és még azt is el tudom fogadni, hogy a választás mindenütt valamilyen ígéretekkel való elhalmozása a választópolgároknak, de csak felelõs ígéretekkel és nem demagógiával. Mert a demagógia, a szélsõséges gondolkodás bizony a jelenlegi körülmények között nem nagyon kivitelezhetõ. Az utcára könnyû kivinni az embereket, tisztelt képviselõtársaim, csak onnan vissza is kell vinni. Csak lehet, hogy aki oda kivitte, már nem lesz ebben az országban.
Úgy gondolom, ez a gondolkodás, akár a Bokros-csomag, akár a pótköltségvetés kapcsán, a kereszténydemokrata gondolkodás mindenképpen szükséges, de szükséges a szociáldemokrata gondolkodás is, hogy az emberek nyakába csak olyan szükséges és megváltoztathatatlan terhet tegyünk, amit, ha beleképzeljük saját magunkat az õ bõrükbe, el tudunk viselni.
Nagyon sajnálom, hogy a Szocialista Párt programjából nagyon jó részeket nem valósítottak meg. A családi pótléknál: tudom, 100 milliárd nagyságú összeg, borzasztó nagy összeg, de ha vállalni kell is a terhet, csak a gyerekek elé ne állítsunk nehézséget, akik a jövõ generációját, az ország gerincét fogják alkotni, megteremtik a nyugdíjat, akik értünk, apákért vagy nagyapákért fognak dolgozni. El tudom képzelni azt is tisztelt miniszter úr, és hadd idézzek a Szocialista Párt programjából, mert ez nekem nagyon tetszik, ha már meg kell vonni a családi pótlékot, legalább enni adjunk minden gyereknek az iskolában, s akkor már mindent megtettünk azért, hogy egészséges nemzedék nõjön föl, ha kap tízórait, ebédet és uzsonnát, mert bizony nagyon sok gyereknek szüksége van erre egy-egy térségben, ahol 30-40-50 százalékos a munkanélküliség, és a nagypolitika a makrogazdaság szintjén nem igazán tudja érzékelni egy-egy térség súlyos gondját.
Ezek ugyan általános dolgok, de mind-mind összefüggnek a pótköltségvetéssel, mind-mind összefüggnek azokkal a gondolatokkal, amelyek közös gondolkodásra késztetik baloldaltól, jobboldaltól, de kereszténydemokrata pártállástól függetlenül a képviselõtársakat. Aki ebben a parlamentben ma vagy bármikor megszólal, úgy érzem, csak felelõsségteljesen szólhat, mert 30 milliárd az adósság - elhangzott Lamperth Mónika frakcióvezetõ-helyettes szájából -, ugyan mi lesz, tessenek nekem elmondani, ha a közel 30 milliárd dollár adósságot nem tudjuk majd fizetni. Mi lesz akkor? Azt hiszem, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet az ország, hisz így is nehéz helyzetben van, de van-e jogunk terhelni még ilyen adóssággal azt a szegény réteget, amelyik nem tudja a vízdíjat, a fûtésszámlát a kisvárosokban kifizetni. Ez is egy óriási gond, a közgazdászok ezzel nem számolnak, igen kedves pénzügyminiszter úr, hogy a kisvárosok eladósodnak, a bérházakba beköltözött emberek nem tudják a távhõdíjat kifizetni, nem tudják a vízdíjat kifizetni. S ez az adósság vajon szerepel-e valahol a felmérésben? Nem hiszem, hogy valahol szerepel.
(22.40)
De a nagy kalapban majd benne lesz ez is. És én úgy fogalmaztam meg ezt saját magamban: ha az ország eladósodik, a következõ lépés az önkormányzatok eladósodása.
Talán konkrét gondolatokra is rátérnék az általános témán kívül, hisz nagyon eljárt az idõ, és ígértem, hogy nem leszek hosszú. A Magyarországon járt Harsányi János Nobel-díjas professzortól szeretnék öt mondatot idézni az egyik újságból az elmúlt öt évrõl - amirõl úgy gondolom, vonatkozhatna az elmúlt húsz évre is, az elõzõ kormányok munkájára is -, hogy hogyan ítéli meg a Magyarországon zajló átrendezõdési folyamatokat: "A két kormány nem tett meg eleget azért, hogy a gazdasági termelékenységet és az életszínvonalat összeegyeztesse. A mostani radikális pénzügyi megszorítás irracionális. Balkezes módra megy minden, az Antall-kabinetnek éppúgy rossz gazdasági tanácsadói voltak, mint a Horn-kormánynak. Nem mûködik a kultusz- és a népjóléti tárca, de egy sor dolog, köztük a Miniszterelnöki Hivatal is..." - így írja: - "... béna. A beruházások állnak, a parlamenti törvényhozás lassú, és ez öt éve - és az elõzõ éveket is figyelembe véve - tart, ami igen szerencsétlen dolog. Azt várom, hogy az Európai Unió elhatározza végre, mi a terve Magyarországgal. Remélhetõleg nem nyomortanyát kíván létrehozni ezen a területen."
Sajnos eltart jó ideig, amíg az európai tagállamok errõl a problémáról veszekednek. Nekünk nincs idõnk veszekedni, s azt hiszem, azoknak a gondolatoknak a jegyében kell itt a parlamentben egymást segíteni, átvezetni egymást a nehézségeken, hogy az egyszerû állampolgárokon, az úgynevezett vidéki embereken, akik a teher döntõ részét viselik most, nekik segítsünk és jó törvényeket hozzunk. És ez a kormánypártokra is vonatkozik. Felelõtlen megnyilatkozásokról - különösen hétvégén; nem akarok neveket említeni - nem akarok szólni. Különösen arról nem, hogy frakcióvezetõk, egyes vezetõk azt nyilatkozzák felelõtlenül, hogy az ellenzék hátráltatja a parlament munkáját.
