DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a jelenlegi Házszabály értelmében valóban csak az ön értelmezésében beszélhetek napirend elõtt. Egyáltalában nem vagyok megsértve azért, mert ilyenkor kell beszélnem; ellenkezõleg, azoknak a képviselõtársaimnak, akik megtisztelnek - így lazán éjfél után - a figyelmükkel, külön is köszönöm ezt.
Tartom annyira fontosnak a mondandómat, hogy annak ellenére, hogy erre a nem túl rokonszenves éjszakai órára esik, én azért elmondom. Az egy más kérdés, hogy mit gondolok arról a Házszabályról, amelyik kizárólag frakcióvezetõknek és helyetteseiknek teszi lehetõvé a napirend elõtti felszólalást, míg a szabadon választott képviselõk józan ítélõképességére bízottan fontos ügyben nem szólhatnak az úgynevezett átlagképviselõk napirend elõtt, hanem a Házszabály értelmében pusztán a megnevezettek.
Tisztelt Országgyûlés! Most az 50 éve létrejött és 11 évet élt kolozsvári Bolyai Tudományegyetemrõl kívánok megemlékezni, bár jól tudom, a türelem földjén, ahogy országát Iliescu elnök nevezi, a magyar egyetem '58-as kivégzése óta ez egyáltalában nincs napirenden.
Arra kívánok emlékeztetni, hogy egy, a kényszerítõ nemzetközi viszonyok hatására meghozott, de végül is meghozott rendkívül pozitív döntéssel, mivel Romániának akkor az eljövendõ béketárgyalásokon bizonyítania kellett a magyar nemzeti közösség formális jogegyenlõségét és intézmények mûködését, ehhez azonban legfelsõbb döntés is kellett,- nos I. Mihály román király dekrétumával 1945. május 28-án - vasárnap volt 50 éve - létrejött a Bolyai Tudományegyetem, mint hivatalosan elismert állami egyetem.
Elõdjét 1872-ben alapították, mégpedig nemcsak a magyar állam költségvetésébõl, de az egész magyar társadalom áldozatkészségébõl, Mikó Imrének, Erdély Széchenyijének és az Erdélyi Múzeumegyletnek szellemi és anyagi támogatásával.
Ez az egyetem a kor Európájának színvonalára 1881 után került, amikor megépültek ma is mûködõ klinikái, könyvtára, megkapta akkoriban modern fölszereléseit, mûszereit és mindazt, ami valóban modern egyetemmé tette.
Elsõ, megszállás utáni kifosztása idején még Nicoleau Iorga is védelmébe vette, aki '19 tavaszán ezt írta: a jövõ érdekében a kolozsvári egyetemnek a magyarok birtokában kell maradnia. 1940-ben Észak-Erdély visszacsatolásakor az I. Ferdinánd nevét viselõ román egyetem teljes fölszerelését magával vitte Nagyszebenbe, részben pedig Temesvárra. Az utolsó törvényes magyar kormány 1944. szeptember 28-án jóváhagyta az egyetemi szenátus döntését a Kolozsváron maradásról, és folytatódott az oktatás a román bevonulás után is. A magyar egyetem megkapta a városban szervezõdõ baloldali pártok és az ellenállásban részt vevõ Erdélyi Magyar Tanács támogatását, majd a szovjet városparancsnok engedélyét is az egyetem mûködéséhez.
Miután a szovjet katonai közigazgatás bevezetése Észak-Erdélyben megakadályozta a magyar egyetem erõszakos elfoglalását, a román egyetem visszahelyezése elhúzódott, és megkezdõdött a magyar egyetem élethalálharca.
A '45 márciusában, tehát a Groza-kormány hatalomra jutása után visszatérõ román közigazgatás egy jogfolytonos és mûködõ egyetemet talált, amely az erdélyi magyar lakosság és minden közéleti fórum, de a kolozsvári román baloldali pártok támogatását is élvezte.
A Romániai Magyar Népi Szövetség 1945 májusában tartott nagygyûlésének határozatai kimondták, hogy - idézem -: "a nagyszeben-kolozsvári egyetem Kolozsvárra történõ visszatérésével egyidejûleg törvényrendelettel biztosítandó Kolozsváron a magyar nyelvû tudományegyetem mûködése. A német kiürítési parancs ellenére Kolozsváron maradt a szovjet katonai parancsnokság felhatalmazásával továbbmûködõ és a demokratikus követelmények szerint átalakult magyar egyetem román állami egyetemként ismerendõ el."
Ez volt akkor a korhangulat, ez volt akkor a reális helyzetfelismerés. Tehát nem véletlen, de nem is a Romániai Magyar Népi Szövetség határozatai nyomán születtett meg az a két királyi dekrétum, amely elrendelte az elmenekült román iskolák visszatérését, illetve a román egyetem visszatérésével egyidejûleg, június 1-jei hatállyal önálló magyar egyetem felállítását Kolozsváron.
A döntés megvolt, de számos körülmény, olyan körülmények, mint a helyhiány, a háborús károk, a pénztelenség és számtalan rosszindulat miatt a királyi rendelet érvényesítése nem volt könnyû. Egy, a kor nyelvén beszélõ, augusztusban kelt - jellemzõ módon aláírás nélküli - följegyzés a következõt mondja: "A magyar egyetem személyzete mindezidáig csak áprilisban és májusban kapott egy minimális havi segélyt. A személyzet kinevezés és fizetés nélkül, elismerést és kenyeret nélkülözve, rongyosan és megaláztatva tengeti életét. A magyar egyetem e pillanatban szoros sorsközösséget alkot, ahol ma kétségbeesettebbek, nyugtalanabbak és gondterheltebbek az emberek, mint bármelyik elõzõ hónap folyamán. Azonnali eljárást kell indítani - mondja a feljegyzõ - azok ellen, akik a nemzetiségek iránti gyûlöletbõl, reakciós gondolkodásból, Groza Péter és igaz demokrata elvtársai széles látókörû politikájának veszélyes szabotálásából eredendõen rosszindulattal és nemtörõdömséggel a szakadék szélére taszították a magyar egyetemet."
