DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Igen tisztelt Miniszter Úr! Õszintén megmondom önnek, hogy jóval keményebb felszólalásra készültem, de azt követõen, hogy megtudtam, a pénzügyminisztert is helyettesíti a miniszter úr ma este, úgy gondoltam, éppen elég megpróbáltatás önnek a pénzügyminiszter bõrébe bújni és akár csak rövid idõre is helyettesíteni õt, úgyhogy nem fogom nagyon bántani ezt az elõterjesztést. Fõleg azért nem, mert igazából a földmûvelésügyi miniszternek ehhez nem sok köze van. Attól függetlenül, hogy árverésrõl van szó, a kárpótlási törvények a korábbi kormányzatnál az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartoztak, mert jogi tartalommal kellett megtölteni a múlt sérelmet szenvedettjeinek orvoslását.
A most beterjesztett törvényjavaslat számos kételyt, aggályt vet fel bennem. Az egyik egy népszerû dolog, hogy jó lett volna, ha a kormányzat átgondoltabb a kárpótlási törvény módosítása során és amikor beterjesztette a sorozatjelek módosítására vonatkozó törvényjavaslatát, beterjeszthette volna ezt is, mert abban az esetben a második kárpótlási földalap elsõ árverését már nem az 50 százalékos földalappal kellett volna Szabolcs-Szatmár megyében megtartani, hanem adott esetben már a 80 százalékossal is meg lehetett volna tartani. Így egy kicsit ott elhúztuk az eljárást. Holott lehet - miután a hét elején voltak ezek az árverések, igaz, hogy egy kis lélekszámú faluban -, hogy talán több boldogabb ember lenne már azon kevés, kárpótlásra jogosult közül, aki földhöz jut.
De ez nyilvánvalóan csak egy olyan ellenzéki megjegyzés, ami azért kellett hogy elhangozzon, hogy rámutassak arra, miszerint a stabilizációs programcsomag elõterjesztése, a pótköltségvetés elõterjesztése nyilvánvalóan oly mértékben leterhelte az apparátust, hogy nem tudta átlátni összességében, hogy egy-egy törvényhez hányszor akar még a kormány hozzányúlni. Hallom, hogy nemsokára megint tárgyalni fogjuk a kárpótlási törvény módosítását, hisz ön mondta, hogy rövidesen az Országgyûlés elé kerül egy lezáró törvény. Maliciózusan megjegyzem, hogy a kárpótlást sokáig nem lehet majd lezárni az Alkotmánybíróságnak köszönhetõen.
Ennek a törvényjavaslatnak nem vitásan van egy pozitívuma. A helyben lakók számára akar kedvezményt biztosítani. De engedtessék meg nekem, hogy az ördög ügyvédjeként megszólaljak és a nem helyben lakók érdekében fölvessem azt, hogy a kormányzatnak õk miért nem kedvelt gyermekei. Amikor az elsõ kárpótlási törvény megalkotására sor került, az a törvény még úgy rendelkezett, hogy két földalap legyen. Az elsõ földalapra, amit az elsõ kárpótlási törvény alapján beadott föld iránti kárpótlási igények aranykorona-értékére vetítve kellett kijelölni, azok árverezhettek, akik ott laknak, "1991. június 1-je óta állandó lakosok, ahol az árverésre kijelölt gazdálkodó szervezetnek termõföldterülete van, azok árverezhetnek, akik a volt tulajdonos jogán kárpótlás iránti igényt adtak be és a földjüket a gazdálkodó szervezet használja, illetõleg használta, valamint az árverésre bocsátott földek esetében annak a gazdálkodó szervezetnek - legyen az szövetkezet vagy állami gazdaság - alkalmazottja vagy tagja, amelyik a földet árverésre bocsátotta." Meglehetõsen szûk kör volt ez végül is az összes kárpótlási jogosulthoz képest.
