DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A nyilvánosság és a titkosság határainak tisztázása igazi rendszer-átalakító feladatot jelent.
Az átalakítás törvényi alapjait még 1992-ben a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény megalkotásával fektettük le. Abban a törvényben kijelöltük az állami életnek azokat a területeit, ahol egyáltalán szóba jöhet a nyilvánosság korlátozása. Ezek így: a honvédelem, a nemzetbiztonság, a bûnüldözés, a központi pénzügyek, a külügyek és az igazságszolgáltatás területei. Kimondtuk továbbá azt a fontos követelményt, hogy a nyilvánosság alóli kivételeket e területeken belül is csak adatfajtánként lehet megállapítani. Ezt éppen azért mondtuk ki, hogy ne lehessen az állami élet teljes területeit kivonni a nyilvánosság alól.
Az információ-szabadságról szóló törvényi rendelkezések kereteinek kitöltését azonban akkor a további, úgynevezett területspecifikus törvényekre hagytuk. Így fõként az elõttünk fekvõ titoktörvényre vár az a feladat, hogy az adatvédelmi törvényben kijelölt területeken a további részletezést elvégezze.
Nem feledhetõ azonban, tisztelt képviselõtársaim, hogy az akkori törvény éppen a parlamenti vita alapján lezajlott jelentõs módosítások révén vált elfogadhatóvá; több mint 150 módosító javaslat született akkor, hosszú és nehéz egyeztetésekre került sor.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az elõttünk fekvõ titok-törvényjavaslat igazi korszakváltást jelent. Az eddigi szabályozást ugyanis úgy lehet találóan jellemezni, hogy annak alapján titok lehetett mindaz, amit a hatalom annak tartott, ráadásul korlátlan ideig. Mindez arra szolgált, tisztelt Ház, hogy elrejtse a hatalomgyakorlás valódi célját; azzal is biztosítsa az egykori állampárt uralmi helyzetét, hogy az információk elzárásával megakadályozza a polgárok, a társadalom önálló véleményformálását, a közügyekbe való beleszólását.
A jelenlegi szabályozás célja ezzel szemben az, hogy az a helyzet ne ismétlõdhessen meg. Titkosításra csakis a legszükségesebb esetekben kerüljön sor. Nevezetesen akkor, ha az valamely alapjog vagy alkotmányos érdek érvényre juttatása érdekében mellõzhetetlen. Ezzel a törvényjavaslat kifejezi, tisztelt Ház, hogy az államnak nincs többé titkolnivalója a hatalomgyakorlás célját illetõen. A közjó szolgálata azonban mégis szükségessé teszi, hogy bizonyos információk különleges védelmet élvezzenek.
Azt, hogy csak valóban a legszükségesebb esetekben történjék meg a titkosítás, egy kétszeres szûrõrendszer szolgálja. A törvényjavaslat formai követelményként egy részletes titokköri jegyzéket tartalmaz, amely az adatvédelmi törvényben lefektetett területeken belül adatfajtánként sorolja fel a titkosítható adatok körét. Ez alapján nem lehet például titok minden honvédelemmel kapcsolatos információ, hanem csak az például, amelyet a melléklet nevesít; így például a katonai repülõgép-felismerési rendszerek belsõ kódjai.
Ne tévesszen meg senkit, tisztelt képviselõtársaim, az a látszólagos ellentmondás, hogy a melléklet nagyszámú kivételt tartalmaz. Garanciális okokból ugyanis sokkal jobb egy konkrétabb, de hosszabb, mint egy rövid, de az általánosság szintjén maradó felsorolás. Ez az elv, tisztelt Ház, még akkor is így van, ha per pillanat tényleg található a felsorolásban néhány oda nem illõ rendelkezés, amelyekbõl Kutrucz Katalin is joggal kritizált néhányat. A belügyminiszter úr is említette az expozéban, tudatában van annak, hogy ez a jegyzék a jelenlegi állapotában sérülékeny része a törvényjavaslatnak. A jegyzéket, tisztelt Ház, nyilvánvalóan át kell fésülnünk a bizottsági viták során, és célszerû is lenne, ha minden bizottság megtárgyalná a jegyzék feladatkörébe vágó részét.
