DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, hogy az elõttem elhangzott felszólalásokból már kitûnt, nem valamiféle belterjes értelmiségi vagy szakmai kedvtelésrõl van szó akkor, amikor a levéltári törvény ügyével foglalkozunk. Ugyanis nem kell tudományos kutatónak lenni ahhoz, hogy felismerjük, a levéltári anyagok helyzetének milyen meghatározó szerepe van a nemzeti tudat fennmaradása és az állampolgári jogok érvényesülése szempontjából. A levéltárak ugyanis, tisztelt Ház, az információmegõrzés és a -megismerés alapintézményei.
Az elõttem szólók már beszéltek a levéltárak történelem- és hagyományközvetítõ, iratmegõrzõ és az állami-társadalmi élet folytonosságát biztosító szerepérõl. Szóltak arról, hogy a levéltári anyagok nemzeti kincsünket képezik. Szóltak a levéltári anyagok jogbiztosító szerepérõl, ezért én ezekrõl a kérdésekrõl már nem akarok külön beszélni.
Ami pedig az állampolgárok jogainak és a levéltári anyagoknak az összefüggését illeti, hadd húzzam alá: a történelem és a közérdekû adatok megismerésének mennyire fontos garanciája az, hogy ezeket az adatokat korrekt módon megõrizzék.
Tisztelt Képviselõtársaim! A témát áttekintve rögtön két dolog jut az ember eszébe. Az egyik az, hogy a levéltáraink hogyan képesek eleget tenni az iratrendszerezõ és -konzerváló feladatuknak. A másik kérdés, hogyan juthat hozzá a polgár, a kutató a levéltárakban elraktározott ismeretanyaghoz.
Tisztelt Ház! Ami az elsõ kérdést illeti, rötön le kell szögeznem: tudatában vagyunk annak, hogy az infrastrukturális és anyagi gondok mennyire elnehezítik a levéltárak tevékenységét. Tudjuk, hogy mekkora gondot jelentenek a szûkös raktározási körülmények. Tudjuk, hogy milyen jelentõs állami segítséget igényelne a rossz állapotban lévõ iratanyagok konzerválása. Tudjuk, hogy milyen hatalmas iratkötegekkel néznek szembe levéltárosaink egy-egy átvételnél, és azt is tudjuk, tisztelt Ház, hogy a levéltár-érett anyagok átvételében milyen jelentõs lemaradások vannak, és hogy ezek a lemaradások nem a levéltáraknak és nem a levéltárosoknak róhatók fel. Bizony, az infrastrukturális és anyagi természetû gondok enyhítése szükségesnek látszik ahhoz, hogy levéltáraink kielégítõen tudjanak mûködni. Nem gondoljuk, hogy a levéltárak mûködtetése a gazdag államok luxusa.
Ezen gondok enyhítését azonban ettõl a törvénytõl illuzórikus lenne elvárni. Sajnos ki kell jelenteni azt, nagyon jól tudjuk, hogy a mûködési gondok és a pénzhiány az élet valamennyi területét sújtja, így ez nem nevezhetõ levéltár-specifikus problémának. Az államháztartási reform folyamán azonban - amelynek egyik feladata éppen az, hogy meghatározza a modern állam felelõsségvállalásának kereteit és mértékét - gondoskodni kell arról, hogy a nemzeti kultúra megõrzése és az ebbe szervesen beletartozó levéltári ügy is kiemelt helyet kapjon a preferenciák között.
Tisztelt Ház! A megoldást elõsegíthetné, ha a levéltáros szakma ki tudna dolgozni egy olyan, a normativitást tükrözõ javaslatot, amely alapján törvénybe foglalható lenne a levéltárat fenntartó állam, illetve az önkormányzatok kötelezettsége.
Azt is meg kell említeni, hogy a tervezettel szembeni egyik kritika a levéltárügy igazgatási rendszerének alapvetõ megváltoztatását kívánja. Kerüljön el az ügy a kulturális tárcától - igénylik évek óta, azt is mondhatnám, hogy évtizedek óta a levéltárosok, illetve egy részük. A levéltárügy igazgatási rendszere azonban, tisztelt Ház, nem választható el a könyvtárügytõl, múzeumügytõl, a mûemlékvédelemtõl. Az igazgatás mai rendszere valóban kérdéses, de álláspontom szerint nem a levéltári törvényben kezelendõ, hanem egy kívánatos közigazgatási reform részeként.