Viszont az Alkotmánybíróság döntése arra kényszerítette az akkori kormányt, hogy a második kárpótlási földalap árverésére ezeket a korlátozó szabályokat megszüntesse. Így az eredeti törvény azt mondta ki, hogy bárki, aki eredeti kárpótlási jogosult, a második kárpótlási földalap területeire árverezhet. Ezáltal elejét lehetett venni az Alkotmánybíróság azon kifogásának, hogy valójában a földkárpótlás azt jelenti, hogy egyfajta reprivatizációra kerül sor. Másrészt ez biztosította az esélyegyenlõséget azon kárpótlásra jogosultak számára - elméleti esélyegyenlõséget, ezt hozzá kell tennem, a jogászok mindig csak elméletrõl beszélhetnek, mert a konkrétumok már a jogalkalmazás során következnek be -, hogy elméletileg legyen esélyük földterületet szerezni azoknak is, akiktõl nem földet vettek el és nincs magyarországi településen állandó lakóhelyük.
A végrehajtás során nem vitásan fölmerült, hogy a föld iránti igény sokkal nagyobb, mint amit kezdetben a szakértõk vártak. Másrészt ez a föld iránti igény csak fokozódott azzal, hogy a kárpótlási jegyekkel szemben nem volt megfelelõ vagyoni kínálat. A kárpótlási jegyek kibocsátása egy idõ után nagyságrendekkel elõzte meg a felajánlott vagyon mennyiségét. Miután a földárveréseket az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a megyei kárrendezési hivatalok meghirdették a törvény elõírásának megfelelõen, a kárpótlási jogosultak ezrei, tízezrei számára egyedüli felhasználási lehetõségként a föld jelentkezett. Még azok is földet akartak vásárolni - végül is vásároltak is földdarabokat -, akiknek eszük ágában sem volt eredetileg földet vásárolni.
Tehát akkor, amikor e törvényjavaslat indokolásában olyan magasztos célok szerepelnek, hogy a helyben lakók földhöz jutását elõsegíteni, akkor figyelembe kell venni, hogy ennek a célnak a megvalósítására nem a második kárpótlási földalap szolgált eredetileg, hanem az elsõ kárpótlási földalap. A kijelölt, valamivel több mint 40 millió aranykoronából 38 millió aranykorona földterület magántulajdonba került. Tehát nem lehet azt mondani, hogy nem lett volna sikeres az elsõ kárpótlási földalap árverezése.
Azok az anomáliák, amelyek a helyben lakók rovására idegenek földhöz jutását segítették elõ, nem a törvénybõl erednek. Nem a törvénybõl erednek, hiszen a jogszabály csak az eredeti jogosult földhöz jutását tette lehetõvé. Az a megoldás, hogy az eredeti jogosult árverez és utána vagy már elõtte egy elõszerzõdéssel eladja az ingatlanát, kivédhetetlen megoldás. Törvényi úton vagy kimondom, hogy elidegenítési tilalom van és ebben az esetben megkötik ugyanúgy az elõszerzõdést az öt éves vagy hat éves, tíz éves elidegenítési tilalom lejártát követõen. Az akkori jogalkotó másik megoldást választott, jövedelemadóval próbálta megfogni ezeket az eladásokat. Még nem nagyon tudok arról, hogy az Adó- és Pénzügyi Hivatal, az APEH utánajárt volna és behajtotta volna az államot megilletõ jövedelemadót az ilyen jogügyletekbõl.
Akkor, amikor a miniszter úr és az indokolás is hangsúlyozza, hogy ezzel a megoldással a helyben lakók számára kívánnak elõnyöket biztosítani, nem tartom meggyõzõnek ezt az érvelést, hisz ha anomáliák merültek föl az elsõ földalap árverezésénél, ugyanazok az anomáliák itt is föl fognak merülni. Ha a helyben lakók számára növeljük ezt a földalapot, attól még nem lesz kevesebb adott esetben az elõszerzõdést kötõk száma, lehet hogy meg fog növekedni. Viszont azon kárpótlásra jogosultak érdekei nagyon súlyos sérelmet szenvednek, akik bíztak a magyar Országgyûlésben és elhitték, hogy elõször száz százalékos földalapra árverezhetnek, utána némi csalódással tudomásul vették, hogy 50 százalék maradt.
