DR. LUSZTIG PÉTER, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lassan annyian vagyunk a parlamentben, amennyi, úgy gondolom, egy normális titokhordozói körhöz elégséges. És ha megengedik, én egy - természetesen már nem a majdani új törvény hatálya alá tartozó -, titoksértést fednék fel a parlament elõtt. Valamikor réges-régen, mintegy tizenöt évvel ezelõtt egyik kutatóintézetünk egyébként nagyhírû akadémikus professzora több államtitkot tartalmazó adattal is dolgozott. Ezek közül egy igen komoly adatot a titokkezelõ hosszú ideig nem talált, és egy szokásos ellenõrzéskor, amikor már semmi más lehetõség nem volt, mint a professzor úr páncélszekrénye, vették maguknak a bátorságot, megnézték a páncélszekrényt, abban sem találták. Majd megkérdezték a valóban nemzetközi hírû tudóst, hogy hol van az anyag, s akkor õ rámutatott a szemétkosárra, hogy ott. Rajta kívül még a takarítónõ tudta. De nem egy szórakozott professzorról van itt szó, hanem arról, hogy õ dolgozott belõle rendszeresen, és úgy döntött, hogy közelebbi helyen tartja, mint a páncélszekrény.
Arra az anomáliára utalok mindössze, amelyet a titoksértések kapcsán indult eljárások adatai tartalmaznak, nevezetesen, hogy mindenki komolyan gondolja, hogy az állam- és szolgálati titkok védelme abban a körben, amirõl miniszter úr és a bizottságok képviselõi is szóltak, rendkívül fontos. Ugyanakkor az elmúlt tíz-tizenöt év adatai azt mutatják, hogy államtitoksértés miatt Magyarországon ügyek legfeljebb a vádemelés szakaszáig jutottak el, én bírósági ítéletrõl az elmúlt öt évben e kérdéskörben nem tudok, és természetesen nem is az a cél, hogy bírósági ítéletek szülessenek, hanem az a cél, hogy a köz érdekében - az adatvédelmi törvénnyel is összhangban -, az ország, az egyes közfeladatot ellátó szervek titkai megfelelõ védelemben részesüljenek.
Az elõttünk lévõ törvényjavaslat szükségessége - a miniszteri expozéban is jelzett módon -, hosszabb ideje felmerült. Azért hadd mondjam el az 1987. évi 5. tvr. védelmében, hogy az a maga módján és idején nem volt rossz javaslat, és tulajdonképpen annak, hogy ma elõttünk egy, véleményem szerint az elõkészítõk tisztességes munkáját dicsérõ törvényjavaslat fekszik, az is hozzátartozik, hogy évek során kialakultak azok a titokkörök és eljárások, amelyek a mai törvényjavaslat megszületését lehetõvé tették.
A történeti áttekintésrõl miniszter úr szólott, és ugyancsak szó volt a nemzetközi tapasztalatokról, ahol is miniszter úr jelezte, hogy külföldön nem titokvédelmi oldalról, hanem elsõsorban az információszabadság oldaláról közelítik meg a különbözõ államok a kérdéskört. Hadd tegyem hozzá, hogy a magyar jogi szabályozás, az elõttünk lévõ jogi szabályozás követi ezt a gyakorlatot annyiban, amennyiben kvázi elõzetes kárvizsgálatot ír elõ annak érdekében, hogy érdeksérelemmel jár-e, ha az adott adat, információhordozó az érintett körön kívülre kerül.
A jelenlegi helyzethez a szabályozási javaslathoz vezetõ úton, az ugyancsak az expozéban hallottaktól eltérõen, hozzájárult az is, hogy a titokhordozó eszközök körében jelentõs változások mentek végbe, mindenekelõtt a számítástechnika területén. Jó lenne tudni - már természetesen annak, aki a kérdéssel foglalkozik -, hogy a hazai számítástechnikai gyakorlat, általában a korszerû információhordozó eszközök területén hol állunk mi, mennyire védettek ezek az eszközök. Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat megtartása, betartása mondjuk ezeknek az eszközöknek a technikai védelme útján biztosítható-e, vagy ez adott esetben csak jelentõsebb anyagi ráfordítással válik lehetõvé.
Engedjék meg, hogy miután jó néhány dolog elhangzott, én a törvényjavaslat általános vitára való alkalmassága mellett néhány olyan kérdésre hívjam fel a figyelmet, amelyekrõl úgy gondolom, hogy a parlamenti vita során módosító javaslatokkal, miniszter úr engedékenysége folytán is, maga a javaslat jobbá tehetõ.