Tisztelt Ház! Ami a második kérdést, nevezetesen azt illeti, hogy hogyan juthatunk hozzá a levéltárakban õrzött információkhoz, örömmel állapítható meg: fordulatot jelent, hogy a személyes adatok kivételével jelentõsen csökken a levéltári törvény kutatási idõhatárt szabályozó jellege. Ez arra vezethetõ vissza, hogy a jövõben a nyilvánosság elõl elzárható adatok védelmi idejét fõ szabály szerint az adatvédelemrõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a titoktörvény állapítja meg. Így a levéltárakba a különbözõ iratok már eleve a saját védelmi idejükkel felcímkézve érkeznek, és megismerhetõségük is ehhez a határidõhöz, nem pedig a levéltári törvény rendelkezéseihez igazodik.
Így például az állam- és szolgálati titkok a titoktörvényben meghatározott ideig élveznek majd védelmet. Emlékeztetõül mondom, hogy ez államtitok esetén maximum 90, szolgálati titok esetén maximum 20 év lehet. Az úgynevezett belsõ használatra készült, valamint a döntés-elõkészítéssel összefüggõ adatok pedig az adatvédelmi törvény tervezett módosítása szerint 30 évig lehetnének visszatarthatók.
Tisztelt Ház! A levéltári jog kutatási idõhatár-megállapító jellegének eme kiürülése a közérdekû adatok vonatkozásában feltétlenül üdvözlendõ körülmény, ugyanis a levéltárak szolgáltató jellegét domborítja ki. Ez a változás kifejezi, hogy az iratok levéltári elhelyezése nem valamiféle újabb formáját jelenti a nyilvánosság kizárásának, hanem éppen az iratok, információk szakszerû megõrzésének és megismerésének elõsegítését célozza. Ennek megfelelõen az eddigi 30 éves kutatási idõhatár jellege is alapvetõen megváltozik. Tudniillik eddig az iratok a keletkezésüktõl számított 30 éves idõhatáron belül szinte abszolút tilalom alá estek a kutathatóságot illetõen, mivel a tilalom alól csak egyedi engedély jelenthetett kivételt.
(12.10)
Ezzel szemben a jövõben az iratoknak az a köre, amelyet a 30 éves korlát érint, jelentõsen összezsugorodik. Nem vonatkozik például ez a korlát azokra az iratanyagokra, amelyeknek a tartalmát, mint közérdekû adatot, az adatvédelmi törvény értelmében egyébként bárki megismerheti.
Ami pedig a személyes adatok védelmét szolgáló megismerési korlátok kérdését illeti, tisztelt Ház, fel szeretném hívni a figyelmet a törvényjavaslatnak arra a részére, amely magát az adatvédelmi törvényt módosítja.
A javaslat 36. §-ának 4. pontja kimondja, hogy a közfeladatot ellátó szervek hatáskörében eljáró személynek a feladatkörével összefüggõ személyes adata a közérdekû adat megismerését nem korlátozza. Hadd térjek itt ki arra, tisztelt képviselõtársaim, hogy egy ilyen irányú módosítást már az adatvédelmi törvény 1992-es vitájában el kívántunk érni. Akkor hosszas egyeztetések eredményeként mindössze azt a kompromisszumot sikerült elérni, amely a jelenlegi adatvédelmi törvény 3. § (4) bekezdésében áll, nevezetesen azt, hogy az érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni a közszereplése során általa közölt adatok tekintetében. Az elõttünk levõ módosítás továbblép ezen a területen, tovább csiszolja ezt a területet.