Mindez azonban nem csökkenti annak jelentõségét, annak a ténynek a jogtörténeti jelentõségét, hogy elsõ alkalommal teszik le az asztalra kormányzati szervek, hogy a tevékenységükben mit gondolnak államtitokra esélyes területnek.
Tisztelt Ház! A szûrõ másik tartalmi részét az a követelmény képezi, hogy a titkosításhoz nem elég az, hogy az adott információ beleessék a jegyzékben feltüntetett valamelyik adatkörbe, hanem az is szükséges, hogy ennek az információnak a nyilvánosságra hozatala egyben veszélyeztesse is az állam már elõzõekben említett fontos érdekeit.
Tisztelt Ház! Ehhez járul hozzá az a garanciális rendelkezés, hogy a titkosítást a bíróság tartalmilag is felülvizsgálhatja, valamint az, hogy a titkosítás indokoltságát maguk a titokgazdák is kötelesek háromévente felülvizsgálni. Mindezek azt jelentik, tisztelt képviselõtársaim, hogy véget ér az a korszak, amikor az államérdekre csak úgy általánosságban, mint valami varázsszóra lehetett hivatkozni; a továbbiakban az államérdek igazolásra szorul. Ezzel a szabályozás elõsegíti azt, hogy a mindenkori hatalom ne élhessen vissza a helyzetével, az állam valóban csak olyan titkokat tarthasson, amelyek mellõzhetetlenek a közjó érdekében, és az állam ne egy elidegenedett, elnyomó, ellenõrzõ szervezetként, hanem szolgáló államként mûködjön. Ez a szabályozás kifejezi azt, tisztelt Ház, hogy nem létezhet a polgárok és a társadalom alapvetõ érdekeivel szemben álló államérdek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ugyanakkor van egy passzus, amely kilóg a törvényjavaslatból. Ezen a passzuson látszik, hogy az utolsó pillanatban került be a már koherens és másfajta logikát követõ szövegbe. A 10. § (6) bekezdése ugyanis - amelyre Kutrucz Katalin célzott - a kormány munkája során keletkezõ bizonyos adatok minõsítésének felülvizsgálatát kizárja az érvényességi idõtartam alatt. Osztom Kutrucz Katalin képviselõ asszony véleményét, hogy ez egy meglehetõsen szerencsétlen rendelkezés; azonban meg kell jegyezni, hogy ebbe még a jelenlegi szöveg alapján sem érthetõk bele a kormányhatározatok.
Tisztelt Ház! A kormány kiemelését más államhatalmi ágak közül én is indokolatlannak tartom. Nem valószínû, hogy egy parlamentáris rendszerben alkotmányosan alátámasztható az, hogy miért élvez például a kormány különlegesebb védelmet, mint a parlament. Megértem persze azt a szándékot, hogy a törvényjavaslat e szakaszának szerzõje valamiféle garanciát kíván arra nézve, hogy elkerülhetõ legyen a bizalmas kormányzati iratok politikai indíttatású visszaminõsítése a kormányváltásokat követõen. Véleményem szerint azonban, képviselõtársaim, a diszkréciót megfelelõen biztosítja az, ha a kormányzat titkai a többi állam- vagy szolgálati titokkal egy sorban részesülnek védelemben. Ugyanis ez is rendkívül szigorú védelmet jelent. Az esetleges politikai indíttatású kiteregetéseket egyébként sem lehet törvényi garanciákkal kivédeni, véleményem szerint. A titoktörvény ugyanis egyszerû többséges, bármelyik kormány könnyedén elérheti a törvényi garancia megsemmisítését.
(14.10)
Mi marad tehát, tisztelt képviselõtársaim? Az marad, hogy bízni kell a józan belátásban, abban, hogy egyik kormánynak sem érdeke nyilvánosságra hozni államérdekeket sértõ információkat, hiszen ezzel maguk alatt is vágnák a fát.
