DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! A jelentés 3. pontjában a Pp. 4. § helyébe lépõ és a novella 3. §-ához szeretnék hozzászólni a félreértések elkerülése végett.
Hallgatva itt Hack Péter és Szigethy István képviselõtársaim érvelését, én azt hiszem, itt nemcsak két malomban õrölünk, hanem valóban az a helyzet - ahogy Sepsey Tamás is mondja -: nem tudják képviselõtársaim, mirõl van szó. Õk a probléma egyfajta, nagyon szûk keresztmetszetét adják. Ez Hack Péternél érthetõ, hiszen õ nem volt gyakorló ügyvéd. Szigethy Istvánnál már kevésbé, mert huszonöt éves ügyvédi mûködésre hivatkozni és nem látni, hogy valójában mirõl van szó, ez már talán több, mint egyszerû kormánypárti képviselõi magatartás.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az ügyek - a jelenlegi bírósági gyakorlatot és az ügyforgalmat ismerve - nem abból állnak, hogy a társbérlõ a szekrényt arrébb tolta és birtokháborítási ügyet kell az egyik szomszédnak az ügyvéddel eljáró másikkal szemben elõterjesztenie a szekrény visszatolása érdekében. Ilyen ügyek is vannak. Lehet, hogy azok az érvelések, amelyeket itt most Hack Pétertõl és Szigethy képviselõtársamtól hallottunk, a felek nyilatkozathoz kötöttsége szempontjából követendõ bírói magatartásról, ezekre az ügyekre vonatkoznak.
Én egyetérek azzal, hogy nem jó dolog, különösen az ügyvéd szempontjából, hogy a vele szemben ülõ és ügyvéd nélkül eljáró felet a bíróság kiokosítsa olyan módon, hogy ebbõl még esetleg a pervesztés is bekövetkezzék.
De maradok a jelentés 3. pontjánál. Tisztelt elnök asszony mosolyából arra gondolok, arra következtetek, hogy itt szeretné erre redukálni a felszólalási irányt - és igaza is van.
Nos, azt hiszem, az ügyek - amit itt a parlamentben meg kell tárgyalni és azt hiszem, megvilágítani -, zömmel arról szólnak, hogy a jogi képviselõ nélkül eljáró és ily módon jogilag nagyon mûveletlen, de jelentõs anyagi áldozatokat hozó, illetéket fizetõ és a bírósághoz fordulás egyéb nehézségeit vállaló felek személyesen eljárva szembetalálják magukat óriási intézményekkel, akik jogi képviselõvel járnak el: bankokkal, biztosítókkal, és hadd ne soroljam föl azt a hatalmas nagy választékát az alperesi oldalnak. Ha a bíróságnak nincsen segítenivaló kötelezettsége, természetesen elméletileg a legegyszerûbb dolog ítélt dologgá változtatni... Hack Péter úr igen szemléletesen példálózott, én is mondanék egy példát:
Például valakinek, sajnos, szerencsétlenségére egy súlyos közlekedési balesete támad, mondjuk nem azért, mert autója van, hanem egy villamos örökre nyomorékká tette - nekem volt ilyen ügyem, azért tudok életszerû példákat hozni. Ne adj' isten, nincs pénze ügyvédre, és szeretne valamilyen kártérítési igényt ügyfélként, felperesként, mondjuk a BKV-val szemben elõterjeszteni. Úgy gondolja, ötezer forint kár érte õt, holott egyik, másik vagy mindkét lábát elveszítette.
Ha jól értettem, itt a módosításból az következik, hogy a bíróságnak arra joga lenne - bár Sepsey Tamás nagyon plasztikusan mondta, hogy ez így fából vaskarika és egy fikcióról van szó -, hogy megmondja, ha nincs ott az alperes, akkor távollétében kérhet bírói meghagyást mind az ötezer forintra. Vagy arra is joga lehet a bíróság ilyen irányú alaki jogi kioktatása alapján, hogy mondjuk esetleg ne csak a BKV-t, hanem az útkaparó vállalatot is perbe vonja. De arra, ha jól értettem, nincsen joga ezek után, hogy a bírótól megtudja, hogy kedves barátom, menjen haza, vegyen elõ egy papírt és ceruzát, írjon be oda ötmillió forintot, mert hiszen önnek a rendelkezésére álló sajnálatos körülményei lehetõvé teszik, hogy ön olyan általános vagy eszmei kártérítést kérjen, amely természetesen valódi kárának vagy annak közelében járó kompenzálását fogja eredményezni.