Ez a módosítás egy olyan ellentmondást igyekszik feloldani, amely a rendszerváltást követõen jelent meg a gyakorlatban. A probléma forrását az jelenti, tisztelt Ház, hogy a politikusokban, a köztisztviselõkben egyaránt jelen van a köz- és a magánszféra, mivel õk, azaz mi egyaránt köz- és magánemberek vagyunk. Ez a keveredés azonban tálcán kínálja azt a lehetõséget, hogy az állami tisztségviselõk és más közszereplõ politikusok a személyes adataik, illetve magánszférájuk védelmére hivatkozva megakadályozzák azoknak az adatoknak a megismerését, amelyek funkciójukkal vagy közszereplésükkel összefüggenek. Ez pedig, tisztelt Ház, az információszabadság kijátszását jelenti, a személyes adatok védelméhez való jog visszaélésszerû gyakorlásával. Pedig, tisztelt képviselõtársaim, a két jog nem állítható szembe egymással. Közöttük a természetüket illetõen csak látszólagos az ellentmondás. A két jog az érem két oldalaként funkcionálva ugyanazt a célt szolgálja; nevezetesen az állampolgár információs jogainak biztosítását, az állami információ- monopóliummal szemben.
Ami a közhatalmat gyakorló vagy politikai közszereplést vállaló személyeket illeti: nyilvánvaló, hogy velük, azaz velünk kapcsolatban a személyes adatok védelme csak az életünk magántermészetû vetületeit hivatott védelmezni, nem pedig a közemberként kifejtett tevékenységünkkel kapcsolatos információkat. Így például, tisztelt Ház, egy miniszter joggal kötheti saját engedélyéhez családi levelezése nyilvánosságra hozatalát. Az általa aláírt hivatali irat azonban már a közre tartozik - feltéve természetesen, ha valamilyen kiemelkedõ államérdek miatt azt nem titkosítják.
A kilátásba helyezett módosítás, tisztelt Ház, elõrelépést jelenthet ezen a területen. Bár tudni kell, hogy - éppen a határvonal sikamlóssága miatt - ezt a kérdést nem lehet törvénnyel tökéletesen rendezni. A határok tisztázása mindig is az adott ügy körülményeinek ismeretében végezhetõ el, ezért a nyugati országokhoz hasonlóan ezen a területen különösen nagy jelentõsége lehet a bírósági gyakorlatnak.
Tisztelt Képviselõtársaim! Eddig a törvényjavaslat erényeirõl szóltam. Van azonban szerintem két terület, amelyen kívánatos lenne a parlamenti vita eredményeként változtatni.
Egy olyan törvény vitája során, tisztelt Ház, amelynek célja a történelmi múlt megismerésének elsõdleges forrásául szolgáló iratok fennmaradásának és megismerhetõségének biztosítása, joggal vetõdik fel a kérdés, hogy a közelmúlt, a rendszerváltás elõtti korszak történelmének hiteles feltárását mennyire mozdítja elõ ez az új szabályozás. Nos, tisztelt Ház, szerintem hiba, hogy a törvényjavaslat nem differenciál megfelelõen a kutathatóság idõbeli korlátainak meghatározásakor a kutatási célok és a korszakok között. Pedig ennek a törvénynek, képviselõtársaim, elõ kellene segítenie azt, hogy az állampárti rendszer hatalomgyakorlói által elkövetett jogtalanságok, az azokkal kapcsolatos titkosított információk kutathatósága mielõbb biztosítva legyen.
A pártállami idõszakra nézve, szerintünk idõbeli könnyítést kéne tenni annak érdekében, hogy a korszak valós történelmi ismeretétõl megfosztott, ma élõ generációk mintegy szellemi kárpótlásban részesüljenek. Megkülönböztetést kéne tenni, hogy az ezredvég iskolásai már végre hiteles képet kaphassanak a demokrácia elõtti korszakról. Ezeket a tankönyveket mostanság kellene elkezdeni írni. Ennek érdekében olyan megoldást tartunk kívánatosnak a szabaddemokraták részérõl, amely szerint az 1990 elõtt keletkezett anyagokban ne 30, hanem 15 év legyen a kutathatóság korlátja. Tudjuk persze, tisztelt Ház, hogy az európai államok levéltári gyakorlata általában 30 éves idõkorlátozással operál.