(12.40)
Kezdeném mindjárt a titokfajták meghatározásánál. A törvényjavaslat 3. §- ának (1) bekezdése alapján jogtechnikailag meglehetõsen problémásnak ítélem, hogy az államtitok fogalmának meghatározásával egyidejûleg kerülnek meghatározásra az elkövetési magatartások. Adódhat ebbõl az a félreértés, hogy például a hozzáférhetetlenné tétellel elkövetett államtitoksértés az 1. § alapján kvázi úgy valósul meg, mintha még az adott adatot nem is minõsítették volna államtitokká. Úgy gondolom, alapos tanulmányozás után érthetõ az elõterjesztõk szándéka, mégis talán praktikusabb lenne ebben a kérdésben akár az adott törvényhely kettébontásával más megoldást keresni.
A titokvédelmi törvényjavaslatnak nincsenek meg az alkotmányban a nevesített elõzményei. Mégis, az alkotmány több szakasza utal arra a kötelezettségre, amelynek alapján a titokvédelmi törvényben foglaltak levezethetõek. Ilyen mindenekelõtt az az elv, hogy a nyilvánosságot korlátozni csak úgy lehet, hogy az az adott, az elérni kívánt céllal összhangban legyen. Ennek alkotmányos alapjai levezethetõek az alkotmány 59. §-ának (1) bekezdésébõl mint a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, a 61. § (1) bekezdésébõl pedig mint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogból, illetve a 61. § (3) bekezdésében foglalt, a közérdekû adatok nyilvánosságával összefüggõ azon törvényi korlátozásból, miszerint ezt csak kétharmados parlamenti többséggel lehet elfogadni. Végül a 8. §, amely az alapvetõ jogok és kötelezettségek törvényben történõ megállapítását írja elõ azzal, hogy ezek lényeges tartalma azonban nem korlátozható, ugyancsak azon alkotmányos alapvetések közé tartozik, amibõl a törvényben foglalt, a közérdek miatt az adatok nyilvánosságát csorbító kötelezettség elõáll.
Az Alkotmánybíróság pontosan a jogi szabályozatlanság miatt több határozatában is foglalkozott olyan kérdésekkel, amelyek ugyancsak jelen törvényjavaslat megalapozását segítették elõ. Ilyen mindenekelõtt a 15/1991- es, a 32/1992-es és a ma már többek által hivatkozott 34/1994-es alkotmánybírósági határozat, amely végül is elõírta a parlament számára a június 30-áig történõ törvényalkotási kötelezettséget; ellenkezõ esetben a már említett módon exlex állapot állna elõ, ami a titokvédelem szempontjából rendkívül hátrányos lenne - arról nem beszélve, hogy parlamentünk végre nem kerül mulasztásos alkotmánysértés állapotába.
A korábbi törvényerejû rendeletben történt szabályozásról miniszter úr már említette, hogy rendkívül széles személyi körre vonatkozott, és tulajdonképpen diszkrecionális jogkörbe utalta a titoksértés, a titokkörök meghatározását. A jelen törvényjavaslat 166 olyan adatkört, titokkört állapít meg, amelyben az államtitokká nyilvánítás lehetõsége fennáll. Azt, hogy ez sok vagy kevés, valóban a gyakorlat dönti el. Ezzel kapcsolatban jegyezném meg, hogy a miniszteri expozéban elhangzott azon kitétel, miszerint a törvény csak azon a helyen engedi meg a minõsítési jogkör leadását, ahol ez az ügymenet miatt - mindenekelõtt a nemzetbiztonsági, a bûnüldözõ szervek területén - feltétlenül indokolt. Ez törvényi szabályozási szempontból ugyancsak - számomra legalábbis - problémásnak tûnik, hiszen az említett (4) bekezdés a "szolgálati titok" minõsítésre vonatkozó meghatározás után következik, és olyan félreértés adódhat belõle - természetesen egyszeri elolvasás után -, hogy ez a fajta jogkörleadás csak a szolgálati titok esetén érvényesülhet. Nyilvánvaló a törvényhozó szándéka, hogy az érintett szervezetek államtitok esetében élhetnek átruházott jogkörben az államtitokká minõsítés lehetõségével.