Lehet ezt így is fölfogni, de tessék mondani, pénzügyminiszter úr, a három pótköltségvetés mennyi idõt vett el a parlament munkájából? Egy normális gazdaságban, egy normális országban egy pótköltségvetés megtárgyalása minimum egy-másfél hónap. Tessék a hárommal megszorozni, négy és fél hónap. Ha ez csak egy lett volna, máris maradt volna három hónapunk egyéb gazdasági témára.
Azt hiszem, a jó szándékú kritikát el kell fogadni mindenkinek, ha az tiszta szívbõl és jó szándékból ered.
A helyi önkormányzatokról néhány gondolatot szeretnék elmondani a pótköltségvetéssel kapcsolatban. Kicsit sérelmezem azt, hogy a tûzoltóságok olyan módon és olyan helyen kerülnek a kisvárosoknak a költségvetésébe - amelyek nem igazán tudják azt a térségi feladatot ellátni -, ami 40-60 község esetleges tûzoltásával vagy az ottani problémák felvállalásával jelentkezik. Én csak a közvetlen térségemrõl tudom, hogy annak az önkormányzatnak, amelyiknek 50-60-80-100 millió forint forráshiánya van, és most még megkapja a tûzoltóságot, akkor azt hiszem, ha ennek nem lesz meg az ellentételezése a pótköltségvetés kapcsán - és ahogy látom, ott is el van még vonva 50-60 millió -, akkor nem tudom, hogy az általános iskoláját fogja a város finanszírozni, vagy pedig azt fogja mondani, hogy a negyvenedik községbe nem fog menni tüzet oldani, mert nem lesz rá pénz. Életek függhetnek a tûzoltóság munkájától! Átgondolandó, amit pénzügyminiszter úr nekem egyszer a belépésének elsõ napjaiban mondott, hogy bizony át kell gondolni a térségi feladatot ellátó önkormányzatok szerepét, mert ez is része az államháztartás átalakításának. És nem biztos, hogy az a megye, amelyik 100-150 kilométerre van egy-egy térségtõl, vagy az a 100 vagy 150 kilométerre levõ kis önkormányzat vagy kisváros a jó gazdája ennek az intézménynek, vagy akár a tûzoltóságnak is. Azt hiszem, ezek a jövõt illetõen mind-mind átgondolandók, és szükséges, hogy közösen beszéljünk róla.
Még egy témát nagyon sérelmezek a vidék iskolarendszerével kapcsolatban. Nagyon szomorúnak tartom, hogy kialakult Magyarországon egy úgynevezett jó- rossz tanácsi rendszer az elmúlt idõkben, és hogy kialakultak a központosított központi községek. A peremközségek, tisztelt képviselõtársaim, nagyon rossz állapotban vannak. Szinte elöregedtek, elnéptelenedtek, és a napokban hallom, hogy harminc temetés van és két gyerek születik - ilyen az arány! És el kell gondolkodni azon, amikor azt mondjuk, hogy ezek az ötszáz lélek alatti kisközségek 1 milliárd 200 millió forintért buszt vásároljanak. Nem lenne helyesebb, ha abból az 1 milliárd 200 millió forint összegbõl hétszáz pedagógus fizetését fedeznék? És akkor megint azon lesz a hangsúly, hogy ki vegye a gázolajat a buszba, ki javíttassa, mert öt-tíz önkormányzat üzemeltet majd egy buszt, és éppen ezek nem rendelkeznek anyagi forrással. Ez is átgondolandó, mert ha azt akarjuk, hogy ezek a kis falvak éljenek, márpedig a magyarság mindig a vidéken próbálta megtestesíteni a magyar nemzetet, és vallom és hiszem, hogy a vidék a nemzet megtartó ereje, akkor ettõl mi sem állhatunk el.
Még egy gondolat, és befejezem. Ha jól emlékszem, a pótköltségvetésben 6 milliárd forint van a hto átállásával kapcsolatos szociális rendezésre. Ez az 5. számú mellékletben úgy szerepel, hogy csak azokra a háztartásokra vonatkoznak, amelyek hto-val, illetve gázolajjal fûtenek.
A szünetben beszéltem pénzügyminiszter úrral, nagyon kérem, hogy azok a hto-val fûtõ távhõrendszerek, amelyek szintén lakossági szolgáltatást látnak el, de maguk a személyek nem fûtenek azzal, mert lakossági szolgáltatásként kapják a távhõrendszeren keresztül a hto-val való úgynevezett szolgáltatást, hogy ezek a modernizációra vagy más rendszerre való átállásra kapjanak lehetõséget ebbõl a pénzbõl.
Ezen gondolatoknak a jegyében úgy hiszem, azokat a fontos dolgokat, amelyek a hozzászólásomban célt kellett hogy érjenek, elmondtam; kicsit gyorsítva is a hozzászólásomat, ami úgy hiszem, befejezéshez közeledik.
Még egy dolgot azért, a lapozás közben. (A képviselõ a jegyzeteit lapozgatja.) Nem tudom, a megyei önkormányzatok helyzetét pénzügyminiszter úr mennyire szemléli vagy mennyire tudja. Bizony több száz millió forráshiányuk van ezeknek is. És átgondolandó az, amit mondtam, hogy vajon ha ezt a sok középfokú intézményt odatelepítjük, akkor jobb gazdája lesz-e majd a megyei intézmény.
Ezen gondolatoknak a jegyében a Kereszténydemokrata Néppárt részérõl módosító indítványt is fogok beadni a hto-val kapcsolatban, illetve be is adtam, mert ugye ma a részletes vita lezáródik; és kérem a miniszter úr támogatását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.