Ami pedig az egyéb bizalmas jellegû információkat illeti: a kérdést végsõ soron szerintem csak bizonyos, a demokratikus hatalomgyakorlással kapcsolatos szokások kialakulása rendezheti, vagy - ahogy egy képviselõtársam mondta errõl a témáról a szünetben - a mindenkori kormányok "úri tartása". Ezek a szokások sokszor legalább annyira fontosak, mint az írott jog, sõt, a szokásoknak megvan az az elõnye, hogy beidegzõdött voltuk miatt sokkalta nehezebb megváltoztatni õket, mint a jogszabályokat.
Tisztelt Képviselõtársaim! Új demokráciánk elsõ négy-öt kormányának és parlamentjének óriási a felelõssége abban, hogy milyen szokásokat honosít meg. A szokások jelentõségére sokkalta nagyobb figyelmet kellene fordítani mindannyiunknak, a jövõ jobb politikai légköre érdekében nagyon is érdemes néha a napi politikai érdekeken felülemelkedni.
Tisztelt Ház! Az éremnek van egy másik oldala is, maga a titokvédelem. A törvényjavaslat mindamellett, hogy a visszaélésszerû titkosítás megakadályozására törekszik, azt is biztosítani kívánja, hogy a valós államérdekeket képezõ információk valóban titokban maradjanak, megfelelõ védelmet élvezzenek, és az állami szervek illetéktelen befolyástól mentesen mûködhessenek. Az, hogy korábban szinte mindent titkosítottak, valójában éppen a titok tekintélyvesztéséhez járult hozzá, a titokvédelmi szabályok áthágása ennek következtében bocsánatos bûnné vált. Bizonyára nem én vagyok egyedül, aki rendszeresen kap Szigorúan titkos felülbélyegzéssel különbözõ tájékoztató anyagokat a bizottsági munka területén, és ezek a minõsítések - tapasztalataim szerint - alaposan megkérdõjelezhetõek, különösen akkor, ha az azokban foglalt információknál sokkal részletesebb és áttekintõbb információkról már az ember hetekkel elõtte tudomást szerzett az újságokból. Ezen tehát mindenféleképpen érdemes változtatni, a titkoknak nagyobb tekintélyt kell biztosítani azzal, hogy szûkítjük a körüket, és csak a legszükségesebb esetekben titkosítunk.
Ezen kívül olyan széles személyi körnek volt lehetõsége a titkosításra, hogy lehetetlenné vált a felelõsség nyomon követése, ez pedig végsõ soron maga ellen a valódi államérdekek ellen is hatott. Márpedig, tisztelt képviselõtársaim, azt gondolom, senki sem vitatja közöttünk, hogy bizonyos területeken szükség van a titkosításra, az állam- vagy szolgálati titok ugyanis nem rendszerfüggõ fogalom, hanem éppen a közjó elérése érdekében szükséges eszköz. A kérdés tehát nem az, hogy legyen-e titok vagy ne legyen, hanem az, hogy a titkosítás önkényes-e vagy indokolt, ellenõrizhetetlen-e vagy nyomon követhetõ.
Tisztelt Ház! Amit eddig elmondtam, az tulajdonképpen a nyilvánosság és a titkosság relációjára vonatkozik, az állam- és szolgálati titok ügynek van azonban egy másik vetülete is, ez pedig a titokhoz való hozzáférés lehetõsége az államhatalmi ágak között.
A hatalommegosztás a különbözõ államhatalmi ágak között, tisztelt Ház, csak akkor lehet valóságos, ha nemcsak a hatáskörök elhatárolásában, hanem az információk megosztásában is jelentkezik, az információ ugyanis maga is hatalom. Operatív jellegük miatt mindig is a kormányzati és közigazgatási szervek vannak elõnyösebb pozícióban az információbirtoklás területén.
Az információs hatalommegosztás kérdése tehát akként merül fel, hogy hogyan férhet hozzá a parlament, hogyan férhetnek hozzá a parlamenti képviselõk a kormányzat birtokában lévõ információkhoz, amelyek szükségesek törvényalkotási feladatunk betöltéséhez és kormányt ellenõrzõ funkciónk megvalósításához. Ez a kérdés tõlünk nyugatra is folyamatosan napirenden van, ezt az igazság kedvéért meg kell jegyezni, ránk azonban még az a teher is nehezedik, hogy az elõzõ rendszerbõl, ahol a parlament még látszatra sem bírt önállósággal a kormányzattal szemben, olyan szabályokat, szokásokat örököltünk, amelyek annak ellenére, hogy ma már a parlamentnek valóságos hatalma van, mégiscsak konzerválták bizonyos területeken a bürokrácia információs fölényét velünk szemben.