Ezt megelõzõen még az egyetemi szakszervezet gyûlésén Hun Nándor belgyógyász javasolta a szovjet városparancsnok megkeresését - ez meg is történt -, aki kinyilvánította: a magyar egyetemi épületeket nem kell átadni a visszatérõ román egyetemnek. Jellemzõ, hogy a bizalmiak másnapi gyûlésén Bányai László Hun Nándort angolszáz ügynöknek nevezi.
Mégis, ahogy lehetett, másodszori teljes kifosztása után megindult az élet a Bolyai Egyetemen, amelynek Petõfi Alapját Márton Áron gyulafehérvári püspök egymaga 3 millió lei-jel alapozta meg, és folytatódott az oktatás. A Bolyai egyetem kezdetben négy, majd több karon 14 éven át képezte Erdély leendõ magyar értelmiségét, egészen 1958. októberéig, amikor az úgymond kulturális szeparatizmus és a revizionizmus vádjának hangoztatásával a magyar Bolyait egyesítették a román Babessel. Egyesítették, vagyis fölszámolták.
(24.10)
Az akciót a Román Kommunista Párt egyik fiatal bukaresti titkára hajtotta végre, akirõl sajnos hallunk még, õt úgy hívták, hogy Nicolae Ceausescu. Szerepet játszott a megszüntetésben nemcsak az új erõre kapó elrománosító politika, de az erdélyi magyar értelmiség ilyen módon történõ kollektív megbüntetése is '56-os szerepvállalásáért vagy puszta rokonszenve miatt.
Nem elégedtek meg százak és ezrek, több egyházhoz tartozó pöspökök, írók, mûvészek, értelmiségiek és funkcionáriusok bebörtönzésével, de végrehajtották a rég tervezett merényletet is a magyar oktatás csúcsa ellen. A Bolyai Egyetem a Magyar Népköztársaság részérõl pedig semmiféle védelemre nem számíthatott, hiszen éppen az év februárjában járt Romániában Kádár János, Kállai Gyula, Apró Antal és Németh Károly, kik közül Kállai Gyula Marosvásárhelyen azt mondta: "Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most pedig személyesen is megtapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlõsége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén." Szabadi László, a Bolyai professzora - és nemcsak õ - '59 áprilisában az õt ért rendõrségi zaklatások után kétségbeesésében és tiltakozásul József Attila halálát választotta: Kolozsvár határában a vonat alá feküdt.
1989 decemberében, amikor Erdély országútjain a román nemzeti lobogós harckocsikból ujjukkal formált "V"-betûkkel köszöntötték a román katonák a segélyszállító magyar és nem magyar kocsikat, természetesnek és magától értetõdõnek látszott a Bolyai Egyetem önálló újraindítása - ez a várakozás azonban hamarosan hiú ábrándnak bizonyult. A jelek arra mutatnak, hogy Románia - szemben az elnök állításával - ma sem a türelem földje. 1990 márciusában Kolozsváron azonban létrejött a Bolyai Társaság, melynek célja az önálló magyar felsõoktatási intézményrendszer megszervezése. Alapítványuk azóta is az újraélesztésen, az alapozáson dolgozik, a jogilag soha meg nem szûnt Bolyai Egyetem feltámasztása érdekében.
Tisztelt Országgyûlés! Ha késõi órán is, de ez az évforduló nem pusztán kerek félévszázados volta miatt, hanem elsõsorban annak tartalma miatt, azok miatt, akik fizikailag is és szellemi vagy morális értelemben is az életüket adták a Bolyai Egyetemért, pontosabban azoknak a nemzedékeknek az emlékezetére, akik ezen az egyetemen felnevelõdtek, szükségesnek tartottam egy, a Házban mostanában nemigen használt vagy nemigen divatban lévõ beszédnek e szerény felélesztését - a megemlékezésnek vagy az emlékbeszédnek a régi parlamenti mûfajára gondolok -, és ebben a tisztelt Ház figyelmét arra kívántam ráirányítani ezen az évfordulón, hogy nemcsak a templom és az iskola, de az egész élet szabad teljessége kijár minden nemzetnek akkor is, ha történetesen az a magyar, akkor is, ha egyszerûbb a másét háromszor is elvenni, mint egyszer visszaadni neki.
Arra kívántam figyelmüket felhívni, hogy kétmillió romániai magyarnak ma sincsen saját egyeteme. Ezért tehát felhívom és kérem a kormányt - így, jegyzõkönyvön keresztül is -, hogy ne nézze ölbe tett kézzel sem a felvidéki, sem az erdélyi, sem a Kárpát-medencében másutt lakó magyar nemzeti közösségek oktatásügyét, ne hivatkozzunk a magyar gazdaság mégoly nehéz helyzetére is, hanem megtéve, ami valóban megtehetõ, segítse elõ a kormány, segítsük elõ valamennyien a Bolyai Társaság mûködését. Segítsük saját anyagi erõnkkel és tekintélyünkkel az egyetemért küzdõk munkáját.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)