DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt kell mondanom, hogy két dilemmával néz szembe az a képviselõ, aki egy részletes vitában részt kíván venni. Az elsõ dilemma az, ha az ellenzék észrevételeire nem reagálunk, akkor megkapjuk azt a vádat, hogy nem is figyelünk oda, diktatórikusak vagyunk stb. Ha reagálunk akkor pedig azt a vádat kapjuk meg, hogy esetleg kötözködünk.
A másik dilemma az, hogy sajnos a magyar parlamentben nagyon sokszor - gondolom, persze ebben nemcsak a magyar parlament van így - az érvek egymás mellett mennek el, s akkor megkapjuk azt a vádat, hogy szócséplés folyik, ha pedig egymásra reagálnak az érvek, akkor azt olvashatjuk az újságban, hogy éles szóváltásba keveredtek.
Szeretném jelezni, hogy nincs közöttünk éles szóváltás, amikor az itt elhangzott érvekre érvekkel szeretnék reagálni. De valóban úgy van, ahogy korábban Balsai István is mondta, itt tulajdonképpen a bíróság szerepérõl való két különbözõ felfogás van. Sepsey Tamás - ha jól értettem a szavait - ezt most azzal enyhíti, hogy a társadalmi fejlettség jelenlegi szintjén még meg kell tartani ezt a bírói kioktatást, majd ha továbbfejlõdik a társadalom, akkor ez megszûnhet. Ennyiben tehát egyetértünk, hogy ez nem jó, hogy így van. A különbség köztünk az, hogy most még Sepsey Tamásék szerint kell ez a kioktatási kötelezettség, szerintünk viszont nem kell. Miért nem kell? Az egyik, amiért nem kell, az az érvelés, hogy a társadalom igazságérzetével nagyon sok minden ellentétes. Szeretném hangsúlyozni, ez így van, ezzel egyetértek. De ha valaki most azt állítja, hogy az elmúlt években a bíróságok ítéletei mindenkor találkoztak a társadalom igazságérzetével, akkor azt mondom, hogy jogos fenntartani a kioktatási kötelezettséget, hiszen még ma is van kioktatási kötelezettség. A felek egy része a bíróságok legnagyobb erõfeszítései ellenére is, és a bíróságok ítélkezési tevékenységének legmagasabb szintjén is elégedetlen a bíróságok ítéletével. Bármelyik képviselõ, aki itt ül a teremben, be tudna hozni ide egy ekkora stósz levelet (mutatja), amiben állampolgárok fordulnak hozzá, hogy az õ ügyeikben igazságtalan ítélet született. A társadalom igazságérzete tehát egy rendkívül szubjektív kategória, kioktatási kötelezettség megléte esetén is nagyon sokszor a társadalom, de legalábbis a pervesztes igazságérzetével ellentétes lesz a bíróság ítélete. Hogy a pervesztes mellett áll-e a többség vagy nem, azt nem lehet megtudni, hiszen nem tudunk minden per után közvéleménykutatást végezni, hogy mi a társadalom véleménye arról az ítéletrõl, helyes-e vagy sem.
Az is elhangzott a vitában, hogy az államnak szolgáltatnia kell, amikor a felek az igazságukat keresik. Megint csak a logikára szeretnék apellálni. Tisztelt képviselõtársaim, miért nincsen például a földhivataloknál, az ingatlannyilvántartásnál az államnak az a kötelezettsége - bár én tényleg nem veszem a bíróságokat a szónak abban az értelmében államba, ahol állami kötelezettségek így megállapíthatók - hogy nem csak azt nézi meg, a szerzõdés forma szerint helyes-e, és nemcsak regisztrál, hanem ha úgy látja, hogy például a környéken szokásos ár alatt vagy felett történik az ingatlan adásvétele, akkor a földhivatal erre felhívná a figyelmét.
(17.10)
Ez a szerzõdési szabadság nagyon súlyos sérelme lenne, mert valakinek joga van eladni az ingatlanát ár alatt vagy megvenni ár fölött.
Én azt tartom - és hozzáteszem, nemcsak én, hanem a jogi szakirodalom is azt tartja - paternalista államnak, amikor az állam felülbírálja, hogy szerintem most nem az érdek ellenében... Vagy képzeljük el a gépkocsi- nyilvántartásnál ugyanezt, hogy amikor bemegyünk a rendõrségre az adásvételnél, akkor a rendõrség kioktatná, hogy másfajta szerzõdést kellett volna kötni, felhívom a figyelmét, hogy ez a lízing az ön számára nem kedvezõ, felhívom a figyelmét, hogy tegnap jegyeztünk be egy ötéves Audit fele ekkora áron, esetleg nézzen utána, nem tud-e jobb üzletet kötni...
