DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látszik, hagyomány, hogy ezekben az ügyekben ilyen késõ esti órában beszélgetünk, vitatkozunk, bár számomra a mai hangvétele - legalábbis egyelõre - meglepõen kultúrált, bízom benne, hogy ez a hangvétel marad a továbbiakban is.
Három rövid megjegyzéssel szeretnék hozzájárulni az általános vitához. Elõször is szeretnék hangot adni azon véleményemnek, ami tulajdonképpen sokak véleményével, álláspontjával egyezik: jó lenne úgy végezni a törvényhozást, úgy foglalkozni a kárpótlás lezárásával, hogy a lehetõ legkevesebbszer kelljen még hozzányúlni. Én osztom ezt az álláspontot, bízom benne, hogy ez az egyébként ismereteim szerint nem egyszerûen pártokhoz, kormánypártokhoz vagy ellenzéki pártokhoz kötõdõ igény elõbb-utóbb meghallgatást nyer, kialakulnak a feltételei, és aránylag rövid idõ alatt egy egységes új törvényben rendezzük az alapkérdéseket.
Az, hogy rendezni kell a kérdéseket, rámutat arra, hogy itt bizony sok rendeznivaló van, tehát egy eléggé rosszul elõkészített és gyakorlatában számtalan méltánytalanságot, igazságtalanságot eredményezõ jogalkotási termékrõl, illetve termékekrõl van szó.
Szó volt itt a Glattfelder úr indítványával kiigazítani gondolt paragrafusokról, de gondolom, legalább ennyire fontos volna a volt üzemi utak, jelenleg önkormányzati utak kérdéskörének rendezése, legalább ennyire fontos volna az egyébként szövetkezeti tagi üzletrészben már nevesített, a földön lévõ és a földdel tulajdonost is váltott értékek rendezése: ültetvényértékrõl, meliorációs beruházásokról van szó. Tehát számos olyan vonulat, rendezetlenség van még ebben a törvényben, amit alaposan végig kellene gondolni, mégpedig gyorsan, mert egyetértek azokkal, akik úgy gondolják, hogy az agrárgazdaság, a vidéki élet szempontjából fontos stabilitást, a termõföldtulajdon biztonságát ezen kérdések megoldása nélkül nem lehet elérni.
(21.50)
A másik kérdéskör - és ez a mondandóm egyértelmûen egy korábbi hozzászólás miatt adódik -, hogy én csak azt a törvényt tartom sikeres törvénynek, amely a végrehajtása során kevesebb zavart okoz, mint amekkora elõnnyel jár. Úgy gondolom, ez a mostani törvényjavaslat azt a célt szolgálja - amirõl miniszter úr is szólt -, miszerint a helyben lakók, az adott földhöz legközelebb lévõk és a földbõl megélni szándékozók juthassanak hozzá. Úgy gondolom, ha ez a cél a jelenleginél nagyobb hányadban valósul meg, az mindenképpen kisebb zavar, mint az, hogy néhány ember bizonyos várakozásaiban csalatkozik.
És ez lenne a harmadik mondandóm. Úgy gondolom, hogy az ilyen szûk keretek között zajló vitára is odafigyel az ország, az itt elhangzottaknak súlya van és súlya lehet, erre hivatkoznak, ezzel érvelnek, még akkor is, ha ez nem válik a jogszabály szövegévé. Így volt ez egyébként a kárpótlási törvények történetében igen gyakran, hogy nem a norma, hanem politikai hozzászólások, parlamenti felszólalások helyettesítették idõnként a törvényi hiányosságokat. Vélhetõleg tehát most is hat mindaz, ami itt elhangzik.
Úgy gondolom, hogy ez a törvény - sokak állításával szemben - úgy ad, hogy közben mástól nem vesz el. Ad, hiszen azoknak az embereknek lehetõséget teremt nagyobb hányadban részesülni, akik helyben laknak, ugyanakkor nem vesz el azoktól, akik a 20 százalékba kerülnek, hiszen egyetlenegy törvény sem fogalmazott úgy, egyetlenegy kárpótlási törvény sem ígérte azt, hogy a kárpótlási jegy száz százalékát földre kívánja váltani, pláne nem tett olyan ígéretet, hogy olyan értékben kerül itt beváltásra földre a kárpótlási jegy, mint ahogy az történt itt.
Egy látszatról van szó, amikor elvételre gondol bárki. Egy korábbi méltánytalan, igazságtalan helyzet - amirõl egyébként szólt Francz Rezsõ képviselõtársam is - okozza azt a látszatot, mintha itt valaki bárkitõl bármit elvenne, hiszen valóban vélhetõleg a 20 százalékban licitálók esetében nem igazán lesz lehetõség arra, hogy 500 forint/aranykorona értéken lehessen a kárpótlási jegyet beváltani. Szerintem egyébként a 80 százalékban sem lesz erre lehetõség, így tehát azt lehet leginkább mondani, hogy a korábbi törvény igazságtalan végrehajtása vett el lehetõséget sok olyan embertõl, aki a végrehajtás folyamata eredményeként csak most kerül árverésre. Úgy gondolom tehát, hogy nem elvételrõl van szó, csupán arról a szerényke kis adásról, amit ez a törvényjavaslat megcéloz, hiszen végül is ez egy szerényke adás, mert nem oly nagyságrendekrõl van ma már szó, mint a kárpótlási folyamat elején.
Ami az alkotmányossági aggályokat illeti, feltétlenül osztom azt az idõdimenziót is magába foglaló vélekedést, amit Juhász Pál képviselõtársunk elmondott.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)