SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A levéltári törvényjavaslat kapcsán négy pontról szeretnék beszélni.
Arról kívánok elõször szólni, hogy az alkotmányossági védelem szempontjából megfelelõ-e ez a törvény, másodsorban, hogy a kutatási szabadság biztosítását garantálja-e ez a törvény, végül pedig néminemû betekintést szeretnék itt vázolni azokról a folyamatokról, amelyek jelenleg zajlanak a kutatás kapcsán, s végezetül azokról az intézményekrõl, amelyek e törvény keretén belül vannak.
A levéltári törvénnyel kapcsolatban felmerülõ leglényegesebb kérdés, amely véleményem szerint nemcsak szakmai kérdésként jelenik meg, a kutatás szabadságának, illetõleg a személyes adatok védelme és az információszabadság összefüggése. E vonatkozásban figyelembe kell venni az Alkotmánybíróság 34/1994. (VI. 21.) számú határozatát, amely ezen összefüggésekre eligazítást nyújt.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmány a tudományos élet szabadságának tiszteletben tartása és támogatása kimondásával a tudományos alkotás szabadságát és a tudományos ismeretek megszerzésének szabadságát nemcsak alapvetõ jogállami és alkotmányos értékként nyilvánítja ki, hanem úgynevezett szubjektív jogként, ami azt jelenti, hogy a tudományos élet szabadsága magában foglalja a tudományos kutatáshoz és a tudományos igazságok és ismeretek terjesztéséhez való jogot. Mindez tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadság része.
Bár a tudományos élet szabadságához fûzõdõ jog elvileg mindenkit megillet, a jog tényleges jogosultjai a tudomány mûvelõi, az államnak pedig a tudományos igazságok kérdésében semlegesnek kell lennie, viszont garantálnia kell, hogy a tudomány mûvelõi a tudományos kutatások és a tudományos ismeretek terjesztésének szabadságjogát gyakorolhassák. E beterjesztett törvényjavaslat vizsgálata során ezért alapvetõ kérdés az, hogy a törvényjavaslat megfelelõ védelmet nyújt-e az állami beavatkozások és korlátozások ellen. Miután a tudomány, a tudományos ismeretszerzés alkotmányos szabadságjog, csak olyan kivételes korlátozó rendelkezésekkel szemben kell engednie, amelyek közvetlenül valamely alapjog érvényesítésére és védelmére szolgálnak, vagy amelyek valamely elvont alkotmányos érték feltétlen érvényesülését hivatottak biztosítani. Ebbõl a szempontból releváns korlátozás lehet a személyes adatok védelméhez fûzõdõ alapjog, valamint az egyes, nem személyes adatnak minõsülõ adatokhoz való hozzáférhetõséget tiltó, törvénybe foglalt közérdekû titoktartási rendelkezések. Ezért rendkívül fontos a beterjesztett törvényjavaslatot a parlamenti vita alatt lévõ titoktörvénnyel összefüggésben vizsgálni.
A személyes adatok védelmére való összefüggésnél abból kell kiindulni, hogy az 1992. évi LXIII. törvény szerint személyes adatnak a meghatározott természetes személlyel kapcsolatba hozható adat, továbbá az adatból levonható, az érintettekre vonatkozó következtetés minõsül.
Az információszabadságot és ezzel összefüggésben a tudományos kutatás szabadságát illetõen a személyes adatok védelme az adatok megismerését, illetve az adatok nyilvánosságra hozatalát korlátozhatja ugyan, de a korlátozásnak meg kell felelnie az alapjogi korlátozásokkal szemben támasztott alkotmányos követelményeknek. A személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a tudományos kutatás céljára felvett vagy tárolt adat csak tudományos célra használható fel.
(12.40)
A törvény meghatározza továbbá azt a kört, amikor a tudományos kutatást végzõ a személyes adatot nyilvánosságra hozhatja. Ez pedig akkor lehetséges, ha az érintett a nyilvánosságra hozatalba beleegyezett vagy pedig a nyilvánosságra hozatal a történelmi eseményekrõl folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges. Így tehát a személyes adatok védelme összeegyeztethetõ a tudományos kutatás szabadságával.
A közérdekû adatok nyilvánosságának s a tudományos kutatás szabadságának korlátját jelentik a titoktartási rendelkezések. A titoktartási rendelkezéseknek azonban meg kell felelni az alapjogok alkotmányos korlátozására vonatkozó rendelkezéseknek. Ebbõl a szempontból is kell vizsgálni a titoktartásról szóló törvényjavaslattal való összefüggéseket.