Itt meg kell említenem, hogy még az elõzõ demokratikus kormány idejébõl is bizony több példa akad arra, hogy miként nehezítették meg vagy tették lehetetlenné a képviselõi hozzáférést a munka ellátásához szükséges információkhoz. Bizonyára mindenki emlékszik, hogy úgy kellett megválasztani az ügynökbírákat, hogy még a jelöltek életrajzát sem ismerhettük meg, vagy képviselõtársaim erõfeszítéseire is emlékezhetnek, akik fel akarták deríteni, hogy mi is történt valójában 1992. október 23-án, vagy például mi állt a Független Kisgazdapárt székháza elleni támadás hátterében - ezekre a részletekre azóta sem derült fény, mert elzárták a megfelelõ információkat. Ugyanígy utalhatok arra, hogy annak idején az emberi jogi bizottság vizsgálni akarta a volt Állami Egyházügyi Hivatal iratait, de azok is elzárásra kerültek. Itt tehát arról van szó, hogy hogyan férhet hozzá a törvényhozó, ellenõrzõ hatalom a kormányzat birtokában lévõ információkhoz.
Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat jelentõs lépéseket tesz annak érdekében, hogy a parlament súlya megnövekedjen ezen a területen, garantálja ugyanis, hogy parlamenti vizsgálóbizottság elõl ne zárhassanak el államtitkokat, elõsegíti továbbá, hogy minden parlamenti képviselõ hozzáférhessen a meghatározott közfeladata ellátásához elengedhetetlenül szükséges államtitokhoz.
Összegezve az eddigieket: ez a törvényjavaslat jó úton jár, korszakváltást jelent a nyilvánosság-titok viszonylatban, jól célozza meg a kívánatos egyensúlyt a két szféra között.
Természetesen, mint minden jelentõs törvényjavaslatnak, ennek is van néhány pontja, amely módosítást vagy további részletezést igényel, így például - figyelemmel a Kutrucz Katalin képviselõ asszony által felvetett és általam is osztott aggályokra - helyére kell tenni a kormányüléseken keletkezett adatok minõsítésének problematikáját, meg kell kísérelni valamivel jobban megfogni a szolgálati titkok körét, mert ellentétben az államtitkok képzésével kapcsolatos garanciákkal, a szolgálati titkok vonatkozásában ez a garanciarendszer kevésbé kidolgozott. Jobban meg kell erõsíteni a titokfelügyelet területét, ugyanis attól tartok, hogy az adatvédelmi biztos - akinek mint tudjuk, nemcsak az információszabadság területét, hanem a személyes adatok védelmét is felügyelnie kell - erejét meghaladhatja ez az önmagában is rendkívüli odafigyelést igénylõ feladat.
Tárgyalástechnikai javaslatom is van: a már elõttem elmondottak miatt együtt kellene szavazni a levéltári törvényrõl és errõl a törvényrõl.
Tisztelt Ház! Végezetül szeretnék néhány szót szólni a titokgazdákhoz. Lehet, hogy ennek a törvénynek a végrehajtása több munkát, sõt, idõnként kényelmetlenséget fog okozni, de a terheket messze meghaladja az a haszon, ami keletkezik. Ez a törvény hozzájárulhat az állam mûködésébe vetett bizalom megerõsödéséhez, amelyre - mint tudjuk - nagy szükség van a posztkommunista országokban, hiszen él még az emberekben az a beidegzõdés, amely az államban az elnyomót látta, ez pedig még a mai idõkben is sokszor indokolatlanul is bizalmatlanná teszi õket. Tapasztalataim szerint, tisztelt képviselõtársaim, az államnak ma még folyamatosan bizonyítania kell, hogy fokozatos és józan reformjaival valóban a közjót szolgálja. Ez a törvényjavaslat, tisztelt Ház, a néhány említett korrekcióval valóban bizalomerõsítõ lépés lehet. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)