DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Bizonyos értelemben meglepetéssel hallgattam ezt a mostani vitát, bár készülhettem az alkotmányügyi bizottságban elhangzottak alapján is hogy hasonló nézetek elõkerülnek, de valahogy az utóbbi idõben az ember már hozzászokott ahhoz, hogy a magukat jobboldalinak aposztrofáló pártok kimondottan kommunisztikus gazdasági elképzelésekkel állnak elõ. Most ez újdonság, hogy a polgári perrendtartás keretében is valóban ilyen elvek hangzanak el ismételten. Mire gondolok?
Sepsey Tamás által a 2. pont alatt jegyzett javaslat két elembõl áll. Eddig csak a másodikról volt szó, én az elsõvel is szeretnék ma egy kicsit foglalkozni. De mivel eddig mindenki a másodikról beszélt, azért ehhez még lenne néhány hozzáfûzni valóm.
Hack Péter említette, hogy a feljelentési kötelezettség - bûncselekmények esetében ez fennáll - viszonylag egzakt, megfogható, körülhatárolható kör.
A Sepsey Tamás-féle javaslat azonban valamiféle egészen sajátos és tipikusan az atyáskodó állam gondolkodásmódjába beleillõ elképzeléseket takar, ráadásul olyan kodifikációs technikai hibákkal, amelyek véleményem szerint a bíróságok számára lehetetlen helyzetet okoznának. Milyen kodifikációs hibákra gondolok? A legsúlyosabb az, hogy nincs szankciója. Az úgynevezett lex imperfecta, szankció nélküli törvény írott malaszt és nagyon nehéz vele mit kezdeni a bírói gyakorlatban, legfeljebb rossz lelkiismeretet okoz néhány embernek.
A tartalmi rész ennél komolyabb gondot jelent, ugyanis azt jelenti, hogy a bírónak, miközben a bírósági törvény szerinti és az európai jogrendszerben mindenhol hasonlóképpen mûködõ tevékenységét végzi, közben neki állandóan kicsit ki kell kukucskálnia a bírói szerepébõl, úristen itt most nekem nem kell ejátszanom a nagyon kemény államot, mert itt valami bûzlik és ezt nekem jeleznem kell. Nemcsak káros cselekményeket említ a javaslat, hanem még veszélyeset is. Megmondom õszintén, engem a '950-es évek éberségi akcióira emlékeztet erõsen ez a megfogalmazás, de természetesen elõ lehet terjeszteni ilyen indítványokat.
Tartalmilag a bírói funkciótól idegen feladatot írna elõ, ha a társadalomra jelentõs mértékben káros vagy veszélyes cselekvés vagy mulasztás észlelésekor neki azonnal jelentéseket kellene gyártania. Szintén szükségszerûen bekapcsolódik a '950-es évek gondolkodásmódja, - és ezt neki azonnal közölnie kell bizonyos illetékes szervekkel. Nem a bíró feladata.
Az elõbbi, a büntetõeljárási vitában Balsai István képviselõ úr bírói véleményekre hivatkozott. Nagyon kiváncsi lennék, hogy bármelyik bírói érdekképviseleti szervezet mit szólna ahhoz, hogy a bíróságokat ilyen feladatokkal terhelnék agyon, amellett, hogy természetesen sok más egyéb dolguk is van.
De szeretném hangsúlyozni, hogy a kodifikációs hiba nemcsak ott jelentkezik, hogy ez megfoghatatlan, olyan feladatot ír elõ a bírák számára, amelyet nem lehet számon kérni, mert hol a határ - Hack Péter erre nagyon szemléletesen rámutatott.
De nagyobb gond az, ha egy ilyen követelmény van, mi történik, ha a bíró ezt nem teljesíti. Vajon fegyelmi eljárást indítanak vele szemben azért, mert õ nem úgy észlelte, hogy itt valamiféle veszély lóg a levegõben? Ezt rendkívül nehezen tudnám elképzelni.
Tehát az alkotmányjogi bizottságnak az a véleménye, hogy ezt a javaslatot még egyharmadában sem támogatta. És hangsúlyozni szeretném, hogy az ellenzéki pártoknak a bizottságban garantált az egyharmada, tehát ellenzéki támogatás is elégséges ahhoz, hogy egy javaslat megkapja a szükséges támogatást. Ennyi szakmai támogatást sem kapott, ennek ellenére, ha az MDF úgy látja jónak, hogy errõl a javaslatról szavaztatni kíván, hát szavaztasson, de én megmondom õszintén, hogy szakmailag ettõl nem lennék túlzottan büszke.
Sokkal érdekesebb kérdés azonban véleményem szerint a javaslat elsõ fele, amelyik egy meglevõ jogintézménynek a megtartását célozza. Errõl eddig még ebben a vitában nem esett szó.
(16.20)
A polgári perrendtartás hatályos szövege - amely egyébként 1952-ben került bele és az akkori, a tipikus paternalista, szocialista állami gondolkodásmódot tükrözi - tartalmazza azt, hogy a bíróság általánosságban köteles kioktatni a feleket jogaikról, nemcsak az eljárási, hanem az anyagi jogaikról is, ez pedig azt jelenti, hogy - részben az '50-es évek elejének ügyvédellenes gondolkodásából adódóan: minek az ügyvéd, a bíró is el tudja látni, egyébként pedig abból a gondolkodásból adódóan, hogy az állam mindenkinél okosabb, az állam megmondja, kinek mi jó - a bírónak egy olyan lehetetlen feladatot adott, amely az elmúlt évtizedekben a polgári igazságszolgáltatás egyik rákfenéje lett. Sajnálatos módon a polgári perrendtartás 3. §-a - mint az egyik alapvetõ, elvi jellegû szakasz - az egész polgári igazságszolgáltatást befolyásolta, másodfokú hatályon kívül helyezésekre adott okot, sõt, a bírói gyakorlat odáig is elment, hogy még a jogi képviselõvel eljáró felet is, aki mellett ott van a fizetett ügyvédje, fel kell hívni, hogy még ilyen jogai lehetnek.