Én azt gondolom, hogy azok a levéltárakban õrzött információk, amelyekre e törvény hatálya kiterjed, alapvetõen két szempontból fontosak számunkra. Az egyik, hogy történelmünknek forrásaivá válhatnak, vagy ahogy egy szerencsés megfogalmazás szólt: olyan múltinformációkat tartalmaznak, amelyek szükségesek a mának a megismeréséhez. Tehát egyfelõl a történelmi ismereteinkhez tartozik hozzá, és így nyilvánvalóan a nemzeti kultúra és a nemzeti önismeretünk részévé kell hogy váljék, és ezért is nevezi - gondolom én - a törvényjavaslat ezt a törvényt, illetve az ebben szereplõ iratokat a nemzeti kultúra örökségének.
Másodsorban pedig nyilvánvaló, hogy vannak politikai szempontok is. És itt, én azt gondolom, el lehet mondani, hogy ez a törvény nem feltétlenül a politikai nyilvánosságnak olyan köréhez tartozik, amelyik alapvetõen viharokat kavar ebben a parlamentben. Hadd tegyem azt hozzá: beszélhetünk arról, hogy a történelem folyamatos, és nincs kétféle történelem, mint ahogy itt erre utalás történt. Én azonban azon az állásponton vagyok és azoknak a véleményét osztom, akik azt mondják, hogy kell egy cezúra. Vannak korszakváltások, aminek a kapcsán föl kell vetni azt a lehetõséget, hogy a kutathatóság akár azonnal is megtörténhessen.
Tehát én azt mondom - itt idézve az elõzõ felszólalások körébõl egy állítást -, hogy a demokrácia elõtti korszak vizsgálatának meg lehessen, meg kelljen történni. Ezért azt is mondom - akár az NDK példáját hozva -, hogy azokat az iratanyagokat, amelyek 1990 elõtt keletkeztek, akár a mai napon is el lehessen kezdeni kutatni.
Ennek vannak feltételei. Nyilvánvalóan vannak feltételei. De én azt gondolom, hogy választhat a parlament a között a megoldás között, hogy a kutathatósági idõtartamot 15 évre, vagy akár 10 évre teszi, vagy azonnal megnyitja a '90 elõtti idõre, a '90 elõtt keletkezett iratokra. Az már, azt gondolom, nem lenne szerencsés, ha a magyar parlament azt a megoldást választaná, hogy 30 évre visszamenõleg kelljen ezeket az iratokat zároltatni.
Tehát a Fidesz számára az elsõdleges szempont itt az, hogy ezek az anyagok kutathatók legyenek a mai napon, vagy akár abba a kompromisszumba is hajlandók vagyunk belemenni, hogy 10, vagy 15 éves idõtartamot állapítsunk meg.
Most rátérnék arra a pontra, amit jeleztem elõre, hogy milyen folyamatok zajlanak ebben az országban. Megelõzõen hadd utaljak arra, hogy tulajdonképpen '89-ben volt már egy elég komoly nyitás a levéltárak, illetve a különbözõ irattárak kutathatósága kapcsán. Ez a nyitás tulajdonképpen egy elég szerencsétlen dologgal volt összefüggésben. Ebben az idõpontban nemcsak nyilvánossá válhattak bizonyos irattárak, hanem sajnos iratmegsemmisítések is történtek. Ez a kettõ tehát egyszerre zajlott abban az idõpontban.
Hadd utaljak most egy sajtóhírre, amelyik arra hivatkozik, hogy a Belügyminisztériumban létezõ, nyilvánossá tett irattárat az elmúlt egy évben már egyre nehezebben lehet kutatni. Ennek nem feltétlenül politikai oka van, hanem ennek az az egyszerû oka van, hogy nincs elrendezve, mely iratokat és milyen szempontok alapján kell irattári anyaggá, vagy levéltári anyaggá nyilvánítani. Itt tehát azokról is kell beszélni, s arról a megoldásról is kell beszélni, hogyan adhatók át az Országos Levéltárnak ezek az iratok. Még egyszer: ez egy sajtóhír, amire hivatkozom, nem tudom a mögötte levõ valóságot - lehet, hogy csak olyan szubjektív érzéseket tartalmaz ez, amelyik némely történész számára jelent problémát, és ezért nevezi ilyennek. Mindenesetre jelzésként érdekes és értékes információ az, hogy ezek már problémát jelentenek.