Az európai normák felhasználása mellett azonban nem nem hagyható figyelmen kívül a sajátos magyar fejlõdés sem. Hiszen a magyar polgárok az állampárti berendezkedés idõszakában nem juthattak hozzá azokhoz a közérdekû adatokhoz, amelyeket saját országukra vonatkozóan más európai államok lakói megismerhettek. Tisztelt Ház! Ennél a pontnál arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy Németországban, a volt kelet-német kommunista párt, azaz a Német Szocialista Egységpárt, valamint az állambiztonsági rendõrség, népszerû nevén a Stasi, iratanyagai idõkorlátozás nélkül - ismétlem, idõkorlátozás nélkül - kutathatóak. És arra is fel szeretném hívni a tisztelt képviselõk figyelmét, különösen szocialista képviselõtársaim és Szabad György képviselõtársam figyelmét, hogy tudomásom szerint ezt a törvényt a Szociáldemokrata Párt is megszavazta; mégpedig, tudomásom szerint, meglehetõsen egységesen.
Tisztelt Ház! A másik témakör, amely nem annyira módosításra, mint inkább további részletezésre szorul, az az úgynevezett belsõ használatra készült, valamint a döntés-elõkészítéssel összefüggõ adatok témája. Ezzel az adatkörrel kibõvülne tudniillik azoknak a közérdekû adatoknak a köre, amelyek nyilvánosságát korlátozni lehet. A törvényjavaslat a korlátozás idõtartamát 30 évben irányozza elõ.
Nem vitás, tisztelt Ház, hogy a köztisztviselõi munka mindenütt a világon megkövetel egy bizonyos szintû diszkréciót. Az állami közigazgatási munkavégzés hatékonyságának és színvonalának igen fontos feltétele, hogy a köztisztviselõk döntés-elõkészítése informálisan folyjék. Ezért az említett közbülsõ munkaanyagok általában sehol nem nyilvánosak, tisztelt képviselõtársaim. Így a törvényjavaslat szándéka koncepcionálisan nem is kifogásolható. Magával a konkrét megoldással kapcsolatosan azonban mégis felvetõdik két kérdés. Az egyik ilyen kérdés, az az, hogy nem lehetne-e valahogy körülírni azon adatok körét, amelyek beletartoznak a döntés- elõkészítésbe vagy a belsõ használat gyûjtõfogalmába. A dolgok természete miatt persze ezeket az adatokat felsorolni valószínûleg nem lehet. Egy úgynevezett "negatív taxáció", tehát azon adatok leírása, amelyeket a döntés meghozatala után - hangsúlyozom: a döntés meghozatala után - már nem lehet visszatartani, azonban eredményre vezethet. Mire gondolok itt? Olyan információkra például, amelyek nem hordoznak szubjektív elemet, hanem meglehetõsen objektívek, mint például a költségbecslések, szakértõi tanulmányok vagy statisztikai vizsgálatok adatai. De erre majd a részletes vitában külön ki szeretnék térni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az adatvédelmi törvény megalkotásakor, annak idején éppen azért nem élvezett támogatást egy hasonló szövegû indítvány, mint ami most a törvényjavaslatban a belsõ használatú adatokra és a döntés- elõkészítést szolgáló adatokra vonatkozik, mert nem volt megfelelõen részletezve. Nem volna helyes ugyanebbe a hibába beleesni.
Tisztelt Ház! A másik ilyen kérdés: nem jelent-e ellentmondást az, hogy a minõsítési hierarchiában a szolgálati titok alatt álló adatkör hosszabb védelmi idõt élvezne, mint maga a szolgálati titok. Tudniillik ezeknél az adatoknál, amelyeket említettem, 30 évet irányoz elõ a törvény, a szolgálati titkok idejére pedig 20 év a maximális idõ. Tisztelt Ház! Ezeket a felvetéseket, a problémákat természetesen itt a vita során kell tisztázni.
Végezetül, tisztelt képviselõtársaim, megállapítható az, hogy az elõbb említett módosításokkal ez a törvényjavaslat hozzájárulhat a nemzet kulturális örökségét képezõ levéltári anyag védelméhez, elõsegítheti a közérdekû adatok megismerését és a tudományos kutatás szabadságát garantáló alapjogok érvényesítését. A kutatás szabadsága véget vethet annak a korszaknak, amelyet jól ismerünk, amikor fõ szabály szerint a hatalom kegyei alapján lehetett a történelmi információkhoz hozzájutni, és éppen ezért gátlás nélkül lehetett a történelmet meghamisítani. Ezért - a szükséges módosításokkal - a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
(12.20)