A polgári eljárásjogokban - mind a polgári eljárásban, mind a büntetõeljárásban - kialakult egy szereposztás, azaz adott személyekhez adott szerepek kapcsolódnak. Ez nagyon jó, mert kiküszöböli a szerepzavarokat. A feudális jog szerint egy tanácsban ült egymás mellett a bíró, a védõ és a vádat képviselõ ügyész, ezek a feladatok a büntetõeljárásban szétváltak, külön személyekben testesültek meg, a polgári perrendtartásban hasonló módon, a bírótól teljesen független a két felet képviselõ jogi képviselõ, vagy maga a fél, ha nem veszi igénybe jogi képviselõ segítségét.
Ezt a tiszta szerepleosztást zavarta össze a '952-es, szocialista alapon mûködõ polgári perrendtartás, amikor elõírta a bírónak, hogy a felek ügyvédje is legyen. Tehát az egyik pillanatban jogi tanácsot ad, a másik pillanatban felülbírálja a saját jogi tanácsa alapján eljáró felet. Egy teljesen skizofrén helyzet ez, amely a polgári perrendtartásban és a polgári gyakorlatban évtizedeken keresztül bajok halmazát okozta.
Nagyon örülünk annak, hogy ezt a lehetetlen helyzetet meg kívánja szüntetni ez a mostani kormány-elõterjesztés. Végre, mert nagyon régen meg kellett volna tenni ezt a lépést, talán már a múlt négyéves ciklusban is sor kerülhetett volna erre. Természetesen ez után is marad kötelezettsége a bírónak, az eljárási jogokról - de nem többrõl - kioktathatja a feleket, azt azonban nem mondhatja, hogy felperes, adjál be még egy ilyen keresetet, mert neked erre jogod lehet, aztán az ítéletében esetleg arról kell döntenie, hogy abba belefoglalja-e saját ötletét, vagy esetleg - saját ötletével szemben - azt mondja, hogy én ezt az igényt elutasítom. Ez a helyzet most remélhetõleg meg fog szûnni, minden esély megvan rá, hogy a kormány elõterjesztése itt keresztül fog menni.
Sepsey Tamásnak ezek az atyáskodó, tehát az állam gondoskodó szerepét megkívánó gondolatai nem ebben a formában valósulhatnak meg. Ezt a szereposztást, hogy a bíró funkciója szigorúan és élesen váljék külön a jogi képviselõ funkciójától, más módon lehet biztosítani. Lehet biztosítani azzal, hogy a pártfogó ügyvédi kirendelések rendszerét tökéletesítjük; lehet azzal, hogy a bíróság úgy biztosítson képviseletet a fél részére, hogy azt egy külön, tõle független személy lássa el: adott esetben például - ha az anyagi feltételek nem teszik lehetõvé a megbízott képviselõ részvételét -, pártfogó ügyvédet rendelhessen ki, és ennek természetesen a költségvetésben biztosítani kell az anyagi fedezetét. A Sepsey Tamás által felvetett kérdés azonban így megoldható.
Ugyancsak megoldható természetesen akkor is, hogyha az egyéb okokból gondoskodást igénylõ személyek számára akár az eseti gondnoki, akár pedig az ügygondnoki kirendelési rendszert tovább lehet fejleszteni. Nem biztos, hogy a mostani ponton meg kell állni, végig kell gondolni, nincs-e olyan további lehetõség, amellyel esetleg mód nyílhat ilyen képviseleti lehetõségekre. Hangsúlyozom azonban: ezt funkcionálisan a leghatározottabban külön kell választani a bírói funkciótól, külön kell választani az anyagi jogi bírói kioktatási kötelezettségtõl, mert ezt egyszerûen meg kell szüntetni; ez elavult, az európai jogrendszerekben nem létezik. Ha mi modernizálni akarjuk a jogunkat, meg akarjuk szabadítani azoktól az álhumánus, formális és rengeteg visszásságot okozó "szocialista" elemektõl, akkor ezeket a lépéseket következetesen végig kell vinnünk.
Éppen ezért bizonyos értelemben értetlenül állok Sepsey Tamás javaslatának elsõ felével szemben, amely ezt a tipikusan a Rákosi-korszak kellõs közepén meghozott intézkedést szeretné átmenteni a polgári jogalkalmazás idejére is. Nem értem, nem tudom, milyen megfontolásból kívánja a továbbiakban is alkalmaztatni, mert idegen a polgári jogrendszertõl. Tudomásom szerint Nyugat- Európában nincs példa erre, és ilyen elemekkel aligha tudjuk könnyíteni az igazságszolgáltatás tevékenységét.
Ezért a 2. sorszám alatti Sepsey-javaslatnak mind az elsõ, mind pedig a második része vonatkozásában megalapozott az alkotmányügyi bizottság döntése, amely szerint egyiket sem támogatta egyharmaddal sem, és nem tartanám szerencsésnek, ha Sepsey Tamás javaslatának bármelyik eleme bekerülhetne a törvénybe. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)