Két dologról kell beszélni ennél a folyamatnál. Az egyik nyilvánvalóan azokat a politikai iratokat érinti, amelyek nagyon fontosak voltak számunkra. Hiszen itt tulajdonképpen amikor valamilyen fajta levéltári irat keletkezett, akkor valamilyen közfeladatot ellátó intézmény hozta létre ezt az iratot. Ilyen közfeladatot látott el annak idején az MSZMP is. Tehát ezeknek az iratainak az átadásáról és a kutathatóságáról is kell beszélni.
Van még egy olyan kör, amire már valóban történt itt egy utalás: ez pedig azokra a gazdasági vállalatokra vonatkozik, amelyeket privatizálnak. Azoknak a gazdasági vállalatoknak az iratanyagairól, levéltári anyagairól van szó, amik eltûnhetnek egy privatizáció kapcsán, és itt is külön problémát jelent, hogy mely iratokat lehet levéltári irattá nyilvánítani, tehát melyik az az irat, amelyik érdemes arra, hogy levéltárban õrizzük.
Áttérve az intézményekre és azokra a feladatokra, amiket a levéltárak látnak el, a következõket szeretném elmondani:
Egyrészt bõvült azoknak a köre, akik köziratot hoznak létre. Ha szabad egy összegzést tennem, akkor valahogy így lehetne összefoglalni azoknak az intézményeknek a nevét, ahol köziratok keletkeznek: az államhatalmi, államigazgatási és jogszolgáltatási szervek, az állami intézmények és intézetek, az önkormányzatok és intézményeik, az állami és önkormányzati vállalatok és közüzemek. Ez az a kör, ahol a közirat keletkezik.
Én azt gondolom, hogy a különbözõ szinteken lehetõvé vált levéltári összegzés kapcsán külön kiemelést érdemelnének a megyei jogú városoknak a levéltári gyûjteményei. Itt megszüntethetõk az e törvényjavaslatban lévõ módosítással azok a polémiák, amelyek a megyei jogú városok különbözõ iratai és a megyénél elhelyezett iratok közti kapcsolatot jelentik, illetve azt a problémát.
Összefoglalva tehát én azt gondolom, a levéltári törvény kapcsán ezekre a levéltári iratokra, amiket ez a törvény szabályoz, eme általános 30 évi definíció mellett lehetõvé kell tenni azt, hogy akár 10-15 éven belüli kutathatóság legyen, illetve akár az azonnali kutathatóság esetét, lehetõségét is meg kell vizsgálni. S erre, azt hiszem, érdemes lenne javaslatot tenni.
Nyilvánvalóan vannak olyan problémák, amik egy azonnali kutathatóságot jelentenek. Én azt gondolom, hogy ez nyilvánvaló és igaz állítás. De azt gondolom, hogy ez a földhivatalokhoz hasonlatosan mûködik, ugyanis itt is egy konkrét, egy aktuális probléma van, amit '90-nel összefüggésbe hozhatunk. A földhivataloknál is megjelenik egyfajta ilyen cezúra, ugyancsak a különbözõ törvények és a rendszerváltás kapcsán. Ahogy lehetséges az, hogy a földhivatalok plusz anyagi támogatást kapjanak ahhoz, hogy egy kárpótlást végig tudjanak vinni, hogy az önkormányzati lakások átadásával kapcsolatos folyamatokat kezelni tudják, ugyanígy lehetségesnek kell lennie, hogy a levéltárak is olyan, ha úgy tetszik, programfinanszírozást kapjanak, aminek a keretében lehetõvé teszik a kutatók számára és a közvélemény számára, hogy a '90 elõtti iratok frissiben kutathatóvá váljanak. Nyilvánvaló, hogy a levéltárak számára különbséget kell tenni ilyen formában az átlagos munkájukban a 30 éves feldolgozás szempontjából, és különbséget kell tenni a '90 elõtti iratok kezelésével kapcsolatban. Így tehát azt gondolom, hogy ha hozzájuthatunk a '90 elõtt keletkezett iratokhoz, az nagyban elõsegíti, hogy azt a múltat, azt a közeli múltat tisztázni tudjuk, és le tudjuk végre zárni objektíven, amelyik az ezredvég elõtt még mindig kérdésként vetõdik fel számunkra. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)