DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Én ugyan már írásban leadtam a jelentkezésemet, de nem vagyok megsértve, hogy itt kell elmondanom, amit e késõi órákban szeretnék mondani, és azért sem vagyok megsértve - megnyugtatom Dornbach képviselõt -, hogy esetleg a tévé nem közvetíti. De azért szeretnék reagálni a kettõvel elõttem felszólaló Dornbach képviselõ úr által elmondottakra annyiban, hogy én õrzöm azt a Kisalföldet, amelyben a Szabad Demokraták Szövetsége hirdetésként jelentette meg, miszerint én nem szavaztam meg a 16 százalékos nyugdíjemelést, csak a 14 százalékot. Az érzelmekre való hatás azért mindig megtörtént, és nem szabad rossz néven venni az ellenzéktõl, ha az észérvek mellett néha az érzelmekre is hat.
Azt hiszem, közeledik az a miniszter úr számára boldog pillanat, amikor befejezõdik ennek a törvényjavaslatnak az általános vitája, és ha most gonoszkodni akarnék, akkor egy órán keresztül elmondanám Tiborc panaszát, a falvak, a vidék panaszát, mert az általános vitába sok minden belefér, amit naponta hallunk, de ezek a panaszok elhangzottak már a tisztelt Házban, elõttem sokan beszéltek errõl. S hogy most már tényleg rátérjek mondandómra, igyekezni fogok az elõre megfogalmazott gondolataimhoz ragaszkodni, és a mezõgazdaság egy-két problémájáról, talán egy kicsit a mezõgazdasági tárca érdekében is, szeretnék - mint ellenzéki - szót ejteni.
A tapasztalat azt mutatja, hogy jól kidolgozott, a belsõ és külsõ gazdasági környezethez alkalmazkodó részletes agrárprogram nélkül az agrárium ügyei félresikerülnek, veszteségek keletkeznek, emberek tízezrei válnak munkanélkülivé vagy mennek tönkre. Ez általános történelmi igazság, amelyet falvaink lakóinak ebben az évszázadban, sajnos, több ízben volt alkalmuk megtapasztalni.
Az elõzõ kormányzati ciklusban parlamenten belül és kívül egyaránt sokan és sokszor vádolták a kormányt, hogy nincs agrárpolitikája. Sokan vélekedtek úgy - okkal vagy ok nélkül -, hogy az egyébként nagyon szükséges belpolitikai és kormányzati stabilitás a mezõgazdaság szempontjából rossz kompromisszumra épült.
Anélkül, hogy ezen állításokkal most vitatkozni kívánnék, szeretném megjegyezni, hogy a részletes és következtesen végrehajtható, hosszú távú, úgynevezett nemzeti agrárprogramot hiányoló, de a szakmai tisztességükre adó szakmai és politikai ellenfeleink is elismerték és elismerik ma is azokat a körülményeket, amelyek a szükséges mezõgazdasági átalakulást nehezítették. Így például objektív tény volt a külsõ és belsõ piacvesztés, az alkotmányos problémák miatt nehézkessé vált a tulajdon rendezése, megörökölt gond volt az ágazat jövedelemtermelõ képességének csökkenése, sõt sokszor annak hiánya, s a többi, hosszan sorolhatnám a ma már történelemmé váló tényeket.
Sok gondot okozott az is, hogy összeomlott a régi nagyüzemi tulajdonosi és szervezeti stuktúrára épült intézményrendszer, és nehezen indult az új felépítése. Így például a termelés, értékesítés, integrálás és a piaci információs rendszer hiánya is sújtotta az ágazat szereplõit, fõleg a kezdõ, újrakezdõ gazdálkodókat. Sok harcot kellett vívni a mezõgazdaság finanszírozási gondjainak megoldása érdekében is.
Az egész rendszerváltoztatási folyamat elsõ éveinek fõ teherviselõjévé vált a mezõgazdaság, és ennek következtében a mezõgazdasági átalakulás veszteségei meghaladták az elvárhatót. Igaz ez akkor is, ha egyúttal biztosított volt a belsõ ellátás, és megfelelõ exportbevételt is teljesített az ágazat, továbbá a mezõgazdasághoz kapcsolódó falusi lét, az önkormányzati rendszer, a vidéki települések ugrásszerû fejlõdését eredményezte.
