ZSIGMOND ATTILA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Majd két hete, az érvek éjszakáján szóltam legutóbb a magyar kultúra gondjairól.
Milyen különös véletlen, hogy a labilizációs program és a pótköltségvetés vitája is nagy elõszeretettel az éjszakai mûszakra került és kerül. És ez a napirendi véletlen majdnem teljesen megfosztja a vitát a nyilvánosságtól, mert nincs tévéközvetítés, lapzárta után vagyunk és így tovább.
Éppen ezért külön köszönöm a Magyar Rádiónak, jelen levõ tudósítójának, Domány Andrásnak és munkatársainak (Az ülésteremben levõ képviselõk megtapsolják õket.), hogy az URH-sávon mégis lehet hallgatni, hogy mit mond az éjbe borult ellenzék. Hogyan próbálja ébresztgetni az elszenderült országot, veszélyben a kultúra, az alkotók és az intézményrendszer is.
Két hete Vitányi elnök úr mértékrõl beszélt. Szerintem nincs mérték, mértéktelenség van, nincs jövõ és jelen, fontos és nem fontos. Tekintet nélküli, szárnyaló fantáziájú harács van, amit bátorságnak, hovatovább vitézségnek titulálnak.
Ez utóbbi igaz. Ehhez tényleg nagy bátorság, talán már vakmerõség is kell. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a bátorságnak a szakszerûség, az értelmes jövõépítés, a kibontakozás felelõssége a szinonímája. És milyen bágyadt, szánalmas bátorság a talán legvédtelenebbet sújtani.
Igen, még mindig a kultúra, a tudomány, a mûvészet tiszteletdíjainak tb-s járulékáról beszélek. A nemzet egyetemlegesen felfogott ügyéért, egyáltalán a szellemi életért, a kultúra, a tudomány, a mûvészet intézményrendszerének mûködhetõségéért emelek szót.
A mûködõ vagy még csak potenciálisan tartalékban levõ agymunkáért szólok, amelynek fontosságát oly sokszor kérdõjelezték meg 1949 és 1990 között. Vagy már megint? Kitõl várja vagy mitõl várja a kormányzó Pénzügyminisztérium a kilábalást? Pénzügyi mûveleteitõl? Vagy az agyban gazdag értelmiségtõl.
E körben mindössze a következõk véleményét, a következõk tiltakozását hagyták figyelmen kívül tisztelt képviselõtársaim, sajnos 24-gyel többen, mint kellett volna. Felsorolom: Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége, Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesülete, Képzõmûvészek, Iparmûvészek és Mûvészeti Dolgozók Szakszervezete, Táncmûvészeti Kamara, Magyar Írók Szakszervezete, Magyar Írószövetség, Magyar Írókamara, Szabadfoglalkozású Zenei Elõadómûvészek Szakszervezete, Magyar Színházmûvészeti Szövetség, Magyar Színészkamara, Magyar Film- és TV-mûvészek Szövetsége, Sajtószakszervezet, Magyar Lapkiadók Egyesülete, Magyar Zeneszerzõk Egyesülete, Magyar Public Relations Szövetség, Magyar Újságírók Szövetsége, Magyar Zenemûvészek és Táncmûvészek Szakszervezete, Magyar Zenei Tanács, Magyar Szépmíves Társaság, József Attila- kör, Magyar Képzõmûvészek és Iparmûvészek Szövetsége, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülése, Független Magyar Írók Szövetsége. Mindössze ezek jajkiáltását nem hallották meg. Egyébként tiltakozott a társadalmi kamara is.
De nézzünk egy példát a sok lehetõség közül. A magyar alkotómûvészek, képzõ-, ipar-, fotó-, zenemûvészek, az irodalom mûvelõi nem tartoznak a társadalombiztosítás általános körébe. Nem õk akarták, hogy nekik csak úgynevezett nyugdíjsegély járjon, noha jövedelmük után mindig vonták a járulékot. De ezt legalább eddig mindig megkapták a mûvésznyugdíjasok úgy, mint mindenki e hazában. A mértéktelenség gátlástalanjai azonban új cselt eszeltek ki. A havi ezer forint segélyjárulék mellett fizessék az alkotók minden tiszteletdíjuk után még annak 44 százalékát a társadalombiztosításnak. De e tiszteletdíjak után fizetett 44 százalék tb-járulékért nem jár semmi. Se nyugdíj, se semmi.
Az ember azt hinné, hogy az amúgy még kissé hermafrodita társadalombiztosításunk is társadalmi szerzõdésen alapul. Az aktívkori befizetésekbõl majd jár valami, ha nem is sok. Csak a szellem munkásainak nem jár semmi a 44 százalék befizetéséért? És az alkotmány? De hát akkor nem is társadalombiztosításról, hanem adóról van szó, hölgyeim és uraim, agyadóról. A tudományos kutató, a kultúra, a mûvészet munkásai adóznak azért, mert agyukat használják. Ez az õ büntetésük.