Azok a legjelentõsebb körök, tehát az a 166 titokkör, amelyet a törvényjavaslat melléklete tartalmaz, a nemzetközileg elfogadott témakörökön belül - nevezetesen: honvédelmi, nemzetbiztonsági, bûnügyi, bûnüldözési, pénzügyi, devizagazdálkodási, külügyi vagy nemzetközi és igazságszolgáltatási területen - írnak elõ vagy adnak lehetõséget titokká nyilvánításra. Hadd jegyezzem meg, hogy az európai charta "bûnügyi" kör helyett "közbiztonsági" témakört jelöl meg, ami véleményem szerint helyesebb és átfogóbb fogalomkör; ugyanakkor az adatvédelmi törvényben korábban a parlament már a bûnügyi témakört jelölte meg mint olyat, ahol közérdekbõl az adatok nyilvánosságát korlátozni lehet. Az adatvédelmi törvény módosítása tehát emiatt nem indokolt, de e törvény elfogadása esetén, az alkalmazás során a bûnügyi érdeket nyilvánvalóan szélesebb értelemben kell majd felfogni, hiszen a rendvédelmi szervek vagy akár a belügyminiszter úr jogkörébe tartozó titokkörök keretén belül vannak nem kifejezetten bûnügyi, hanem tipikusan közbiztonsági, közrendészeti jellegû jogkörök; ilyenek mindenekelõtt például a védett vezetõk biztosításával, objektumok biztosításával kapcsolatos kötelezettségek. Érthetõ, de mindenesetre a kiterjesztõ értelmezés az európai charta értelmében ezen a területen talán praktikusabbnak tûnik.
A törvényjavaslatnak a már meglévõ titokkörre vonatkozó felülvizsgálati lehetõséget biztosító szakaszai rendkívül aktuálisak, hiszen igen nagy mennyiségû adatról van szó. Igaz, hogy ezek az adatok jellemzõen három nagy közhatalmi feladatot ellátó szervezet területén keletkeztek. Nagyon helyesen tesz distinkciót a törvény, amikor az 50 év feletti és 50 éven belüli titokkörök minõsítési lehetõségérõl, törlésérõl, illetõleg továbbra is titokkörben tartásáról szól.
Az adatvédelemmel kapcsolatban felhívnám a figyelmet, hogy joghézag keletkezhet a 15. § (2) bekezdése alapján amiatt, hogy a nemzetbiztonságról szóló törvény ugyan be van nyújtva a Házhoz, azonban más okból nem tárgyaljuk. Ha és amennyiben ez a most itt lévõ törvényjavaslat elõbb kerül elfogadásra, akkor a biztonsági ellenõrzés témakörében keletkezik egy joghézag, ami adott esetben feszültséget okozhat. Ennek áthidalására a jogalkalmazónak is fel kellene készülnie.
Miniszter úr nyilván azért nem szólt róla, mert saját felügyeleti jogát érinti, de a korábbi évekhez képest nagyon helyesen a felügyeleti jog kérdésében ki lett terjesztve a belügyminiszter jogköre, hiszen korábban az ellenõrzési jogosítványok nem terjedtek ki a Honvédelmi Minisztériumra és - azt hiszem, de esküdni nem mernék rá természetesen - a Legfelsõbb Bíróságra. Ez az új törvény, legalábbis az együttes joggyakorlással lehetõvé teszi a belügyminiszter, a Belügyminisztérium számára valamennyi titokvédelmi jogkörrel felruházott szervezet ellenõrzését.
Befejezésül ugyancsak szeretnék szólni néhány szót a képviselõi jogállással összefüggésben. Nagyon praktikus a 30. § megoldása abban az esetben, ha bizottsági munkában - országgyûlési határozatban megjelölt titokkörre vonatkozóan - megadja a felmentést, a betekintés lehetõségét a bizottság tagjai számára. Az országgyûlési képviselõk jelentõs része azonban munkáját egyrészt nem bizottságban végzi, vagy az adott konkrét ügyben végzett munkája nem bizottsági tagságához kapcsolódik. A magam részérõl természetesen - ha úgy tetszik, neveltetésemnél fogva - annak híve vagyok, hogy a titokbetekintési jogosultság jól körülírható, lehetõség szerint szûkített legyen.
(12.50)
Mégis - ezzel együtt - úgy gondolom, hogy a törvény hatálybalépésével egyidejûleg gondoskodni kell arról, hogy a képviselõk titokbetekintési joga és a titoksértésért való felelõssége között megfelelõ összhang álljon fönn.
Tisztelt Ház! A magam részérõl a szocialista frakció nevében javaslom a javaslat általános vitára bocsátását és megfelelõ módosítások után elfogadását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)