(23.30)
A tragédia az, hogy a tapasztalatokból a mai kormány nem tanult. A kormánynak nincs kidolgozott agrárpolitikája, nincs kidolgozott agrárprogramja. Ennek az állításnak a bizonyítására szolgálhat, hogy hiányzik például az agrártörvénykezés munkaprogramja. Az agrárgazdaság mûködéséhez, fejlõdéséhez nélkülözhetetlen szakmai, pénzügyi intézményrendszer súlya, jelentõsége folyamatosan csökken.
A választási ígéreteken túl nem történt igazán semmi a földügyek megoldására, az átalakítási folyamat felgyorsítására, a birtokkoncentráció elõmozdítására, az európai jogharmonizáció jegyében megindult tiszta, jogállami keretek kidolgozásának befejezésére ebben a rendkívül fontos szférában. Ami megfigyelhetõ, elsõsorban az államháztartási, a költségvetési szférával összefüggõ, sokszor konzisztenciát nélkülözõ intézkedéssorozat.
Ezek a kapkodó intézkedések, különösen a mezõgazdaság szempontjából, csak pótcselekvések. Sõt sokszor ártalmas beavatkozások. El kellene dönteni végre a kormánynak, hogy milyen szerepet szán a mezõgazdaságnak, amikor az ország talpraállításáról beszél. Az utóbbi idõben ismét elmélyült válság megoldásához elsõrendûnek, kitörési pontnak tartja az ágazatot, vagy csak a szólamok szintjén marad a mezõgazdaság prioritása, elsõdlegessége?
A kormány kinyilatkoztatja, hogy 3 milliárd dolláros exportbevételt óhajt elérni az agrárgazdaság fejlesztése révén, ugyanakkor stabilizációs néven emlegetett csomagjával a faágat maga alatt fûrészelõ ember módjára nagyban rákényszeríti a mezõgazdaságot a további termeléscsökkentésre. Az ellehetetlenülés ismét mélyül, a vállalkozások kétségbeejtõ pénzügyi helyzetbe kerülnek.
Mit jelent a pótköltségvetés és az egész stabilizációs csomag a mezõgazdaság számára? Jelenti elõször is az összes ipari alapanyag forintleértékelést meghaladó áremelkedését; a meglódult, inflációt meghaladó hitelkamat növekedését. A vásárlóerõ szûkítése egyesek szerint a lakosság esetében az 5-7 százalékot is elérheti az idén. A mezõgazdasági és élelmiszertermékek számára hátrányos belföldi árérvényesítés pozícióját nyújtja, amely csökkenõ jövedelmezõséghez, rosszabb hitelellátáshoz, és sajnos számos mezõgazdasági vállalkozásra - régire és újra egyaránt - a csõdveszélyt vagy a csõdbekerülést hozza. A kalkulációk szerint sok milliárd, akár 10-15 milliárd forint jövedelemvesztést is jelenthet a mezõgazdasági termelõknek.
Szeretném azon szakértõk véleményére felhívni a figyelmet, akik szerint az erõteljes forintleértékelés és vámpótlék bevezetését követõ árváltozások azt jelentik, hogy az infláció felfalta a leértékelésbõl fakadó exportösztönzést. Exportálni továbbra sem könnyû, nemcsak az említett szakmai vélemény valóságtartalma miatt, hanem mert az állami és banki pénzügyi rendszer nem érdekelt az export ösztönzésében, az export kedvezményes hitelezésében, az export pénzügyi eszközökkel történõ elõmozdításában.
A kormányzati program ebbõl a szempontból karakter nélküli. Pénzügyi oldalról tehát az agrárexport növelésének semmilyen lehetõsége nem áll fenn. Ez az állítás még akkor is igaz, ha a kormány az agrárexport árualapját növelõ pénzügyi csomagot szándékozik meghirdetni mintegy 4 milliárd forint erejéig, ahogy errõl Gombos András képviselõtársam beszélt.