(21.20)
Ha az Országgyûlés ezt a törvényt elfogadja, minden általam tisztelt cél ellenére azt kell mondanom, hogy viszont most már csak húsz százalék marad azoknak, akik számára 1991. augusztus 10-én száz százalék volt ígérve.
Itt következnek az alkotmányossági problémák. Megengedheti-e egy állam, hogy fokozatosan egy bizonyos csoport - és itt a csoport jól körülhatárolható, tehát az Alkotmánybíróság számára ezek az ismérvek megfoghatók - számára folyamatosan diszkriminatív intézkedéseket hozzon. Mert nem vitásan a száz százalékról 50 százalékra csökkentés diszkriminatív volt. De még annak az indokát talán el lehetett fogadni. De azt, hogy az 50-et most csökkentem, 20 százalék marad és erre az eredeti száz százalékhoz képest egyötödére csökken ezeknek a személyeknek - akik százezres nagyságrendben vannak - a földhöz jutási lehetõsége, elgondolkodtató alkotmányossági szempontból. S a probléma abban van, hogy a magyar Alkotmánybíróság sok esetben évekkel a jogszabály meghozatala után hozza meg a döntését. Ha megállapítja nem visszamenõleges hatállyal ennek a törvénynek az alkotmánysértését, akkor tudatában kell lennünk annak, hogy sokak számára egy olyan törvényt hozott az Országgyûlés, amely megfosztotta õket a földvásárlás lehetõségétõl.
Ha az Alkotmánybíróság visszamenõleges hatállyal semmisíti meg, akkor viszont még egyszer meg kell ismételni az összes árverést. Korábban alkalmazta azt az Országgyûlés, hogy elõzetes normakontrollra megküldte a szöveget. Volt úgy, hogy a köztársasági elnök úr küldte meg az Alkotmánybíróságra ezt a szöveget. Én úgy gondolom, ebben a kérdésben igen alaposan el kellene gondolkozni, hogy az alkotmányossági szabályok megtartása mellett egy jogállammal összeegyeztethetõ-e, hogy folyamatosan csökkent egy meghatározott csoport számára adott juttatás. Csökkent, és ezt nem ellentételezi. A nagy probléma ugyanis abban rejlik, hogy míg a kormányzat a földterület egy részére csökkenti ezeknek a személyeknek a kárpótlásijegy-felhasználási lehetõségét, sajnos a másik oldalon nem bõvíti a felhasználási lehetõséget.
Ez most már evidencia, és nem hiszem, hogy hosszan kellene beszélni róla. Nyolc hónap óta az eredeti kárpótlási jogosultak nem tudnak, mit csinálni a kárpótlási jegyükkel. (Juhász Pál: Igaz!) Az életjáradékra-váltás... Képviselõtársam! Két percben lehet majd reagálni rá, megkérném...
Ebben az esetben az életjáradékra-váltás a vagyoni jogosultaknak megengedett. A politikai üldözötteknek nem. Õk elég komoly összegû kárpótlási jeggyel rendelkeznek. Ha méltányosan akarom azok helyzetét kezelni, akiket a földvásárlás lehetõségétõl megfosztok, mert csökkentem a kárpótlási árverésen való részvételüket, alkotmányossági szempontból elfogadhatónak tartanám, hogy a másik oldalon viszont egy olyan kínálatot biztosítok, amely a jegy felhasználását számukra egyértelmûen megadja. A kárpótlási törvények soha nem azt biztosították, hogy csak földet lehet kapni a jegyért, vagy csak privatizálásra használható, hanem mindent lehet.