Tisztelt Ház! Idáig a csomagküldõ szolgálat minta érték nélküli küldeményérõl beszéltem, de ezzel a bajok nem érnek véget. Még mindig a nyugdíjsegélyes alkotómûvésznél maradva, akitõl úgy akarják tiszteletdíja 44 százalékát elvenni, hogy nem kap érte semmit: a pótköltségvetéssel mára ott tart, hogy elfogadása esetén már szerzett jogú nyugdíjsegélyét sem kapja meg. Azért nem, mert a kormányzó pénzügyminisztérium az 1994. évi teljesen felesleges pótköltségvetésben már 50 millióval csökkentette, a mostani pótköltségvetésben további 40,5 millióval csökkenti a Magyar Alkotómûvészeti Alapítvány költségvetési támogatását. Itt pedig nem fog tudni még nyugdíjsegélyt sem fizetni. Nos, ez csak egy példa a sok közül a kíméletlenül bátor mértéktelenségrõl.
És most néhány mondat idézet következik. Kérem, figyeljék az idézetet. "A kultúra nemcsak terepe, de eszköze is a társadalmi-gazdasági modernizációnak. A világ élenjáró nemzetei, országai, gazdasági fejlõdésük dinamikáját, demokratikus vívmányaikat jelentõs részben a kultúrára, az oktatásra fordított szellemi energia, figyelem és anyagi eszközök, az emberi tõkébe való beruházás segítségével érték el."
Még egy idézet. "A kultúra a társadalom boldogulásának egyik legfontosabb eszköze." Kérdezem - hölgyeim és uraim - így? Ismét kérdezem: jól van ez így? Vagy jó lesz ez így?
De nézzük egy kicsit tovább az írott malaszt és a gyakorlat viszonyát. Újabb idézet: "Az értékek védelme megköveteli a tudomány és a mûvészet támogatását, az értékeket felhalmozó mozgalmak, intézmények, orgánumok, mûhelyek, közgyûjtemények mûködésének segítését." Következõ idézet: "Fontosnak ítéljük, hogy a közgyûjtemények zavartalanul és jó feltételek között tevékenykedhessenek."
A továbbiakban a program a támogatás forrásainak gyarapításáról, kedvezõ alapítványbarát jogi háttér teremtésérõl beszél, majd leszögezi a következõ idézet: "Korszerû mûvészetpárti jogi szabályozásra van szükség a mûvészeti tevékenységet érintõ adószabályok területén." Következõ idézet: "Változtatni kell a magyar adótörvényen, ami a leginkább kultúraellenesek közé tartozik." Végül az utolsó idézet: "Az elsõ forrás természetesen változatlanul a költségvetés."
Aki véletlenül a jelen levõk közül nem ismert volna rá, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége programjából olvastam fel mondatokat.
Nos, a programok szép, ígéretes céljait a pénzügy sajátosan értelmezi, úgymint a kiemelt nemzeti intézményektõl - hogy néhányat említsek: a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Színház, az Országos Levéltár, Filharmónia stb. - 77,9 milliót, a közgyûjteményektõl 38,5 milliót, egyéb kulturális intézményektõl 25 milliót, kulturális produkciók támogatásából 15 milliót, több mint a felét az eredetileg tervezettnek, múzeumok, kultúrális és mûkincs vagyonvédelmi feladataiból 5 milliót és a mûvészeti alapítványoktól 216,5 milliót - itt a Mozgókép Alapítvány, a Könyvalapítvány, az Alkotómûvészeti Alapítvány és így tovább szerepelnek - von el.
Képviselõtársaim, kérem, senki se biggyessze le az ajkát a tételek nagyságán, mert az eleve kevésbõl a kicsinek tûnõ elvonás is életbe vágó és veszélyes. Kérdezem, képviselõtársaim, jó ez így? Jó lesz ez így?
(23.10)
Hölgyeim és Uraim! Világkiállítást le lehet mondani, de a millecentenáriumot nem. Sõt 100 év után nem lehet tovább halogatni sem. Arról szóltak a fanfárok, hogy világkiállítást nem, de 1100 éves évfordulót méltóan, 600 millióért. Kérdezem: mi marad ebbõl a programból, ha íziben 100 milliót elvonnak belõle? Vagy itt semmi sem számít már, hölgyeim és uraim, csak a persely? Kérdezem ismét: jó lesz ez így?
És végül: a Magyar Televízió 1994-ben 28 milliárd forintért két programot, olyat, amilyet, produkált. A Duna Televízió egy teljes programot 4 milliárd forintért. Kérem, hasonlítsák össze: ki pazarolja itt a pénzt? Nos, ehhez képest a pótköltségvetés a Magyar Televízió 24 milliárdos eredeti elõirányzatát érintetlenül hagyja, míg a Duna TV 2,5 milliárdos költségvetési támogatását több mint 400 millióval kurtítja meg. Vajon miért? Kérdezem, képviselõtársaim: jól van ez így, jó lesz ez így?
Ezt a mértéket nem ismerõ pénzügyi hatalmat csak az Országgyûlés ellensúlyozhatja immár. Kérem, ne felejtsék majd el a szavazásnál! És mivel ebben a pillanatban egy futballcsapatot sem tudnánk kiállítani, ahányan a teremben vagyunk, s mindössze a pénzügyminiszter úr virraszt velünk, abban reménykedem - bocsánat, a házelnök úr, elnézést kérek -, abban reménykedhetem csak, hogy el fogják olvasni a jegyzõkönyvet, de ami biztos, biztos, kérem pénzügyminiszter urat is s a jelen lévõ képviselõtársaimat: aki hallja, adja át.
Köszönöm türelmüket. (Gyér taps a jobb oldalon.)