Azt hiszem, ha egy ilyen általános állami kötelezettség van, akkor a polgári jogállam szerzõdési szabadsága és az az elv, hogy az állam a polgárait felnõttnek tekintse, komolyan sérül. Ugyanis abból indul ki, a bíró biztosan tudja, hogy kinek van igaza, már rögtön a per elején tudja, hogy kinek van igaza. És képzeljük el a helyzeteket - amelyek egyébként gyakran elõállnak:
Önök, tisztelt képviselõtársaim, egy ügyvéd segítségével pert indítanak a szomszédjuk ellen, aki esetleg túlépítkezett vagy bármiféle jogsérelmet okozott. Önök vállalják az ügyvédi költséget, bemennek a bírósági tárgyalásra és a bírósági tárgyaláson - ezt most nem a jelen lévõ jogászoknak mondom, hanem azoknak, akik laikusok és ilyenkor ügyvéddel mennek - azt látják, hogy a bíró megkérdezi az önök ügyvédjét, mint a felperes képviselõjét, hogy fenntartja-e a kereseti kérelmét. Az önök képviselõje azt mondja, hogy igen, ezek után a bíró fél órán keresztül elmagyarázza az ellenérdekû, önöknek kárt okozó félnek, hogy milyen lehetõségei vannak, mert mondjuk tévesen ítélte meg elõször az ügyet. Volt már ilyen a történelemben? Ezek után önök ott állnak, utána kezdõdik a per, és bizonyítsa be nekem, mint ügyfélnek bárki azt, hogy az a bíró nem elfogult! Bizonyítsa be nekem, mint ügyfélnek, hogy az a bíró nincs megvesztegetve! Akik gyakorló ügyvédek, tudják, hogy az ügyfelek mentek oda az ügyvédjükhöz, hogy ügyvéd úr, nem látta, hogy mi folyik itt benn?! A bíró magyarázta el az ellenérdekû félnek, hogy mi van, akkor miért fizetem én önt, ahelyett hogy a bírót fizetném?! Majd a bíró eligazít engem, elmondja hogy mit kell tennem!
Ez az, ami abból a feltevésbõl indul ki, hogy a bíró ránéz az ügyre, helybõl rögtön tud mindent, nem is kell bizonyítani, õ eligazít mindenkit és ha menet közben rájön, hogy téved, akkor bírálja felül a saját korábbi nyilatkozatát.
Ez az, amiért a polgári államokban azt mondják - itt van a szomszédban egy nagy jogi könyvtár, a szakirodalom tele van ilyen írásokkal, de a magyar szakirodalom is, figyelmükbe ajánlom Németh János professzor írásait, aki az elmúlt években teleírta a magyar szakirodalmat ilyen cikkekkel -, hogy ez nem egy korrekt per, amikor a bíró valamelyik fél javára, még a döntés elõtt, még a bizonyítás elõtt, még a körülmények meghallgatása elõtt beavatkozik és kioktatja az egyik felet. Ugyanis ez a felek egyenjogúságának, egyenlõségének az elvét megsértheti, és különösen kártékony akkor, ha a bíró tévedésbõl avatkozik be ebbe az ügybe.
Tehát azt hiszem, a megoldás valóban az, amit Szigethy képviselõtársam mondott, hogy a pártfogó ügyvédi intézménnyel kell ezt megoldani. Nagyon sok helyen éppen ebbõl a felismerésbõl indítottak jogsegélyszolgálatokat. Mûködnek jogsegélyszolgálatok, ingyenesek is; a karitatív szervezetek mûködtethetnek ilyen intézményeket. Nem lehet azt tenni, hogy - elnézést ismét a hasonlatért, amit az általános vitában már említettem - ha úgy ítéljük meg, hogy a társadalom erre nem készült fel, akkor bízzuk meg az ügyet eldönteni hivatott bírót, hogy majd õ a felek vitájában igazságot tesz. Ugyanis a bíró nem tévedhetetlen. A bíró nem az igazság letéteményese. Ez az, amit nem fogadok el. Nem az igazság letéteményese az állam sem, még csak az sem biztos, hogy amit a többség helyesnek gondol, az az igazság. Az igazságot a perben a bírónak a megismert tények és körülmények alapján kell kideríteni. Egyébként még egyszer mondom, mindenhol a civilizált világban erre épül; és ahogy, ha jól értettem, Sepsey Tamás is azt mondja, hogy ez a kívánatos hosszú távon. De szeretném jelezni, hogy a jelenlegi helyzet nem hogy nem kívánatos, hanem kifejezetten kártékony, ugyanis az igazságszolgáltatás iránti bizalmat ássa alá ez a helyzet. Köszönöm szépen. (Taps.)