Ebben az esetben, ha a mindenbõl a föld nagyon kis mértékre szûkül, privatizációs kínálat pedig nincs, mert az állam nem hirdet meg a kisemberek részére privatizációs kínálatot, akkor valóban fönnáll az az alkotmánysértés, hogy egy törvény megfosztja ezeket a személyeket az árverezéstõl, de nem ad érte semmit sem.
Én tudom, hogy sok esetben pusztába kiáltott szó volt, amit én itt a kárpótlási jegyek felhasználásával kapcsolatban elmondtam. Elhangzottak ígéretek, miniszterelnöki ígéret tavaly; Suchman Tamás miniszter úr idén szólt arról, hogy még áprilisban megoldódik ez a kérdés. Legutoljára viszont azt nyilatkozta, hogy szeptember-októberig az eredeti jogosultak ne is várjanak semmiféle jegyfelhasználási lehetõséget. Nem nevezhetõ jegyfelhasználási lehetõségnek, hogy a termelõszövetkezetek számára biztosított részvénycserékbe esetleg különféle szerzõdéses konstrukciókkal az eredeti jogosultak bekapcsolódhassanak. Nem hiszem, hogy ez sikerre vezet. Nekik külön részvénycserékre lenne szükség, amit ha a kormányzat nem kezd el, nemcsak a szavahihetõségét veszti el, hanem sajnos tényleg keserû csalódást okoz az embereknek, és még inkább fokozza az alkotmánysértés gyanúját.
Éppen elég kár, éppen elég szenvedés érte a kárpótlásra jogosultakat, hogy most egyszer végre rendezõdjék a helyzetük. A földárverések arányának a csökkentése nem oldja meg a jegyek felhasználási problémáját. Ha ez most megkülönböztetést fog tenni a helyben lakók elõnyére bárki kárpótlásra jogosult rovására, a jegymennyiség attól független marad, ha a kormányzat valóban komolyan gondolja, hogy a kárpótlási jegy felhasználását meg kell oldani, hogy az vegyen termõföldet, aki termõföldbõl akar megélni, akkor a jegyfelhasználás másik, sokkal szélesebb spektrumát kellene biztosítani, mert akkor a kárpótlási árverések felõl ez a nagy, tehetetlen tömeg áthúzódna a privatizációs felhasználási területre.
Mindaddig, ameddig ez nem történik meg, ameddig nincsenek határozott kormányzati lépések, az ilyen fajta törvénybeterjesztések biztos, hogy azok számára, akiknek többletjogot biztosít, pozitívabb, megfelelõbb, elfogadhatóbb. Azok számára viszont, akiktõl elvesz és nem ad helyette mást, elfogadhatatlan. Nyilvánvaló, hogy a kormányzat politikailag mérlegeli, kikkel akar inkább haragban lenni, kikkel akar kevésbé haragban lenni. Én azt hiszem, a kormányzat számára ez nem járható út. A kormányzatnak nem ellenségeket kell szerezni, hanem meg kell értetni a magyar állampolgárokkal a lehetõség mértékét. Járható út lenne az is, igen tisztelt miniszter úr, hogy esetleg meg lehetne vizsgálni, van-e még olyan föld, amelyik kárpótlási árverésre kivihetõ lenne.
Nem biztos, hogy bele kell nyugodni abba a helyzetbe, hogy nagyon sok állami gazdaság esetében most ragaszkodunk ahhoz, hogy ezek egyben maradjanak, illetõleg ragaszkodunk ahhoz, hogy a föld állami tulajdonban maradjon. Én elképzelhetõnek tartom, hogy ha nem is teljes mértékben fogja megoldani a problémát, de még egy kis földalap megkeresése, fölkutatása bizonyos térségekben enyhíthet a bajokon.
Igen tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselõk padsoraiban.)