Az export fennmaradásának vagy bõvülésének azonban hiányoznak az agrárintézmény-rendszer költségvetési feltételei is. Mindannyiunk elõtt közismert, hogy az EU-tizenötök a magyar agrárexport nagyobb hányadát, valószínûsíthetõen 55-60 százalékát veszik már fel ebben az évben. Az Európai Unióban kialakult szigorú minõségi, szabvány-, járvány-, egészségügyi követelményeket csak egy életképes, fejlõdõképes agrárintézmény-hálózat - növényegészségügy, állategészségügy, mezõgazdasági minõségügy, földügy, erdészet stb. - képes garantálni. Ezen intézményhálózat egy része a már eddig követett költségvetési politika okán folyamatosan leépült, fejlesztésképtelenné vált, létszámában zsugorodott, bérszínvonalát tekintve a magyar munkaerõpiacon is versenyképtelen helyzetbe került. A szakemberek közül sokan elhagyják a pályát, akik pedig továbbszolgálnak, csak magas szintû szakmai tudásuknak köszönhetõen tudják a rájuk kiszabott feladatokat sok többletmunkával ellátni. Tehát miközben a kormány agrárexport-növekedést vár el és deklarál programjában, nyilatkozataiban, aközben ennek a szakmai feltételeit alapvetõen rombolja szét a költségvetési csökkentések révén.
Ha megnézzük a költségvetési jogcímeket, akkor az eredeti költségvetéshez képest csupán a tavaly végrehajtott mezõgazdasági összeírás idei forráshányada, illetve a földkiadó bizottságok mûködésével összefüggõ földügyi kérdésekben nincs általános csökkenés. Ha a magyar hatóságok nem tudják garantálni a járványmentes növény- vagy állategészségügyi helyzetet, ebbe beleértve az itthoni folyamatos prevenciós tevékenységet, amely a legnagyobb hányada e hatóságok munkájának, akkor a magyar export elõtt bármikor lehúzhatják a partnerek a rolót, mint ahogy ezt meg is tették több mint két évvel ezelõtt, ráadásul akkor még ok nélkül.
A javaslatom tehát arra irányul, hogy azoknak az agrárintézményeknek a költségvetését ne csökkentsék, amelyek az export növekedésével kapcsolatban vannak és ezt biztosítják.
Régi gond egy másik intézményterület is: a föld- és ingatlan-nyilvántartás intézményében kialakult állapotok döntõen akadályozhatják a magyarországi piacgazdasági viszonyok kialakulását. Egy budapesti ingatlan tulajdoni átírása másfél, két évet igényel, ezalatt nem történhet meg a cégbíróság bejegyzése. Vidéken sem sokkal jobb a helyzet. A cégek bejegyzésének késése, a mezõgazdasági termelõk földviszonyaiban mutatkozó bizonytalanság csökkenti a mezõgazdaság finanszírozhatóságát, visszaveti a szükséges mezõgazdasági fejlesztéseket. Ezért a földügyi szervezet költségvetési forrásainak 15 százalékos csökkentése, miközben a kormány egy másik oldalról nagyjából 500- 600 millió forintot érõ kisegítõ csomagot fogadott el számukra, még a mûködõ kormányzati logika szerint is érthetetlen. Nem is beszélve a nemzetgazdaság érdekérõl - amely a miniszterelnök úr által olyannyira és sokszor hangoztatott rendbetételt tekintve is - egyértelmûen és fellebbezhetetlenül több milliárdos pótlólagos forrást igényel ezen a területen a forgalomképes tulajdoni viszonyok kialakítása érdekében.
Tisztelt Ház! Összefoglalva tehát: az agrárárualap-növelõ intézkedéscsomagot - amelyrõl természetesen nem beszéltem, hiszen ezt dicsérni kell, és az ellenzék nemcsak dicsér -, annak esetleges bõvítését messzemenõen támogatom. Az intézményhálózat mûködésének rombolását, miniszter úr, kérem megakadályozni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)