Mi történik - ha jól értettem - a módosítás alapján? Az ötezer forintot megítéli a bíróság, esetleg nem fellebbezi meg a BKV, mert hogy úgy mondjam, hülye lenne megfellebbezni ebben az ügyben, és jogerõs lesz az ítélet.
Tisztelt Országgyûlés! Ebben az esetben ítélt dologként ezt az ügyvédre pénzt elõteremteni nem tudó, a különbözõ szövevényes jogsegélyszolgálatok - valljuk be õszintén - teljesen megfeneklett szférájában eligazodni nem tudó és a bíróságtól semmilyen segítséget nem kapó fél res judicataként, ítélt dologként nincsen abban a helyzetben, hogy ugyanebbõl az ügybõl, ugyanebbõl a kártérítési jogviszonyból a hiányzó 4 millió 999 ezer forintot kérhesse, ha csak valami szerencsés perújítási okot nem talál - csak kíváncsi vagyok, hogy fog õ mindenféle jogi segítség nélkül egy alkalmas perújítási okot kreálni.
Egyébként abban is fenntartásaink vannak, ami egy késõbbi részében, a perújítással kapcsolatos szabályok szigorítását illeti. Kíváncsi vagyok, megfelel-e ez a törvényjavaslat az imént említett és egyáltalán nem életszerûtlen példa alapján annak a valóban jogos társadalmi elvárásnak, ami a bíróságok mûködésébe vetve, gondolom, indokolt és föltétlenül követendõ.
Természetesen ilyen lapos érveket mi is tudnánk mondani, hogy a bírósági perek során az egyik fél mindig azt hiszi, hogy nincs igazság a földön, a másik fél meg örül, mert megnyerte a pert. Ebben a parlamentben azt hiszem, nem kell érvelni, hogy a társadalom igazságérzete mást jelent, mint a peres felek perre vetített magatartása és ezzel kapcsolatos elégedettsége a bíró mûködésével vagy a bíróság egészének intézményével.
Az egy más dolog - és abban teljesen igaza van Szigethy képviselõ úrnak, és semmi köze nincs a polgári perrendtatáshoz -, hogy mondjuk bírósági panasznapot tartva tollba mondott fellebbezést eléggé furcsa - és én magam is nagyon sokszor találkoztam ezzel a problémával minden minõségemben -, hogy ugyanaz a bíró fogalmazzon meg, és ennek kapcsán kénytelen leírni saját kezével, amivel az elutasító ítéletet is leírta, hogy nem ért egyet vele az elõtte megjelenõ fél, és ezért és ezért a megyei bírósághoz a fellebbezést terjessze föl. De ez nem polgári perrendtartás, ez bírósági ügyvitelszervezési, ez bírósági igazgatási kérdés. Gondolom, még odáig is el lehet merészkedni, mint ahogy csinálják ezt az országban nagyon sok bíróságon, hogy nem a bíró tartja a panasznapot - megvannak ennek a formái.
(17.30)
Sajnálom, hogy a bírói létszám jelenleg megint apadni látszik. Én mint egyszerû ellenzéki képviselõ, nem szeretném az igazságügyi kormányzatot megint emlékeztetni arra, hogy nem volt ez így az elmúlt négy évben. Nem volt probléma fogalmazókat és titkárokat verbuválni a bíróságokra azzal a perspektívával, amelyek ezeket a látszólagos konfliktusokat feloldották volna. Gondolom, az sem probléma, hogy a szomszédos, közeli bíróságról az ügyeletet úgy oldják meg panasznapon, hogy az kizárja azt a nehézséget, amit Szigethy István felvetett.
Végezetül; én nagyon sajnálom Szigethy képviselõ úr ügyfeleit, akinek 25 éves ügyvédi praxisa alatt oly sokszor volt alkalma a vele és a bíróság ítéletével nem megelégedett és ilyen okból nem megelégedett ügyfelek panaszait hallgatni. Én magam 20 éves ügyvédi mûködésem alkalmával nem tapasztaltam - hasonlóan Sepsey Tamás 10 éves ügyvédi praxisához - olyan ügyfelet, aki a bíróság kitanítási kötelezettségével vagy a felek által elõterjesztett kérelemhez kötöttségével kapcsolatban valóban két szóval el nem intézhetõ - mert azért ez is hozzátartozik az ügyvéd mûködéséhez -... (Az elnök kikapcsolja a képviselõ mikrofonját.) Meg tetszik vonni a szót?